Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-16 / 243. szám

1991. október 16., szerda KÖRKÉP Út, amely sehová sem vezet Fizetni nem tudnak, ezért bontanak Csendélet a Tessedik utcában Történetünk 10 évvel ezelőtt kezdődött. Szarvason négy csa­lád összefogásával és társadal­mi munkájával elkészült egy 250 négyzetméteres, 2 m széles, bontott kockakővel burkolt út, amely — műszaki adottságai miatt — nem minősült közfor­galminak, az engedélyezettek saját felelősségükre használhat­ták, s ahogy az akkori városi tanács vb műszaki osztályának határozata fogalmazott: „bal­esetveszély elhárítása érdeké­ben a közforgalom elől elzáran­dó!”. Az út egy évtizeden ke­resztül szolgálta az itt lakókat, mígnem jött a hivatalos értesí­tés, hogy az évi 250 forintos közterülethasználati díjat 50 ezer forintra emeli a polgármes­teri hivatal. A lakók — nem vál­lalva a megemelt díjtétel fizeté­sét — kénytelenek a magánutat felbontani, az utcát megnyitni a forgalom előtt. Sorsukba még­sem nyugodnak bele, hiszen a helyreállítás költsége is őket ter­heli, nem beszélve arról, hogy ezután se út, se járda, csak a zöld fű, rosszabb esetben (az esős idők beálltával) a tengelyakasz­tó sár. — Tudjuk, hogy a döntés el­len nem tehetünk semmit, de az igazsághoz más is hozzá tarto­zik — panaszkodik az egyik lakó. — Alpolgármesterünk, dr. Csanádi László tyúkháza itt van a közelben. Amikor sártenger borította a Tessedik utcát, kért bennünket, hogy a tojást szállító autóval használhassa a magán­utat. Magyarázni próbáltuk, hogy nagy járművet nem bír el a mi kis kövesutunk! Nem vette jónéven az elutasításunkat. Cse­rébe a legmagasabb közterület­használati díjat szabták ki né­gyünkre az önkormányzatnál. Kértük a polgármesteri hivatal illetékeseit, legyenek méltányo­sak, faragjanak le a félszázezer forintból, hiszen ez rengeteg. Nem kaptunk engedményt, fi­zetni nem tudunk, ezért bon­tunk. Mozgássérült fiamat hogyan hordom ki ezután az utcából, ez senkit nem érdekel. Nemcsak rólam van szó, hanem a többi lakóról, akik szintén járható út nélkül maradnak. írja csak meg nyugodtan: személyes bosszú áldozatai vagyunk. Annak ide­jén örültünk, hogy építhetünk saját erőből, saját érdekünkben. Most bontunk — ki tudja, mi­lyen érdekből?! Úgy látszik, az önkormányzat megengedheti magának a rombolást. Az vi­szont biztos, bennünket társa­dalmi munkára, összefogásra senki rá nem bírhat ezután. (esete) Fotó: Kovács Erzsébet Tanárból vállalkozó Czina Sándomé neve jól cseng Orosházán, hiszen sokan vizsgáztak vagy érettségiztek az ő irányítása mellett a Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola diákjai közül. A három éve nyugdíjas pedagó­gus most megunta a „tétlensé­get”. Vállalkozásba kezdett. Vámosi Istvánná biztatására a piactéren kávéházat nyitott. — Úgy éreztem, hogy ten­nem kell valamit, s mivel mindig szívesen foglalkoztam embe­rekkel, így valami hasonlót ke­restem. Orosházán nemigen van olyan csendes, kulturált szóra­kozóhely, ahol egy teát, vagy kávét, vagy valami harapnivalót gyorsan, viszonylag olcsón el lehet fogyasztani. A Korona kávéház ezt a feladatot tűzte cé­lul maga elé — tájékoztat Czina Sándomé. A szépen és ízlésesen beren­dezett kávéház azokat is szíve­sen várja, akik a reformkonyha hívei. Mindennapos kínálat a szójafasírt, a húsos batyu, a virs­li kabátban, a hideg, meleg szendvicsek többféle változata, számtalan fajtájú