Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-07-08 / 210. szám

1991. szeptember 7-8., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM Szorító Az 50. kiállítás - és ami „mögötte” van Egy nagyon összetett jelensé­get kellene átvilágítanunk, ele­meire bontanunk. Ebben a szűk keretben persze ez lehetetlen, ezért éppen csak utalni szeret­nék a feladat fontosságára. A békéscsabai Megyei Könyvtár emeleti traktusában, 1991. augusztus 30-án megnyílt a Megyei Könyvtár kiállításai 50. című grafikai tárlat. A 69 lapot a mintegy félezer műtárgy­ból álló gyűjteményből válogat­ta ki LiptákPál, a könyvtár meg­álmodója és létrehozója. Lipták Pál a könyvtáros és könyvtárszervező, a könyvter­vező és -kiadó, a gyűjtő, a műve­lődéstörténész, alkotóként pe­dig önmagát a tusrajztól a met­szettechnikákon, a kisplaszti­kán ár a festés összes műfajáig mindenben kipróbáló, önmagát örökké újrateremtő művész, ez a ma már oly ritka alkatú szellemi polihisztor-személyiség egyszemélyes műhelyként mű­ködik immár szintén közel ötven esztendeje, s mintázza e műhelyben a város arcát, mely egyben önarckép, s mint ilyen, egykor majd pótolhatatlan, nél­külözhetetlen önismereti forrás­ként fogja szolgálni (ha lesz ilyesmire szükség) az utódok identitását. (Munkásságáról egyébként kitűnő tanulmányt írt Sümegi György, amely két évvel ezelőtt könyv formájában látott napvilágot, de amely sajnos, azóta sem található meg sem a helyi, sem az országos könyv­forgalomban.) Lipták a régi középkori könyvtárak lélek-, művelődés- és közösségszervező funkcióját szerette volna szülőföldjére va­rázsolni, hogy itt és most csak­úgy, mint azokban, valamikor, a betűsorok mezsgyéi a hozzájuk kapcsolódó rajzok, metszetek, térképek, képek segítségével kivezessenek, s még világosab­ban elkalauzoljanak a nyomuk­ban (az írás és a kép közös nyo­mában) megelevenedő külső és belső tájak, a művészetek közös birodalmában (ezért fordított oly nagy figyelmet a zenetár felszerelésére is). Azért szövet­kezett tehát mindenekelőtt a 20. századi magyar grafikával, hogy Szalay Lajostól Kondor Bélán, Würtz Ádámon, Reich Károlyon, Kass Jánoson, Cso- hány Kálmánon, Koffán Káro­lyon át (hogy csak a legfiatalab- bakat jelezzem) Szurcsik Józse­Szurcsik József: Bölcsesség fig, Mazzáglstvánig, Ősz Gábo­rig és Pollacsek Kálmánig a kor, korunk falára kivetítse minden eredeti kéz vonását, s e kézje­gyek összeolvasásával avassa teljesebbé a betűtengerek, az írás mögött láthatatlanul meg­búvójelentés olvasatát. Páratlan gyűjteménye állt ily módon össze az utolsó évtized magyar grafikájának. (Nem túl­zás s nem közhely: valóban az egész országban páratlan ez a teljesség.) Kérem, látogassák meg szep­tember végéig a Megyei Könyv­tár emeletét, s lapozzanak bele, amíg lehet, ebbe a monumentá­lis kódexbe, 100 év óta legdön­tőbb évtizedünk ujj-lenyomat- krónikájába: 1. mert sajnos, megfelelő állandó kiállítási he­lyiség hiányában egy hónap múlva az egész visszakerül a raktár mappáiba, a láthatatlan­ságba; 2. ha nem is tűnik majd közérthetőnek minden jel, jegy, üzenet (hiszen nem egy-egy írás, szöveg, hanem egész meg­élt közelmúltunk illusztrációi vagy inkább lenyomatai), arra nagyon alkalmas séta, hogy egyre aggasztóbb lankadó ön­magunkba figyelésünk vész­csengője megszólaljon s éber­ségre serkentsen fel nem ismert veszteségeink iránt. Hogy melyek ezek, milye­nek, s