Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-02 / 282. szám

Csak „rácsos” beszélőt engedélyeztek - A porschés gyilkos ügye (7. oldal) Zsíros nem kell? Ha Torgyán velünk, kicsoda ellenünk? A békési kisgazdák szomba­ton 17 órára hirdették székházuk ünnepélyes megnyitóját, de 16 órakor már — kis túlzással — kitehették volna a Tulipán presszó (ennek udvarán van ugyanis az iroda) ajtajára a „megtelt” táblát. — Ott volt a délelőtti békés­csabai kisgazda összejövetelen? — szegezte nekem a kérdést Pallag László, a békési kisgaz­dák elnöke. — Azt véleményem szerint egyértelműen azért hív­ták össze, hogy egy harmadik vonalat, a történelmi kisgazda- pártot megalakítsák. Kiss Sándoron, az orosházi szervezet elnökén látszik, hogy még mindig hatása alatt áll a délelőtt történteknek: — Ez az összejövetel nem azzal foglalkozott, amivel kel­lett volna. Sárdobolásra pedig már nincs szükség. Torgyán mellettünk, kisemberek mellett áll, igy hát nekünk is rá van szükségünk. Varga István, a békési szerve­zet elnökhelyettese helyesel: — Torgyán nem változtatott az elvein. A megyei elnök meg egy nagy dumás. ígérgetni tud, de semmit sem vált be azokból. Fiatalasszony csatlakozik hozzánk, Szívós Ferencné: — Nehogy azt higgye, hogy itt valami puccsot szerveztünk. Nevetséges ez a vád. Mi már egy hónapja kezdtük szervezni a székházavatást, ahova meghív­tuk a megyei szervezetek elnö­keit. — Zsírost is? (Folytatás a 3. oldalon) ss „Örült szellem a kisgazdaközpont felett” Ma: Szeretetotthon Újkígyóson Megújulás, de hogyan? Kettészakad-e a kisgazdapárt vagy egyben marad? A Tor­gyán Józsefhez hűek vagy a Zsíros Gézával szimpatizálók kerül­nek-e fölénybe? Vagy esetleg egy másik szárny lép színre? Mire való a „tisztogatás” és a tömeges kizárás? A parlamenti frakció mit képviseljen, hogyan is viszonyuljon a párthoz? Ezen gondo­latokról diskuráltak, cserélték ki gondolataikat előzetesen ki­sebb csoportokban szombaton, a békéscsabai kisgazda fórum előtti percekben, a párt székházában az érdeklődők. Mi tagadás, a párt belső életében mutatkozó és erősödő véleménykülönbsé­gek nyomán egyre forrnak az indulatok. Mindez jól kitapintható volt azon a fórumon, amelyen hat országgyűlési képviselő vett részt. Mindjárt tegyük is hozzá: a felszólalásokat időnként he­lyeslő, majd indulatos közbekiáltások szakították félbe. Zsíros Géza, a párt (kizárt?) megyei elnöke bevezetőjében kiemelte: — A tények bizonyí­tották, hogy Békés megyében ez a párt a vezető politikai erő, eb­ből eredően ma a felelősségünk a gyakorlati rendszerváltás idő­szakában nem kevés. S ahhoz, hogy ennek meg tudjunk felelni, békére van szükség mind a poli­tikában, mind a gazdaságban, mind a mindennapi életben — hangsúlyozta. —Itt és most elmondom: nem Torgyán József, és nem is az országos vezetés fogadott tagjai sorába. Engem azok az emberek zárhatnak ki, akik a pártba föl­vettek, és maguk közé fogadtak. A FKGP megyei elnöke után Pásztor Gyula frakcióvezető adott számot április, vagyis megválasztása óta arról, hogyan is dolgozik a frakció. — Megválasztásomkor azt szerettem volna elérni, hogy a frakció munkája javuljon. Ko­rábban csak időnként tartottak frakcióülést, azok többségén (Folytatás a 3. oldalon) Hétköznapi szemeteink Mindig elönt a pulykaméreg, valahányszor szemetet látok kirepülni az utakon araszoló autókból. Lomra való tekintet nélkül. Lehet az narancshéj, cigaretta, sörösüveg, csokipapír, szotyola. A szemlélettel nem tudok mit kezdeni. Az utas kínosan ügyel a belső tisztaságra, s igyekszik megszabadulni mindentől, ami zavarja a kényelmét. Fogja hát a felesleget, s egy laza mozdulattal kidobja az ablakon. KELETI kényelem a javából! A környezetben szétszórt szemét azonban nagyon hamar vissza­köszön! Panaszkodik a jónevű kisiparos, hogy unos-untalan belérúg- nak. Feljelentették a hatóságnál egy rágalomszagú bead­vánnyal. Meggyanúsították, hogy az ő kutyája csurgatja le a lépcsőház falát. Összefogtak a lakók, hogy kicsinálják, elűzzék még a környékről is. Valakinek nagyon nem tetszett az illető, így aztán nem volt rest éjjelente felhívni, s mindenféle csúnyaságo­kat összehordott a telefonba. A szerencsétlen kisiparos egyszer csak azt vette észre, egy rakás szemét gyűlt össze körülötte. Persze, ez a szemét is visszaköszön egyszer. így éljük a magunk kis hétköznapjait, talán még jól is érezzük magunkat a koszban. A tisztességet, józan emberi viselkedést, szándékot beszennyezi, eltakarja, elfedi a terjengő fertő. Apró pici szurkákkal indul a hadjárat, s eljut a hangos közéletig, az országot átjáró-didergető rágalomhadjáratig. Nem kivétel már a képviselő sem, mehet a bíróságra, amióta felfüggesztették a mentelmi jogát. Mocskolták, ő meg visszamocskolt. Ki tudja már, ki vádolt először, igaz, nem is fontos ez nálunk. Ha valaki elkezdi, nem lesz vége soha. Szeretjük a szemétre hajítást mi, magyarok. Az sem baj, ha közben magunk is lapátra kerülünk. Mert minden szemét, ami elhagyja a szánkat, visszaköszön egykoron. Ha máshol nem, közös szemétdombunkon. László Erzsébet A Szent Erzsébet idősek házát Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel az úr 1991. esztendeje Utolsó havának első napján Fotó: Kovács Erzsébet Szerb rágalmak Magyarországra Jovanovic szerb külügymi­niszter ismét a jugoszláv bel- ügyekbe való beavatkozással vádolta meg hazánkat, s azt állí­totta, hogy nálunk kiképzőtábo­rokat hoztak létre zsoldosok számára. (2. oldal) Holnap: Életük nem teleregény A mentősök nem sokat hallat­nak magukról, ők „csak” segíte­nek... (4. oldal) Harangzúgás, cserkészek és ministráns gyerekek sora kísérte útján Gyulay Endre szeged-csa­nádi megyés püspököt tegnap, amikor a Szent Erzsébetről elne­vezett idősek házának felszente­lésére indult. Ezen az esemé­nyen talán csak a betegek nem vettek részt, mert egyébként ott volt Újkígyós apraja, nagyja. Szent Erzsébet történetével kezdték az ünnepélyes aktust, amit szavalatok, idézetek és énekkari számok követtek. Be­szédet mondott a polgármester, és köszönetét a beköltözők ne­vében egy idős hölgy. Mikrofon elé lépett Szigeti Antal esperes, aki az épület keletkezéséről — többek között — elmondta: — Annyira nem lehet szegény egy ország, hogy a még szegényeb­beken ne segítsen... * Az újkígyósi szeretetotthon alapozását 1989-ben kezdték. A következő évben 40 ezer vályo­got vetettek a helyiek, akiknek belgiumi diákok segítettek. 1990-ben jó részét felfalazták, sőt tető alá is került. A tervet Bánfi Zsolt újkígyósi építész készítette. Anyagiakkal a volt tanács és a mostani önkormány­zat segített. A szeretetotthon mai formájában 50-60 millió forin­tot ér, de a jelentős társadalmi munkának köszönhetően építése 20 millió forintba került. A kép­viselő-testület legutóbb 200 ezer forintot szavazott meg, s emellett munkagépekkel is segí­tette a munkálatokat. Ugyan­csak munkagépeket szállított a helyszínre az újkígyósi Arany­kalász Tsz is. A Kemikál pedig saját készítésű anyagokkal já­rult hozzá az építkezéshez. Cse- hák Judittól korábban 2 milliót kaptak a szeretetotthon megépí­téséhez, most további 800 ezret. Megpályáztak 5 millió forintot és kaptak 3 milliót. Az otthonba húszán költözhetnek be. Szigeti Antal esperes úr—ahogy hírlik — az otthon építésének kezdete óta alig-alig alszik. Az anyag- beszerzéstől a vályogvetésíg mindent csinált a hároméves munkálatok alatt. Ezért érdemes volt játszani! November 30-án, szombaton délelőtt a Békéscsabai Textil­ipari Szakközépiskolában di­vatbemutatót tartott a META- KER Üzletház. A bemutató alapjául a nyár elején lapunkban meghirdetett divattervrajz-pá- lyázat szolgált. A beérkezett közel 200 rajz közül Tóth Fe­renc, a békéscsabai Szimbólum Kft. ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke tíz pályázó terveit javasolta megvarratásra. Ezt követően a főként nagykereske­delemmel foglalkozó META- KER Üzletház a békéscsabai Unikon Ruházati Vállalatot kér­te fel, hogy a pályázók elképze­léseit „kelmébe öntse”. Az Üni- kon, amelyről köztudott, hogy szívesen dolgozik a fiatalság igényei és tervei alapján, kész­séggel vállalta e feladatot. Az életre keltett tervrajzokból szü­letett azután a szombati bemu­tató. A zsűri véleménye szerint leggazdagabb fantáziával a békéscsabai Tulkán Agnes és Vígh Anikó, valamint a mezőkovácsházi Tajti Piroska divattervei készültek, ezért őket javasolták díjazásra. A jutalom pedig a METAKER által fel­ajánlott (a nyertesek saját divat­tervei alapján készített és azok­ból választható!) egy-egy öltö- zetnyi ruha volt. ma—ria Adótartozás, nyugdíj Az Alkotmánybíróság mai, tel­jes ülésének napirendjén a követ­kező ügyek szerepelnek: rendjén való-e, hogy az Alkotmánybíróság nem minden esetben visszame­nőleges hatállyal semmisíti meg az alkotmányellenesnek minősített rendelkezéseket? Alkotmányos-e, hogy az adótörvény szerint a nem fizető fél helyett társasház adótar­tozásánál a tulajdonostársaktól, közös vagyon esetében pedig min­den tulajdonostól behajtható a nem rendezett követelés? Hátrá­nyos helyzetet teremt-e a társada­lombiztosítási törvény, amikor a nyugdíj újbóli megállapításakor kizárja annak a szolgálati időnek a beszámítását, amely alatt a nyugdíjas munkavállaló korláto­zás nélkül megkapta a nyugdíjat? A teljes ülésen szereplő témák mellett a testület tagjai úgyneve­zett műhelymunkát folytatnak az elévülési törvénnyel kapcsolatos államfői indítvány kapcsán. A ter­vek szerint az indítvány legkoráb­ban december közepén kerül az Alkotmánybíróság teljes ülésének napirendjére. Tajti Piroska (balról) és Tulkán Ágnes (jobbról) már magukra is öltötték az ajándékukat, miközben a középen álló Vígh Anikó­nak segítenek a választásban Fotó: Fazekas László IPOSZ INTERMERKANT Oktatási Kft. 1991. december 11—12-én belföldi személyszállítói, árufuvarozói és autóbusz- vezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet személyesen, Békéscsaba, Kossuth tér 8.1/7., Lőrinczné kirendeltségvezetőnél. ELEKTROHAZ 5600 BÉKÉSCSABA, BAROSS ÚT 10. TELEFON: 25-588* TELEFAX: 25-632 Nyitva tartás: 9—19-ig, szombaton 9—16-ig. Nézzen be hozzánk! Várjuk Önt egy európai színvonalú áruház óriási kínálatával! Televíziót 80 működő készülék közül választhat 25 900 Ft-tól 199 500 Ft-ig! AKCIÓS TÉVÉ AJÁNLATUNK: 51 cm-es Goldstar tévé 30 900 Ft 51 cm-es Funai 2000 tévé 31 900 Ft 54 cm-es 3341 szupersarkosított tévé 33 990 Ft 54 cm-es 3341 TXT szupersarkosított tévé 36 990 Ft. Videóajánlat: AKAI 425 28 900 Ft Áruházunkban részletre is vásárolhat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom