Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-06 / 260. szám
1991. november 6., szerda KÖRKÉP kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kolléga lesz? Olvasóink írják Habsburg György újságírónak készül Habsburg Ottóról, a politikusról nap mint nap hallunk, olvasunk. Mint magánember, mint családapa azonban kevesebbet szerepel, pedig 7 gyermeke közül kettő rendszeresen elkíséri külföldi útjaira. A trónörökös egyébként 1951-ben kötött házasságot Nancy-val és Bajorországban, Pöcking bei Stambergben telepedett le. Azóta is itt él felesége és gyermekei társaságában, akik kicsi koruk óta fogékonyak apjuk politizálására. Az 5 lány közül Walburga választotta a közszereplést, a többiek családanyák. Károly, a rangidős fiú repülőtiszt az osztrák hadseregben, míg György... Nos, róla érdemesebb egy kicsit többet írni, mivel magyar- országi látogatásai során most első ízben adott rövid interjút. A 26 éves fiatalemberrel Szarvason találkoztunk. — Ón gyakran elkíséri édesapját külföldi útjaira? György, aki egyetemista, gyakran elkíséri édesapját, Habsburg Ottót külföldi útjaira Fotó: Kovács Erzsébet — Amikor tehetem, vele tartok. Az egyetemi tanulmányaim azonban lekötnek. —Hol és milyen tanulmányo- katfolytat? — Münchenben történelem és politika tudományokat tanulok. — Édesapja nyomdokaiba kíván lépni? — Igen, de nem közvetlenül. Szeretném ehhez felhasználni a médiákat. Sokat foglalkozom a televízióval, mint eszközzel. Nagy vonzalmat érzek az újságírás iránt. —Az utazások, a tanulás mellett jut-e idő másra? — Ha arra gondol, hogy sportolok-e vagy hasonló, nem. Amikor otthon vagyok, akkor napi 5-6 órát tanulok, amikor apámmal járom a világot, akkor az ő napirendjéhez alkalmazko- dok. — Magyarországi látogatásai során milyen benyomásokat szerzett az itteni fiatalokról? — Szinte minden rendezvényen ott vannak. Értenek a politikához, aktívak. Az ő lelkesedésük engem is rabul ejt. —Köszönjük a beszélgetést! Csete Ilona Jelentem alássan, hogy kövér nőknek nadrág nincs, van viszont frakk ötéves gyerekeknek, a magyar népesség legaprajánakpedig pelenka, boy és görl fazonban. Az erősen molett nők vannak a legnagyobb bajban; itt a tél, melegen kéne nekik is öltözködniük, de csak a kilincset adják át egymásnak az áruházakban, s már fordulnak is ki. Nadrág nélkül. Erre a súlycsoportra ugyanis nem kapható. Még kismamanadrág sem. Pedig statisztika nélkül, az utcán szétnézve is megállapítható, hogy a hölgyek tekintélyes része nem éppen szilfid. Akinek szeme van, az látja, akinek meg nincs—mint az iparnak és a kereskedelemnek—az csak szajkózza a piacgazdaságot. S még talán hiszi is, amit mond, miközben egy nagy vásárlói réteget hagy figyelmen kívül. Valami átok—talán turáni? — ül a magyar női ruházati iparon, esetleg mély ellenszenv a kövér nőkkel szemben, hogy még a haszonról is képesek lemondani inkább, mint hogy kiszolgálják ezt a soksok vásárlót. Bár a normál súlyú nők sem kimondottan kedvencek, csak a 170 centi magasságúak, az összes kabát rájuk készül, holott még egy gyerek is tudja, hogy a többség alacsony. Sajna ez nem elég, mert nem a gyerekek vezetik a ruhaipart, sőt a kereskedelmet sem. De minek a piacgazdaság tejébe ennyit sírni — van abban víz úgyis elég—, mikor szerintük igenis van piackutatás. Lehet. Talán ez az alapja a 8698 forintos gyermekfrakk megjelenésének. Meg kell hagyni, mutatós darab. Szürke selyemszövet, hozzá fehér-rózsaszín ing és ingmell. Öt-hat éves fiúcskáknak ugyan mi más is hiányozna? Feltéve persze, hogy a pénz nem számít és hogy lesz farsang is pár hónap múlva. Vagy talán rokonlátogatásra készült? Egyébként ez nem is érdekes, az a fő, hogy van. Éppúgy, mint boy és görl, amit a pelenkareklám sulykol esténként minden magyar fejébe. Vége már annak, hogy kisbabákat, esetleg bébiket pelenkázunk, netán kisfiúkat, kislányokat. Boyok lesznek és maradnak a fiúk, míg csak az old boy kort meg nem érik, s old görlök a lányokból csak azért nem lesznek, mert ilyen sértést a tengerentúl sohasem reszkíroznának meg. De nálunk még ez is előfordulhat. V.M. Falka az úton, avagy a gyepmester dolga Miért épít kutyamenhelyet a battonyai önkormányzat? A kutyamenhely létrehozása Battonyán is indulatokat váltott ki a lakosság egy részében. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy a jelenlegi ínséges helyzetben ennél sokkal fontosabb dől gokra is el lehetne költeni az ön- kormányzat pénzét. Mások a befogott állatok tartási körülményeit, kiirtásuk módját kifogásolják. Azok viszont, akiket korábban megmart valamelyik kóbor állat, vagy akik idáig kisgyermekeiket félve engedték ki az utcára, kétségkívül helyeslik a képviselő-testület döntését. Kinek van igaza? A saját szempontjából nyilván mindenkinek. A tisztánlátás érdekében dr. Garzó Péter városi állatorvost is megszólaltatjuk ebben az ügyben. — Állategészségügyi jogszabály rendelkezik arról, hogy a városokban gyepmestereket kell alkalmazni, és kutyamenhelyet kell fenntartani. Becsléseink szerint Battonyán, illetve a battonyai határban mintegy 34 száz kóbor eb él. Magam is láttam egy 60-70 állatból álló falkát a Barátság körúton. Köztudomású, hogy a veszettséget elsősorban kutyamarás útján kaphatja el az ember. Valós veszélyről van szó, hiszen térségünkben a rókaállomány körében járványos.méretű ez a betegség, s így csak idő kérdése, hogy mikor terjed át róluk a kóbor kutyákra, azokról pedig az emberekre. — A kutyák összefogdosásán kívül van más feladata is a gyepmesternek? — Természetesen. Összegyűjti a közterületeken elhullott állatokat, a szerves hulladékokat. Az ebösszeírás is az ő reszortja. Ezzel összefüggésben megemlítem, hogy a legutóbbi eboltáskor csak a kutyák felét sikerült beoltanunk Battonyán, mert a „gazdik” egyszerűen megfeledkeztek erről a kötelezettségükről. A gyepmester alkalmazásától a helyzet javulását várjuk. Ménesi György CSEB-M Értékálló biztosítással jelentkezik a piacon az Állami Biztosító. Lényege, hogy aki kötvényt vásárol, annak 1993 márciusától — a bankbetéthez hasonlóan — kamatozik a pénze. Az új forma 1991. október 1-jétől háromfajta szolgáltatásra terjed ki: élet-, baleset- és betegségbiztosításra. Ahogy az ÁB sajtótájékoztatóján elmondták, az életbiztosítási kötvény halál esetén 60 éves korig 150 000, ennél magasabb kortól 50 000 forintot fizet a kedvezményezetteknek. A baleset- biztosítás rokkantság esetén 300 000 forintot fizet, 28 napnál hosszabb betegség idején 3000 forint térítést nyújt. Hatvanéves korig 500, azután pedig 170 forint a biztosítás havonkénti díja. Tüzelőgyűjtés vagy „kincskeresés”? Fotó: Fazekas Ferenc Októberi halottak emléke Szívemben keserű gyásszal, torkomban szorító dühvei vettem részt a „pártsemleges” októberi megemlékezésen, Mezőhegyesen. Himnusz elöl, Szózat hátul, közben a beszédek: Szabó Mihály (MDF), dr. Remport Katalin (MDF), Bőd Péter Ákos (MDF). Erre mondta néhány pártonkívüli barátom: nem megyek el „kisajátított ünnepségekre...". Miniszter úr körfohász-szerű beszéde alatt apámra gondoltam. Forogna sírjában, ha az az ember tenné fejfájára a koszorút, aki ’Síben kirúgta az állásából, Létbizonytalanságban élt évekig, de a rendszerváltozáskor mégsem tolongott érdemrendekért, kárpótlásért. Ahogy más rokonaim sem, pedig megjárták Kistarcsát, Tökölt is. S bár nem voltak melldöngetően vallásosak (mint ma oly sokan lettek, hirtelen!), de a megbocsátás keresztényi erényével rendelkeznek. Persze más a megbocsátás és más látni, hogy a korábbi elnyomók — esetleg leszármazottaik — ma is zsíros állásokban parádéznak, szebbnél szebb házakban laknak, míg ők alig jönnek ki szegényes nyugdíjukból. Nekik mit üzen a miniszter úr? Néhány mondata megragadt bennem: „a Kádár-korszak külföldi kölcsönökből juttatott kenyeret millióknak..." az Antall korszak miért ezektől a millióktól akarja elvenni azt a darab kenyeret? Mert megszenvedték az előző rendszert, szenvedjék meg az újat is? Ök már megszokták? Igaza volt annak az öreg parasztnak, aki hiába keresve igazát így sóhajtott föl: nincs nagyobb bűn a szegénységnél! Másik mondata is elgondolkodtatott: „...jellemző ránk fii. magyarokra) a közömbösség, vállalja más a kockázatot...” És eszembe jutott Zwack Péter, aki gazdag, helye és rangja van a világban, mégis hazajön, segítem a nemzetnek... és látom a riadt arcokat, a kiégett lakást... Képviselőnőnk mondta: “...az emberek még ma is félnek..." Azt mondanám, ma félnek csak igazán! Saját példámon tudom, a szocializmusban bátrabban voltam ellenzéki, mint most, hisz akkor csak az volt a kérdés: a kenyérre zsír kerül vagy vaj? Ma az a kérdés: kerül-e kenyér? Együtt koszorúzott a korábbi elnyomott a későbbi elnyomóval. Ingatag béke az olajfák hegyén? Keresem a rendszerváltás nyomait. Talán a késés...? —ipi— „Egy ponton mindenki visszariad” Mire jó az akció? Nem tudom, a néző, aki akciófilmre ül be a moziba, vajon észreveszi-e, hogy a Holtponttól sokkal többet kap. Kellemesen csalódik viszont, aki nem kifejezetten az akció — erőszak, kegyetlenség, izgalmak—híve, és ha moziba megy, inkább az értékesebb vagy könnyedebb műfajokat részesíti előnyben. Kathryn Bigelow filmjében minden megtalálható, ami a produkciót garantáltan sikerre viszi: kiváló szereposztás (a főszereplők a jelenleg legnépszerűbb fiatal amerikai színészek közé tartozó Patrick Swayze és Keanu Reeves), izgalmas bűnügyi történet, szerelemmel, romantikus mesével ügyesen átszőve, valamint festői környezet (a Csendes-óceán partja, Kalifornia). Nem hiányoznak persze az akciófilmes elemek sem, hiszen a cselekmény magja a rejtélyes, álarcos bankrablás-sorozat, van bőven autós hajsza, repülés, lövöldözés, verekedés, túszejtés, vér és halott. De a film nem reked meg ezen a szinten, messze túlnő az akciófdmek keretén, s valami olyan szándék, hit és útmutató süt át a szimpla bűnügyi alaptörténeten, ami sokszor az értékes műfajt célzó alkotásokban sem található, vagy ha mégis, gyengére sikeredik, erőtlen marad a megfogalmazása. Ebben az amerikai filmben nem fekete-fehér hősök állnak egymással szemben; a rendőrök, az FBI-ügynökök és a szörfös srácok, a bankrablók jelleme sokkal összetettebb és bonyolultabb annál, minthogy be- leillenének a leegyszerűsített ábrába. Ráadásul Johnny Utah ügynök és Bodhi, a főrabló kifejezetten hasonló alkat, életfilozófiájuk nagyon is rokon. Örök lázadók mindketten, folyton a veszélyt keresik, önmagukat nem kímélve, magas hőfokon élnek, kihívják a sorsot maguk ellen. Nem csoda, hogy megkedvelik egymást, igazi barátok lesznek. Igazi barátok? Hogy is lehetnének?! Hiszen a mesterséges (társadalmi) korlátok áthidalhatatlan szakadékot vágtak közéjük. Ez a két fiú roppant méretű lelki konfliktussal küszködik: egyéni hitvallásomnak, szenvedélyemnek éljek, vagy megfeleljek a környezet elvárásának, az értelem diktálta célnak? Hőseinket érzelmei sodorják és természetesen a közös szándék, hogy a barátságuk végét jelentő ütközést elodázzák. Ha nem így lenne, Utah az első alkalommal elcsíphetné, lelőhetné a rablót, Bodhi szintén leszámolhatna ellenfelével, az álarcos nyomozóval. Kettőjük lelki csatája áll már régen a film középpontjában, és kit érdekel itt az exelnö- kök maszkjában elkövetett rablássorozat?! Őrült küzdelmek, életveszélyes száguldások — autón, szörfdeszkán, repülővel és ejtőernyővel —, egyre több áldozatot hagynak maguk mögött, Johnny és Bodhi a vesztükbe rohannak. A két színész olyan mesterien alakítja figurájukat, hogy rettenetes dolgaik ellenére a szívünkbe lopják magukat. „A vakmerőségnek is van határa Egy ponton mindenki visszariad..." Alighanem ez a Holtpont, és minden érintett számára világos, hogy késleltethető, de elkerülhetetlen. A film páratlan, lenyűgöző hullámlovas és ejtőernyős képsorai a Flashdance operatőreként ismert Donald Peterman hímevét öregbítik. Niedzielsky Katalin
