Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-25 / 276. szám
Több forrásból állítják: merényletet kíséreltek meg Walesa ellen (2. oldal) A HAZA MINDEN ELŐTT! Ma: Csi Kung= életerő „Nem tudni, vajon a hagyományos orvoslás iránti csalódottság hozta magával, hogy manapság reneszánszukat élik a tennészetes gyógymódok.” (4. oldal) A lépcsőházi Rambók „A bérházban tizenéves Rambók tanyáznak, természetesen az összes szükséges kellékekkel együtt (kés, bakancs, terepruha stb.) és az elmaradhatatlan szesszel.” (5. oldal) Holnap: Egy vállalkozó portréja „A klasszikus kereskedelmi alapelveket próbáljuk érvényesíteni, miközben hosszú távra rendezkedünk be. ” (4. oldal) Tölgyessy: kormányzóképes erőként lesz jelen az SZDSZ Kádár Péter az ügyvivői testületben A színpadon ropják az ünnepeltek, a békéscsabai áfész Nemzetiségi Néptáncegyüttes tagjai. (Nem „csak egy tánc volt” című cikkünk a 3. oldalon) Fotó: Gál Edit Az elnökjelöltek személye körüli, nem egyszer éles vita, s emellett természetesen a szabad demokrata párt jövőbeni politikai arculatának meghatározása állt a középpontban az SZDSZ küldöttértekezletének első — szombati — munkanapján. A több mint 800 küldött részvételével zajló tanácskozáson a leköszönő pártelnök, Kis János tartotta meg politikai beszámolóját. Határozott és egyértelmű célként fogalmazta meg: az SZDSZ-nek legkésőbb 1994- ben kormányra kell kerülnie. Hozzáfűzte: a magyarországi demokrácia záloga, hogy a soron következő választásokon az SZDSZ legyőzze legfőbb politikai ellenfelét, a Magyar Demokrata Fórumot. Ezt fejtegetve a szabad demokrata politikus fenyegető jelnek minősítette, hogy a közelmúltban egyfajta megfélemlíté- si kampány vette kezdetét az országban. Mint rámutatott: ezt a kampányt immár nem csupán a volt kommunista vezetők ellen folytatják, hiszen a kormánypárt szótárában bolsevik és liberális ugyanazt jelenti. (Folytatás a 3. oldalon) Tárgyalásra szólítja fel a kormányt az MSZOSZ Menekülthullám Az ostromlott Eszékről és környékéről több mint kétezren keltek át szombaton az esti órákig a drávaszabolcsi magyar— jugoszláv határállomáson. A menekülők hulláma az eszéki ostromgyűrű záródásával együtt növekszik: míg pénteken másfél ezren, addig szombaton a sötétség beálltáig már kétezer-háromszázán érkeztek Szlavónia fővárosából, illetve a közelében fekvő Vinkovci, Szentlászló, Tenja és Cetin községekből. A két nap alatt több mint kétszázan kértek ideiglenes védelmet már a határon. Göncz Árpád köztársasági elnök is megjelent az MSZOSZ rendkívüli kongresszusának szombati munkanapján. A küldöttek nagy tapssal fogadták a köztársasági elnököt, ezzel is kifejezve tiszteletüket, elismerésüket aziránt, amit a társadalmi béke érdekében tett. Göncz Árpád hangsúlyozta, fontosnak érezte, hogy eljöjjön, ezzel is kifejezve: alapvető kérdésnek tartja a jelenlegi helyzetben a társadalmi érdekegyeztetést, a szakszervezetek szerepét, a szakszervezetek taktikai és stratégiai egységét. A munka- vállalóknak, a bérből, fizetésből élőknek, a társadalom többségének meg kell védeni érdekeit. A kongresszus ezután az ország lakosságához intézendő felhívást fogadott el. Ebben felÖn kritikus? Esetleg: önkritikus? Nem árt tudni, hogy az ’50-es évek első felében a bűnbocsánat elnyerésére az apró huncutságok országvilág előtti beismerése szolgált. Még az is lehetséges, hogy az egykori szentesi rendőrkapitány gyilkosai és cinkosaik annak idején készséggel szórtak hamut a fejükre — egyik, másik Szabad Nép-félóra elbliccelése miatt. Szóval, akikbe ennyi önkritika szorult, csak jó emberek lehetnek. De az sem lepne meg, ha kiderülne: a magunkbafordulás az előbbieknél összehasonlíthatatlanul hatékonyabb módja a már megtörténtek elemzésének. Látszólag erre rímelnek Zétényi és Takács urak szavai, amikor a jogállamiság alapelveiből a bocsánatkérés, az önkritika elmaradására (is) hivatkozva végeznek ki egyet, kettőt. Mintha ettől a társadalom lelkiismerete ténylegesen megtisztulna. Katarzis helyett sűrű pardonozást várni: balgaság. Ha eltekintünk attól, hogy jogállamban vagy annak karikatúrájában hisz valaki, egy ponton feltétlenül találkozik a kétféle szemlélet. A valóban bűnösök akkori és mostani gondolkodásának feltérképezéséről van szó. Néhány, a népre előszeretettel hivatkozó szőrmókkal ellentétben — ahogy a köztársasági elnök sem — nem tapasztalok tömeges bosszúvágyat. De azt igen, hogy rossz néven veszik az emberek, ha az egykori bűnösök vagy szélkakasok — miként az említett szentesi gyilkosság ügyében — szemtelen cinizmussal adják a sértődöttet. S émelyeg a tömeg gyomra, ha az előző rendszer ábrándjait komolyan vevők közül az átverésben serénykedőke gyet, egyet most kipécéznek maguknak, így akarván elterelni a figyelmet önnön mocskukról. Belerúgnak egykori félrevezetettjeikbe, s az ettől keletkező foltokat bizonyítékként mutatják fel. Ok azok, akiknek igazán jókor böffentettek az őszvégi csöndbe Zétényi és Takács urai- mék. K. A. J. hívják a figyelmet a szélsőséges indulatok veszélyeire. Kis létszámú, harsány csoportok, felelőtlenül politizáló személyek kihasználva a fokozódó feszültségeket, próbálnak nagyobb szerephez jutni — mutat rá a felhívás. Rettegést keltő, indulatos megnyilvánulásaikkal veszélyeztetik a társadalmigazdasági rendszerváltozást. A kongresszus elfogadta, hogy az MSZOSZ 10 napon belül megkezdendő érdemi tárgyalásokra szólítja fel a kormányt a foglalkoztatáspolitika, a bérek, az infláció, az adók, a privatizáció, a szociális biztonság, a szellemi és kulturális értékek és az érdekegyeztetés kérdésköreiről. Az MSZOSZ szombati rendkívüli kongresszusa ismét Nagy Sándort választotta meg a szövetség elnökévé. Itt a Magyar Mikulás A megértésre és, segítségre szoruló gyerekekért létrehozott Magyar Mikulás Alapítvány az 1991. évi Szent Miklós nap alkalmával megkezdi működését — hangzott el az ünnepélyes bejelentés vasárnap Budapesten az első magyarországi Mikulás-találkozón. Az alapítvány célja, hogy hazánkban is életre keltse az Európa-szerte nagy hagyományokkal rendelkező Mikulás-kultuszt. A Mikulás-legenda hagyományaira alapozva az egymás iránti megértés és segítőkészség, az önzetlen szeretet értékeit hordozó kezdeményezésekkel igyekeznek megtalálni a segítség- nyújtás közvetlen lehetőségeit. Különös figyelmet kívánnak fordítani — hangoztatta a találkozón Szakcsi-Lakatos Béla, az alapítvány „atyja” -— a családi gondoskodást nélkülöző, rossz körülmények között nevelkedő, testileg vagy szellemileg sérült gyerekekre, valamint az idős, magukra maradt emberekre. Mivel azonban az alapítvány csak nemrégiben kezdte meg működését és a Mikulás zsákja is igen sovány, a Magyar Mikulás Alapítvány szívesen fogadja a csatlakozni kívánó Mikulásokat és az eszmét támogató felajánlásokat. Mozgalmas hétvége a megyei kisgazdáknál Az elnök: az elnök „Továbbra is Zsíros Géza a kisgazdapárt Békés megyei elnöke. A szervezet megyei vezetőségének szombaton tartott ülésén ugyanis a résztvevők többsége nem fogadta el a párt országos