Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-24 / 249. szám

KÖRKÉP

1991. október 24., csütörtök

1956-ra emlékezett a megye

Emléktábla- és kopjafaavatással, szoborral és koszorúzással

Veres Kálmán szobrát a Kanadában élő F. Szőke Gábor (középen) leplezte le Fotó: Fazekas Ferenc

(Folytatás az 1. oldalról)

„E ház falai között végezték ki 1957. február 2-án Mányi Erzsébet és Farkas Mihály szabadságharcosokat, az ’56-os forradalom mártírjait” — olvasható azon a márványtáblán, melyet tegnap délelőtt avattak fel Békéscsabán, a Kazinczy utcai, úgynevezett kis laktanya falán. Az ünnepségen a rossz idő ellenére képviseltették magukat a pártok, a még élő rokonok, a két kivégzett fiatal bajtársai, s mindazok, akik szívükön viselik a forradalom és szabadságharc ügyét.

— Csöndes békével emlékezünk halottainkra — mondta beszédében Lévai István, a Po- fosz megyei elnöke. — Nem hívtunk ide torzsalkodni pártokat, de aki azért jött el, hogy őszinte szívvel osztozzék fájdalmunkban, annak közöttünk a

Farkas Mihály

helye. Közös erővel még megfékezhetjük a bukott bolsevizmus szerencselovagjait, akik még ma sem hajlandók bocsánatot kérni rémtetteikért. Közös erővel meg tudunk békélni, talán még megbocsátani is, de ne feledjük: a mi erőnk abban rejlik, hogy mártírjaink végakaratát kell teljesítenünk.

A megemlékezések után Mányi Rozália és Lévai István leplezte le az emléktáblát. A koszorúzást követően az ünnepség résztvevői a Berényi úti temetőbe indultak, hogy virágot helyezzenek Mányi Erzsébet és Farkas Mihály sírjára. q k

Mezőhegyesen a város központi parkjában a tavaly felállított kopjafánál emlékeztek a 35 ével ezelőtti forradalom helyi és országos eseményeire. A Himnusz elhangzása után dr. RemMányi Erzsébet

port Katalin országgyűlési képviselő köszöntötte az ünnepség mintegy 100 résztvevőjét. Rövid beszédében megemlékezett 1956 helyi hőseiről.

A képviselőnő után Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter lépett a mikrofonhoz. „Mit is ünnepiünk ma?” — kezdte beszédét a miniszter. — „Ünnepeljük azokat, akik a legtöbbet, ha kellett az életüket áldozták hazánkért. És ünnepeljük magunkat is, a jelent, hiszen történelmi feladatok előtt áll az ország. Nem lehet a feladatokat megoldani, ha nincsen távlat, ha nincsen tanulság, ha nem érezzük magunkon 1848 vagy 1956 hőseinek a tekintetét. Rajtunk múlik, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e az ’56-os forradalom.”

Beszéde további részében' Bőd Péter Ákos közelmúltunk történelmével foglalkozott. A ’60—70-es évek „...viszonylagosjóléte nem Kádár bölcs belátásából fakadt, hanem a magyar nép ellenállásából. Moszkva nem azért engedett meg többet nekünk ebben az országban, mert Magyarországi helytartói kiügyeskedték azt, hanem azért, mert minden szovjet generális emlékezett arra a veszteségre, amelyet csapatai szenvedtek Magyarországon. 1956 ellen elhallgatással, hazugsággal védekezett a rendszer. Kádár rendszere igyekezett elfelejtetni a múltat, és amellett megvesztegetni az országot...” —jelentette ki Bőd Péter Ákos, majd beszéde további részében aktuális politikai kérdésekkel foglalkozott.

Az ünnepi beszéd után a szónok díszoklevelet nyújtott át Pósa József özvegyének, Dé- kány Józsefnek, és Hercegfalvi Gábornak. Ezt követően Kassai Béla polgármester és dr. Hajt- man Pál alpolgármester, valamint a mezőhegyesi lakosok elhelyezték koszorúikat a kopjafánál. M. Gy.

Méltóképpen ünnepelte meg Szeghalom az október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 35., valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának 2. évfordulóját.

A nap koszorúzással kezdődött az 1956-os forradalmárok templomkertben elhelyezett

kopjafájánál. Ünnepi beszédet Kovács Imre polgármester mondott. A koszorúzás után ünnepi önkormányzati testületi ülés volt a polgármesteri hivatalban, a szónok dr. Simon Imre, Békés megye közgyűlésének elnöke volt. — Emlékezni kell mindarra, ami velünk történt, vagy ha nem velünk, akkor elődeinkkel, azt hiszem, tisztáznunk kell az ünnepekhez, a magyar történelem nagy eseményeihez való viszonyunkat, és tisztázni kell a közösségnek magának, de tisztáznia kell minden embernek külön-külön is — mondta többek között dr. Simon Imre, majd a következőképp zárta beszédét: — A demokrácia része, hogy

mindenki olyan viszonyt alakítson ki ’56-hoz, amilyet érez. Azt gondolom, ’56-ot senki sem kerülheti meg, hiszen fontos esemény, amire utódainknak is emlékezni kell. Az emlékezés és a magyar szabadságvágy váljon szimbolikus jelentőségűvé ebben az ünnepben! O. É.

Békés város polgármesteri hivatala és a Politikai Foglyok Szövetségének Békési szervezete tegnap délelőtt közösen rendezte — szoboravatóval egybekötött — ünnepélyes megemlékezését. A város központjában, a Széchenyi téren állították fel s leplezték le az 1848—1956-os emlékművet. A város centrumában az eseményeknek emléket állító szobrot Veres Kálmán formázta meg, s F. Szőke Gábor, a Békésről elszármazott, Kanadában élő lokálpatrióta leplezett le, aki anyagilag is támogatta a szobor születését.

Az ünnepségen, az első generáció nevében Csurka István országgyűlési képviselő, az MDF országos választmányának tagja szólt ’56 jelentőségéről, egyebek között a következőket mondta:

— A magyarságnak három szabadságharca és két igazi forradalma volt. Az elsőt II. Rákóczi Ferenc vezette, a második, az 1848—49-es Kossuth és Petőfi nevével fémjelzett, s a ma élő ember számára az emlékezetes az 1956-os volt. Az események nem egy-két évvel kezdődtek korábban, hanem gyökerei régebbre nyúlnak vissza. A magyarság megaláztatása váltotta ki ezt is, mint az előzőeket: a nemzet végzetes és végletes megaláztatása, ami 1920- ban kezdődött, amikor ezt az országot megcsonkították, nemzetét végső elkeseredésbe taszították, melyből csak évtizedes szívós munkával tudott kilábalni.

A második generáció nevében dr. Pásztor Gyula országgyűlési képviselő, az FKGP parlamenti frakciójának vezetője emlékezett. Felidézte 1956. október 23-át, és az ezt követő időszakot, amit gyerekfejjel élt át, szólt a forradalom utáni csendes évekről. §z

Tüntetés a Rádiónál

Az ördög cimborája

G. B. Shaw-bemutató Békéscsabán

Szerda délután több száz fős tömeg gyűlt össze a Magyar Rádió előtt. „Éjjel-nappal hazudtok!” „Hazudtatok eleget!” „A Magyar Rádió a magyar népé!” „Kommunista árulók!” „Nemzeti rádiót!” — kiabálta a tömeg. Ezután egy 16 pontos petíció szövegét olvasták fel. Ebben követelik, hogy a Magyarország tönkretételében bűnös vezetőket vonják felelősségre, a honvédség, rendőrség megbízhatatlan vezetői helyébe nevezzenek ki új parancsnokokat. A követelések szerint a tol- dozott-foldozott alkotmány helyett új alkotmányra van szükség, igazi magyar történelemtanításra, tárgyilagos sajtóra.

„AZ A NEMZET A LEGBOLDOGABB, AMELYNEK SORAIBAN A LEGKEVESEBB Á DOLOGTALAN.”

Bárcsak gyakrabban megtörténne, hogy az ember szórakozni indul a színházba, és úgy jön ki onnan, mint a templomból: megtisztulva, gazdagabban, méltósággal! Vagy mintáz iskolából: új ismeretekkel, érzelmekkel, felszabadultan, egyszerűen másképp, mint ahogyan oda belépett. Mert az előadás olyan szép, magával ragadó, elgondolkodtató és megható. George Bemard Shaw színműve, Az ördög cimborája Gergely László rendezésében a Jókai Színházban igazi érték, maradandó élmény.

Ritka és emlékezetes esemény, amikor a szerzői szándékot alázattal szolgálja, mesterien hangsúlyozza az átgondolt, alaposan kimunkált színpadi kompozíció, és egyszerre több olyan színészegyéniség játszik (velünk), akik külön-külön is légkört képesek teremteni maguk körül. Szentirmay Évát (Mrs. Dudgeon), Barbinek Pétert (Richard Dudgeon) és Harkányi Jánost (Anderson lelkész) már együtt látni is kivételes öröm a Jókai Színház színpadán, s ha különös varázserejük még össze is adódik, fokozódik, akkor nem történhet más, minthogy a hatalmuk megnő fölöttünk. Szentirmay, Harkányi és Barbinek nagyszerű partnere G. B. Shaw-nak, a jellegzetesen fanyar ír humornak, a tiszta és harmonikus rendezői koncepciónak; közös jelenlétük biztos siker, ami egyben azt is bizonyítja, hogy vágyunk a felemelő hangokra, vevők vagyunk az igazi értékekre (is).

Mrs. Dudgeon otthona örök siralomház. A puritánság, a katonás szigor, a vasfegyelem, az

álszentség bölcsője. Nem régen a nagybácsi végezte bitófán, mert lázadó vöt, és Mrs. Dudgeon szerint megérdemelte sorsát. Most a férje halt meg, s ezzel végleg magára maradt. Egyik fia gyengeelméjű, a másik „futóbetyár”; kemény próba mindez egy öreg asszonynak. Ám Mrs. Dud- geont nem olyan fából faragták, hogy síma, imádkozna, néki nincs szüksége lelki vigaszra, a papot is elküldi; Mrs. Dudgeon inkább szitkozódik, pöröl, vádaskodik, veszekszik. Körülötte alighanem akasztás és halál nélkül is megfagyna a levegő, száműzött lenne a gyöngédség, a nevetés. Itt minden fakó szürke, kopott barna, fekete. (A díszleteket Langmár András, a jelmezeket Tóth Barna tervezte.)

Ebbe a siralomházba robban be Richard, a tékozló fiú. A haláleset hazahozta, de nem térítette meg. Kihasználja az alkalmat, hogy megbotránkoztassa a gyászolókat, megleckéztesse a képmutatókat—és oltalmába vegye a két gyermeket. Palásti Gabriella és Ardeleán László (Esther és Christoph) kevés szerepükkel ügyesen érzékeltetik a mostoha- gyermek sorsát, a kegyetlen környezet áldozatait.

De ki ez a messziről jött ember? Szélhámos vagy hős? Vagány jóttevő vagy veszedelmes őrült? Az amerikai Hamlet? Az esőcsináló? Rejtély, hogy miért, de amióta színre lépett, csak rá figyelünk, csak neki hiszünk. Ebből a siralomházból, „a gyermekkönnyek házából” menekült el, mert őt is álszentté akarták nevelni, de inkább földönfutó lett és eladta a lelkét az ördögnek. The Devile’s Principle, Az

ördög cimborája. Aki gyűlöli a könnyeket, az alázatot és a szigorú erkölcsöket. S a próbatétel napján kiderül: önzetlenebb, emberségesebb, önfeláldozóbb, nemeslelkűbb bárkinél. Nem is értjük, valójában miért engedi, hogy az angolok letartóztassák, miért vállalja a halált, miért indul olyan bátran a bitófa alá — Anderson lelkész helyett?! Talán lovagiasságból, Judit iránti vonzalmából? (Tal- lós Rita játssza a lelkész feleségét, és kezdettől finoman, de egyértelműen mutatja: fél, retteg, de egyre inkább vonzódik Richard iránt, majd félelmén erőt véve harcol érte.) Talán a vallás, a lelkész iránt leplezett tiszteletből vállalja Richard a kivégzést? Hazafiságból? Nem tudjuk meg.

Richard Dudgeon élete egy hajszálon múlik, az utolsó pillanatban hozza meg Anderson lelkész a menekülést jelentő írást. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy felakaszt- ják-e vagy megússza, hiszen ha meghal, akkor is győztes. Felszabadult, ördögi kacaja a darab végén, amikor egyedül marad a bitófa alatt, mintha az egész világot kicsúfolná: ilyen ostobák vagytok, vagyunk valameny- nyien?! Ne tudnánk, hogy városokat bevehetnek, csatákat megnyerhetnek a brit gyarmatosítók, de az amerikai népet nem lehet meghódítani?]

Mai fejjel tudjuk, hogy, mi a történelmi igazság, arról viszont könnyen megfeledkezünk, hogy nevetés és álmodozás nélkül nem lehet élni, vagy legalábbis nem érdemes.