tea, s mintegy hatféle kávé. Gondoltak azokra is, akik hazavinnék az elfo- gyasztanivalót, ezért csomagolt süteményeket, salátákat, a ház specialitását, a Korona kelyhet és márkás szeszes italokat is kí­nálnak. p. J. Horoszkóp Október 16. ^3^. MÉRLEG (IX. 24— ftk ry\ X. 23.). Megpróbál fe- lülkerekedni a hétköz - ' napok apró-cseprő gondjain, problémáin, de han­gulatára akkor is kihat partnere féltékenysége. Ettől lesz Ön még a szokásosnál is zárkózot- tabb. Ezen a napon született 1934-ben Békéscsabán Dévényi János ötvös SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Nem lesz könnyű a mai nap: munkája komoly pró­bára teheti türelmét, idegeit. Ne kapkodja el a döntést, alaposan fontolja meg elhatározását. Ak­kor Ön kerülhet ki győztesen az összecsapásokból. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Ezt a mai nyugodt napot szen­telje a családjának, hiszen olyan ritkán adódik, hogy együtt legyenek. Gyermekei és szülei pedig vágynak már a tár­saságára és a törődésére. BAK (XII. 22—1. 20.). Kiváló napja a mai. Keresi az új ötle­teket. A szerelemben is a harmóniát keresi minden önös érdek nélkül, bár partnere jó anyagi helyzetbe kerül. Ro­mantikus, szép élmények vár­ják. VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Hangulata boron- gós, kedvetlen, pedig nincs rá különösebb oka. Ne eméssze magát, inkább társa okos szavára hallgasson. Magánéletében menedéket ta­lál. /—X HALAK (II. 21—III. (£&£&) 20.). Megvádolják, ^ . y aminek Ön nem tudja az okát, de ne is kutas­sa, mert veszélybe sodródhat. Elveszti türelmét. Kudarcok érik, munkateljesítménye csök­ken. KOS (III. 21— IV. 20.). Beosztásának Ön \'W / fogja megteremteni a ^^ rangját. Jó diplomá­ciai érzékére építhet, ügyesen jár el dolgában. Több mozgásra van szüksége. Egy vidám ese­mény bekövetkezésére számít­hat. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Jótékony fordu­latot mutat bolygója, a Vénusz. Munkájában sikereket könyvelhet el. Társa Öntől hall meg egy hírt, amivel szomorúvá teszi. Próbálja meg kedvességgel felvidítani. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Csillaga ma min­den bajtól megvédi, s jó útra tereli. Megbe­csülésre méltó, kiváló napja van. Külső megjelenésével és szelle­mével frenetikus hatást ér el. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Máris féltékeny, pedig még alig tért magához az eszeve­szett szerelemtől. A féltés együtt jár a szerelemmel, de azért ne túlozza'el aggódását! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Ügye­sen használta ki a ked­vező alkalmat, így kö­zelebb került a célhoz. Emellett még szerencsét is hozhat a mai nap, így szinte az ölébe pottyan­hat mindaz, amire hónapok óta vágyott. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23. ). Ne kapkodjon, nyugodtan, higgadtan gondoljon át mindent. Ha komplikált is a feladat, ne térjen ki előle, inkább szánja rá az időt a koncentrálásra. Egymásnak adják a kilincset Az elmúlt egy hónapban szá­mos külföldi küldöttség látoga­tott el Mezőhegyesre, illetve a mezőgazdasági kombinátba. Az Arad megyei prefektus és kísé­rete a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről, és a Száraz-éren érkező ipari víz ellentételezésé­ről tárgyalt a házigazdákkal. A román vendégek után olasz ke­reskedőket fogadtak a kombi­nátban, majd a hónap végén, szeptember 28-án a finnországi Mikkeli küldöttsége is ellátoga­tott a városba. A finnek megis­merkedtek a város történetével, levetítették nekik a Mezőhe­gyest bemutató filmet, majd séta következett a ménesközpont­ban, azután pedig egy kis kocsi­kázás. A külföldieken kívül több hazai csoport is megfordult a városban, így többek között a XVI. országos műemléki konfe­rencia résztvevői is megismer­hették és megszerethették Me­zőhegyest. POSTABANK Békéscsabai fiók: DEVIZABETÉT-KAMATOK Mednyánszki u. 2. 1991. október 16-ától! Telefon: (66) 25-622. látra szóló 1 havi 3 havi 6 havi 12 havi ATS 5.00 7.65 9.05 9.150 9.200 AUD 2.00 4.00 5.00 5.000 5.150 CAD 4.00 5.00 7.45 7.500 7.650 CHF 4.00 6.95 7.50 7.750 7.650 DEM 5.25 7.75 8.95 9.000 9.100 FRF 4.00 7.80 8.80 8.900 9.000 GBP 7.00 8.90 10.00 10.050 10.150 ITL 3.00 6.85 10.20 10.500 10.600 JPY 2.00 4.00 5.15 5.850 5.650 NLG 2.00 7.65 8.60 8.700 8.800 SEK 2.00 6.25 8.50 8.650 8.800 USD 4.25 4.30 5.25 5.300 5.400 1. A Postabnk a 10 000 USD-összeget meghaladó 6 és 12 havi lekötésű betétek esetén 0,125%-os kamatprémiumot térít. 2. A Postabank 50 000 USD-összeget meghaladó 3, 6 vagy 12 havi lekötésű betétek esetén 0,25%-os kamatprémiumot térít. 3. Éven túli vagy 100 000 USD-összeget meghaladó betétnél eseti kamatmegállapításra van mód. Postabank és Takarékpénztár Rt. Olvasóink írják Növekszik a bűnözés kevés a rendőr? Pár éve tapasztalom a tömegkommunikációban, hogy a bűnözés rohamos növekedését kizárólag a fogyatékos rendőri munkával, a rendőrség kis létszámával hozzák összefüggésbe. A bűnözés visszaszorítására a rendőrség nem elsősorban hiva­tott: nyomozás, szervezett rendőri bűnüldözés legfeljebb pár száz éve van, viszont több ezer éves a bűn elleni küzdelem, amit az igaz­ságszolgáltatók ítéletei jól szolgáltak. Ma is törvényi követelmény olyan joghátrány alkalmazása a bűnelkövetőkkel szemben, ami képes a legtöbb embert visszatartani további hasonlótól. Sajnos a mi büntetési rendszerünk nem működik jól, a lassú átalakulás szakában van: a halálbüntetést eltöröltük, a szabadságvesztést — sok káros mellékhatása miatt — csak akkor hajtják végre, ha az elkerülhetet­len. A végrehajtás is humánus, magas szintű a börtönellátás, kerese­ti, tanulási, művelődési lehetőségek veszik el a büntetés hátrányjel­legét. Egyeseknek télen jobb bent, mint a kinti szegénységben. A bűnözésnek legfőbb oka tehát nálunk a büntetési rendszerünk hibá­jára és az indokolatlanul liberális büntetésvégrehajtás gyakorlatá­ra vezethető vissza, minden egyéb ok csak másodlagos. A bűnözés további alakulása attól függ, képesek leszünk-e új, korszerű, humánus és mégis nagy visszatartó erőt teremtő büntetési nemeket bevezetni? Tartok tőle, hogy nem, mert az utóbbi pár évben csak a bűnözőknek kedvező jogszabályok láttak napvilágot, a sértet­tek érdekei vagy a köznyugalom helyzete nem foglalkoztatta a jogalkotókat. A felderítési sikertelenséghez hasonlóan önmagában ez is további bűnözésre inspiráló tényező! Az elkövetők tartós és személyes nyilvános megszégyenítésében látnám egy hatásos új büntetési nem bevezetését, de nem ebben az irányban haladunk: eddig a fiatalkorúakat kíméltük anonimitással, ma pedig a felnőtt szeghalmi hullarabló nevét is elhallgatta a Hírlap. A bűnözés nagy problémájáról a fenti értelemben is szólni kellene a lapjukban, hogy a képviselőink időben és sokoldalúan felkészül­hessenek a Btk.-t módosító törvénytervezet vitájára. A rendőrségről most annyit: a bűnözés visszaszorításáért ma ők teszik a legtöbbet, főleg a megelőzés terén. De míg komoly hátrány fenyegetése nem tántorítja el a bűnözésen meditálókat latolgatott cselekményüktől—a rendőrség folyamatos létszámemelés mellett is tehetetlen lesz... Véleményem szerint nem a rendőr a kevés, hanem a szorosan vett bűnüldöző! Végül maliciózusan jegyzem meg: mintha egy kicsit el is tért volna alapvető profiljától, a felderítéstől a rendőrség és inkább oktat a megelőzésre, ami mégiscsak kényelmesebb. Mit szólnánk, ha a cipészünk közölné váratlanul, fárasztó neki a lábbelikészítés és -javítás, de hajlandó néhány tanácsot adni, hogyan készítsünk otthon magunk topánkát?... Tisztelettel: Dr. Parais Lajos ny. bíró, Vésztő Kegyeletsértő állapotok Battonyán a lakóházak és a római katolikus temető tőszomszédsá­gában van a szeméttelep, egy ötméteres úttal elválasztva a temető drótkerítésétől. Szintén közel, alig 20 méterre található a dögkútnak nevezett állatitetem-lerakóhely. Jelenleg két ló-, egy sertés- és egy kutyatetem vár elszállításra. A kerítésen figyelmeztető tábla: ,,Az állati tetemet a kerítésen belül kell elhelyezni. Aki ezt nem tartja be, azt megbüntetjük.” Jó lenne tudni, ki büntet és kit, mert az állati hullák már a kerítésen kívül és a kerítésen belül is oszlásnak indultak. Máté József, a katolikus temető gondozója elmondta, hogy hiába szóltak már számtalanszor az egykori tanács, illetve a mostani polgármesteri hivatal embereinek: változás nem történt. Időnként a szemetet összetolja és földdel borítja egy tolólapos masina vagy marad a szemét felgyújtása. Ilyenkor a környéket beteríti az iszonya­tos bűz, ez a zárt ajtók és ablakok eresztékein is beszivárog a lakásokba. Közeleg a halottak napja, amikor a hozzátartozók százai lepik el a temetőt, kegyelettel emlékezve az elhunytakra. Gondol-e valaki arra az illetékesek közül, hogy mennyire kegye­letrontó a szomszédos szeméttelep a füstölgő szeméthalmokkal és a bűzlő állati tetemekkel? E helyen szólítom fel az önkormányzat képviselőit: cselekedjünk, fogjunk össze, mert a felelősség mindany- nyiunke! Bajusz György, a környezetvédő és városszépítő egyesület elnöke Az MSZDP és MSZDKSZ Békés Megyei Szervezetének felhívása a magyar parlamenthez! A kormánypártok és több parlamenti párt a választási kampány során és azt követően többször ígéretet tett arra, hogy a magyar nép ellen az elmúlt rendszerben elkövetett gazdasági és politikai bűnö­kért megkezdi az elszámoltatást! Ez a mai napig is késik! Ha ezt nem teszi meg a magyar parlament, akkor elveszíti minden erkölcsi alapját választóival szemben. A bolsvik elnyomásból szaba­dult országok következetesen járnak el a volt elnyomókkal szemben, ott a bűnök nem évülhetnek el. Nálunk is milliók várják a megígért elszámoltatást, mert így nem rendszerváltásként, hanem hatalmi átmentésként értékeli a nép a kialakult helyzetet. (Tisztelet azoknak a következetes képviselőknek, akik nem felejtették el, hogy választó­iknak ezzel is tartoznak.) A Békés Megyei MSZDP és MSZDKSZ felszólítja a magyar parlamentet, hogy az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot fogadja el, és ennek (a fentiek) szellemében hozza meg döntéseit, illetve járjon el! A bűnösök köztünk élnek! Az MSZDP és az MSZDKSZ Békés Megyei Szervezete nevében: Botyánszki György országos főtitkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom