Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
1992. január 23., csütörtök ■BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP XXVII. Alföldi Lóránt János: Zsilip (farost, olaj, 78 x 74 cm) Molnár Antal: Öreg ház (farost, olaj, 54 x 77 cm) Tárlat - Békéscsaba, Tóth Ernő: Érintés (vászon, olaj, 120 x 120 cm) Penyaska László: Hétköznapi utak (farost, akril, 84 x 48,5 cm) 1992. január 23., csütörtök feRÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMunkácsy Mihály Múzeum Várkonyi János: Napi menü (farost, olaj, 88 x 86 cm) ШШЙШШяв* л : ki Щ ... S zékelyhídi Attila: Udvarrészlet (papír, akvarell, 76,5 x 99,5 cm) „Sokáig úgy hittük: a művészet örök. Régóta azt tapasztaljuk: a művészet fölösleges. E két végleges perspektíva, e két mélyülő szakadék között húzódó, egyre keskenyebb ösvényen kell járni megtanulnunk a század utolsó évtizedében. Ha nem jön közbe valami tragikus fordulat, akkor ebben a században, sőt ebben az évezredben még négy alkalommal hirdethetjük meg a békéscsabai Alföldi Tárlatot. Ez idő alatt, előreláthatólag, a két szakadék, a művészet értékeinek örökkévalósága és a művészet hivatásának, funkcióinak, szerepének az elbizonytalanodása, háttérbe szorulásának szakadé- kai között még inkább elkeskenyedik az átjárhatóság gerincéle. Hogy mégis megrendezzük a huszonhetedik békéscsabai országos tárlatot, s vállalkozunk a huszonnyolcadikra is, azt igazolja: mi, mindennek ellenére, hiszünk a nihil és az érték, művészet és társadalom, alkotás és fogyasztói kultúra, egyetemesség és nemzeti érvény közötti átjárhatóság lehetőségeiben. Az ez év májusában útjára bocsátott kiírásunkban nem feltételként, inkább csak óvatosan körülírt ajánlásként, óhajként sejttettük szándékunkat, miszerint szeretnénk, ha az Alföldi Tárlat,' a házigazda Békés megyei művészet mindenkori fóruma, egyúttal mindazon művészi törekvéseknek a szemléje lenne, amelyek újabb, jelenkori nemzeti felemelkedésünk kísérletéből merítenek erkölcsi élményt, energiát, értelmet az alkotáshoz; hogy azt kívánnánk sugallni az Alföldi Tárlat összképével (összképében): létezik-e, s ha igen, akkor milyen is a kilencvenes évek elején a magyar formaszemlélet, formakultúra, amely, noha nem feltétlenül piros-fehér-zöld ködön át láttatja a világot, de azért megkülönböztethetően a többi európai sors- és formaképtől. És feltétlenül esélyt kívánunk adni a századvégi felelősség megnyilvánulásainak...” Szakáll Ágnes: Müvésztelep Gyulán (vászon, olaj, 73 x 51,5 cm) ■ г (Banner Zoltán)