vezetőségének határozatát, amely kötelezte a Békés megyei szervezeteket, hogy 30 napon belül tartsanak nagyválasztmányt, és Zsíros Géza, a felfüggesztett elnök helyett válasszanak új elnököt. így a továbbiakban is Zsíros Gézát támogatták. A titkos szavazáson heten igennel, hárman nemmel szavaztak, egy tag tartózkodott” — így szól a szombati hír. Azután vasárnap már arról hallhattunk. hogy a megyében a kisgazdapárt egyes szervezetei nem értenek egyet a megyei vezetőség ezen döntésével. A bonyodalomról kérdeztük tegnap délután az indulatok kereszttüzében álló megyei kisgazda elnököt, dr. Zsíros Gézát, aki a következőket mondta: — Először is abból kell kiindulni, hogy a Békés megyei vezetőség ezzel a döntésével azt kívánta érzékeltetni, hogy a megyei választmány döntését felülről — lett légyen az bármely párttisztségviselő — nem jogosultak megváltoztatni. Ez az egyik legfontosabb kérdés az egész dologban, ugyanis nem elsősorban a személyemről van itt most szó, hanem a párt demokratikus működéséről. Bizonyára egyetlen kisgazda szervezet, például a mezőkovácsházi tagsága és többi vezetője sem nézné jó szemmel, ha az alapszervezet tudta és beleegyezése nélkül felfüggeszteném az elnö- (Folytatás a 3. oldalon) Újabb menet következik a szegedi sajtóháborúban A napokban újabb állomásához ér a szegedi sajtóháború: november 25-én megkezdődik a Délmagyarország Kft. és a Délvilág Rt. közötti per tulajdonjogi kérdésekben. A jelenlegi helyzet a következő a szegedi sajtópiacon: a Délvilág szerkesztőségéből kivált tízegynéhány újságíró az előbbi címen, kék színnel nyomott lapot jelentet meg a Délmagyarország Kft. kiadásában. Ezzel szemben huszonnégy főállású — korábbi DV-s lapkészítő — Reggeli Délvilág elnevezéssel indított útjára egy napilapot, százezer példányban. Az ügy meglehetősen szövevényes, hosszú ideje tart, s jó néhány meglepő fordulattal szolgált már — melyeket legkevésbé talán az újságolvasók értenek. A két érintett lap vezetőjét kérdeztük a per előtt, hogyan látja a helyzetüket, az esélyeket, körülményeket — s a másik felet. Elsőként Dlusztus Imrét, a Délmagyarország Kft. — gyakorlatilag ide tartozik most a DM és a kék DV — felelős kiadóját, a Délmagyarország című napilap főszerkesztőjét kérdeztük. —A Reggeli Délvilág november 20-ai számában Bátyi Zoltán Christian Theodose-hoz intézett nyílt levelében azt írja, hogy a Nice-Press Invest Szegeden, a sajtópiacon hegemón szerepre törekszik. Mi erről a véleménye? — Nem jó a hegemón kifejezés — a dolgokhoz érteni kell. (Folytatás a 3. oldalon) Jutalomút Grazba Az orosházi Mezőgazdasági Szakközépiskola kihelyezett nevelési értekezletet tartott a közelmúltban Gyopároson a gazdaasszonyképzésről. A tanfolyam vezetője, Guth Gábor számolt be a nevelőtestületnek az eddigi tapasztalatokról. Az iskola 24 gazdaasszonyszakos hallgatója pedig a gyakorlatban mutatta be az eddig tanultakat, hiszen Vámos Józsefné oktató konyhaművészete került mérlegre a tanulók keze által. Azt ették a nevelők, amit a diákok főztek. A lányok jól vizsgáztak, s jutalmuk eredménye kirándulás Grazba, az ott működő gazdaasszonyképzőbe . Jancsura Ildikó #PES MEGYEI HÍRLAP \gy MAGYAR POSTA HIRDESSEN A HÍRLAPBAN! Hirdetését feladhatja a megye minden postahivatalánál. ír Figyelem! 1991. december 11 -én 40 órás PB-gázpalack cseretelep-kezelői tanfolyam indul aTIT-ben! Bővebb felvilágosítás: (66)28-182,25-238. TIT Békéscsaba, Szent István tér 8.1. emelet. (A gyógyszertári központ mellett.) ^ ..........—^