Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-31 / 255. szám

1991. október 31., csütörtök KÖRKÉP Nyúlj a szoknyám alá! Mennyit élvez hot dogban a virsli? Hodu József és Völgyi Melinda ezúttal felöltözötten Erdélyi Magyarság - 8. szám A tartalomból. Tőkés László: Románia kisebbségellenes politikája; Beké György. Csán­gó mise a Bazilikában; Nemes- kürthy István: A kolozsvári nyomda az egységes nemzeti kultúráért; Páskándi Géza: Kí­méljük-e a hóhér bűntudatát, Gelu Pateanu román költő a román népiélek rejtelmeiről vall. Folytatódik Erdély törté­nelmi kronológiája, és a vitazáró előtt újabb írások olvashatók Erdély jövőjével kapcsolatban. Érdeklődésre tarthat számot a Kisebbségi fogalomtár első közlése. Az Erdélyi Magyarság követke­ző száma 1992. januárjában je­lenik meg. A lap előfizethető minden postahivatalban. A szer­kesztőség új címe: H—1068 Budapest, Benczúr u. 15. Presbiteri konferencia A Gyulavári Református Egyházközség az elmúlt két évben mintegy 1,3 millió forin­tos felújítási munkát végzett el. A templom tetőszerkezetének és előterének renoválása, a pa­rókia épületgépészeti, valamint külső-belső állagmegóvása a helyi hívek adományából való­sult meg. A kivitelezők Széli Mihály és Fekete Sándor vállal­kozók. Ez alkalomból nemrégiben presbiteri konferenciát és hála­adó napot tartottak a vári temp­lomban, ahová mintegy száz­húsz egyházvezetőségi tag ér­kezett a megye gyülekezeteiből. A konferencia Nagy László gyulai esperes áhítatával kezdő­dött, majd Hamar István szolno­ki lelkész a presbiteri hivatás bibliai alapjait ismertette. Le­szögezte, a református elvek kö­zösségi, demokratikus egyház­vezetést írnak elő. Juhász-Imre szegedi orvos hangsúlyozta, a személyes hitbeli meggyőződés elengedhetetlen a nemes hivatás gyakorlásához. Szabó Dániel, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka nyugat-európai példákat sorakoztatott fel az egyházi élet szervezésére. .r.r. Esténként tíz körül kamarate- remnyi éjenc vehette birtokába Békéscsabán Ungár Tamás: Nyúlj a szoknyám alá! című egy- felvonásosát. A hallnyi klubte­rem randevúbugyi méretű szín­pada függönymentes övezetnek számít, s e körülmény'— főként az első jelenetekben — hervasz­tóan hatott a tapsrendre. A színpadkép afféle budoár, egy vidéki lokál „egyszegé- nyes” öltözője, melyet Xandra, a táncosnő mániákusan vetkőzés- re használ. A hús-vér történet középpontjában amúgy is a lo- tyolkodás áll. A lassan kólás- üvegbe lecsúszó egykori szí­nésznő készséggel szabadulna szorult helyzetéből, ám minden­napi betevőjét sztriptízzel és fo­gadásokkal kell megkeresnie. (Az urak fogadására rendre az öltözőben kerül sor.) A spanyol­fal előtt (az egy szál Hodu József bravúrjaként) népes csapatban rajzó férfiak számára azonban Xandra csak eszköz. Céltárgya stricijének, a felvágós, pénzes bunkónak, a konstrukciós hiba folytán „gyorstüzelővé” lett kis- hivatalnoknak. Kihasználná Xandrát a buzi­gyanús bártulajdonos, a pen­geelméjű rendőrnyomozó, s leg­inkább az őt oltár felé — szó szerint — böködő dúsgazdag aranyifjú is. De ez a frigy leg­alább üzletileg tisztának ígérke­zik: a vőlegény kurvát akar az ágyába, s hercegnőt a szalonjá­ba (egyetlen kikötése: hősnőnk e kettőt ne keverje össze). Az ágaskodó kólásüvegek elől me­nekülő Xandra eme Alex karjai­ba veti magát (légy boldog, Alexandra!). Igaz, végül kérője (követelője) fantáziáját is lángra lobbantja egy padlón felejtett üres palack. Xandra „Nem, nem akarom !”-ja a darab legjobb, igazi drámai töltéssel megáldott pillanata. A pásztorórányi játékidő sza­bad folyást engedett ama négy­betűs szavaknak, melyek a szer­ző-rendező jóvoltából kevés ki­vétellel helyben illusztráltattak is. A jelenetvégi refrénsztriptí­zek ugyan funkeiótlannak bizo­nyultak, ám a hangulat láthatóan emelkedettebbé vált általuk. Ugyanakkor a ledobott nadrá­gokkal, szoknyákkal, melltar­tókkal és egyebekkel arányosan csökkent a darab feszessége, olyaddig, hogy a jelenetek több­sége kényszerűségből a para­vánról csüggedten lelőgó fehér- és egyéb neműk között kötött ki. A díszletekről, a kellékekről vagy jót vagy semmit. A röpti- ben megszemlélhető jelmezek viszont már jobban segítettek eligazodni viselőjük jellemén. A kétszemélyes darabban Völ­gyi Melinda izgatóan szép volt. Megfejtendő, hogy az elnagyolt szerepformálás az alcímbeli „testi-lelki lemeztelenedés” szolgálatában fogant-e, vagy csak így sikeredett. Hodu József fölényes tudással váltogatta ru­háit és a férfikaraktereket, igaz az ő szerepe(i) a jobban megír­tak. A darab nyelvi leleményei poénként sültek el (megtudhat­tuk például, mekkora élvezet a hot dogban virslinek lenni), de az előadás alapvetően a helyzet- komikumra épít. A lassan ki­bontakozó cselekmény végül felpörgött, így a kellemes látvá­nyon túl igénybevett rekesziz­mokkal állhattunk fel. Ha igaz, még az idén újra színlapra kerül a darab. Részük legyen benne. Kiss A. János Elevenek és halottak ideg hajnalokon már fagy csipkedi a virágokat, de talán így is jut krizan­tém szeretteink sírjára. És persze mécses meg gyertyafény, s hozzá a fohász, hogy örök világosság fényes- kedjék nekik. Volt életükben elég árnyék, talán ott, az ismeretlen tartományokban, nem apad el a ragyogás. Apró lángocskák libegnek a temetőkertekben, évente egy nap a megholtak ünnepe. Lehajtott fejjel ballagunk a sírok között, s ahogy múlik az idő, egyre több ismerősünk nevét olvashatjuk a fejfákon. Tejó ég, hát elment ő is, szinte még érzem a keze melegét, látom mosolyát, hallom a szavát, és már soha se szólhat hozzám. Jobban oda kellett volna figyelni rá, amíg lehetett. Egymást is meg kellene becsülni végre, hiszen ki tudja, holnap melyikünket fogják elsiratni, s akkor már úgyis kár a könnyekért. Egy villanás csupán, amit a mérhetetlen időből magunkénak tudhatunk, s hogy előtte és utána mi történik, hit vagy kételke­dő félelem kérdése, ám az m£g soha senkinek nem volt kárára, ha tisztán, emberhez méltón próbálta élni az életét. Az elkerülhetetlen vég tudata segít bölcsebben nézni e múlandó világot, ezért hát önmagunkat jobbíthatjuk, amikor halottainkra emlékezünk. Hiszen fentről vagy valami elkép­zelt távolságból, olyan kisszerűén nevetségesnek tűnik minden hajsza, rossz tülekedés. Begyógyít az idő minden sebet, mégis keserű­ség szorongatja a torkom, ha édesapám hamvai­hoz koszorút viszek. Mennyivel jobb volna két deci borral kínálni őt, együtt horgászni a Körös­parton, s közben az unokáiról beszélni vele. Ittunk jókat, horgásztunk eleget, volt öröme a gyerekek­ben? Igen. Ő betöltötte a hivatását, mégis a köny- nyem pereg, akárhányszor zöld fenyőágakkal emlékezem rá. Eszembe jut a gyermekkorom, amikor otthon másoknak készítettük a halottak napjára szóló koszorút. Olyan nyomorban éltünk, amilyet csak regényekben tapasztalhat az ember, ám az apukám ügyes kezű, ezermester volt, aki mások gyászából is megpróbált pénzt csinálni. Ha­lottak napjára ezüst színekkel díszítette a fenyőága­kat, s olyankor finom illatokkal ölelt át bennünket az otthonunk. Nyolcéves kislegény voltam, s kérlel­tem őt, hadd segítsek neki. szeretnék ébren maradni reggelig, furdalt a kíváncsiság, milyen érzés lehet virrasztani. így telt életem első álmatlan éjszakája, egészen hajna­lig, amikor végre az álomtündér győzedelmeskedett a kíváncsisá­gom felett. Azóta hej, de sok éjsza­ka telt el ébren, tanulással, munká­val, néha pogány tivornyával, sze­relemmel, kába utazásokkal, szo­rongva, reménykedve, ahogy ép­pen az élet hozta. És jött minden sötétségre hajnal, felragyogott a nap vagy csak borult, ködös reggel köszöntött rám, de én minden percet köszönök, mert úgy érzem, van még dolgom a világon. Szépen, egymásba fonódva váltogatják egymást a nemzedékek. Örökségbe kapunk egy világot, és jó, ha időben rádöbbenünk, hogy csak átutazók va­gyunk, tovább kell adni a váltóbotot, és nem árt, ha szép emléket hagyunk magunk után. Úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál — mondja a bölcs tanács, és bizony, mintha elfelejtettünk volna dolgozni is, meg imádkozni is. Most itt az egyetlen alkalom, amikor darab ideig „miénk e világ”, hogy bepótol­juk mulasztásainkat. jjam remeg, amikor édesapám nevét már csak egy kőlapba vésve olvasha­tom. Nagyapámra még emlékszem, de minden korábbi ősöm csak történet számomra. Lányomat és fiaimat sze­relmes szívvel szeretem. Remélem, majd néhány unokámmal is jó időket élek. S akik utánuk jön­nek... Számukra én is csak történet leszek. Mesék hősei leszünk mindahányan, akik most döntik el, miről szól majd a történet. Andódy Tibor Vegyes vállalat a természetgyógyászat terjesztéséért Az Eurosana szovjet—an­gol—magyar vegyes vállalat egy új természetgyógyászati módszert, a homeopátiát kíván­ja elterjeszteni hazánkban. A vegyes vállalat szakemberei pénteken bemutatót szerveznek. A módszer lényege, hogy nem szakít ugyan a gyógyszerek használatával, ám a gyógyítás­hoz igénybe veszi a szervezet természetes védekező rendsze­rét. Ehhez nagy hígítású, a be­tegséghez hasonló tüneteket ki­váltó ásványi, állati és igen kis részben vegyi eredetű anyago­kat alkalmaznak. A bemutatóra az Eurosana cég a moszkvai Homeopatitis Központ specialistáit hívta meg Budapestre. A specialisták nemcsak előadásokat tartanak, hanem kezeléseket is végeznek. A módszer egész Európában elterjedt, kivéve Magyarorszá­got és Csehszlovákiát. Az öreg kontinensen több ezer homeo­pata orvos praktizál, és a gyógyszertárak rendelkeznek homeopatikus részlegekkel. Németországban, Angliában és Franciaországban az egyeteme­ken külön szakokat rendszeresí­tettek a homeopátiának. Olvasóink írják Rosszabb szolgáltatás - drágábban? Az Achim András-lakótelepen lakom 22 éve, de ilyen rendetlen­ség, mint ebben az évben nem volt a lakótelepen és környékén. A közterület, a bokrok alja, a kukák környéke bűzlik a szeméttől. A környező kiskertekből is a kukák köré gyűjtik a kerti és háztartási hulladékot. A turkálók és a kóbor kutyák is közreműködnek a szemét széthordásában. Összevert, fedél nélküli kukák ontják rothadó bű­zös származékukat, szennyezik a levegőt. Felháborodásomat az váltotta ki, hogy a Városgazdálkodási Vállalat fél évre előre beka- szírozza a pénzt, olyan szolgáltatásért, amit majd esetleg végrehajt. Ez év első félévéhez képest 250 százalékkal emelte fel a szemétpénzt. Erről számlát nem adtak, holott rendelet írja elő, hogy minden szolgáltatást utalványozni kötelesek. Az