mekkorák? Nos, erről mindenkinek saját magának kell elszámolnia. A „békéscsabai Albertina”, a kortárs magyar grafika Lipták- féle fókuszában mindenesetre mai élettónusunk valamennyi árnyalata visszatűz: a harmónia­vágy, a szomjúság, a félelem, a hitetlenség, agresszivitás éppen úgy, mint a lázadás, a játék, a remény, a nosztalgia és az esz- méltetés gesztusa. Banner Zoltán Szalay Lajos: Káin Könyvrevü Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból A Magvető Kiadó jelentette meg egybegyűjtve azokat a glosszá- kat, amelyeket hetenként olvashattunk a Hitel hasábjain, még annak idején, amikor Esterházy Péter hajlandó volt cikket adni a Hitelnek. Már ez is múlt. Milyen furcsa, még alig múlt el a régi, az új elleni hisztériákon is túl vagyunk. Felgyorsultak a folyamatok, a hihetet­lennek tűnő vágyak beteljesedését is unottan vesszük tudomásul. Ez baj. De nem tehetünk róla, hogy a régiek helyébe új traumák, lidércek léptek. „A világ szerkezete, akár a halott lehelete.” Bata Imre írja Esterházy elefánt-könyvéről: „Itt beszédes a papír üresen maradt része is.” Ezek a szövegek nemcsak egy korszakváltás dokumentumai, hanem szépirodalmi művek. Karinthy-szintű humor, Weöres-típusú nyelvi játékok, telitalálatok, ironikus látásmód jellemzi az írásokat. „A természet zsugorodik, tudjuk, a gazdaság nő, nem meglepetés, és ami a legfontosabb, az éttermek sparheltjei mögött új főszakácsok állnak.” Esterházy még a bevált szimbólumokat is átteszi egy másik térbe, ahol a szavak helyi értéke is megváltozik. Profi író, akitől még azt is elfogadjuk, ha néha becsap bennünket. Viccet csinál még a szent dolgokból is, de csak azért, hogy védjen a szélsőségektől, a kirekesz­tésektől. A könyv már csak a könyvtárakbn kapható-olvasható, érdemes kivenni és ideiglenesen esetleg ellopni. A magyarságtudomány kézikönyve Az Akadémiai Kiadó újdonsága, szerkesztette: Kosa László. 800 oldalas könyv, mégis kézbe vehető, lapozható, szép kivitelű, tartós borítóval. Hat nagy fejezetből áll: Hungarológia—Órszágismeret, A magyar nyelv, Magyarország története, Irodalom és művészetek a kezdetektől a XVIII. század elejéig, Irodalom és művészetek nap­jainkig, Néprajz és folklór. Társszerzők: Szegedy-Maszák Mihály, Gergely András, Kiss Jenő, Kőszeghy Péter, Szemerkényi Ágnes. Mindenről röviden van szó ebben a pontos áttekintésben, de bő bibliográfia található minden témáról. A továbbgondolás és a mé­lyebb elemzés alapjait leli meg az érdeklődő olvasó, de eligazodik benne az érettségire felkészülő diák is. Virgil lerunca: A Pitesti-szigetcsoport A borzalom szigetvilágának a legszömyűbb változata: a Pitesti- szigetcsoport. Gulaghoz és Recskhez hasonlóan itt is az elaljasult „ember” ölt élvezettel. „A kivégzetteknek még van mondanivaló­juk” — ahogy Mandelstam mondja, az emlékezés kötelességünk. Bármennyire fáj, hogy megtörténhetett, föl kell idézni, hogy többé ne fordulhasson elő. Romániában 1949 és 1952 között üzemelt a borzadályok laboratóriuma. A hatalmon lévők pszichológiai kísér­letbe kezdtek a szigeten: négy menetben nevelték át a foglyokat, akik természetesen ártatlanul szenvedtek. A fogva tartottat arra kénysze­rítik, hogy lábbal tiporja, ami szent volt eddig számára, jelentse föl cellatársait a legkisebb haragos szóért, ellenvéleményért, perver­ziókkal vádolja saját családját, végül önmagáról eszeljen ki koholt vétkeket. Ördögi és torokszorító könyv, de érdemes elolvasni, mert súlyos tanulságokat hordoz arról, mire képes a hatalom mámorától elfajzott ember. A kötet a Héttorony Kiadó újdonsága. Kántor Zsolt Újkígyósi történetek A községi elöljárókról és a nép-vének tanácsáról A Békés Megyei Levéltár kiadásában egy újabb, igen hasznos, sok információval bővelkedő kiadvány látott napvi­lágot: Újkígyós mindennapjai a XIX. század első felében címmel. A kiadvány három forrás összességének az eredmé­nye, ennek megfelelően három fő témakörre tagolódik. Az első részben a már ismert történeti irodalom alapján, na­gyobbik hányada újabb szorgos levéltári kutatás révén fog­lalja egységbe a címben jelzett időn belül a település történe­tét. A második és a harmadik rész az újkígyósi római katoli­kus plébánia levéltárában elfekvő, eddigfeltáratlan, a kora­beli községi önkormányzatra vonatkozó—a jobbágy közsé­gek életét irányító és szabályozó jogelemektől igen eltérő— és a helyi társadalom minden rétegére kiterjedő normatívá­kattartalmazza. Ezek után nézzük meg sorjában és bővebben ismertetve a különállóknak vélt részeket, melyek a történeti rész kivételével jelzik és képet mutatnak a szigorú és tömör egységbe foglalt újkí­gyósi nép korabeli életéről. Újkígyós telepítése grófWenckheim József Antal nevéhez fűződik, aki 1814- ben 40 évre szóló szerződéssel Szeged környékéről dohánytermelésben jártas, anyagilag megalapozott és állatállo­mánnyal rendelkező családokat telepí­tett birtokára kettős céllal, egyrészt: a dohánytermelés nagyfokú jövedelme­zősége, másrészt: beinduló majorsági gazdálkodásának munkaerőellátása céljából. Az új lakosok kikerültek a jobbágyi kötelezettség béklyóiból, szerződéses telepesek lettek, csak föl­desuruknak tartoztak némi szolgáltatá­sokkal és természetesen a kapott földek árendájával, melynek elmaradása ese­tén a szerződés felbontására, esetleg a település megsemmisítésére is sor ke­rülhetett. A száz telepes család 3500 hold föl­det kapott árendába, amiből 500 holdon dohánytermelésre lettek kötelezve. Ez a termelési ág jó jövedelemhez juttatta a telepeseket, így már kezdetben erőtel­jesen megindult a falu fejlődése. Jegy­ző került a közigazgatás élére, lelkész őrködött a hit- és erkölcsi élet felett, tanítót fogadtak a megvalósult iskola vezetésére. Mindezek mellett önmaguk köréből egy korlátozott tevékenységű önkormányzati testületet választottak parasztbíróval az élen, de végered­ményben az-uradalmi ispán felügyelete alatt valósult meg és működött a község igazgatása anélkül, hogy a községi tisztségviselők feladatát, működésüket részleteiben szabályozták volna. A kö­zösségi élet normái sem voltak tökéle­tesen kialakítva. A községi önkormányzat az egyéni szabadság korlátozásától sem riadt vissza, tiltotta a fonókában, lakodalom­ban a pajzán beszédet, továbbá a húsvét hétfői locsolást, és gátat akart vetni a nagy költséggel járó lakodalmas és disznótoros vendégeskedésnek. A nép­vének tanácsa árszabályozó szerepet is vállalt az 1847. év inflációs szakaszá­ban, ugyanis a helybeli lakosoknak sza­bott áron, a vidékieknek piaci áron en­gedélyezte a búza eladását, amiben mindig is szűkölködött a falu szegé­nyebb rétege. A községi önkormányzat a magán pénzügyietek menetébe is beavatko­zott. A lakosok uzsorakamatrá felvett adósságát kifizette az uzsorásnak, majd a hivatalosan engedélyezett kamat fel­számolásával maga hitelezett a lako­soknak. A 36 pontból álló rendszabály más előírásokat is tartalmazott. Rendelke­zett az iskoláról, a távol maradt gyer­mek szülőjét pénzbüntetéssel sújtották. Szombat délután a férfiak csak házkö­rüli munkát végezhettek, a vasárnap és más ünnepi istentiszteletről elmaradóra is pénzbüntetést róttak. Súlyos mulasz­tás esetén „12 órai félbékóbani” fogság is kijárt. Búcsúból „nyargalva, kurjon­gatva vagy dalolva” hazajövőket két forint 30 krajcár vagy 12 órai fogságra ítélték. Kocsmárosok hitelbe nem szol­gálhatták ki a helybeli lakosokat. A káromkodókat is félvasban töltött (csak a kezükre tett bilincs), négy órai börtön várta. Rendkívül szigorú erkölcsi nor­mákat szabott meg az önkormányzat a paráznaság bűne esetében: asszonyné- pet az első tettenérés során „12 órai egész vas”-ban; férfiakat „24 órai fél vas, s 5 font gyertya” megvételére, is­mételt vétség esetén mindkét nembelit a faluból „irgalom nélküli kicsapás”-ra ítélték. Büntetőpénzek lerovásával is gya­rapodott a község pénztára, ha valame­lyik lakos büntetőpénzét nem fizette be az év október hó elsejéig, az „exequa- landó legyen”, azaz tartozását foglalás­sal egyenlítette ki a község. A nép-vének gyűléseiről felvett jegyzőkönyvek máig fennmaradtak, a kötet szerzői közlik azokat. Az igen aprólékos ügyek intézésében, új rend­szabályok és ítélkezések sokaságába ajánlatos bepillanatani annak bizonyí­tására, hogy a testület tevékenységét 1845 márciusától 1848 februárjáig — a testület megszűnéséig — terjedő idő­ben felmérhessük. Az újkígyósi telepesek fő jövedelmi forrása, mint ismeretes, a dohány érté­kesítéséből adódott, ami körül sok visz­szásság, szándékos visszaélés adódott. Ezt szándékozott megszüntetni a nép­vének tanácsa azon rendeletével többek között, mely szerint a termelő gazdák egymásnak nem, csak nagybani keres­kedőnél értékesíthetik termel vény ükét. E határozat értelmében kötelezték pél­dául Skoperda Jánost Rákóczi Antaltól „csereberélt” három mázsa dohány visszaadására. Nevezett csereberélő közben a községi bírói tisztet is betöl­tötte, de ellenőrzött számadásai 295 fo­rint hiányt mutattak, amit meg kellett téríteni, majd tisztségétől megválni. A malombeli vámgabonából kölcsön ke­nyérre a rászorultaknak csak a nép­vének testületé adhatott. Folytathatnám tovább a rendelkezé­sek és utasítások elősorolását, de úgy gondolom az olvasottakból jól kitűnik Újkígyós község vezetésében beállott kettősség, egyrészt a községi elöljárók, másrészt a nép-vének tanácsa részéről történt, mondhatni kissé erőszakolt irá­nyítás, végül is az utóbbiak befolyása érvényesült minden tekintetben. A nép­vének gyűlése intézkedéseivel és min­denkire kötelező határozatainak megal­kotásával, úgy tűnik, magához ragadta a községi élet irányítását, ami csorbítot­ta a községi elöljárók tekintélyét, ezért fordultak jogorvoslat végett a járási fő­szolgabíróhoz, aki helyt adott az elöljá­rók panaszának, kérésének, és 1848 februárjában hozott rendeletével meg­szüntette a nép-vének tanácsának mű­ködését. A tipográfiailag is szép kiadvány azon felül, hogy jó és hiteles történeti munka, egyúttal figyelmet lekötő, szó­rakoztató ismeretterjesztő mű is, ami a két társszerkesztő, Jároli József és Szi­geti Antal munkáját dicséri. Tábori György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom