Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

KÖRKÉP 1991. októberi., kedd Falunap Gerendáson Remélik, hogy hagyományt teremtenek Búcsú Machalek Istvántól Kisebb-nagyobb közösségek egyre gyakrabban érzik az ösz- szetartozás hiányát. Gerendá­son sincs ez másképpen. Az ön- kormányzat falunap megtartá­sával azon kísérletezett, hogy egyfajta hagyományt teremtsen, amellyel jó hangulatot varázsol- natnak a szürke munkáshétköz­napok közé. Szombaton az évi szokásos augusztus 20-ai bú­csúnál valamivel többet, ám hangulatában hasonlót igyekez­tek produkálni a falunap szerve­zői. Elmaradtak a búcsún szoká­sos mutatványosok, ám megje­lentek a kulturális programok. Már délelőtt 10 órakor a hód­mezővásárhelyi fúvószenekar térzenéje jelezte, hogy vidám dolgok várják az erre a napra ide- és hazalátogató vendége­ket. A kicsinyek a Csilicsala bábegyüttes műsorát nézhették végig, együtt izgulva, majd ne­vetve a főhős küzdelmes, ám sikeres történetén. Az apróbbak és az ajándékot vásárolni szán­dékozók a sok bazáros, cukor­kaárus pavilonjánál választhat­tak szeretteiknek örömet okozó csecsebecséket. Délben a Velnök citerazene- kar szolgáltatott kellemes han­gulatot az ebéd elfogyasztásá­hoz. Délután latin-amerikai dal­lamokat megszólaltató ütősök tartottak bemutatót. Majd a New Times Együttes koncertjét tap­solhatták végig a fiatalok. Eköz­ben már mindenki a sorsjegyeit nézegette és latolgatta szeren­cséjét, hogy a színes televíziót vagy az ajándékkosarat, netán a kisbárányt vinné-e haza szíve­sen. A kora esti sorsoláson a főnyeremény (a színes tévé vagy videolejátszó tetszés sze­rinti választás alapján) gazdája nem vált ismertté, így a békés­csabai Elektroház által felaján­lott díj még várja jogos tulajdo­nosát. Hiba lenne, ha nem emlí­tenénk meg a falunap támogatói közül néhányat, hiszen az ön- kormányzat anyagi erejét meg­haladta volna a rendezvény költ­sége. Segítettek: a csorvási Hart Kft., a békéscsabai Mezőbank Rt., a Noster Kft., az Országos Kereskedelmi és Hitelbank orosházi kirendeltsége és még jó néhány an. A szponzorok több mint 100 ezer forint értékű nye­reményeket ajánlottak fel tom­bolára. Az így eladott 50 forin­tos sorsjegyek ára a gerendás i önkormányzat bevételét gyara­pította. A tartalmas és színvonalas rendezvény Hollai Bertalan, Talabér Erzsébet nótaestjével és a fiatalok diszkójával zárult. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre ismét lesz gerendási falu­nap. p.j. Hétfőn délután, ötven­hat éves korában, vá­ratlanul elhunyt Ma­chalek István újságíró, lapunk nyugalmazott rovatvezetője. Temeté­se holnap lesz. * Gyászol szerkesztőségünk és gyászol a sporttársadalom. Örökre eltávozott Machalek István kollegánk. Tizenegy esztendeje már nyugdíjasként élt, de mégis mindig közénk tartozónak éreztük. Dehogyis ment volna ő el 1980-ban rok­kantsági nyugdíjba. Mégsem tehetett mást. Örökre elsötétült számára a világ. Szomorúan újságolta: azt tanácsolták a kli­nikán, hogy törődjön bele. „Hát beletörődtem. De nem adtam fel!” — válaszolta pár év múltán a vele szemben ülő kollegának egy televíziós port­réfilmben. Akitől rögtön azt kérdezte az elején, vajon rend­ben lesz-e a hang? Mert újság­íróként gondolkodott akkor is, amikor őt faggatták. Terveiről beszélt, hogy megírja egyik szerelme, a családhoz is kötő­dő csabai repülős sport történe­tét. A kötet éppen az 1988. évi itteni Európa-bajnokságra je­lent meg. Büszke volt, s csak keveseknek beszélt arról, ho­gyan készült ez a remekbesza­bott könyv. Diákok olvastak fel neki délutánonként, miköz­ben forgott a magnó is. Másnap aztán meghallgatta, s egy má­sikra „diktálta” a kéziratot. Va­jon hányán lennénk képesek erre a fantasztikumra? Itt a sárga dosszié az asztalon, készültem hozzá, hogy majd visszajuttatom. Élete rövid tör­ténete. Azért került Pestre, mert messzire jutott bámulatra méltó akaraterejének híre, s a Magyar Olimpiai Bizottság azt tervezte, hogy nemzetközi Fair Play díjra javasolja. Három másik könyvet is írt előzőleg, azokat is a súlyos betegség közepette. És, 16 év lapunk sportrovata élén! Nagy- nagy szakmai tudással, a sport olthatatlan szeretetével. Nem újságíróként került közel a sporthoz! Több sportágban is te­hetséges volt, de talán a kézilab­da állt hozzá a legközelebb. Nem véletlen, hogy később, de még fiatalabb korában, itt lett játékvezető, aztán edző. Csak néhány napja, hogy az olimpiai bajnok Tóth-Harsányi Borbálá­val a mai Univerzál áruház helyén lévő pálya nagy csa­táit idéztük... Akkoriban Ma­chalek István ült a Békéscsa­bai Kötött NB I-es csapatá­nak kispadján. Persze a sok szenvedély közt az újságírás állt mindig is a legelső he­lyen. Évtizedekig volt a Nemzeti Sport tudósítója is. Tekintélye volt a szakmában, mindmáig nem múlik el érte­kezlet, szakmai tanácskozás, hogy ne érdeklődjenek a kol­legák: és a Machalek Pista hogy van? „Ezemégyszáz gépelt ol­dal kész van a békéscsabai sport történetéből, legalább ötszáz fotóval”, újságolta néhány hete. Eszébe sem ju­tott, hogy ezt már nem for­málhatja könyvvé, inkább készült a sporttörténészeket is egybegyűjtő, közelgő bé­késcsabai nemzetközi ván­dorgyűlésre, melynek a Ma­gyar Olimpiai Akadémia a házigazdája. Egy szék az első sorban most már üresen marad. Bú­csúzunk a nagyszerű kollegá­tól, s ugyanaz a dickensi gon­dolat jut az eszünkbe, amely Bajor Nagy Ernőnek is, az említett portréfilm kapcsán: „Magát az életet is azzal a feltétellel kapja az ember, hogy küzd érte az utolsó lehe­letéig.” Rettenetes belegondolni is, hogy minden hiába, egy­szer csak nincs tovább... Részlet a falunap hangulatából Fotó: Kovács Erzsébet F. I. „AZ IGAZSÁG FELMAGASZTALJA A NEMZETET; A BŰN PEDIG GYALÁZATÁRA VAN A NÉPEKNEK. (Ótestamentum, Példabeszédek) Ezen a héten még nem lesz Expo-törvény Terítéken az igazságszolgáltatás Pénteken adjuk át az ajándékokat A színes tévé nyertese: 2 7004143060 (Folytatás az 1. oldalról) A két vezérszónok után fel­szólaló Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a szabaddemok­rata véleményre reflektálva megjegyezte, hogy ez idáig sem tapasztalt semmiféle kormány­zati beavatkozást munkája so­rán, és leszögezte: a jövőben — ha esetleg történne is erre kísér­let — annak mindenképpen el­lenáll. A késő délutáni órákban hat, egymással részben összefüggő, a bírósági, az ügyészségi és a katonai bírósági szervezet átala­kítását célzó törvénymódosító előterjesztés felett nyitottak ál­talános vitát a törvényhozók. A több mint kétórásra nyúlt vitát az elnöklő Dombach Ála- jos elnapolta. A folytatás vala­mennyi törvénymódosítás ese­tében a jövő héten várható. Kupa Mihály pénzügymi­niszter a költségvetési és állam- háztartási törvény módosítását előterjesztve több támogató in­tézkedést jelentett be az energia­áremelések kompenzálására. (Folytatás az 1. oldalról) hát nem tudjuk megmondani egyelőre, hogy hívják a főnyere­mény szerencsés tulajdonosát, mert ő a személyi számát adta meg. Tehát az ITT Nokia színes tévét egy hölgy nyerte, aki 21 éves, április 14-én született és a személyi száma: 2 700414 3060. További nyertesek: Philips Friteuse-t a 2 530820 2075 személyi számmal, Audioton rádiós kazettás­magnót Vozár János, Szabadkí­gyós, Tulipán u. 1. szám alatti la­kos, Starlux dual casette recor- dert Takács Csaba, Békés, Haj­nal u. 63/1. szám alatti lakos, Kenwood kenyérpirítót Pozsár Józsefné, Medgyesegy- háza, Szabadság u. 24. szám alatti lakos, Fischer sétáló magnót Bőd Lajosné, Békés II., Rózsa u. 15. szám alatti lakos, Kinyo Autowindert és kon- zervnyitót élezővei az AT—I 827536 személyi igazolvány tu­lajdonosa, Audioton rádiós ébresztő­órát az 1 451208 0543 személyi számmal beküldött pályázó Audioton rádiót az AT—II 123008 személyi igazolvány tu­lajdonosa, automata vasalót Benke György, Szarvas, Széchenyi u. 6. szám alatti lakos, 2 db videokazettát Kerekes György, Újkígyós, Madách u. 34. szám alatti lakos, Margaréta asztali ventilá­tort Kárpáti Zoltán, Újkígyós, Hosszú u. 49. szám alatti lakos, Severin hajsütöt ifj. Sárközi János, Nagyszénás, Bethlen G. u. 9. szám alatti lakos, Aka-viola hajszárítót Hajt- mann Lászlóné, Békéscsaba, Tolnai u. 8. szám alatti lakos és az Aka-HK 900 hőpárnát Megyeri Lajos, Békéscsaba VII., Kossuth u. 38. szám alatti lakos nyerte. A nyereményeket október 4- én, pénteken délután 3 órakor adjuk át szerkesztőségünkben, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Kérjük a nyerteseket, telefonon vagy levélben jelezzék, részt tudnak-e venni az átadáson. Természetesen a kérdőívek tartalmi részére még visszaté­rünk, hiszen számtalan hasznos, jó javaslatot kaptunk olvasóink­tól. Egyelőre csak annyit: kö­szönjük, hogy segítettek nekünk a mostaninál jobb lap készítésé­ben. Az Országgyűlés ezen a hé­ten nem tudja megvitatni a világ- kiállítással kapcsolatos törvény- tervezetet. Ennek oka az, hogy a téma sürgősséggel történő napi­rendre vételéről csak ma szavaz­hatnak a képviselők, mert a tör­vénytervezetet közvetlenül a hétfői ülés előtt kapták kézhez. Amennyiben ma elfogadják az Expo-törvénytervezet sürgőssé­gi tárgyalását, a jelenlegi ház­szabály szerint leghamarabb a következő ülésnapon, jövő hét­főn hozhatnak törvényt a világ­kiállítás ügyében. Túl a nagy állomáson Törzsi háborúnak, ..műbalhénak'’ nevezte G. Nagyné dr. Maczó Ágnes az MDF és az SZDSZ vitáját a demokrácia kérdéseiről. Mit szól ehhez Futaki Géza (SZDSZ), megyénk országgyűlési képvi­selője? — kérdeztük. — Ez nem felszíni mübalhé. Sajnos meggyőződésem, hogy nagyon mély ideológiai ellentét van az MDF és az SZDSZ közöU. Itt komoly harc folyik. Megfigyelhető, hogy bár a Konya-dolgozatért minden ellenzéki párt és demokratikus erő támadta az MDF-et, a visszavágá­sok címzettje csak az SZDSZ. Attól tart az MDF, hogy túlzott mértékű szabadságvágy összpontosul a sajtónál, s a sajtó szabadság iránti v ágy át is az SZDSZ-szel azonosítja. Az ütés nem jött be. mint a bumeráng, visszafordult, mert tömörítet­té a demokratikus eszméket képviselő erőket. Nyilvánosság Klub, De­mokratikus Charta, Göncz-felhívás... soroljam? Nagyon igaz a mon­dás, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Valóban veszélyben vannak a demokratikus értékeink. Ha egy újabb kommunista diktatúra fenyegetne, egységre tudna lépni ez a két párt, ebben biztos vagyok. Még koalíciót is létrehoznának. De most már a következő vágányon vagyunk, nem a nagy állomáson. S.Á. Nem a kort tisztelem, hanem az embert Szeretem az öregeket. Az örökké kíváncsiakat, a jóságos tekintet­tel szemlélőket, a magukat meg nem adókat, a kitárulkozókat, a hosszú élet tapasztalatával huncutul ránk villanó mosolyúakat. Számukra biztosan könnyebb átélni ezt a sokesélyes, csöppet sem egyszerű 60-70-80, netán több esztendőt. Sajnálom a kortól, beteg­ségtől, munkától, viharoktól összeroppantakat, a megtaposottakat, a félelemtől reszketőket, a mindenkivel szemben gyanakvóakat. Megriasztanak a születetten önzőek, gyermekeiket soha meg nem értőek, szemrehányás-áradattal szeretetet sarcolók, a véleményü­ket csak érdekeik szerint formálók, az állandó ellendrukkerek, a sunyin rosszindulatúak. Mert az idősek ugyanúgy sokfélék, mint mi fiatalabbak. Hiszen mindenki magában hordja saját sorsát, jövőjét, alakíthatja jellemét. Aki fiatalon nem becsüli az embert — nem a kort, hiszen az csak egy állapot—, annak a gyermeke sem őt, sem másokat nem becsül majd. Az idősek napján illesse hát tisztelet és szeretet a korosodó embert! Lehet, hogy mi fiatalabbak anyagi bőséget talán nem, de tányér ételt, jó szót, türelmes meghallgatást, szerető simogatást próbáljunk ígérni magunkban számukra hátralévő éveikre. Bede Zsóka mm HIRDESSEN A BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPBAN! Hirdetését feladhatja 1991. október l-jétől a megye minden postahivatalánál. MAGYAR POSTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom