Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-14-15 / 293. szám

jffEKES MEGYEI HIRIAP­MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM A festő felajánlása a menekülteknek ,,Szegény maradtam, de mégis gazdag” Molnár Antal Békéscsabán élő fesztömüvész grafikáiból ajánlott fel a jugoszláv menekül­tek megsegítésére. E nemes gesztus indítékáról kérdeztük a művészt. — Még 1979-ben, főiskolás­ként vettem részt egy dubrovni- ki művésztelep munkájában. Ott készültek a dubrovniki grafikák. S ma, amikor a tévében a szétlőtt óvárosról, a bombázásokról, a harcok áldozatairól tudósítanak, elszorul a szívem a szörnyűsé­gek láttán. Úgy gondoltam, hogy ha csak egy morzsányit is tudok segíteni, megteszem. Ezért ajánlom fel a Dubrovnik sorozatot. A cél az, hogy a ha­zánkba menekült nők, gyerekek és a rászorulók életét megsegít­sük. —Nyáron ünnepelte 50. szü­letésnapját, s az évforduló tisz­teletére kiállítást is rendeztek Dubrovniki kápolna . festményeiből, grafikáiból. Úgy tudom, hogy ez volt az első tárla­ta. — Igen, ez így igaz. Valaho­gyan mindig kimaradtam abból a bizonyos kosárból. Én évekig a lakásomon festettem, nem volt műtermem, nem kaptam meg­rendelést. Ezzel szemben . na­gyon sokan* jöttek ide, kapták a megrendeléseket, megszedték magukat, majd elmentek. Én itt élek és itt dolgozom már hosszú idő óta, de a megbízások elke­rültek. Miután rézzel is foglal­kozom, így hozzájutottam egy­két lehetőséghez — A Fiume Szálló, a kórház, a könyvtár fel­iratát készítettem. Ez tette lehe­tővé, hogy festhessek: a honorá­riumból vásznakat, festékeket vásároltam. — Elégedett ember? —Én már beletörődtem a sor­somba, dolgozom, s csupán ez az egy dolog számít. Tulajdon­képpen elégedett vagyok, hi­szen elértem, amit akartam, festő lettem, s tudom, hogy ma­gamból a maximumot adtam. Szegény maradtam, de mégis gazdag, mert tudok érezni. S ez a legfontosabb. Érzelem nélkül nincs művészet. — Milyen tervek foglalkoz­tatják? — Szeretnék felszabadultan dolgozni, festeni, s a grafikai anyagomból egy kiállítást szer­A Telesport volt az álma Televíziós portré Bánó Andrásról Bánó András a televízió egyik vezető munkatársa, negyvenkét éves, jogi egyetemet végzett, sportriporterként kezdte. — A sport mindig nagyon érdekelt — kezdi beszélgeté­sünket Bánó András —, kisko­romtól kezdve sportoltam. De aztán mégis a jogi egyetemre felvételiztem. Első évesen je­lentkeztem a Képes Sportnak a tévével közös sportriporteri ve­télkedőjére. 3600 jelentkező közül kerültem a legjobb tizen­kettő közé. Ezután viszont nem volt döntő, hanem azt mondták: ezen a pályán el kell bizonyos időt tölteni , aztán majd kiderül... A 12 embert „elosztották”, én a Képes Sporthoz kerültem. Öt évig dolgoztam ott. 1975-ben „beiskoláztak” az újságíró-is­kolába, ahol találkoztam egy ismerős kolléganőmmel, aki Vitray riporterstúdiójába járt. Megkértem, hogy szóljon neki, mert én is szeretnék odajárni. — Milyen volt ez a riporter­stúdió? — Teljesen kötetlen formá­ban beszélgettünk, vitatkoz­tunk, jókat nevettünk. Igazi szel­lemi felfrissülést adott. Ebben a Jókai Anna: A töve és a gallya. Emlékszünk még József Attila nagy versére? A Favágó soraira? „Fönn, fönn a fagy bal­tája villog, / szikrádzik föld, ég, szem, a homlok, / hajnal suhint, forgácsfény röppen—/ amott is vág egy s dörmög közben: / tövit töröm s a gallya jut.” A folytatást ma már nem ildo­mos idézni, pedig néhány éve még nem a tőke B EH OZ AT A - LÉRT könyörögtünk, hanem József Attilával együtt szaval­tuk: „Ejh, döntsd a tőkét, ne si­ránkozz, / ne szisszenj minden szilánkhoz!” Manapság ezen már csak a farönköt illik érteni. Igen, ezek az értelmezési vál­tozások teszik életünket még zaftosabbá, izgalmasabbá. Jó­kai Anna meditációs kötetében is az értelmezés kap kitüntetett szerepet. „Nem líra, nem dráma, nem epika. Nem esszé” — írja a szer­ző saját könyvéről. Akkor mi a stúdióban nem volt semmi okta- tósdi. De az ember olyan szelle­miséget és riporteri hozzáállást tanulhatott Vitraytól, amit alkal­mazhatott is. Vitray nélkül nem lennék tévériporter. Bár