OTP átutalási számlámhoz nem volt csatolva számla, csak a kódszám alapján tájékozódtam, hogy a szemétpénzt (373forint) átutalták. Tisztázás végett október 14-én felkerestem a Városgazdálkodási Vállalat helyiségét (Andrássy út 39. sz.), ahol zárt ajtókra találtam és a nyitvatartási vagy félfogadási idő nem volt feltüntetve. Evek óta fél évvel előbb fizettünk, de az akkori 80 forint kifizetése nem okozott anyagi problémát. A nyugdíjat nem előre, hanem utólag kapjuk. Tudjuk az állammal kapcsolatos kötelességünket, de hónapokra előbb felvenni pénzt igazságtalannak tartom. Másik probléma és panasz az ivóvíz szennyezettsége, melyért szintén felemelt árat fizetünk. A közelmúltban közölték a helyi lapban, hogy javul a víz minősége, ezt idáig nem tapasztaltam. Kanosában a víz szennyezett, hordalékos, gusztustalan, ami arra utal, hogy a víz szűrőberendezés nélkül kerül a hálózatba. Vajon meddig hitegetnek és meddig várjon a város lakossága, hogy méreg­mentes, tiszta vizet öntsünk a pohárba? A városi önkormányzat felé javaslom, csupán segítő szándékkal. Sok városban évek óta alkalmazzák azt a bevált módszert, hogy a közterületeket, parkokat ellenérték fejében kiadják művelésre, gon­dozásra. A mi városunkban sok a munkanélküli. Gondolom akadná­nak olyan természetszerető emberek, akik ezt a munkát időközön­ként vállalnák. Név és cím a szerkesztőségben Az emlékbizottság munkáját elvégezte A világháborúk Újkígyós és a hajdani Ókígyós lakosait is megti­zedelték, olyan család nem volt, hogy valakit ne gyászolt volna. Már az első világháború után született olyan elhatározás, hogy az áldo­zatok emlékére valamilyen emlékművet vagy emléktáblát készíte­nek. A Képzőművészek és Iparművészek Országos Gazdasági Szövet­ségének megbízottja, Fülöp József nyugalmazott honvéd ezredes 1925-ben járt Újkígyóson és az első világháborúban elesett katonák emlékére emlékmű felállítását kérte. A közgyűlés ekkor szavazta meg, hogy a templom falára márványtáblát helyeznek el, és az odaveszett katonák nevét feltüntetik. A közgyűlés határozatát soha nem hajtották végre. A község (közgyűlési jegyzőkönyv, 1925. már­cius 18.) végül úgy határozott, hogy az elöljáróságot és a képviselő- testületet megbízzák: a fenti intézménnyel vegye fel a kapcsolatot és az emlékművet készíttesse el. Sajnos ebből sem lett semmi jöttek a ’30-as évek, majd a második világháború, közel fél évszázadnak kellett eltelnie, míg 1989. már­cius 17 -én21 fővel megalakult az , Alapítvány az I. és II. világháború áldozatainak emlékére" nevű történelmi emlékbizottság. A bizott­ság a lakossághoz és a községben működő intézményekhez fordult anyagi támogatásért. Közben felkutattuk az áldozatok nevét, így kiderült: az első világháborúban 125, és a második világháborúban 180 ember veszítette el az életét. A két községből 221 fő adományo­zott 177 ezer forintot, míg 5 intézmény 560 ezerforintot. Az emlékmű 745 ezer forint költséggel el is készült, márványtáblára került 308 személy neve. Ugyanekkor elkészült Szabadkígyóson egy kopjafa is azon 11 katona emlékére, akik Ókígyós határában 1944. szeptember 25 vén és október 6-án ütközetben haltak meg (képeink). Ók nem kí- gyósi lakosok voltak, nem tudni, hogy kik gyászolják őket, de a nevük a kopjafába be van vésve. Az emlékbizottság a munkáját elvégezte és az emlékműveket a dokumentációval együtt a községi elöljáróságoknak átadta. Hankó József társelnök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom