Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-14 / 11. szám
о 1992. január 14., kedd SPORT àRF.KKS MF.CYRI HÍR1.AP Barcelona, olimpia, pénz... Természetesen vannak párhuzamok az olimpiák között. Például abban is, hogy a felbuzdulást, a már-már kíméletlen kampányt, a házigazda mivoltért zajló versengés eldöltét követően rendre kiderül: kevés a pénz... Kevés a megálmodott, s beharangozott tervek megvalósításához, mert ez is drágul, az is drágul, ezer új tényező és szempont merül fel, ami miatt az eredetileg képzelt költségvetés nem tartható. S ilyenkor jön a kilincselés, például az állami kincstár kulcsainak őrzőinél. Prózaibb megfogalmazásban: a mindenkori központi pénzek felosztásáról döntő törvényhozásnál. Az imént vázolt általános képletbe beleilleszthető a következő nyári olimpiának otthont adó Barcelona, a játékokat szervező bizottság, a COOB is. Erről tanúskodik az El Periódico című lap egyik írása is, amely az állam pénzügyi mankónyújtásáról számol be. Eszerint már februárban 28,3 milliárd pezetára (kb. 22 milliárd forintnak megfelelő összegre) számíthat a COOB a központi bugyellárisból. Az átutalás időpontja, a nyilván még időben és nagyon jókor érkező segítség azáltal vált lehetővé, hogy a spanyol törvényhozás elfogadta az 1992-es állami költségvetést. A hírmagyarázók szerint a támogatás a COOB részére nem csupán egyszeri segélyt jelent, a honatyák döntésének egyszersmind sajátos gerjesztő hatása van. Javítja ugyanis a szervező bizottság hitelképességét, amely az állam felsorakozásának köszönhetően adott esetben a bankoktól is könnyebben tud további kölcsönöket szerezni. Hogy miért éppen ekkora summát szavaztak meg a COOB-nak? Ezzel kapcsolatosan az El Periódico azt írja, hogy a költségvetési vitában a törvényhozók elfogadták azt a szakértői becslést, ami az olimpiai előkészületekhez hiányzó pénzösszeg nagyságáról készült. Az egyik főszervező, Josep Miguel Abad, aki afféle kormányösszekötő a COOB-nál, azt is mondta, hogy ebben az évben további áthidaló segélyre is számíthat a szervező bizottság, ha nem folynának be időben és a kívánt nagyságrendben a tervezett bevételek, amelyeket például az olimpiai lottótól, az érmekibocsátásokból, bélyegek, sorsjegyek eladásából remélnek. Nyilván megnyugtatta a COOB-ot Abadnak az a kiegészítése, hogy az esetleges hiányt, pontosabban a hiányzó összeget „állam bácsi’' bepótolja... Ez a vállalás 5,1 milliárd pezetájába kerülhet a központi költségvetésnek. Szavazó szelvény Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 1991-ben? 1. 3. Ki volt Békés megye legjobb férfisportolója 1991-ben? 1. 3. Melyik volt Békés megye legjobb csapata 1991-ben? 1. ___________________________________________, # 2. _______________________________________ 3. Név: Cím : A lapunkból kivágott szavazószelvényt borítékba rakva vagy levelezőlapra ragasztva kérjük küldje be a Békés Megyei Hírlap címére (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) Kérjük, írja rá: „Az év sportolói" ! Szerdán este: Békéscsaba —Podravka A KEK visszavágó előtt a Békéscsabán edzőtáborozó horvát Podravka Koprivnica női kézilabdacsapata holnap, szerdán este 18.30 órakor a sportcsarnokban megmérkőzik a rájátszásra készülő Békéscsabai Előre KSE gárdájával. A találkozót egységesen 50 forintos belépőjeggyel tekinthetik meg a szurkolók. A teljes bevételt a horvát együttes támogatására fordítják a szervezők. T otónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 2. játékhetére 3 millió 436 700 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy talá- latos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 1 millió 118 439 forint; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 673 ezer 043 forint; 12 találatos szelvény 565 darab, nyereményük egyenként 7147 forint; 11 találatos szelvény 10 ezer 122 darab, nyereményük egyenként 399 forint; 10 találatos szelvény 78 ezer 651 darab, nyereményük egyenként 77 forint. Góltotó Skáía ‘Divatsarok^ Engedményes kabátvásár! ■ T ermobéléses kabátok 4300 Ft-ról 3720 Ft-ra, gyermek termobéléses kabátok 2900 Ft-ról 2480 Ft-ra a Skálában. 1. Atalanta—Intemazionale 2. Bari—Roma Név:. Cím:. A múlt héten a főmérkőzést, a Verona—Milan találkozót (0—1) kilencen találták el, akik közül a következő három olvasónknak kedvezett a szerencse: Kiss Csaba, Biharugra, Halas út 1., Kiss György, Békéscsaba, Kolozsvári u. 71., Pé- terfyné Magony Eszter, Békéscsaba, Gyóni Géza u. 9. Valamennyien a játék szponzorának, a békéscsabai Skála Divatsaroknak egy-egy 500 forintos vásárlási utalványát nyerték, amelyet postán kapnak meg. A héten is olasz labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is a Skála Divatsarok vásárlási utalványát nyerhetik a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek január 17-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Egy kupamérkőzés fényei és árnyai A nemzetközi kupamérkőzéseken nem előírás, hogy az országok himnuszát eljátszassák a rendezők. A fekete-fehér kép ellenére piros-fehér zászlókat (a DVSC színe) maguk elé tartó szurkolókról és a vigyázzállásba merevedett játékosokról, bírókról azonban leolvasható: a Magyar Himnuszt énekli a publikum. Mégpedig „öntevékenyen” zendítettek rá a debreceni drukkerek l‘T Ritkán látható rangos eseményre került sor a hétvégén — mint beszámoltunk róla —, Békéscsabán játszották a kézilabda KEK-negyeddöntő első mérkőzését: a Podravka—Debrecen találkozót. Számos tervezett és előre nem látható „programja” volt a délutánnak. Az előbbiek közé tartozik a két város egykori első- és másodosztályú labdarúgóinak találkozója. Az utóbbiak közé a Magyar Himnusz eléneklése, a Hajdúsági csapat veresége, s a horvát csapat háború elleni tiltakozása. Mindeközben óhatatlanul is megfordul az ember fejében: lesz- e a közeljövőben hasonlóan rangos eseményre lehetősége valamelyik Békés megyei csapatnak, legyen az kézilabda-, kosárlabda- avagy labdarúgó-együttes? Mert arra csak nosztalgiával emlékezhetünk, amikor a lila-fehér kézi- labdás lányok az 1982-es kiváló szereplésükért részt vehettek az 1HF Kupában. Vagy a labdarúgók a KEK-ben. Ugyanis nemcsak rangja, de hatalmas varázsa is van egy-egy ilyen eseménynek. Miként ez tapasztalható volt szombaton is. Szép és árnyékos oldalaival együtt... J. P. Szigorúan védekeztek a Podravka játékosai, de nem durván. Ennek is köszönhetik a békéscsabai sikert A mérkőzés végén a játéktéren leült a koprivnicai csapat és egy szomorúan hangzó horvát dalt énekelt. A kicsengésből érezhető volt, hogy hazájuk mindennapi keserűsége benne volt a dalban Fotó: Kovács Erzsébet Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr.Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf.lll. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 26-057; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068