éppen ő akart eltanácsolni, mondván, hogy beszédhibás vagyok; ugyanis akkor még erősen racs- csoltam. De én borzasztóan akartam riporter lenni, és ezért egy beszédtechnika-tanárnő se­gítségével, nagy akaraterővel leszoktam a raccsolásról. műfaja? Az írónő erre a kérdésre is megfelel: „Mégis: részben epika, mert a történet — az em­beri szép- és rémhistória — be­erőszakolja magát; líra, mert az ihletéért a felső világba kellett menni; dráma, mert katarzisa a mélylétben megmerülve szüle­tett. S annyiban esszé, amennyi­ben a nyilatkozó személy rá jel­lemző gondolkodása az egészet átjárja.” Szellemi életünk eseménye ez a kötet, lelki tani könyv), a lapéleket először gyöngéden végigsimítjuk, amikor letesszük az olvasószekrényre. Ha Ham­vas Béla élne, írna erről a könyv­ről valami nagyon szépet. De hisz él! E könyv által is feltáma­dott. (Szépirodalmi, 165 oldal, 150 Ft.) Marno János: A cselek­mény — isten ha egyszer láb- rakap. Még lehet kapni a köny­vesboltokban, pedig már régeb­ben megjelent. Újszerűsége — De miért akart annyira tévériporter lenni? Hiszen a Képes Sportnál jól érezte ma­gát. — Ez igaz, de nekem nagyon megtetszett a tévés légkör, és tagadhatatlanul Vitray hatása volt a legdöntőbb. A rajongás, amivel ő a televíziózásról be­szélt, az engem teljesen „meg­fertőzött”. Az volt az álmom, hogy a Telesportban mellette dolgozhassak. Boldog voltam, amikor külsősként foglalkozta­tott. — De végül is a Híradóban került státusba. — Igen, 1978-ban. Teljesen szabad kezet kaptam és rengete­get dolgoztam. A Híradóban én voltam az első önálló sportszer­kesztő, miközben szinte minden rovatban dolgoztam, s a Híradó második meg harmadik kiadását szerkesztettem is. Fokozatosan „átcsúsztam” á belpolitikába. Majd jött Aczél Endre, és én még többet dolgoztam. —Aztán Aczélt hirtelen eltá­volították... — Igen, és Pálfy G. Istvánt nevezték ki. O fölajánlotta az egyik főszerkesztő-helyettesi miatt érdemes fölhívni rá a fi­gyelmet. Mamo János univerzá­lis személyiség, kritikus és költő egyaránt. Perfekt versbeszédű, pontos és szép magyar nyelven beszél. Profi. A 11 soros metszetek (próza­versek) modalitása Gottfried Bennre emlékeztet, bár Benn etimológiai „hierarchiája” más gyökerű, a hasonlóság így is megvan. A kötet tulajdonképpen egyetlen vers, egyetlen robinzo- nád, amelyben ellehetetlenül a jó és a rossz közötti különbség- tétel. Nem tudni, hogy a versek­ben felbukkanó sofőr, az időn­ként Hermész alakjában megjelenő behemót melyik túl- világi hatalom hírnöke. A kötet tanulsága szerint a létezésnek egyetlen lehetősége maradt: a BESZÉDBEN való lét, a törté­nések elmondásában való jelen­lét. A szellemi kaland maradt már csak a tiszta. Az anyagi lét puszta működéssé romlott, az érzékek kiszakadtak a húsból. Az etikus lépés csak az lehet, ha a kobzos tudósít a lepusztult cse­lekményről. Aki szellemi él­posztot. Ez nekem nagyon jól­esett, mert mindig is úgy érez­tem, hogy vannak olyan tulaj­donságaim, melyek alkalmassá tennének egy kollektíva vezeté­sére. — Melyek ezek? — Például határozott va­gyok, merek dönteni, alapve­tően pedig nyugodt, higgadt és elég liberális. De olyan hangulat alakult ki, hogy ragaszkodnom kellett egy szavazáshoz, hogy valóban akamak-e a kollégák. Döntő többséggel megszavaz­tak. Talán másfél hónapig min­den rendben ment, de aztán Pál- fyval egyre jobban eltávolod­tunk egymástól, és én egyre in­kább háttérbe szorultam. Végül tizenhárom emberrel együtt fel­álltam, és eljöttünk a Híradótól. Kaptuk a fizetésünket, és dol­goztunk a tévé egyéb műsorai­ban. Csináltuk a pályázati hír­adókat, amit egyébként mind­máig nem bíráltak el... Végül fél év múlva Vitray, aki a Tévé 2 önálló műsorigazgatója lett, fel­ajánlott a kettes csatornán egy hírműsort. Ez lett az Esti Egyen­leg. Gyakorlatilag itt én vagyok a főszerkesztő, de főmunkatársi státusban dolgozom. Optimista vagyok, nagyon bízom a jövő­ben, hogy majd egyszer mi is megcsinálhatjuk a magunk igazi híradóját. Vagy itt, vagy má­sutt... Eöry Éva ményt szeretne, olvassa el a ver­seskötetet, ez az a