Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-08 / 236. szám
1991. október 8., kedd HÍREK Kedd Riportalanyomat úgy hívják: X. Készséggel elmeséli, mit látott, de egyidejűleg arra kér, várjam meg, amíg megkérdezi az osztályvezető urat (az pedig a vezérigazgató urat), hogy elmondhatja-e nekem (esetleg láthatta-e azt), amit látott. Ha pedig X véleményét kérdezem, rövid úton megtudja, mi a közvetlen felettese véleménye, és természetesen az ő véleménye pontról pontra egyezni fog azzal. Ha pedig véletlenül nem sikerül utolérni a főnökét, akkor kérni fog, hagyjuk ki ezt a kis lényegtelen véleményhistóriát. Am ha én mégis ragaszkodom hozzá, akkor szent eskü alatt ígéri, majd másnap megtelefonálja, hogy tulajdonképpen mi is a véleménye. Hamar rájövök: X fél. Nem hős típus. Csak dolgozni akar, és ismeri a főnökét. Mert annak nemcsak hatalma van, de haragja is. Végtelen. —ria Telefonügyeletünk munkanapokon 9-től 16 óráig: (66)28-623 Előtte és utána, valamint munkaszüneti napokon ugyanezen a számon üzenetrögzítőn várjuk olvasóink észrevételeit. Telexünk: 83-312 Telefaxunk: (66)21-401 MA KOPPÁNY napja A Nap kél 5.52 — nyugszik 17.13 órakor A Hold kél 6.34 — nyugszik 16.56 órakor KOPPÁNY Régi magyar személynévből. Legismertebb képviselője egy, I. István király idejében élt, pogány lázadó. A név eredete vitás. A legvalószínűbb vélemény egy török méltóságnévből származtatja. Becézés: Köpi, Koppi. ÉVFORDULÓ Kétszázötven éve született Jósé de Cadalso y Vázquez (1741—1782) spanyol költő, író. — A DÉGÁZ OROSHÁZI ÜZEMIGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN szolgáltatott földgáz 40. heti átlag fűtőértéke 29,2 MJ/köbméter, 6993 kcal/köbméter. — BALESETEK, BŰNCSELEKMÉNYEK. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól hétfőn reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 83 személyt ért baleset: kilencen meghaltak, 34-en súlyos és 40-en könnyű sérülést szenvedtek. Szarvason szombaton késő este három csuklyás férfi behatolt B. Ferenc 78 éves nyugdíjas lakásába. Az idős embert gáz- sprayjel szembe fújták, megkötözték és két arany gyűrűjét elvették. Az anyagi kár 9 ezer forint. SZÍNHÁZ 1991. október £-án, kedden 19 órakor KABARÉ. Szentpétery bérlet. Hol mér a traffípax Ma, október 8-án Békéscsaba—Békés között, holnap, október 9-én pedig Békéscsaba—Mező- berény útvonalon mér a sebességmérő műszer. Információnk tájékoztató jellegű. IDŐJÁRÁS Zavartalan napsütés jellemezte a hétfői nap időjárását. Hajnalra 6 fokig csökkent a hőmérséklet, napközben változó irányú gyenge szél fújt. Kora délutánra 23—24 fokig melegedett fel a levegő — kaptuk a tájékoztatást Priskin Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: délen és nyugaton erősen megnövekszik a felhőzet, számottevő eső nem várható. A keleti szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 6—11, kora délután 17—22 fok körül alakul. Szerdától szombatig kevés felhő, csapadék nélkül. Melegfront hatására kell számítani! A 40. játékhét fogadási díjainak megállapítása a következő eredményt mutatja: 1 396 256 darab leadott szelvény összesen 86 941 780 schilling Ausztria Lottó fogadási díjat jelent. Ebből hatosra 13 041 780 schilling jut. Az eheti nyerőszámok a következők: 6, 9, 31, 32, 34, 41, pótszám: 14. A teljes Joker fogadási díj 19 830 993 schilling. Az első nye- röosztály a Joker 2 974 649 Schillinge! való dotációját jelenti. Az eheti Joker-szám a következő: 866036. 