Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-21-22 / 299. szám

A román vámtiszt azt mondta:... Határeset — Vendégkümmentár (3. oldal) A múlt hónapban adtuk közre felhívásunkat, amelyben reményt keltő szép történetek írására és beküldésére biztattuk olvasóinkat. A történetek írói, emlékek közreadói valamennyien részt vettek a nyilvános sorsoláson, amelyet december 20-án, tegnap 14 órakor tartunk Békéscsabán, a sétálóutcában. A Békés Megyei Hírlap fel­díszített, kétméteres karácsonyfáját, több kilónyi édességgel Brachnáné Lustyik Andrea kondorosi olvasónk nyerte. A további nyertesek: a gyermekkategóriában egy mini Braun márkájú haj­szárítót nyert Kocziha Tamás Sarkadról, a felnőtt kategóriában mixergépet Komáromi Károlyné Dévaványáról, horgászlámpát Kovács Árpád Békéscsabáról, egy órával kombinált rádiót Tusjak Jánosné Szabadkígyósról és egy kávészettet az 1-451022 jeligével beküldött levél írója. Az ajándékokat, mintegy tízezer forint érték­ben a Körösmenti Skála Rt. csabai raktáráruháza ajánlotta fel. A nyeremények átvehetők szerkesztőségünkben — Békéscsaba, Munkácsy U. 4. szám alatt ma 14 órától Fotó: Kovács Erzsébet Alakuló ülés a kisgazdáknál A kisgazdapárt újjáválasztott megyei vezetősége tegnap este Békésen tartotta alakuló ülését Bakos István elnök vezetésével. A körzeti alelnökök kivételével — őket a körzetek tagsága vá­lasztja majd — a megválasztott testület valamennyi tagja részt vett. Napirenden szerepelt a párt politikai stratégiájának a me­gyében való kialakítása, az alapszervezetek és a választó- körzetek kapcsolatrendszeré­nek új alapokra való helyezése, a választókörzetek és a megyei vezetés együttműködése, s a megyei tisztségviselők feladat­körének meghatározása, a fel­adatok személyre való lebontá­sa, valamint a közelgő országos nagyválasztmányra való előké­születek megkezdése. Napiren­den szerepelt még a régi és az újonnan választott vezetésnek a függőben lévő anyagok átadása és átvétele. Legszebb karácsonyom Számomra minden bizonnyal a két évvel ezelőtti karácsony marad a legemlékezetesebb. Családommal napokig a Szabad Román Televízió nonstop műsorát néztem. Az egyenesben köz­vetített forradalom összemosta a nappalokat az éjszakákkal, a hétköznapokat az ünnepekkel. Aztán egyszer csak — ma sem akarom elhinni! — magyarul is megjelent a képernyőn a felirat: Boldog karácsonyi ünnepeket! Könnyes szemmel néztünk egy­másra, fölösleges lett volna bármit is mondanunk. Néhány hónappal később aztán másfajta közvetítéseket, más­fajta tömegeket láttunk. Szavalókórusok harsogták románul, hogy az életük árán is megvédik Erdélyt. A marosvásárhelyi események végérvényesen szertefoszlat- ták legszebb reményeinket. Az ott és akkor történteknek szerves folytatása a Kovászna és Hargita megyéről rendezett dicstelen parlamenti vita. Csak emlékeztetőül: a konstancai szenátor eb­ben a vitában nevezte Kossuthot bűnözőnek és a román nép Eichmannjának. Hát lehet-e ezután csodálkozni azon, hogy az új román alkotmány olyan, amilyen? És mégis — mindezek ellenére — az 1989-es karácsony az én legszebb karácsonyom marad. A puliszka robbanásának utórez­gései a lelkekben még sokáig eltartanak. Muszáj hinni, hogy a hősök és az áldozatok vére nem volt hiábavaló. Egyébként a bukaresti televízió már régóta nem szabad. Meg­nyomom hát a készülék gombját, karácsony jön újra és szívem­hez mégiscsak közelebb áll a pesti program. Itt se eichmannozás, se lincshangulátkeltés, ünnep lesz, Istenem, ünnep, micsoda gyö­nyörű! Ménesi György Gazdára talált vezetői székek Moziüzemi vállalat: megszűnik? Hosszan tartó vita és szava­zás kísérte a pályázatok elbírálá­sát Békés Megye Képviselő- testületének tegnapi ülésén; nem neveztek ki gazdasági igaz­gatót a gyulai pulmonológiai és rehabilitációs szakkórházba, mert a beérkezett pályázat el­készítője a testület szerint nem rendelkezett megfelelő szakmai végzettséggel. A gyulai csecse­mőotthon vezetője dr. Kovács Agnes, a gyermek- és ifjúságvé­dő intézet igazgatója Hotorán Tiborné lett. A megyei múzeumi szervezet élére dr. Szabó Feren­cet, a megyei levéltár igazgató­jának pedig dr. Erdmann Gyulát nevezték ki. A megyei könyvtár igazgatói tisztségébe dr. Amb­rus Zoltán pályázatát találta a legjobbnak a testület. Az Autó- közlekedési Tanintézet igaz­gatója Steiner László lett. Vitát váltott ki Tóth Imre tes­tületi tagnak a Kontur Moziüze­mi Vállalat felszámolására tett indítványa, amelyet többek kö­zött az első náromnegyedéves időszak 6 milliós deficitjére ala­pozott a képviselő, s arra, hogy a veszteség felszámolására nem tették meg a szükséges intézke­déseket. Indítványát a művelő­dési bizottság egyöntetűen tá­mogatta, a közgyűlés viszont elnapolta a témát januárra, mondván jogi szempontból sok nyitott kérdésre kell választ ke­resni. A képviselők hozzákezdtek a jövő évi költségvetés előkészü­léséhez. Meghatározták a kü­lönféle bevételek összegét, illet­ve 4 milliárd 152 millió forint­ban a kiadásokat. Megszavazták a megyei intézmények jövő évi működéséhez szükséges költ­ségvetést is, természetesen mindezek a számadatok — az állami költségvetés alakulásá­val, törvénybe iktatásával — változhatnak. A testület tagjai végül beszá­molót hallgattak meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitábyság munkájáról, a megye közbizton­sági helyzetéről. L'.’L Diplomáciai kapcsolatok A kormány csütörtöki ülésén elvi előkészületi határozatot hozott arra, hogy Oroszország és Ukrajna után felkészül a volt Szovjetunió többi tagországa szuverenitásának elismerésére, illetve a diplomáciai kapcsola­tok felvételére.László Balázs kormányszóvivő hozzáfűzte: ahogy ezt az idő és a körülmé­nyek az elkövetkezendő napok­ban és hetekben lehetővé teszik. A kormány ezen kívül tudo­másul vette, hogy a német kor­mány határozatot hozott a Jugo­szláviát alkotó egyes köztársa­ságok január 15-ére időzített elismerésére. Szintén tudomá­sul vette és egyetért az EK-kül- ügyminiszterek által megsza­bott feltételekkel, de hangsú­lyozta, hogy a helsinki záróok­mány, a Párizsi Charta és az EBEÉ által elfogadott okmá­nyok tiszteletben tartása, külö­nös tekintettel a határokra, a dip­lomáciai kapcsolatok majdani felvételekor is figyelembe veen­dők. Magyarország készül ösz- szehangolni lépéseit az EK-or- szágokkal és a visegrádi hármas csúcs tagországaival. Érdekegyeztetés A magyarországi benzinárak megfelelnek a nyugati mérté­keknek, a gázolaj pedig olcsóbb, mint más országokban — hang; zott el a kormányoldal részéről az Érdekegyeztető Tanács pén­teki ülésén. Egyenesen inflációmérséklő a benzin és a gázolaj árának a jövő év végére számított 14, il­letve 18 százalékos emelése, a 20-25 százalékos általános ár­emeléshez képest. Év elejére a benzinnél és a gázolajnál 8 és 14 százalékos áremelést terveztek, a fennmaradó részt év közepére irányozták elő, 3, illetve 2 száza­lékos arányú lesz. 32 oldalas ünnepi számunk tartalmából Ünnepi meglepetésként lapunk történetében először 32 oldalas újságot nyújtunk át az olvasónak, december 24-én. Ajánlatunk: Apa és a Mennyből az angyal Emlékezés régen volt gyertyákra, elsikkadt csillagszórós estére (4. oldal) Semmi határ, semmi kalitka Ravil Buharaj kazányi mohamedán tatár magyarságtudata (5. oldal) Amit vállaltál, folytatni kell Markó Béla, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője vall arról, mit jelent magyar költőnek lenni Erdélyben (7. oldal) Márai Sándor naplója A XX. század magyar irodalmának jelese 1944-ben írt naplójából olvasható fejezetek (8. oldal) Az első vaddisznóm Részlet egy készülő könyvből, melyben kiderül, mennyire egysze­rű vaddisznót lőni (10. oldal) A templomtorony mögött sétált el a Hold A Gyulaváriban született Bay Zoltán fizikus érdekes pályafutásá­ról (16. oldal) Gábor atya Beszélgetés Bielek Gábor jaminai apátplébánossal, akit mindenki csak Gábor atyának ismer (17. oldal) Ajándék Gyulay Endre, Gyarmaty Lívia, Balogh János, Szász Endre, Eger- szegi Krisztina beszél a legkedvesebb ajándékáról (18. oldal) Téli rege a napfényben Interjú Simon Imrével, a megyei közgyűlés elnökével (19. oldal) Menekültek, táborok, béke, advent Képes riport a nagyatádi és a mohácsi menekülttáborokból (20. oldal) Át kell jutnunk a tisztítótüzön Kéri László politológus gondolatai a rendszerváltásról, a jelenlőr és az ezredforduló Magyarországáról (21. oldal) Karácsony Finnországban Távoli rokonaink ünnepi szokásairól (22. oldal) Egy kicsit mindannyian bolondok voltunk Mit tart élete legnagyobb szerencséjének Szántó Tibor, a 79 éves tipográfus? (23. oldal) Igaz történetek Válogatás a pályázatunkra érkezett 111 szép történetből (25. oldal) Régi lapokban tallózva (28—29. oldal) Sport (31—32. oldal) Az adóztatás Békéscsabán is elkerülhetetlen — A legkisebb porcikánk sem kívánja a helyi adók kiveté­sét — tájékoztatott tegnap Pap János, Békéscsaba polgármes­tere. Meglehetősen fáradtan, a csütörtökön reggel 9 órától éjfé­lig tartó agygyötrő közgyűlés után. — A korábbi tanácsi támo­gatási rendszer megszűnik, ezért az önkormányzatok rá­kényszerülnek a helyi adók bevezetésére. Három kategó­riában adóztatnak 1992. január 1-jétöl. Vagyoni típusú, kommu­nális és iparűzési adónemben. A lakosság alapvető szükségleteit biztosító ingatlant (lakást, ga­rázst, sőt még hétvégi házat sem), tevékenységet nem adóz­tatnak. Vagyoni típusú adó a gazdasági tevékenységre szol­gáló építmények adója, amely alól mentesek például az állat­tartásra és növénytermesztésre használt, oktatási, szociális és egészségügyi feladatokat ellátó épületek. Mértéke általában évente 50 forint négyzetméte­renként, az irodáké évente 100 forint/négyzetméter. A város­maghoz tartozó körzetben ez a szám 100 illetve 150 forint/ négyzetméter. Háromszáz fo­rintot fizetnek viszont a banki, a pénzügyi-, a biztosítási szolgál- (Folytatás a 3. oldalon) AKCIÓS TV-VASAR Óriási áruválaszték — kiváló minőség Szemben az árral! ELEKTROHAZ 5600 BÉKÉSCSABA, BAROSS ÚT 10. TELEFON: 25 688" TELEFAX: 25 632 — 51 cm-es VT 3342 tv — 55 cm-es WT 821 OCtv — 55 cm-es WT 821 OC TXT tv — 63 cm-es TS 5355 TXT OSD tv — 71 cm-es WT 770 tv — 71 cm-es TS 6354 TXT OSD tv Műholdvevők — videók — kamerák 29 990 Ft 31 990 Ft 35 990 Ft 44 900 Ft 49 900 Ft 53 990 Ft Decemberi nyitva tartás: 9—19 óráig, szombat, vasárnap: 9—16 óráig. Csereakció! Régi televízióját a vételárba beszámítjuk. Várjuk Önt egy európai színvonalú áruház kínálatával. Az alábbi üzleteinkben is rendelkezésére állunk: — Andrássy út 8. szám alatt, az Elektroház kínálata kicsiben. — Berényi út 3. szám alatt alkatrészek, televíziók, műholdvevők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom