Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-27 / 278. szám

© 1991. november 27., szerda SPORT feRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Labdarúgószezon-záró előtt Meglesz-e az őszi elsőség? Az 1991—92. évi NB-s labdarúgó- bajnokságok utolsó fordulójára kerül sor a hét végén. A második vonal Keleti csoportjában két hete az élre ugrott a tavaly még első osztályú Békéscsabai Előre FC, s kétpontos előnnyel vezeti a tabel­lát. Ránézésre sem nehéz megjósolni: aligha tudja az őt követő Nyíregyháza letaszítani az őszi elsőséget jelentő helyről, vagyis félidőben a trónról. Annál is inkább, hiszen a lila-fehérek hazai környezetben játszanak a mezőny talán legkisebb lélekszámú településének csapatá­val, a Bagi SE-vel (noha ez semmiképpen sem az erőviszonyt tükrözi, ugyanis szombati el­lenfelük a hatodik helyen tanyázik). Persze, mivel a labda gömbölyű..., egyszóval nem le­het kiengedni a finisben sem, s legalább olyan teljesítményt kell nyújtani a stabil elsőséghez, amilyennel a szezon második félidejében gyakran szórakoztatták a nagyérdeműt a bé­késcsabaiak. Ha a viharsarkiak a tőlük elvárt győzelem­mel is zárnak, még akkor is átrajzolódhat az élmezőny a listavezető mögött, ugyanis olyan szoros az élboly. Az ezüstérmes helyen álló nyírségi csapat és az ötödik helyezett Hatvan között mindössze egy pont a különbség. Érde­kes számolgatást eredményezhet az utolsó kör esélylatolgatása. A sokáig az első helyen ta­nyázó, s a békéscsabai veresége után végképp a lejtőre kerülő és bukdácsoló Szeged — ame­lyik most a negyedik — a második helyen álló Nyíregyházához látogat. Kovács György nyír­egyházi sportszerkesztő kollégánk szerint egy- esélyes a mérkőzés, véleménye szerint a házi­gazdák vitán felüli győzelmet aratnak. Ha a lilák is nyernek, akkor a „téli álom” előtt kon­zerválódik a békéscsabaiak kétpontos előnye. A Viharsarokban sokan viszont azt kívánják, hogy döntetlen legyen a szabolcsi meccs, mert akkor a följutásra esélyes riválisok további egy- egy pont hátrányba kerülnének velük szem­ben... Úgy tűnik, a 3. helyen tanyázó Kábái Egyet­értés és az ötödik Hatvan-DEKO némi lépés­előnyben van, ugyanis e két gárda is pályavá­lasztó a finisben, ráadásul a nem túlságosan fé­nyesen szereplő Budafokot, illetve Salgótarjánt fogadják a hét végén. Azaz megőrizhetik előke­lő helyüket, sőt a Nyíregyháza—Szeged mér­kőzéstől függően még előre is léphetnek. A középmezőny elején tanyázó Szarvasi Vasas a zárófordulóban Kazincbarcikára láto­gat. Nem lesz sétagalopp a vasárnapi 90 perc, ugyanis az egykori békéscsabai Vigh Tibor csa­pata feljövőben van, s győzelmük esetén meg is előzik a Körös-partiakat. Persze nem eszik olyan forrón a kását: a Patrascu-legénység ol­dott meg már nehéz feladatokat, no, meg a szarvasiak is szeretnék megőrizni előkelő he­lyüket a három hónapos pihenő előtt. A város­ban sokan úgy számolnak: az előttük álló, azo­nos pontszámú Bagi SE elé kerül a csapat a hét végén... A Békéscsaba a listavezető, a Hatvan pedig csupán egy vereséget szenvedett — éppen a lila- fehérektől az NB II őszi idényében. Felvételünk e két csapat mérkőzésén készült, amikor Ionut (térden) felszabadít Martinenko és Orovecz (balra) elől. A háttérben balról Major L., Kelemen és Kurucz figyeli az akciót Fotó: Gál Edit A kupagyőztes Békéscsabán A hazai férfi kézilabdamezőny egyik legjobb csapata, a tavalyi kupagyőztes veszprémi Bramac SE vendégszerepei ma, szerdán este 17.30 órakor Békéscsabán, a városi sport­csarnokban. A vendégek eddig százszázalékos teljesítményt nyújtottak a bajnokságban, valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Erősségük a két szovjet idegenlégiós Zubjuk és Zsitnyikov, valamint a válogatott Kalocsay, Éles és Csoknyai. Skaliczki László, az Előre edzője a lelkesedés diadalának tartja a Tisza Volán elleni sikert. Sajnos Mohácsi megbetegedett, így ő nem léphet pályára szerdán, többen kisebb sérüléssel bajlódnak, de a szakvezető bízik abban, hogy vállal­ják a játékot. A találkozó esélyese a veszprémi csapat, a békéscsabaiak a tisztes helytállásban bíznak. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzést a Hornyik, Vaskó kettős vezeti. Akinek pedig nem áll módjában kilátogatni a mai mérkőzésre, s Békéscsabán a belvárosban lakik, az sem marad kézilabda nélkül, ugyanis a kábel tv 17.45 órától levetíti a szombati kettős kézilabda­mérkőzés találkozóit, a Békéscsaba—Dunaújváros női és a Békéscsa­ba—Tisza Volán férfi összecsapást. Mesterek viadala Budapesten vasárnap a Kör­csarnokban telt ház előtt rendez­ték meg a Meridian Kupa nyílt rendszerű Taekwon do ver­senyt. A viadalon 19 klub 87 versenyzője állt rajthoz. A me­zőny rendkívül erős volt, mivel csak mesterek, illetve mesterfo­kozat előtti minősítésű karaté- zók indultak. A szarvasi Tóth István a 63 kg-osok kategóriájá­ban bronzérmet szerzett. A Bé­késcsabai Sportcsarnok SE WTF Taekwon do versenyzői közül Bácsfalvi Zoltán és Kállai József súlycsoportjában egy­aránt a negyedik helyen végzett. Labdaj áték-eredmény ek A magassági fölény döntött Szegedi Postás—Békés- csabai ÁG 72:62 (32:28). I^ • NB Il-es férfi kosárlabda- ' mérkőzés, Szeged. BÁG: Tövisháti (6), dr. Kecskés (13/3), An­tali (5), MATYUSKA (17/6), Lukács (16/6). Cs.: Gerlecz (1), Andó (3), Moós (2), Papy (-), Gyebnár (-). Edző: Vágvölgyi Árpád. Az első félidő dere­kán a csabaiak kulcsembere, Antali megsérült, ezután a szegediek jól hasz­nálták ki magassági fölényüket és szo­ros mérkőzésen nyertek. KSC-Wernescgrüner—Mezőbe- rényi Sportcsarnok DSE 64:49 (41:22). NB II. Női. Kecskemét. V.: Vasvári, Perjési. Mezőberény: Pipis (12), Kozma (10), Magyar (15/3), Ba­logh (2), Kun (-). Cs.: Dévényi (5), Bőtsch (3), Csők (2), Szenteszki (-), Szász (-). Edző: Iványi László. A letá­madással védekező hazaiak ellen sok volt a gondatlan átadás. Mezőberénvi Sportcsarnok DSE—KSC-Bólyai 62:39 (25:17). NB II. Női. Kecskemét. V.: Vasvári, Perjési. Mezőberény: Pipis (7), KOZ­MA (21). MAGYAR (28/3). Balogh (2), Kun (1). Cs.: Bőtsch (2), Csók (1), Dévényi (-), Szenteszki (-), Szász (-). Edző: Iványi László. A fegyelmezet­ten játszó és jól védekező herényiek végig vezetve nyertek. A NŐI NBI ÁLLÁSA: A-CSOPORT 1. Tungsram 10­925: 702 20 2. BSE 7 4 702: 684 18 3. DVTK 6 5 847: 803 17 4. MTK-VM 7 3 827: 635 17 5. Pécs 7 3 794: 713 17 6. Sabaria 4 7 715: 841 15 7. BEAC 4 7 784: 849 15 8. Sopron 3 8 832: 963 14 9. Szarvas 3 7 643: 717 13 10. Szeged 2 9 710: 872 13 Elmaradt mérkőzések A megyei labdarúgó-baj­nokságokban a hét végén az elmaradt találkozókat játszották le az együtte­sek. Az összecsapásokon a követke­ző eredmények születtek. II. osztály Felnőttek: Csanádapáca—Szegha­lom 0—5, Kaszaper—Békés 1—0. Ifjúságiak: Csanádapáca—Szeg­halom 3—2, Kaszaper—Békés 0—6, Csabacsűd—Kétsoprony 6—1. III. osztály Okány—Békéscsabai Rekord 1—3, Tarhos—Nagybánhegyes 1—1. Ifjúságiak: Okány—Békéscsabai Rekord 0—6, Tarhos—Nagybánhe­gyes 4—4. Megyei I. osztályú ifjúsági mérkő­zésen: Kamut—Füzesgyarmat 0—7. Gyula—Pécs 0—6 (0—2). Női nagypályás labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 50 néző. V.: Klembucz. Gyula: Kiripóczki — Jancsó, Bíróné. Dávid, Dömötör, Lusztig, Búj, Szilaj, Kiss (Miiek), Bagyinka, Szabó Gy. (Ko­vács). Edző: Bíró István. A tartalékos gyulaiak alárendelt szerepet játszot­tak, csak Bíróné és Búj nyújtott jó telje­sítményt. Az 1991—92. évi megyei serdülő labdarúgó-bajnokság őszi végered­menye. Keleti csoport: 1. Gyomae. 8 7 1 30- 9 15 2. Kondoros 8 5 2 1 35-16 12 3. Vésztő 8 5 2 1 16- 8 12 4. Békés 8 4­4 29-22 8 5. Mezőberény 8 3 1 4 23-25 7 6. Szeghalom 8 2 3 3 18-23 7 7. F.gyarmat 8 2 2 4 12-18 6 8. Dévaványa 8 2 1 5 11-14 5 9. Bszt.andrás 8­­8 10-49 ­Középcsoport: 1. Bcs. HungáriaS 8 . . 100- 1 16 2. Gyula 8 7­1 55- 9 14 3. Előre FC 8 5 1 2 37- 8 11 4. E-Favorit 8 5 1 2 25-13 11 5. Sarkad 8 3­5 20-43 6 6. Gyulavári 8 3­5 8-36 5 7. Elek 8 2 1 5 8-39 5 8. Medgyesegyh.8 1­7 7-39 2 9. Kétegyháza 8­1 7 6-38 1 Nyugati csoport 1. OMTKI. 7 7 . . 60- 1 14 2. Mezőhegyes 7 5 1 1 48- 8 11 3. Battonya 7 4 1 2 36-16 9 4. Nagyszénás 7 4 1 2 32-12 9 5. Tótkomlós 7 2 1 4 12-23 5 6. Mk.háza 7 2 . 5 23-35 4 7. OMTKII. 7 2­5 34-56 4 8. Csorvás 7­­7 0-94 ­Rangadót nyertek az orosháziak Orosházi MTK—Zuglói SE 12:6. NB Il-es férfi asz- talitenisz-mérkőzés, Oros­háza. A rangadón megérde­melten nyertek az orosháziak az eddig vereüen zuglóiak ellen. Győztesek: Sipos, Ágoston 4 4, Gergely 3, Fest—Ágoston páros. Orosházi MTK II.—Hejöcsabai CM II. 10:8. NB II. Női. Orosháza. A megerősített NB Il-es orosházi együt­tes megérdemelten nyert. Győztesek: Lehoczki 4, Faludi 3, Dér 2, Faludi— Lehoczki páros. Békés SE—Salgótarján 8:10. NB II. Férfi. Békéscsaba. A 3. helyért ját­szó békésieknek ezen a napon semmi sem sikerült. Öt mérkőzést vesztettek el 2—1-re 20:20-as állás után. A döntő szettben 20:20-as állásnál a vendégek jobb idegállapota döntött. Békési győztesek: dr. Csenky 3, Czina, Sebestyén 2—2, Borsi. Makói VSE—Gvulai Élésker 10:8. NB III. Férfi.'Makó. Karaba gyenge teljesítményét nem tudta pó­tolni a csapat többi tagja, így a döntet­lenre sem volt remény. Gyulai győzte­sek: Ipacs 3, Lukács 2. Karaba, Hídvé­gi, Lukács—Karaba páros. Őszi végeredmények Befejeződött az 1991—92. évi megyei kézilabda-baj­nokság négy csoportjá­ban az őszi idény. A bajnokság állása: Férfiak. 1. Kondoros 9 9­-224-150 18 2. Köröstarcsa 9 5 2 2225-181 12 3. Mezőhegyes 9 5 2 2 224-196 12 4. Előre KSEII. 9 5 1 3220-182 11 5. Szeghalom 9 5 1 3213-217 11 6. Gyomaendr. 9 5­4220-206 10 7. Mirelit II. 9 2 2 5230-240 6 8. Békés 9 2­7198-224 4 9. OMTKII. 9 2­7 200-261 4 10. Murony 9 1­8124-221 2 Tartalékcsapatok nélkül: 1. Kondoros 6 6- -166-102 12 2. Mezőhegyes 6 4 1 1 134-120 9 3. Köröstarcsa 6 3 I 2 120-110 7 4. Gyomaend. 6 3- 3145-136 6 5. Szeghalom 6 3- 3 138-145 6 6. Békés 6 1- 5 122-154 2 7. Murony 6­- 6 78-133­Serdülők: 1. Előre KSE 8 7 1- 196-128 15 2. Köröstarcsa 8 6­2 201-110 12 3. Gyomaendr. 8 5 2 1 164-125 12 4. Békés 8 5­3 163-142 10 5. Mezőberény 8 4 1 3 201-187 9 6. Orosháza 8 3­5 121-192 6 7. Újkígyós 8 2­6 160-222 4 8. Kondoros 8 1­7154-179 2 9. Mezőhegyes 8 1­7 131-210 2 Nők: 1. Orosháza 10 9- 1 233-139 18 2. Doboz 10 9- 1211-139 18 3. Békés 10 8- 2 193-124 16 4. Csorvás x 10 6- 4 153-132 11 5. Mezőberény 10 5- 5 199-203 10 6. Előre II. 10 4- 6 194-195 8 7. Kétsoprony 10 4- 6 196-203 8 8. Bcs. MÁV 10 4- 6 180-218 8 9. Kamut 10 3- 7 161-209 6 10. Bcs. FőiskolalO 2- 8 142-214 4 11. Jamina SE 10 1- 9 96-182 2 12. Békésszentandrás visszalépett x = a serdülőcsapat ki nem állá­sáért egy büntetőpont levonás. Lehoczki négy győzelemmel járult hozzá csapata sikeréhez a hét végén az asztalitenisz NB Il-es Orosházi MTK II.—He­jöcsabai CM II. találkozón Tartalékcsapat nélkül: 1. Orosháza 9 8- 1 207-119 16 2. Doboz 9 8- 1 193-122 16 3. Békés 9 7- 2172-106 14 4. Csorvás 9 5- 4137-117 10 5. Kétsoprony 9 4- 5 176-180 8 6. Mezőberény 9 4- 5 175-189 8 7. Bcs. MÁV 9 3- 6 158-202 6 8. Kamut 9 3- 6 139-185 6 9. Bcs. Főiskola 9 2- 7 129-187 4 10. Jamina SE 9 1- 8 83-162 2 11. Békésszentandrás visszalépett Serdülők: 1. Bszt.andrás 10 9- 1 197-119 10 2. Kétsoprony 10 8- 2 182- 91 16 3. Előre KSE 10 8- 2 146- 92 16 4. Doboz 10 7- 3 156- 99 14 5. Gyula 10 6- 4 199-112 12 6. Békés 10 5- 5 162-122 10 7. Szarvas 9 4 1 4 118-107 9 8. Szeghalom 10 3 1 6 107-138 7 9. Kamut 10 3- 7 110-170 6 10. Csorvás x 9 1- 8 70-147 1 11. Orosháza 10­- 10 56-306­x = ki nem állásért egy büntető­pont levonás ♦ Befejeződtek az 1991—92. évi ké­zilabda-bajnokság és -kupa küzdel­mei. A 4. korcsoportban az őszi vég­eredmény: Fiúk: 1. Vajda P. Gimnázium 10,2. Békéscsabai 611. Sz. Ipari Szakmun­kásképző 8,3. Békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Iskola (74—94) 4, 4. Bé­késcsabai Kereskedelmi és Vendéglá­tóipari Iskola (51—110) 4, 5. Gyulai 613. Sz. Mg. Szakmunkásképző 3, 6. Orosházi 612. Sz. Ipari Szakmunkás- képző 0 ponttal. Leányok: 1. Békéscsabai Széche­nyi Szk. (127—63) 11,2. Békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző (103—58) 11, 3. Sarkadi Gimnázium 7, 4. Gyomaend- rődi Gimnázium 5, 5. Eleki Szakkö­zépiskola (40—69) 3, 6. Szeghalmi Péter A. Gimnázium (73—103) 3,. 7. Mezőberényi Gimnázium 2 ponttal. Az 5. korcsoport kupasorozatá­nak végeredménye. Fiúk: Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szk. 4, 2. Békéscsabai 611. Sz. Ipari Szakmunkásképző 2,3. Oh. Mg. Szak­iskola 0 ponttal. Leányok: 1. Békéscsabai Széche­nyi Szk. 14, 2. Békéscsabai Rózsa F. Gimnázium 10, 3. Békéscsabai Tex­tilipari (137—141) 8, 4. Mezőberényi Gimnázium (103—122) 8, 5. Békés­csabai Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szmk. 5, 6. Gyulai Erkel Gimná­zium (83—-103) 4, 7. Békési Gimná­zium (100—145) 4, 8. Békéscsabai Tevan Andor Szk. 3 ponttal. Összeállította: Hankó György Totótippjeink A 48. hét szelvényeihez. 1. Videoton—Kispest-HFC 1 x 2. Nürnberg—Rostock 1 3. B. München—Bremen 1 x 4. Frankfurt—Düsseldorf 1 5. Hertha BSC—Hannover 1 x 6. Meppen—St. Pauli 1 x 7. Lazio—Napoli 1 x 8. Juventus—Roma 1 9. Internazionale-Milan x2 10. Avellino—Brescia x 11. Palermo—Udinese x 12. Pescara—Ancona x 13. Pisa—Bologna 1 x +1 mérkőzés: 14. MTK-VM—BVSC 1 Régi ár Új ár Funai 6600 video 315Ö0" 29128 MCC—400 music-center + CD 24540" 22086 Sába 584 magnósrádió >940" 8558 Körösmenti Skála Raktáráruház, Békéscsaba, Orosházi út 32. Telefon: (66) 25-144. Ha bennünket felkeres... ...minden vásárlással keres! békés megyei hírlap Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom