Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-02 / 205. szám
KÖRKÉP 1991. szeptember 2., hétfő Kétegyháza Nappal polgármester, utána állatorvos Közjogi tűnődések Hatáskörmegosztás önkormányzat és kormányzat között A hatáskör, a döntési jogkör maga a hatalom. A demokratikus közhatalomra a döntési jogkörök egyensúlyos elkülönítése a jellemző. Egyetlen közhatalmat gyakorló szerv sem lehet túlsúlyos az államszervezetben, nem monopolizálhatja ezáltal a hatalmat. Nagy igazságot mondott ki két évszázada az ember és a polgárjogainak 1789-es francia deklarációja: „Az olyan társadalomnak, amelyben a jogokat nem biztosították intézményesen és amelyben a hatalmi ágakat nem választották szét, nincs alkotmánya.” A hatáskörelosztás különösen három dimenzióban rendkívül fontos s érdemel nagyobb figyelmet átmeneti alkotmányjogunkban. Az első, amely sokat elárul az adott ország alkotmányáról, kormányformájáról a kormányzati rendszer szereplői (a parlament, az államfő, a kormány) közötti hatáskörelosztás. A második a „jogvédő háló” intézményeinek (alkotmánybíróság, igazságszolgáltatási szervek, számvevőszék) hatásköri illeszkedése. Végül a harmadik viszonylat az önkormányzati rendszer, az úgynevezett negyedik hatalmi ág, valamint a kormány és a centrális szervek közötti hatáskörelosztás. A mai magyar közjogban mindhárom viszonylatban átmeneti helyzet van, állandósultak a közjogi-hatásköri viták. Mi mondható el a hatásköröket nagyvonalúan megállapító ön- kormányzati törvény elfogadásának első évfordulóján az önkormányzatok és a kormány közötti hatáskörmegosztásról? Az ön- kormányzati törvény a negyedi hatalmi ágat biztosító elvekből indult ki, amikor rögzítette: a helyi közügyekre, vagy másképpen fogalmazva a lakosságot közvetlenül érintő ügyekre nézve teljes körű, „totális” az önkormányzat hatásköre. Törvény kivételesen utalhat helyi közügyet más szervezet feladat- és hatáskörébe. Úgy tűnik, a később alkotott önkormányzati jogforrások — mindenekelőtt a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény — elég tágan értelmezik az Önkormányzati törvény keretjellegű rendelkezéseit. A hatásköri törvény széles körű felhatalmazást ad a kormánynak a hatáskörtelepítésre, igaz ez nem az önkormányzati, hanem az államigazgatási hatáskörökre, hatósági jogkörökre vonatkozik. Számos ügyben, hatáskörben azonban meglehetősen nehéz a választás: azok vajon melyik típusba sorolhatók? A kormány kezében lévő hatáskörtelepítés, a hatásköri centralizáció a köztársasági megbízottak (megyei hivatalaik), illetve a centrális alárendeltségű szervek irányában is szélesre nyitott. Merre irányul majd fő tendenciáit tekintve a hatáskörelosztás? A hatásköri törvény másik szembeötlő jellemzője, hogy éppen a kötelező önkormányzati feladatkörökkel átfedett, fontos ön- kormányzati hatáskörökben, például a művelődési és közoktatási, a népjóléti igazgatás területén „élteti” az ágazati irányítás erősebb koncepcióját. E felfogás az ügyek magasabb szintű, vagy centrális szervek útján történő intézéséhez vezethet el. Az állam- hatalmi célokkal függőségi viszonyba hozott tömegkultúrát, a szellemi élet monopolizálását a hatalommegosztásról elmélkedő Bibó István a hatalomkoncentráció egyik „legvészesebb formájának” tartotta. Sok múlik a hatásköri törvényt a következő hat hónapban végrehajtó kormányrendeletek, tárca- rendeletek szemléletén. A hatáskörtelepítések végén remélhetőleg nem a kivétel lesz a főszabály, s ezáltal nem éled újra az az elképzelés, miszerint az önkormányzatok az egységes államhatalom (végrehajtó hatalom) részei, helyi végrehajtói. Kukorelli István — Polgármesterünk (dr. Eisele József — A szerk.) 1991. október 1-től főállásban kívánja gyakorolni tisztségét — jelentette be dr. Rakusz János, az ügyrendi bizottság elnöke nemrég, a kétegyházi képviselő-testület soros ülésén. Dr. Rakusz János magyarázatképpen elmondta, október 1 -jétől megszűnik az egyik állatorvosi állás és a tiszteletdíjas polgár- mester magánorvosként tevékenykedhet tovább. A két orvos a községi állategészségügy érdeke. A dolognak pedig, mármint, hogy a főállású polgármester magánorvosként is működjön, jogilag nincs akadálya. Dr. Joó Jenő megyei főállatorvos és dr. Tarr Mihály képviselő, a másik helybeli állatorvos egyaránt helyeselték az előterjesztést: a magánorvos minden feladatot elláthat, kivéve az exportszállítmány vizsgálatát, ez az állami állatorvos tiszte. Azzal mindenki egyetértett most is, hogy kell a főállású polgármester. De vajon mikor lesz állatorvos? A község állattartói sem járhatnak rosszul. Némi vita támadt, hogy dr. Eisele József mikor, melyik székből állhat fel. Végül is a testület elfogadta az immár teljes munkaidős polgár- mestere javaslatát. Kilenctől ötig a hivatalban lesz, onnan csak rendkívüli állatorvosi tennivalók esetén megy el. Ugyanúgy vállal — kéthetente — éjszakai és hétvégi ügyeletet, mint eddig. Kétegyházán több jel is arra mutatott, kevésnek bizonyul a délelőttönkénti polgármesteri jelenlét. Az ülésen a külső felszólalók ezúttal az állatok miatt aggódtak. Dr. Joó Jenő gondok esetén helyettesítést ígért. A testület pedig azzal zárta a napirendi pontot, hogy most igazán a falu javát szolgáló döntést hoztak. Sz.M. „Őseink földjéről nem mondhatunk le!” Erdélyben a föld a nemzeti ügy Igen sok kérdés tisztázatlan, s áll még nyitottan a szomszédos Romániában. Közülük az egyik — s talán a legtöbbeket érintő—a föld ügye. Nincsenek rendezve a tulajdonviszonyok, s ezekben a hetekben, hónapokban dől el soksok ezer parasztember, földet művelni akaró polgár sorsa, s a mezőgazdaság jövője. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok megszűnésével, átszervezésével mozgalmak indultak a földterületek visszaszerzésére. Különösen erőteljes ez Erdélyben, a Székelyföldön, ahol a mindennapi megélhetést jelenti a földművelés. Az ottaniakat kérdeztük, vajon hogyan értékelik a történteket, és mire számítanak. Az egyik kis székely falu, Csi- kesicsó katolikus papja, Bereczi István — a falu egyébként csak Pityu atyának szólítja— igen sokat tett már népéért. így vall törekvéseiről: — Reméljük, hogy őszre, a vetés időpontjáig visszakapjuk a földjeinket. Sajnos, csak öt hektárt akarnak visszaadni, pedig egyházunknak mind a harminc- kettő kellene. Szeretnénk egy részét megművelni, többit pedig bérbe kiadni. —Mit tehet ilyenkor egy pap? — Mi, katolikus papok a nép oldalán vagyunk, az ők érdekeit védjük, és szeretnénk, ha mindenki visszakapná jogos tulajdonát. Tavasszal a csicsói nép — az én felhívásomra — negyven fogattal ment földet foglalni, és bevetni a pityókát. Őseink földjéről nem mondhtunk le, és tudni kell azt is, hogy a székely nép nem tud munka nélkül élni. Nemcsak az egyháznak, hanem a politikai pártoknak is kialakult álláspontjuk van a földkérdésben. Az RMDSZ-es Far- rain Gábor mezőgazdasági gépészmérnököt kértük, hogy mint szakember is nyilatkozzon e kérdésben. —A földosztás sok helyen már elindult, de nem egységesen. Ennek az az oka, hogy csak a volt állami gazdaságoknak van a földművelésre elég pénze és eszköze. Előfordul, hogy a parasztember nem a művelhető földet, hanem csak a kaszálót kapja vissza. —Mi lehet a fejlődés útja? — Mindenképpen a kisebb társulásoknak van nagyobb jövője, de rengeteg problémával kell megküzdeni. Például: kérdés, hogy mekkora adókkal kell számolni, a falvakon nincs elég munkaerő, a fiatalok nem akarnak földet művelni. Itt, a csíki zónában a burgonyának lenne nagy esélye, azt máshol is el lehetne adni. Ehhez is tőke és gépek szükségesek. A Romániai Magyar Kisgazdapárt országos elnöke, Búzás László is nehéznek látja a helyzetet. — A választások óta sok minden változott a föld körül. Elsősorban hoztak a képviselők egy államcentrikus és csak fenntartásokkal elfogadható földtörvényt. Ez igazán nagy felháborodást a székelyek és a hegyvidék népei körében okozott. Azt mondják — jogosan —, hogy az állam igyekszik megtartani a diktatúrából örökölt monopolhelyzetét, például az állami gazdaságokon keresztül. Rendezetlen a tulajdonjog. A polgármesteri hivatalokban kifüggesztették, hogy ki mennyi földet fog kapni. Rengeteg a tévedés, félreértés, és mindössze öt nap áll rendelkezésre a fellebbezésre. Sokfelé földet foglaltak a parasztok, ami sajnos törvényellenes, mert a parlament szűk jogi keretet alkotott. Ezért vállalni kell a törvényhozásnak a felelősséget. Megoldás lehet szerintem a teljes privatizálás és reprivatizál ás. — Hogyan lehet segíteni a tőke- és géphiány okozta gondokon? — Ez nehéz kérdés. Gazdaságilag tönkrement az ország, az állam a kezében tartja a kiviteli és behozatali engedélyeket. Ennek kiküszöbölésére minél több vegyes vállalaltot kell létrehozni. — Mit tehet a kisgazdapárt ilyen helyzetben? — Koalícióban vagyunk a többi magyar párttal, beszámoltatjuk a képviselőinket. Mi bizalmi kereskedelmi szerződések kötését sürgetjük más államokkal. Súlyos gond, hogy a jelenlegi privatizációs elképzelés egy államvédelmi szerződés, ahol nagyon magas, 70 százalékos a részesedés. Ezt mindenképpen korlátozni kell, hogy minél többen jussanak földhöz. Arató László Esély a felzárkózásra... Fél óra Bőd Péter Ákossal Fotó: Gál Edit Nemrégiben Szeghalmon járt Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter. Látogatása alkalmával találkozott a helyi vállalatvezetőkkel, vállalkozókkal. Kérdéseikre fórumon válaszolt. Már itt sok mindenről szó esett, mely a köz érdeklődésére számot tarthat. Beszélt a vállalati tanácsokról, a belbiztonságról, a munkanélküliségről, a térség hátrányos — talán joggal fogalmazott így az utolsó kérdező —, válságos helyzetéről... Ez utóbbi felvetés egyben kiindulási alapja lehetett annak a beszélgetésnek, melyre lehetőségünk nyílt a fórumot követő félórában. — Minden statisztika azt mutatja, ha egy vállalatnál nehéz időszak áll be, akkor a megszorítás inkább eléri a vidéki, a központtól messzebb eső egységeket. Csak végső esetben nyúlnak a törzsgyárhoz, holott a budapesti munkanélküliség a maga egy százalék alatti rátájával — mely messze eltér az országos átlagtól —, nem ezt indokolná. Szellemi töke nélkül nem megy — Elősegíti a „redőnyök lezárását” , hogy a vidéki üzemek szakember-ellátottsága olyan, amilyen? Arra gondolok, ha netán (mentőövként) felmerül az önállósodás kérdése, egyszerűen nem tudnak élni e lehetőséggel. — Igen, ez valós, objektív tényező. A korábbi ipartelepítési politikával magyarázható, hogy a kutatás, a fejlesztés és a marketing el lett szakítva a termeléstől. Gyártottak, de nem tudták kinek, hova, mennyiért. És most, mikor megcsillan az önállósodás lehetősége, nem biztos, hogy képesek megbirkózni a feladattal. Nincs meg rá az apparátus, ráadásul nem könnyű ma Magyarországon kereskedni, különösen 2—300 kilométerre a fővárostól. — Maradjunk az önállósodás kérdésénél! Annál is inkább, mert úgy tűnik, a vidéki üzemek, leány- vállalatok egyetlen továhhélési lehetősége ez. A vezetői réteg azonban—ön mondta az imént— nincs erre felkészülve. — Az önállóság csodát tehet, de az biztos, ha nincs meg a szellemi értelmiség, a szellemi tőke, mely termelési tényező, akkor valóban csak vegetálás következhet. Ennek ellenére azt gondolom, a decentralizálást mégis folytatni kell. Van néhány esetünk — melyeket talán össze kellene gyűjteni és a sajtó számára hozzáférhetővé tenni —, amikor a döglődő gyáregység leválva és a helyi irányításba kerülve egyszer csak megrázza magát... — Azt mondta az imént, ezeket az eseteket össze kellene gyűjteni, s közkinccsé kellene tenni. Nyilván azért, hogy levonhassuk tanulságaikat. Melyek azok? — Amikor a tanácsi vezetők annak idején lobbiztak a kormányzatnál, akkor az iparért lobbiztak és ez nem mindig vált be. A bölcsebbek álma egyetem, főiskola volt és ez sokkal hasznosabbnak bizonyult, két okból. Egyrészt mert megteremtett egy szellemi elitet, mely az adott vidéken telepedett meg, másrészt, mert bárhogy vannak is a költség- vetési megszorítások, egy iskola gazdaságstabilizáló erő. Gazdaságszervezési társaságok kellenek — Visszatérve egy, a fórumon elhangzott kérdésre: készít a kormány valamilyen területfejlesztési programot? Netán terveznek ipartelepítést az ország egyes régióiban? — Nem hiszem, hogy a kormány ipart fog telepíteni. Be kell vallanom, a kormányzati struktúrában nincs is, csak régiókért felelős intézmény. De ha lenne — nyilván nem az Ipari Minisztériumon belül —, azzal együtt tudnánk működni, azt azonban nem hiszem, hogy ipart tudnánk telepíteni. Amit egy kormányzat megtehet — a nyugat-európai példák is ezt bizonyítják —, az az infrastruktúra fejlesztése. Az állami intézmények telepítésénél pedig figyelembe lehet venni a helyi sajátosságokat... Ezen túl jelentős kérdés az információs oldal. Sok befektető fordul hozzánk és más minisztériumokhoz. Nagyon örülnénk, ha tervet vagy egy tisztességes leírást tudnánk adni egy régióról, egy körzetről, egyes cégekről. — Szavaiból úgy veszem ki, hogy valamiféle helyi önszervezést hiányol? — Igen, a megoldás egyik csatornáját látnám a gazdaságfejlesztési társaságok létrehozásában, megyénként, régiónként, vagy megyén belül, ezt most nem tudom eldönteni. E társaságok feladata lenne számba venni az adott terület beruházási lehetőségeit, kapcsolatot tartani az üzleti élet, a kormányzat bizonyos pontjaival és mint befektetési társaság is tudna működni. Mert ha például a kormányzat föl tudna tárni valamilyen segélyt, támogatást, kedvezményes hitelt Nyugat-Eu- rópától, most nagy bajban lenne, hogy milyen projektumba fektesse. Nem működnek ugyanis azok a társaságok, melyeknél lehet egy hosszú lista, fejlesztési javallatokkal. Bár már ott tartanánk, hogy csak a pénz hiányozna... A mozdulatlanság nem megoldás — Akkor hát központi segítséget hiába várunk... És ha nem tudja a vidék megszervezni önmagát? Hiszen arról már beszéltünk, hogy a szellemi kapacitás e térségekben bizony kívánnivalót hagy maga után. — Ráadásul a korábbi tanács- akadémia sem arra készítette föl a volt tanácsi rendszer tisztségviselőit, hogy szuverén módon gazdálkodjanak. Csupán a végrehajtást sajátították el. És itt elérkeztünk a magyar oktatási rendszer egyik lényeges hiányosságához. Kimaradt egy elem, az úgynevezett nem termelő szféra gazdasági képzése. Nincs megoldva e kérdés, pedig ezen intézmények mil- liárdokkal gazdálkodnak. A hadügy 50 milliárddal, a belügy 45 milliárddal, az egészségügy és az oktatás további több tucat milliárddal... Szerencsére a nemzeti oktatási program már elkészült, s ez, ha megvalósul, pótolja a hiányosságokat. — Szó esett már a vidéki üzemek bezárásáról, a szellemi tőke hiányáról, az információáramlás lassúságáról, oktatáspolitikánk hiányosságairól... Ennyi gond, baj után talán indokolt a kérdés: egyáltalán van esélyünk a felzárkózásra? — Én nem készültem ebből a régióból olyan formában, hogy most terveket tudnék mondani, melyek megcsillantják a reményt. Sok múlik azon, hogy miként tud beindulni az infrastruktúra-fejlesztési program, amelyen a szakemberek dolgoznak. Mert ha repülőtér van Debrecenben, mely lassan nemzetközivé válik, ha az útépítés felgyorsul, ha az ivóvízfejlesztési program is beindul... akkor lépésenként be lehet hozni ezeket a kizáró hátrányokat. Nagyon fontos kérdés az is, megteremthető-e, megtartha- tó-e az a helyi értelmiség, mely a változás élére tud állni? — Sokat beszélünk manapság a munkanélküliségről: Nem is e helyzet kialakulásáról, mégcsak nem is arról kérdezem, miként lehetne a számunkra szomorú arányokon változtatni. Inkább az érdekel, mi a véleménye arról, hogy az utcára kerüléstől való félelem dermesztőén hat az itt élők magatartására is... — Nagyon nagy felelőssége van azoknak, akik most szóhoz jutnak, legyenek önkormányzati vezetők, politikusok vagy iskolaigazgatók. Meg kell mutassák az összefüggést a szervezés, a helyi pezsgés és a jólét között. Mert nemcsak fordítva igaz — ha nő a munkanélküliség, az dermesztőén hat az emberekre —, hanem úgy is, hogy a dermedt helyi közvélemény, a mozdulatlanság tovább ront a helyzeten... Nagy Ágnes