6 találatos szelvény nem volt. 5 találat plusz pótszám 3 darab, egyenként 1 449 029 schilling; 5 találat 233 darab, egyenként 27 985 schilling; 4 találat 14151 darab, egyenként 614 schilling; 3 találat 263967 darab, egyenként 41 schilling; a Joker-számra fizetett nyeremény 1 487 324 schilling. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések; Kis Erika és Szűcs Mihály, Hégely Andrea és Nagy Zoltán, Püski Marianna és Köpe László. Születések: Szilágyi István és Pataki Julianna fia Róbert, Firkó Mihály és Fekete Zsuzsanna leánya Erika, Hévízi Márton és Sas Zsuzsanna leánya Dóra, Nyeste János és Bagi Krisztina leánya Nadinka (Tarhos), Aknai Mihály és Ráksi Erzsébet Piroska fia Róbert (Kö- röstarcsa), Pusoma Sándor és Szatmári Erika leánya Klaudia (Murony), Vrbovszki Pál János és Németi Magdolna leánya Rita (Mezőberény). Halálesetek: Gubucz László, Sütő Józsefné Tóth Erzsébet, Bérezi Gábomé Balázs Erzsébet. SARKAD Házasságkötések: Szferle Andrea és Román János. Kovács Gabriella (Geszt) és Sólyom István (Geszt). Értesítés! Felhívjuk Csanádapáca, Medgyesbodzás és Medgyesegyháza lakosságának figyelmét, hogy 1991. október 9-én 10 és 14 óra között a gázhálózaton végzett munkák miatt nyomáselégtelenség, esetleg gázhiány várható. Kérjük, ez idő alatt ne fogyasszanak gázt! Délalföldi Gázszolgáltató Vállalat békéscsabai üzemigazgatósága. Viharsarok Kupa - autósoknak A Békés Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács a hétvégén immárom 16. alkalommal rendezte meg a Viharsarok Kupa autós ügyességi és KRESZ-vetélkedőjét. A verseny eztúttal is meghívásos volt, megyénk városai 5—5 tagú csapattal képviseltették magukat, de voltak intézményeket képviselő csapatok is. A viadalon 36 versenyző ült előbb asztalhoz, hogy számot adjon közlekedési ismereteiből, majd a gépkocsikba, hogy két futamban mérjék össze ügyességüket. Az elméleti versenyben a szarvasi Pljesovszki János bizonyult a legjobbnak, míg az ügyességi versenyt a békéscsabai Skoperda József nyerte. Az összesített eredmények alapján a Viharsarok Kupát egy évig a szarvasi KBT csapata őrzi, a második helyen végzett a békéscsabai KBT, míg a harmadik helyen a mezőkovácsházi KBT gárdája végzett. A versenykiírás szerint a legjobb csapatvezetőnek járó díjat Szilasi Imre ny. rendőr százados, a szarvasiak felkészítője vehette át. A díjakat Pattitz Gyula rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának helyettes vezetője, Kárpáti Béla rendőr őrnagy, az MKBT titkára, és dr. V. Fodor Endre adta át. —sz— Lancsa Pált — egyéniben harmadik lett — indítja dr. V. Fodor Endre, az MKBT szakbizottságának vezetője Fotó: Gál Edit Város-álmodók A vád: terrorcselekmény Az ORFK vádemelési javaslatot nyújtott be a Fővárosi Főügyészségre Zatount Djamel algériai állampolgár ügyében terrorcselekmény bűntette, súlyos testi sértés és kétrendbeli könnyű testi sértés vétség miatt. Mint emlékezetes, Zatount Djamel augusztus 27-én Debrecenben túszul ejtette Ács János négyéves kisfiút. Ily módon akarta visszaszerezni saját fiát, akit felesége korábban elvitt tőle. Szándékának komolyságát bizonyítandó, Ács Jánost többször kivitte a 6. emeleti lakás erkélyére, s egy késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ledobja a gyermeket. Végül a rendőrség különleges szolgálata mentette ki a kisfiút, illetve elfogta az algériait. A vizsgálat során megállapították, hogy Zatount Djamel nem szenved elmebetegségben. A túszul ejtett kisfiúban ugyanakkor maradandó káros következményeket okozhat az eset, amennyiben a későbbiekben nem tudja feldolgozni az őt ért sokkoló pszichés hatásokat. Most olcsóbb! Ez itt az ingyenreklám helye Mackós méz 340 gramm 49,90 helyett 45,90 Ft. Keksz Tarantella dob. 500 gramm 105,- Ft helyett 93,20 Ft. Kakaópor boy 400 gramm 146,- Ft helyett 135,- Ft a Körösmenti Skála Rt. Raktáráruházában, Békéscsabán (Orosházi út 32. sz.). Békéscsabán a megyei könyvtár „Naturatéka és Büfé”- ben korpatabletta 44,50 Ft helyett 35,60 Ft, búzacsíratabletta 45 Ft helyett 36 Ft, pem- pős méz 43+'t helyett 25 Ft. Élésker Kft. 100-as ABC, Békéscsabán (Andrássy út 5. sz. alatt) vöröshagyma 20 Ét helyett 12 Ft. Talán kevesen tudják Szeghalmon, hogy az önkormányzat városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága egy teamet bízott meg azzal, hogy a település arculatát kialakítsa, segítse a bizottságot s azon keresztül a képviselő-testületet a városképet érintő döntésekben. A team vezetője Sándor Imre építész- mérnök lett. — Annak idején én ajánlottam, hogy hozzunk létre egy ilyen, szakértőkből álló teamet, aztán rajtam maradt a dolog, mint szamáron a füle: közfelkiáltással én lettem a vezetőjük. — Kikből áll a „csapat" ? — Van köztünk építész, kertépítő, környezetvédelmi és kivitelező szakember, de még városépítési előadó is. Szóval bizakodhatok abban, hogy a feladatokat el tudjuk látni. — Eddig milyen tennivalóik voltak? — Véleményeznünk kellett az önkormányzati területek hasznosításának lehetőségeit. Felkértek minket arra is, hogy vizsgáljuk meg, jó helyre ke- rül-e az új szeméttelep a dévavá- nyai földút mellett. Megnéztük a helyszínt, még az uralkodó szélirányt is figyelembe vettük, mielőtt kimondtuk az igent. Mostanában napirenden van a piac áthelyezésének kérdése, erről is megkérdeztek minket... —Ennyit az eddigi feladatokról. A közeljövőre milyen megbízásaik vannak? — Nemrég egy felmérés készült az iskolaépületek siralmas állapotáról. Napok kérdése és mi is útra kelünk, hogy megállapítsuk, melyek a legsürgetőbb feladatok, s melyeket lehet ideig-óráig elnapolni. A jövőévi költségvetést ennek ismeretében kívánja elkészíteni a testület. — Mindezek szerint úgy látom, amolyan szaktanácsadói szolgálatot látnak el... — Igen, a team egyelőre fent- ről lefelé működik, pedig fordítva is el tudnám képzelni. Mert sok mindenre felhívhatnánk mi is a képviselő-testület figyelmét. Például arra, hogy kellene egy olyan átfogó koncepció, mely garantálná városi arculat kialakítását. Nincs centrum. A lakótelepek szétszórtak. Jó lenne egy sétálóutca is! És mindezt úgy kellene valóra váltani, hogy közben alkalmazkodjunk a műemlékvédelem szabályaihoz is... Látja, van tennivaló bőven. — Ehhez csak kitartást tudok kívánni önöknek, a város lakói nevében. N.Á. r —— — — — — — — — — — — — — — — — — — n I IBarkácsolók figyelem! | A,, Noster” Magyar—Osztrák I Kereskedelmi Kft. | I Békéscsaba, Andrássy út 29—32.,. - I telefon: 24-710,21-798, tájékoztatja az érdeklődő lakosságot, hogy 1991. október 9-én 10 órakor a,,Venatus” Fegyver- és Szerszámbolt előtt, Békéscsaba, Kinizsi u. 4—6. nagyszabású Black & Decker I-----I barkácsgép-bemutatót tart. A bemutatott elektromos kisgépek a helyszínen megvásárolhatók. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! k — — — — — Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Válogatott perceink 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben. Tel.: 138-7951 11.05: Tipp 11.10: Országok, tájak népzenéje 11.40: Jer és lásd 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Amikor a fikusz cl hu Ha jt ja leveleit 13.33: A bécsi Hofburgkapelle kórusa gregorián dallamokat énekel 13.45: Hitélet 14.05: Poggyász 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Ezredforduló 15.37: Ilosfalvy Róbert operettfelvételeiből 16.00: Délutáni krónika 16.15: Királyi hétköznapok II. Béla udvarában 16.35: Ország—város—híres ember 17.05: Olvastam valahol 17.25: A Szabó család 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.42: Megzenésített versek a Sebő együttes alőadásában 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Kérdések a kárrendezésről 20.35: Népdalok, néptáncok az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.05: Hálj velem! 21.47: Art Farmer trombitán játszik 22.00: Késő esti krónika 22.30: Jánky Béla versei 22.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.00: A BBC magyar műsora 23.45: Régi híres énekesek műsorából 23.45: Könnyűzene PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Rivaldafényben 9.03: Társalgó 10.00: Operettkedvelőknek 11.03: Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 11.43: Játsszunk, lányok! 12.00: Asztali muzsika 13.08: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Sokféle 15.05: Csúcsforgalom 17.00— 19.00: RádióMa Tel: 138-8666 és 138-8777 benne: 17.50: A—B/CD 18.10: Segíthetünk. T^l.: 138-7200 és 138-7400 19.03: Talpalávaló 19.30: Popregiszter 20.00: Más-világ 21.03: Ambrus Zoltán novellája 21.20: Nóta-só 22.20: Zarándokúton 23.03: Sporthíradó 23.10: Zeneközeiben a hallgató BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Zenekari muzsika 10.16: A magyar nyelv századai 10.31: A vendég 10.48: Székely István Chopin-műveket zongorázik 12.05: Puccini operáiból 13.00: Hangverseny délidöben 14.00: Hangszerszólók 14.35: Zenei Tükör 15.04: Éneklő Ifjúság 15.15: Az írnokok mezeje 16.05: A Finn Rádió szimfonikus zenekarának Sibellus- h a ng versenye 17.43: Fúvós capricciók 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In limba materná 18.40: Na maternjem jeziku 19.05: Inder Muttersprache 19.25: Leonard Warren operaáriákat énekel 20.00: Kamarazene 20.33: Veszélyben a bioszféra 20.53: Szimfonikus zene 22.00: Magyar zeneszerzők 22.36: Rousseau és a muzsika 23.21: Sárigyöp 0.10: Évszázadok muzsikája TV 1. 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Házi gondozás, ápolás 8.50: Paletták 9.20: Telelottó 9.25: Képújság 16.29: Napi műsorajánlat 16.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.55: Képújság 17.00: Szextetthely 17.25: Telis-televideo 17.30: Átmenet 18.00: Közlemények, előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok 18.45: IS —Kölyökidő 19.20: Miniklip-mix 19.30: Híradó J 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Kerék-bár 20.50: A Guldenburgok öröksége (II. sor.) 21.40: Tíz előtt... 22.05: Első szerelem 23.05: Késő esti híradó 23.10: BBC-híradó TV2 6.00— 9.00: Napkelte 10.00— 13.00: Parlamenti Napló 14.00: Parlamenti Napló 16.20: Hírek, műsorelőzetes, időjárás 16.30: Ötről hatra 17.30: Torpedó 17.45: Hármas csatorna 18.15: Telesport 18.35: Müsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: A Blake-ügy 19.55: Németország—Világválogatott labdarúgó-mérkőzés 21.45: Mystfest‘91 22.00: Híradó 22.25: Kriminális