Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-24-26 / 301. szám
KARÁCSONY 1991. december 24-26., kedd-csütörtök Egy ahmadita az őshazából Semmi határ, semmi kalitka Ravil Buharajt kellett megismernem ahhoz, hogy a bolgár-törökök — másként a tatárok — kedvéért felüssem a világatlaszt. Közel másfél ezer éves ősi otthonuk jól ismert tájon fekszik: a Volga és a Káma szögletében. Ott, ahol szűnni nem akaró ismeretvággyal a magunk őshazáját is keresve kutatjuk. Ravil igaz ember, s ha olvassa majd, talán tiltakozik is miatta: nagy egyéniség. Tudata — tudatalattija? — mélyebb rétegeiből kiérlelt gyémántként bukkan elő közös származásunk felismerése. Ahogy ő fogalmaz, magyarság- tudata. Ravil más hitben és kultúrában él, mint megszoktunk e tájon. — Kazanyi tatár vagyok. Tatár — ez félelmetes, fenyegető név a világnak, mindenki a tatárjárásra gondol, pedig az én népem nagyon korán, még a hetedik században lemondott a nomád életről. A magyarokkal régi rokonságban vagyunk, a testvériség nemcsak a nyelvemlékekben él, hanem mélyen beivódott vérünkbe, is. Amikor 1985-ben Magyarországra jöttem, egyetlen szót sem tudtam magyarul. Az első szó, amit megismertem, a „fájdalom” volt. Számomra nagyon fontosnak tűnik, hogy e szótól elindulva tanultam a nyelvet. A következő évben a szovjet és a magyar írószövetség ösztöndíjával visszajöhettem. Mintha e nyelv mindig is bennem lett volna, s most csak visz- szaemlékeznék rá. — Hogyan telt az élete? —1951 -ben Kazanyban születtem, a tatár autonóm köztársaság fővárosában. Az ottani egyetem matematika szakán végeztem, majd a moszkvai egyetemre mentem aspirantúrá- ra. Már nem foglalkozom matematikával, irodalmár lettem: költő, műfordító, prózaíró. Nem anyanyelvűnkön folyt a tanítás, orosz iskolába jártam. Ezért oroszul kezdtem verselni is. Nyolc kötetem jelent meg eddig. Fordítani kezdtem, hogy megmutassam a világnak a tatár irodalmat. írásos irodalmunk a X. században kezdődött, a szerzők sem névtelenek. Könyveik arab kézírással jelentek meg. Az orosz birodalom mindig akadályozta ezt. Nem engedték meg a könyvkiadást, sőt még a XVIII. században sem járultak hozzá ahhoz, hogy egy tatárból például kovács legyen. Erőszakkal akartak kereszténnyé tenni bennünket. Nem tatárok? Mikor 1987-ben visszatértem Moszkvába, kiderült, hogy a kutyának sem kell az én magyar tudásom. De azért Babits novelláit, Kosztolányi és József Attila verseit fordítottam. Magyarul kezdtem verseket írni, csak hogy kifejezzem magaim e nyelven. 1552. október 2-a óta orosz uralom alatt élünk. — Úgy érzi, lehetne másként is? — Most megkíséreljük a visszatérést saját államunkhoz. Sok orosz él azon a vidéken: a lakosság 49 százaléka. A többiek bolgár-törökök, de marik és mások is összetevői a kétmilliós lakosságnak. Ugyanakkor a nagyvilágban lalán 8 millió ka- zányi tatáréi. — Tudatosan szórták szét őket? —Nem, de olyan nehéz volt a megélhetésük, hogy el kellett vándorolniuk. Számukra a legfontosabb az iszlám vallás, melynek nagyon mély gyökere van. Ez menti meg az embereket az idegen befolyástól. Tavaly Németországban néztem meg a tatár közösségeket. Ezután Angliában éltem, saját pénzemen három hónapra Ausztráliába repültem. Tatárok mindenütt élnek, ahol szabadon gyakorolhatják vallásukat. Ha ezt megtiltják: otthagynak mindent, s inkább elmennek. — Miért nem Iránba vitt az útjuk? — Mert a tatárok szunniták. Az irániak pedig síiták. A síiták pedig erőszakosak, akik minden eszközzel a mohamedán hitre akarnak téríteni másokat. Én szintén mohamedánnak vallom magam, de egy új irányzat híveként ahmadita vagyok. Ez reformátor, reneszánsz közösség, amely teljesen lemondott a dzsi- hádról, a véres szent vallási háborúról. Csak a szellemi dzsihá- dot ismeijük el. Abban hiszünk, hogy a múlt században eljött az ígért Messiás, meg a muzulmán Mahdi egy alakban. A mohamedánok abban hisznek, hogy az utolsó időszakban eljön az Isten által vezérelt megváltó — Mahdi. Az ahmadita abban is hisz, hogy Mahdi eljövetele és Krisztus feltámadása szellemileg egy. Nem a mennyekből jön, hanem Isten egy új embert emel fel, tesz kiválasztottá. A múlt században élt Mirza Ghulam Ahmad, aki egy kis indiai városban, Qua- dianban született. Meghirdette, hogy ő az ígért reformátor, a Messias Mahdi. Allah, az egyetlen — Merre léteznek a világban? — Pakisztán lenne a forrásunk, de ott súlyos üldöztetésnek vannak kitéve az ahmaditák. Ezért a központunk Londonban van. Ott él vallási vezetőnk, a kalifa is. A közösség minden tagja valamennyi jövedelmének legalább 16 százalékát közös alapba adja, de vannak, akik mindenüket felajánlották. A pénzből kórházakat, mecseteket, iskolákat építünk. Amikor elmerültem az ahmadita tanokba, biztossá váltam, hogy a világegyetem törekvéseiből az egyetlen menekvés: az iszlám amelyet nemcsak a szigorú szabályokkal érvényesülő hagyományok és az imák alkotják. Például a csadra viseletét az ősidőkben semmi nem írta elő. Csak az volt a követelmény, hogy a nő megtartsa tisztességét. A mai iszlám annyira politizált, hogy már nem is hit, hanem politika. Mindenfelé, így Magyarországon is olvastam olyan cikkeket, amelyek a mohamedánokat sötét erőként ábrázolják. Félreértés alakult ki a két kultúra között. Számomra a legfontosabb a hit. Az iszlám egyistenhi- tet jelent. Ha valaki azt mondja: nincs más Isten a világban, csak Allah, akkor elismeri, hogy Allah mindenható. A bálvány pedig mindent, ami nem isteni. Ez nemcsak kőből vagy fából készült bálványt jelenthet. Bálvány például a káros szenvedély is. Ha valaki gazdagságra törekszik, hogy ő legyen az Isten: szintén bálvánnyá lesz. Ez a legnagyobb bűn az iszlámban. — Mintha Khomeininek ilyesmi szerepe is lett volna. Tiszta lélekkel élni — Hát, igen. A Korán arról szól, hogy egy ember nem válhat Istenné. Közösségünk csúcsán Mirza Tahir Ahmad kalifa áll. O nem „vezér”, csak szellemi tanácsokat ad. Nem politizálhat, állami szerepet nem vállalhat. A demokrácia eredete is az iszlámig vezethető vissza. A Próféta azt mondta: csak választással emelhető fel valaki. Annak idején az első négy kalifát a közösség még választotta. A birodalom kialakulásától viszont örökletessé tették a kalifa tisztségét. Ez volt az a tévedés, amelyből minden bűnünk származott. Az ahmaditáknál minden úgy van, mint az ősiszlámban. — Ez olyan, mint a kereszténység reformációja volt? Visszatérés az eredethez? —Nemcsak az. Arról minden mohamedán beszél, hogy vissza kell térni az igazi iszlámba. Ezt mondják Iránban is, Szaudi- Arábiában is. Európai ember vagyok. Nemcsak azért, mert e nyelveket beszélem, s sok kultúrához értek valamennyire, de amikor mohamedánként gondolkodom, nem érzek határt földrészek és kultúrák között. — Ha jól értem, a tatárok európainak érzik magukat? — Igen. Európa és Ázsia határán élünk, a két földrész közötti kapuban. A két nagy hitnek ott a határa. Európainak érezzük magunkat akkor is, ha mohamedánok vagyunk. Boszniában is sok mohamedán él. Nem osztanám fel az emberreket európaira, ázsiaira. Közösségünk vezetőjének könyveit most fordítjuk magyarra. Igazán jó olvasmányok, nemcsak vallási tartalmuk van. Az üdvözlet a magyaroknak is szól. Talán közelebb is áll hozzájuk, mint a többi európai néphez. Történelmileg, alkatilag. Az alföldi magyarok ősei például mohamedánok voltak. Kezdem megérteni azt a magányt, amit a magyarok éreznek a világban. Ez nemcsak abból adódik, hogy egyedül vannak Európában és senki' nem érti nyelvüket, lelkűket. Két okot látok: a magyarok múltja a pusztai szabadság: csak lova van az embernek, s a világ szele. Semmi más: semmi határ, semmi kalitka. Valaha tűzzel, vassal tették kereszténnyé a magyarokat. Valami feltűnt nekem a kereszténységben: nem egy, hanem legalább három Isten is van. A Bibliában még egy Isten volt. Jézus Krisztus sem állította, hogy ő az Isten egyetlen fia, sőt azt mondta az embereknek: ti mind az Isten fiai vagytok. Az ember számára a legfontosabb teendő az ima. Vízzel is azért öblítjük le magunkat, hogy tiszták legyünk. Ez az ima szerepe is. Minek ehhez egy szobor? Csak eltéríti a figyelmünket. Székek a mecsetben — Láttam már mohamedán lakásában embert ábrázoló festményt. — Ez természetes. Csak a mecsetben tiltott dolog. Sőt kívánatos, hogy költők, festők is legyenek közöttünk. A XIII. században, amikor az iszlám ereje teljében létezett, egyben a kultúra hordozója volt. — Az európaiak úgy hiszik, hogy teljesen nyitottak minden más kultúra iránt. S azt is hisz- szük, hogy a többi kultúra mintha elzárkózna elölünk: nem engedne belelátni dolgaiba, s nem is nagyon kíván bennünket megérteni. Igaz ez? — Sajnos igaz. De vannak különbségek. Az öregek még az ifjú mohamedánokat sem engedik a mecsetbe. Az mondják: mi ismerjük a szabályokat, mi öregek tudunk csak imádkozni. De ez őrültség. 1924-ben épült londoni mecsetünkben még székek is vannak a bármilyen hitű látogatók számára. Figyeljék csak meg, hogy mi történik ott. — Mikor mehet először egy mohamedán imádkozni a mecsetbe? — Ez a legfontosabb kérdés. Az én szememben az mohamedán, aki el tudja mondani azt a formulát, hogy „nincsen más Isten Allahon kívül, s a Szent Prófétát ő küldte.” Semmi más nem kell hozzá. Az iszlám megjelenésekor vajon ismertek ezenkívül más imát? Ha magam imádkozom, saját nyelvemen kérem az Istent, hogy tegyen velem valami jót. — Hol él vándorlása kellős közepén? — Moszkvai lakos, szovjet állampolgár vagyok. Második otthonom a London melletti kis falu, Iszlámábád. Van egy fából készült kis mecsetünk. Szerényen élünk, de jól érezzük magunkat. Nekem ennyi is elég. — Mikor és hol jelent meg első verseskötete? — Orosz nyelven, 1977-ben, Kazanyban. Ezen kívül magyarul, oroszul, tatárul, németül, spanyolul, angolul, törökül beszélek. Új Kuvait? —• Milyen államot szeretnének a bolgár-törökök? — Nem akarunk Oroszországhoz tartozni. — Ez földrajzilag megoldható? — Hát nem, vagy csak nagyon nehezen. Annyira bonyolult a nemzetközi és a szovjetunióbeli helyzet. Valaha saját államunk volt, 600 évig állt fenn. S ez az érzés még ma is az emberek szívében él. Gazdaságilag is megállnánk a lábunkon: ott az olaj és a gáz. Igen fejlett ágazat ez. Az utóbbi hónapokban ismét változott a helyzet, az augusztusi események után bolondozni kezdtek a betelepült oroszok, az úgynevezett demokraták. Azt mondták: vége az önállóságnak az oroszországi területeken. Az olajkincs bevételének mindösz- sze 5 százalékát kínálták fel. Pedig az olajból úgy élhetnénk, mint a kuwaitiak. Kijelentették, hogy orosz terület vagyunk. Erre megkezdődtek a tüntetések. Eddig békességben éltünk egymással, most pedig felütötte fejét az eddig soha nem tapasztalt oroszgyűlölet. — Mi köze a kínai—mongol tatársághoz a volgaiaknak? — Mondhatnám, hogy semmi. Bennünket az oroszok neveznek tatárnak. Mi vagy kaza- nyiaknak, vagy bolgár-törököknek hívjuk magunkat. A XIII. század elején éppen a tatárjárás első áldozata mi, bolgár-törökök voltunk. De vállalom azt is, hogy tatár vagyok, mert őseim sokat szenvedtek érte. De csak ezért. —Felesége bolgár-török? — Ukrán keresztény, aki Pozsonyban tanult. — Milyen nyelven beszélgetnek? — Egymás között oroszul, de a feleségem is beszél egy kicsit tatárul. — Mivel foglalkozik a felesége? — Nagyon jó költőnő, eddig négy kötete jelent meg. A Moszkvai Rádió első programjában volt egy havi műsora. Van egy kislegényünk, 18 éves, most vonult be katonának. Keresztény. Azt mondtam, hogy döntsön szabad akaratából. Ä fontos az, hogy jó ember legyen. Később majd elmagyarázom neki az én hitemet is. A mohamedán vallás rengeteget merített a keresztény és a zsidó hitből, de Ravil megértésének nyomosabb indítéka is lehet az Európa e vidékén élők számára: emberi tisztességének megnyilvánulása. Nem tudom, hogy Indiában eszébe jutunk-e mi magyarok, s éppen karácsonykor? En minden esetre meggyújtok érte egy gyertyát, valahol fönn, a karácsonyfa magasabb ágain. Kiss A. János Fotó: Gál Edit Ravil Buharaj: Pannonhalma Ahol a gólya körbe száll alattam, és hegyi szél sajogván csavarog, most mondhatom: én semmit nem akartam, ahol szeretet van, ott nincsen jog. Mi közöm van e mindenhez? Hát. semmi! De hallom ám a Végzet zenéjét. Bár tényleg nagyon fáj magyarnak lenni: itt vagyok én, itt fáj nekem a lét. (A költő e magyar nyelven írt verse először mai lapunkban iát napvilágot.)