könyv mégis, ami életkedvet ad nehéz idők­ben. (Holnap, 104 oldal, 65 Ft.) Niccolo Macchiavelli: A fe­jedelem. Macchiavelli szerint a legfőbb jó az állam. A politika nem etikai kérdés, hanem egyet­len célja a siker. A mérce: az eredmény. Mindenen keresztül­gázolni a cél érdekében. Az ér­dekek útján. Mintha már írták volna ezt. A hatalom természete ez, mindörökké. Érdekes, hogy Nagy Frigyes: Antimachiavelli című cáfolatában a gonosz sátán művének minősíti Machiavelli főművét, mégis azon elvek sze­rint uralkodik később, mint el­lenlábasa. Úgy tűnik, nincs más út a politikában. Azaz lenne, csak ez a könnyebb út. Ki tudja? T. B. Maculay: Machiavelli című könyvében elemzi a kora­beli olasz miliőt, szerinte az ak­kori korszellem a hibás. Hamost megvizsgáljuk a korszellemet, juthatunk-e máshová, mint A fe­jedelem írója? (Kossuth, 120 oldal, 110 Ft.) Kántor Zsolt Könyvrevü 1991. december 14-15., szombat-vasárnap Magyari Barna versei: December Verslábak megrándult bokáját steril bokrokkal borogatja a táj az udvaron egy civil hóemberre felvigyáz a jégcsap-szuronyos hideg a köd szürke szoknyájába fogódzva eltotyognak mellettem áfák de a kerítésen tovább tanácskoznak a fehér anorákos zúzmarák a tél kinőtt ingével törölgeti csizmáját a fagy december éppen varr jégvirágot hímez a hajnal blúzára Naplótöredék ’91-ből amikor a költők belevizeltek a Dunába Budapestnél kilépett medréből a vers hétfő hajnalban a hasbalőtt horvátokat műtötték s még Léda is önkéntes véradásra ment gyorssegélyként nejlonzacskóba csomagolt békét küldünk Horvátországba a stressz tágas termében naponta titkos kompromisszumot köt az összedrótozott valóság meg a kilóra mért szívroham tulajdonképpen jól élünk nem osztják jegyre a rokonokat és akár két cukorral is ihatjuk a Trianonon zokniján átszűrt magyarságunk Korabeli híradás Mozart haláláról Minden idők egyik legnagyobb zeneszer­zője, Wolfgang Ama­deus Mozart 1756. má­jus 28-án született Salz­burgban. Atyja, aki szintén zeneszerző volt, korán felismerte fiának tehetségét. Tanította, és már hatéves korától hangversenykörutakat szervezett részére, ahol kísérője is volt. Magyar vonatkozás, hogy Mozart — 1762- ben—gyermekkorában Pozsonyba járt hangver­senyezni, hazai mágná­sok meghívására. Már öt és fél éves korában közreműködött Eberlin Sigismundus rex Hun­gáriáé című daljátéká­nak előadásában. Az úgynevezett Kö- chel-jegyzék szerint Mozart 622 zeneművet alkotott, azonban az újabb szakirodalom már ezernél több műről ír. Az életében nem mindig a legjobb egészségnek örvendő zeneszerző fiatalon, har­mincöt éves korában, a Requiemjét alig befejezve hunyt el Bécsben, 1791. december ötödikén. Halálos ágyánál juthatott csak tudomásá­ra, hogy a Szent István-dóm karnagyának nevezték ki. December 6- án volt a temetése. Egy korabeli magyar politikai hírlap, a Hadi és Más Nevezetes Történetek már egy nappal a nagy zeneszerző halála után híradást közölt elhuny tárói. íme a szomorú közlemény: „Ezen hónapnak ötödik napjára virradóra végezte rövid, úgy mint csak 35 esztendőkre terjedt életét amaz egész Európában nevezetes Mozárt Farkas; a’ Ts. ‘s K. Udvar Kompositora (Musika-szerzője). Tsudálták a’ leg főbb Mesterek is ezen nagy Musikusnak igen igen ritka tehetségeit. Mit hagyott ez a’ gazdag tálentumú Ember maga után? örökös nevet: de azonban egy gyámoltalan özvegyet két árvákkal; és sok adósságot. Már az árvákat fel fogta a’ nagy lelkű B. Svieten. Egyik ezen árva Gyermeketskék közül, ámbár igen kitsin: még is úgy veri már a’ klavicordiumot, hogy mindenek tsudálkozás- sal hallgatják.” Ezen híradás bizonyság arra is, hogy a korabeli magyar sajtó és olvasói a kor legjelentősebb zeneszerzőjét, Mozartot ismerték és tisztelték. Másrészt arra is figyelmeztet, hogy az adott időszakban egy magyar hírlap milyen gyorsan reagált egy fontos, az olvasókat érdeklő szomorú eseményre. Egyébként a híradásban megemlített fiú Karl Thomas Mozart, aki egy ideig szintén zenei pályán műkö­dött. Batári Gyula Wolfgang Amadeus Mozart Salz­burgban született

Next

/
Oldalképek
Tartalom