Niedzielsky Katalin

(Saint-Simon)

A bohóc

Bumsztedrá, bumsztedrá. Esetleg csinnadratta, bumm. Keserű óráiban arra gondolt, hogy talán nem is az a fontos, mit mond, csak jól elő legyenek készítve a poénok. Időben csattanjon a cintányér, peregjen a dob, és a habostortával úgy mázolják tele a képét, levegőt se kapjon, fuldokolva kacagtassa a nagyérdemű publikumot. Azért tódul az arénába a nép, hogy rajta nevessen, kell egy csúfondáros figura, aki esetlenebb mindenkinél, aki jól farba rúgható. Ezt vállalta, neki ez jutott.

Mint oly sokan, akik artista családba születtek, hősünk is egy ugrócsoport repülő embereként kezdte. Ember? Inkább csak emberke, csöppnyi legény volt, amikor a gúla csúcsán tárta szét a karjait, alatta enyhén imbolygott az emeletes torta, s a habkönnyű fiú, hab a tortán, könnyedén, magától értetődően mosolygott, hoppiá. Frissen forgott vele a világ, észre se vette, hogy közben bukfencezni kell a levegőben, meg se kottyant néhány halálos szaltó.

Ahogy múltak az évek, egyre izmosabb lett, meg se próbált örökké csak salátákon élni, szerette a finom húsokat, így a repülő ember egyre lejjebb került a gúlában, tartó embernek. Hja kérem, a csoportban rendnek kell lenni, különben felborul a produkció. Ám aki megszokta, hogy fenn van a csúcson, őt ünnepli a közönség, nehezen törődik bele, ha neki kell a vállán tartani a többieket. Volt néhány nehéz éve, amikor legszívesebben otthagyta volna a manézst, de ha esténként megszólalt a zene, és reflektorfény hullott a porond közepére, olyankor úgy érezte, hogy neki itt kell valami különlegeset produkálnia. Nagy elszántsággal erősítette magát, lett belőle Mister Herkules, az izomember. Roppant súlyokat emelgetett, láncot szaggatott, vasakat hajlított. Szívét pedig meglágyította a nagy macskák idomárja, Lady Tigrisszem. Szép pár voltak.

Aztán jöttek a gyerekek, az asszony áttért a ki! állat számra, kutyákkal, majmokkal, galambokkal dolgozott. És egyre féltékenyebb lett, ha. embere körül fruska zsonglőr lányok doromboltak. Váltani kellett, már a családi béke miatt is. Bohóc lett. Izmos testére tarka ruhát öltött, ormótlan cipőbe bújt, ábrázatát rikító színekkel maszkírozta, ahogy a szakmában kívánatos. Hamar hevülő nőcskék sose a bohócba lesznek szerelmesek. Lélekben is hozzáöregedett a szerepéhez. Innen már csak lábammal előre visznek el, gondolta, és örült, hogy nem kell naponta megküzdenie a világgal.

Amikor a porond fűrészporában botladozott, nem figyelt semmi másra, csak hogy rendben lemenjen a száma, de álmatlan éjszakáin azzal gyötörte magát, miért nem próbál valami maradandó értéket alkotni. Amire sokáig emlékeznek az emberek. Valami szépet, igazat kell mondani számukra, vagy megkérni őket, hogy ne rajta mulassanak. Van sok harsány csepűrágó, akinek nem szent dolog a cirkusz, tessék rajtuk röhögni.

Volt egy álma, nagy ábránd, a jutalomjátékról, amikor majd minden néző lélegzetvisszafojtva figyel rá. Elfeledkeznek a cifra bohócruháról, a tarka kellékekről. Nem kell semmi sallang, veszélyes mutatvány, mert lélektől lélekig szól az üzenet. Szólnia se kell majd, hiszen elkoptatott minden szó. Csak egymás szemébe néznek, és tudnak örülni, hogy itt lehetnek a lenge cirkuszi sátorban, örülnek egymásnak, az életnek. Néhány percre próbálják meg elfelejteni a káröröm gyönyörűségét, ez sem akármilyen produkció. Oly mindegy, hogy éppen melyikünket locsolgatják szappanhabbal, a szerepek úgyis cserélődnek, s ha jó magasból nézzük, bolhacirkusz az egész. És amikor a publikum már hajlik a jóra, ha az ujja köré csavarja a lelkeket, akkor harsányan a képükbe nevet: pupákok, ne itt akarjatok nemesedni! Rúgjatok fenékbe, kacagjatok rajtam, itt éljétek ki salak ösztöneiteket. Azért vagyok. Ez csak produk- cióóó. ~ Andódy Tibor