Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-21 / 247. szám
1991. október 21., hétfő SVORT, VÁC-Csank-csapat: Kispesten is...! Eddig jó néhányszor siránkoztunk a kétségbeejtő őszi gólnélküliség miatt a labdarúgó NB I-ben. Természetesen nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ennek lett meg a hatása a hétvégi fordulóban, de tény: végre jó néhány pályán volt miért kiáltani, s éltetni egy-egy jói sikerült lövést a vészesen fogyó, de még mindig kitartó szurkolóknak. Mindenekelőtt a Csank-legénységet illeti őszinte dicséret: az élen álló kispestiek otthonában lőttek négy gólt, s ami még inkább figyelemre méltó — győztek a Mezey- legénység fölött. Ha mostanában annyi dicsérettel illette a sajtó a kispesti edzőt, akkor most ez kijár a mindig következetes egykori csabai mesternek is, aki bizonyos erőknek persze nem volt jó a Viharsarokban. Vácott alighanem sokan mosolyognak mostanság ezeken az erőkön... S ha már edzőkről esett szó: a tatabányai Tornyi Barnabás után a zalai edzőnek is túl forróvá lett a kispad — alighanem hazai rekord, hogy már októberben a másodiknál tartunk. Alighanem van „esély” a folytatásra is... Az NB I. állása: _| BÉLÁN KA KFT. O BÉKÉSCSABA S 66/23-436 / Sörök, borok, üdítő italok, égetett szeszek nagyker áron. 1. Váci Izzó 9 5 2. Kispest-Honvéd FC 9 5 3. Ferencváros 9 3 4. BVSC-MÁVTRANSSPED 9 4 5. MTK-VM 9 4 6. Siófok 9 5 7. Pécsi MSC 9 4 8. Újpesti TE 9 2 9. Vasas 9 4 10. Haladás VSE 9 3 11. Videoton-Waltham 9 I 12. Rába ETO 9 2 13. Veszprém 9 2 14. Diósgyőr 9 1 15. Tatabánya 9 — 16. Zalaegerszeg 9 — 4 — 22-10 14 2 2 18-11 12 6 — 11-5 12 1 11- 8 12 17- 7 11 14-10 11 7- 5 11 13- 9 10 12- 9 10 10- 9 9 10-11 8 8- 10 2 3 2 1 3 3 2 4 4 6 5 7 8-16 6-19 5-18 5-20 A góllövőlista élcsoportja: 9 gólos: Orosz (Vác). 7 gólos: Eszenyi (ÚTÉ). 5 gólos: Vincze (Kispest-Honvéd FC), Claude (Vasas). 4 gólos: Negrau (Kispest-Honvéd FC), Gregor (Siófok), Szalai (Vác). 3 gólos: Albert (FTC), Berbás (Haladás), Pisont (Kispest- Honvéd FC), Pölöskei (MTK-VM), Balog (MTK-VM), Hámori (MTK-VM), Fodor (Siófok), Duró (Siófok), Coco Aires (Vasas), Sallói (Videoton-Waltham), Takács (Videoton-Waltham) Kispest- Honvéd—Váci Izzó 2—4 (0—3) Bozsik stadion, 10 000 néző. V.: Huták. Gól: Szalai (10.) Orosz (32. és 39.), Pisont (60.), Negrau (82.), Szalai, 11- esből (90.). KISPEST-HONVÉD FC: Tarlósi — Csábi, Csepregi, Bérczy — Plókai (Cservenkai 46.), Pisont, Kovács, Halmai, Csehi (Marozsán 46.) — Negrau, Vincze. VÁC: Koszta — Hahn, Luis Carlos, Kriska — Zom- bori (Puglits 58.), Nagy, Víg (Nyilas 75.), Horváth, Szalai — Orosz, Rontanék. flRühflZ ßBékéscsaba Arany és ezüst ékszerek kedvező áron, széles választékban! A bajnoki tabella első és második helyezettjét tízezren látták. Oroszról, a góllövőlista 22 esztendős éllovasáról, annyit érdemes megemlíteni, hogy valójában a Kispest-Honvéd játékosa, s csak kölcsönben erősíti a váciakat... A 82. perc után — 2—3—után a Honvéd elkeseredetten rohamozott az egyenlítésért, de hiába. Sőt, a 90. percben az erősen fellazult védelem „összehozott” egy 11-est, amelyet Szalai higgadtan értékesített. így alakult ki a 2—4-es végeredmény. Jó: Kovács, Vincze, ill. Szalai, Orosz, Víg. Zalaegerszegi TE—Vasas 0—1 (0-0) Zalaegerszeg, 3000 néző. V.: Kiss G. Gól: Claude (80.). ZTE: Tóth — Halápi, Pecsics, Szabó I Zs. — Fújsz, Horváth A. (Kar- buczky 83.), Kovács L„ Rózsa — Za- lys. Kovács J. (Ballai 62.), Gyurkity. VASAS: Babócsy — Juhár — Turbók, Mészöly, Klink — Nagy T., Kecskés, Sirinbekov (Szeibert 71.), Galaschek — Szilveszter (Coco Aires 56.), Claude. A héten történt edzőcsere után több szurkoló is találgatta, hogy jól seper-e az új seprű a ZTE háza táján, s megszerzi-e első győzelmét Mihalecz István vezetésével a hazai csapat? Nem tudta! A 80. percben dőlt el a mérkőzés sorsa: egy beadásra Tóth rosszul futott ki, a kiütött labda Klink elé került, az ő lövése Claude hátán felperdült, és a labda a kint álló Tóth felett hullott a kapu közepébe, 0—1. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Vasas végül is egy szerencsés találattal vitte el a két pontot. Jó: Pecsics, ill. Klink. Videoton- Walth.—DVTK 3—0 (1—0) Székesfehérvár, 3000 néző. V.: Puhl. Gól: Sallói (44.). Horváth (55.). Takács (71.). VIDEOTON: Mitring — Molnár Zs., Németh, Vadász — Kuttor, Sallói, Csucsánszky, Bekő, Salacz — Takács, Horváth T. DVTK: Kiss — Kertész, Leskó, Szabó — Bém, Molnár I., Temesvári, Danes (Petcu 66.), Svisztun — Kiser, Vácz> (Gábor 66.). Kezdettől fogva óriási fölényben játszott a Videoton, mert a vendégek taktikája elsősorban arra irányult, hogy kapujuk előterét megszállva megszűrjék a hazaiak támadásait. Ez a 44. percig sikerült. A Videoton végre a 9. fordulóban jó játékkal megérdemelten szerezte meg első győzelmét a találkozó nagy részében csak védekezésre koncentráló DVTK-val szemben. Jó: Sallói, Németh, Kuttor, ill. Leskó, Kertész. Rába ETO— Siófok 1—2 (1-1) Győr, 4000 néző. V.: Fazekas. Gól: Zare (22.), Tóth (40.), Fodor (70.). RÁBA ETO: Végh — Berta (Csertői 74.), Bimbó, Crbán — Bognár, Szántó, Tóth, Virág — Rugovics, Plotár (Ördögh 18.), Farkas. SIÓFOK: Bíró — Keszeg, Zare, Olajos, Wolf — Máriási, Fodor, Meksz, Duró — Fischer, Gregor. Rába-fölény közepette a vendégek 1—1-nél szereztek döntő gólt a 70. percben. Gregor adott kitűnő labdát Fodornak, aki 10 m-ről Végh mellett a hálóba továbbított, 1—2. A 82. percben a közönség azon derült nagyot, hogy a sárga lapot kiosztani készülő játékvezető nem találta a kártyát, amit egy siófoki játékos vitt neki oda —- valahol a fűben találta meg... A két közepes formában lévő csapat találkozóján a Rába nagyobb akarása nem volt elég a képzettebb játékosokból álló Siófok ellen. Jó: Virág, ill. Zare. Máriási. Haladás—BVSC- MÁVTRANSSPED 1—2 (1—0) Szombathely, 7000 néző. V.: Dri- gán. Gól: Marton (18.), Gracsov (56.), Nahóczky (89.). Kiállítva: Nagy M. (82.), Huszák (86.), Illés (90.). HALADÁS: Kutasi — Nagy, Tala- pa, Görög — Szekér, Marton, Illés, Topor, Tóth — Berbás, Elekes. BVSC-MÁVTRANSSPED: Erdélyi *- Kroner, Pintér, Iscsak — Farkas- házy, Nahóczky, Huszák, Farkas, Nyikiforov — Gracsov (Kincses 90.), Balogh (Szántó 83.). A 72. percben, 1—1-nél, Berbás fejese nyomán a közönség már ujjongott, Drigán játékvezető les címén nem adta meg a gólt. Már ekkor elszabadultak az indulatok. Fokozta a feszültséget két kiállítás, amelyet később egy harmadik is követett. A 89. percben dőlt el a mérkőzés sorsa, Nahóczky 6 m-ről fejelt a kapuba, 1—2. A B VSC szervezettebb és lelkesebb játékával kis szerencsével tudta legyőzni hazai pályáján a Haladást. Jó: Nagy M., Görög, Marton, ill. Kroner, Farkasházy, Huszák, Farkas. PMSC— Tatabánya 3—0 (0-0) Pécs, 3000 néző. V.: Varga L. Gól: Belansky (56.), Ulveczki (78. és 90.). PMSC: Bodnár (Kovácsevics 88.) — Kónya, Balogh, Braun, Palaczky — Ulveczki, Jenei, Czéh, Kocsis — Mörtel (Magyar 83.), Belansky. BÁNYÁSZ: Markó — Hegedűs, Váczi, Udvardi — Kiszi, Járfás, Klausz, Csanálosi — Süveges (Kanyok 73.), Máté, Szekeres. Igen sok átadási hiba bosz- szantotta a nézőket, gyenge volt a mérkőzés. Szünet után, az 56. percben Mörtel jobb oldali beadását Belansky 6 m-ről fejelte a tatabányai kapuba, 1—0. A 78. percben végleg eldőlt a két pont sorsa: Ulveczki 18 m-es kapáslövése a tatabányai kapu bal alsó sarkában kötött ki, 2—0. A 90. percben Ulveczki állított be a végeredményt, 3—0. A végig többet kezdeményező PMSC különösen második félidei játékával ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jó: Balogh, Palaczky, Jenei, Ulveczki, ill. Váczi, Udvardi. Újpesti TE— Ferencváros 1—1 (1-0) Megyeri út, 4000 néző. V.: Vágner. Gól: Eszenyi (32.), Páling (64.). ÚTÉ: Brockhauser — Tomka. Szőnyi, Szabó — Miovecz, Rubold (Tiefenbach 76.), Szlezák, Kaspar — Lovász, Bácsi (Véber 60.), Eszenyi. FTC: Balogh T. — Simon, Telek, Kuznyecov, Keller — Páling, Lipcsei, AÍbert, Patkós (Balogh G. 33.) — Wukovics (Schneider 75.), Deszat- nik. PRISKIN TRA nemzetközi áruszállítás MS KS 2,5 tonnáig, 13m3-ig. Telefon/üzenetrögzítő: 06 (66) 22-152. Telt házra számíthattak Újpesten, annyi volt az örökrangadóra kivezényelt rendőr a Megyeri úti stadionon kívül és a létesítményen belül. A két régi ve- télytárs összecsapása azonban — amelynek teljes bevételét a balesetet szenvedett Szekeres Pál vivő megsegítésére ajánlották fel — kétségbeejtően kevés nézőt vonzott a helyszínre, talán a tévé helyszíni közvetítése miatt is. A 32. percben Miovecz nem bánta meg, hogy hosszú vágta után még Telekkel is csatáznia kellett, pontos beadására Eszenyi érkezett, és a jobb felső sarokba fejelt, 1—0. Később a Fradi rákapcsolt, s nem hiába: a 64. percben Deszatnik szöglete után Albert ügyesen továbbított, Páling pedig nála is ügyesebben talált a kapu bal oldalába, 1—1. A hátralévő percek sem voltak „puhábbak” az azt megelőzőeknél. A roppant kemény mérkőzésen a döntetlen igazságos eredménynek mondható. Jó: Szabó, Szlezák, Eszenyi, ill. Lipcsei, Albert. MTK-VM— Veszprém 6—1 (4-0) Hungária körút, 2000 néző. V.: Va- vika. Gól: Balog (11., 36.), Hámori (30., 34.), Keresztúri (53., 69.), Sülé (83.). MTK-VM: Piel — Kriszt, Híres, Bognár (Talapa a szünetben). Kecskés — Ivanics, Horváth (Szorokin a szünetben), Vancsa, Keresztúri — Balog, Hámori. VESZPRÉM: An- dorka — Kiss, Lantai, Csik — Csornai, Kelemen, Perger, Szécsi — Kénoszt (Varga a szünetben), Sülé, Le- hota (Horváth a szünetben). Még el sem kezdődött a vasárnapi futballmatiné, Verebes Józsefnek máris cserélnie kellett: a bemelegítésnél megsérült (kisujjficamot szenvedett) Zsi- borás helyett beugróként 12-es- sel Piel állt a kapuba. A kékfehérek lehengerlő taktikával, óriási erőfölényben játszva kiütéses győzelmet arattak. A gólgyártást Balog kezdte, a 11. percben... A Veszprémnek már csak a becsületgólra maradt ideje, amiről a 83. percben Sülé gondoskodott. Jó: Híres, Vancsa, Ivanics, Balog, Hámori, Keresztúri, ill. Szécsi. Senna harmadszor világbajnok Pezsgőfürdő a japán Suzukában KA FORMULÁI WORLD CHAMPIONSHIP A Forma 1-es autók Japán Nagydíján eldőlt a világbajnoki cím sorsa. A november 3-ai, ausztráliai záró viadaltól függetlenül a brazil címvédő, Ayrton Senna négy éven belül harmadik világbajnoki címét szerezte. A suzukai 53 körös verseny ismét kettős McLaren-sikert hozott. Senna márkatársának, az osztrák Gerhard Bergemek lengették meg a célban a kockás zászlót, a már világbajnok Senna előtt. A harmadik hely az olasz Riccardo Patresének jutott. A 31 éves brazil pilóta világ- i bajnoki címét matematikailag | egyedül a brit Nigel Mansell ■ veszélyeztethette volna, neki a ; versenyben maradáshoz az első, ; vagy második hely kellett. A ki- i lencedik körben azonban a Williams élpilótája elvesztette uralmát autója felett, egy kanyarban kisodródott, és fel kellett adnia a versenyt. Senna ezután már biztosra ment, a 24. körben átvette a vezetést, amit-a hajrában — saját bevallása szerint akarattal — átengedett csapattársának, Bergemek. Senna alaposan elrontotta az ünnepi hangulatot a sajtótájékoztatón. Ahelyett ugyanis, hogy győzelme felett lelkendezett volna, a népszerűségéről amúgy sem híres brazil sportem- | bér élesen kirohant a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) i volt elnöke, Jean-Marie Bal- i estre ellen, akit éppen a napok- : ban váltott fel az angol Max \ Mosley. Ugyanakkor Senna elismerte, 1 hogy tavaly szándékosan karambolozott össze Suzukában örök vetélytársával, a francia Alain Prosttal. Mint emlékezetes, az elmúlt évben nagy vihart váltott ki, Senna éppen azzal nyerte meg a vb-t, hogy az első kanyarban összeütközött a pontversenyben őt üldöző Prosttal. Az eset után Senna tiltakozott a szándékosság feltételezése miatt. Ellentmondásos személyisége ellenére Senna idei sikerével belépett a sportág halhatatlanjai közé. Ilyen fiatalon (31 évesen) még senkinek sem sikerült háromszor az elsőség, pedig a társaságban olyan legendás nevek szerepelnek, mint Juan Manuel Fangio (5 világbajnokság), és a háromszoros győzők, Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet és Alain Prost. Senna Brazíliában, gokartversenyzőként tűnt fel, 1977- ben pánamerikai bajnok volt, és kétszer ezüstérmes a vb-n. Európába 1981-ben költözött, és az öreg kontinensen négyszer diadalmaskodott a Forma Ford 1600-as és 2000-es bajnokságon. Időközben házassága tönkrement, mert brazil felesége nem tudta honvágyát leküzdeni. Senna 1985-ben Estorilban aratta első Forma 1-es futamgyőzelmét a Lotus színeiben. (A bemutatkozásra még a Toleman színeiben került sor 1984-ben.) Az első világbajnoki címmel a Hondát „ajándékozta meg”, méghozzá „házasságuk” első évében rekordot jelentő nyolc futamelsőséggel. A Japán Nagydij végeredménye (310,527 km): 1. Gerhard Berger (osztrák, McLaren) 1:32:10.695 ó 2. Ayrton Senna (brazil, McLaren) 0.344 mp hátrány 3. Riccardo Patrese (olasz, Williams) 56.731 mp h. 4. Alain Prost (francia, Ferrari) 1:20.761 A világbajnok névjegye: született: Sao Paulo, 1960. március 21.1,75 m magas, 68 kg, elvált hobbija: repülőmodellezés, tenisz, kocogás, jet-ski (motoros vízisí). Eredményei: Forma 3-as brit bajnok, háromszoros Forma 1-es világbajnok (1988, 1990, 1991), 125 Forma 1-es rajtja során 32 futamgyőzelem, 59 rajt az első startkockából, összesen 486 vb-pont. p h. 5. Martin Brundle (brit, Brabham) 1 kör h. 6. Stefano Modena (olasz, Tyrrell) 1 körh. A világbajnoki pontverseny állása: 1. Senna 91 pont 2. Nigel Mansell (brit, Williams) 69 3. Patrese 52 4. Berger 41 5. Prost 34 6. Nelson Piquet (brazil, Benetton) 25. A márkák pontversenyében: 1. McLaren-Honda 132 pont 2. Williams-Renault 121 3. Ferrari 55 4. Benetton-Ford 37 5. Jordan-Ford 13 6. Tyrrell-Honda 12. Az utolsó futamot november 3-án Adelaide-ban rendezik. A MOA- közgyűlés programja Ma délután a békéscsabai tanítóképző főskolán, a rendezvénysorozat fő helyszínén utolsó megbeszélését tartja a közelgő MOA-közgyűlés szervezőbizottsága. A Magyar Olimpiai Akadémia soros közgyűlése október 25-én pénteken nyílik a textilipari szakközépiskolán. Először tájékoztató hangzik el Békés megye sportjának jelenéről, majd múltjáról, megnyitják az olimpiatörténeti kiállítást, majd a résztvevők a közelgő nyári és téli játékok magyar előkészületeiről hallgatnak meg beszámolót. Másnap a tanítóképző főiskolán lesz annak az országos gyer- mekrajz-kiállításnak az eredményhirdetése, amelynek kezdeményezője lapunk. A vendégek ekkor ismerkednek meg az intézmény új torna- csarnokával is.