Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-30 / 229. szám
1991. szeptember 30., hétfő------------------P--------------------------------------------------K ÖRKÉP Nem rt., bt., kft... Budapesti gmk üzemelteti a gyulai Shell-kutat Káprázatos gyorsasággal épül Gyulán, a 44-es út mentén, a Shell-kút. A létesítmény kialakításával egy időben szélesítették az utat, korszerűsítették a világítást, átépítik az útkereszteződést. Ez igen — mondják a gyulaiak, s egyszersmind roppant kíváncsiak. — A Shell Interag Rt. kereste meg februárban önkormányzatunkat — mondta Lebenszky Attila alpolgármester — kérték, hogy Gyulán kutat létesíthessenek, a helyet is megjelölték. Az rt. négy és fél millió forintért vette meg a területet. — Sokféle híresztelés kering a kút üzemeltetőiről. — Domonkos Ferenc, az rt. műszaki vezérigazgató-helyettese az első megbeszélésen úgy tájékoztatta önkormányzatunkat, hogy a budapesti központ üzemelteti, a vezetői állásra pályázatot írnak ki, a munkaerő helybeliekből áll majd. Több gyulai is pályázott, hármójukat felhívták Budapestre, biztatták őket. De megdöbbenésükre értesítést kaptak, nem tartanak igényt pályázatukra. A budapesti Feró Gmk-ra bízták az üzemeltetést, átadták nekik a pályázatot. Levélben fordultam a vezérigazgató-helyetteshez, emlékeztetve ígéretére, hogy az ön- kormányzatot bevonják a pályázat elbírálásába. Azt válaszolta, hogy az angol cégtulajdonos már korábban ígéretet tett a gmk-nak... — Eszerint budapestiek bérlik a kutat. A gyulaiaknak van valami köze hozzá? * — Irányításával a békéscsabai Shell-kút vezetőjét bízzák meg. A Feró Gmk kútkezelői pályázatokat írt ki, mintegy hat- vanan jelentkeztek. A kiválasztáson ott voltam, de a döntéshozatalkor már nem lehettem... Annyit tudok, hogy mind a 15 kútkezelő gyulai. Az út és a világítás korszerűsítéséhez a Shell 3 millió, a közúti igazgatóság csaknem 3,5 millió, a város fél millió forintot adott. A kút október 2-án nyílik. Sz.M. Horoszkóp Szeptember 30. MERLEG (IX. 24— jkűl X. 23.). Ma mindent szépnek, egyszerű- ^ nek, könnyűnek lát. Munkahelyén különböző új feladatok várják. Ezek megoldásához szüksége lesz minden képességére. Egy váratlan telefonhívás kissé megzavarja a napját, de kalandvágyát is felkelti. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Eseménytelen, sőt unalmas hétfő vár Önre. Apró örömöt ’ csak a reggel jelent, hiszen egy órával tovább alhat a megszokottnál. Nagy ötletei ma nincsenek, de a rutin sokat segít a feladatok nem túlzottan örömteli végzésében. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Gondjaitól ma sem tud szabadulni. Az a baj, hogy sem kedvet, sem erőt nem érez magában a megoldásukra. A jót könnyű elfogadni, a rosszat meg kell tanulni elviselni. BAK (XII. 22—1. 20.). Szeretettel veszik körül Önt, még akkor is, ha vezető beosztású. Hihetetlen energiával kezdi a hetet, óriási a munkabírása. A szerencsejátékokban sikerek várják. A hízelgést nem szereti, saját maga is kerül minden külső gyöngédségetVÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Az önmaga által eltervezett utat kövesse, mert okos döntései vannak. Ön nem mer élni a ritka jó alkalommal, pedig a szerencse maga mellé szegődött. Engedjen a csábításnak, mert szép élményekben lehet része. HALAK (II. 21—III. 20.). Az utóbbi időben sokat dolgozott, gyakran erején felül is. Ennek ellenére érzelmileg kiegyensúlyozott. Partnerének is köszönheti boldog érzéseit, mert sok mindenben segíti. A szerelemben szenvedélyes és megállapodott. KOS (III. 21—IV. 20.). Kipihenten, fris- V tvp / sen kezdi a hetet. Rendkívül fontosnak érzi mások véleményét, s ad is rá. Karrierje érdekében teljes erőbedobásra van szükség. Kiegyensúlyozott, boldog napját beárnyékolja egy fölösleges vita. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Ne hagyja, hogy kihasználják hiszékenységét. Bátran szegüljön ellen, és határozottan mondja el véleményét. Az Ön érve a jó. Igyekezzen diplomatikus módon megoldani problémáit. A közlekedésben legyen óvatos, kerülje a kritikus helyzeteket. Partnerével vitája támadhat, azonban Ön könnyedén meg fogja oldani. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Döntő helyzetbe kerül, ki kell használnia a pillanatot, hogy feltalálja magát. A tétova töprengés gátja lenne a felkínált lehetőségnek. Eredeti, új ötleteit sikerül megvalósítania. Partnerében kicsit elbizonytalanodott az utóbbi idő sok zűrzavara közben. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Nyugtalanul kezdi a hetet, mert rájön, hogy a bolondját járatják Önnel. Amit eredménynek, sőt sikernek könyvel el, nem egyéb csalafinta csapdánál, amibe, ha nem figyel, könnyen belesétálhat. Vigyázzon, ne essen hasra a tetszetős érvek előtt. .5 OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Veszélyben érzi az egzisztenciáját, úgy gondolja, hogy képtelen a megújulásra. Allásgondokkal küzd, emiatt otthon is ingerlékeny, feszült a hangulata. Ne hagyja magát egzisztenciálisan zsarolni, bízzon a tehetségében! SZŰZ (VIII. 24—IX. 23. ). Ön általában ragaszkodó, hűséges típus, de néha vágyik az izgalmakra, a kalandokra. Ne fojtsa el vágyait, ha teheti utazzon el, még ha csak a legközelebbi városba is. Ez levezetné nyugtalanságát és megszabadítaná szorongásaitól. Vállalkozók 1. Zsibrita Pál fegyelmezett és magabiztos — Igaz-e, hogy magának gyűjtést kell szervezni, mert csődbejutott? —Gyűjteni lehet! De közlöm mindazokkal, akiket illet, élek, dolgozom és hál’ istennek még a csőd szélén sem állok. így kezdődött a beszélgetésünk Zsibrita Pál magánvállalkozóval, a békéscsabai Elektro- ház tulajdonosával. Nem látszott az arcán, hogy meglepődött volna a híresztelésen, amely szerint ötmillió vesztesége van már a május 31-én megnyitott üzletén. Fegyelmezett és magabiztos, nincs mit titkolnia, nyitott könyvként áli bárki rendelkezésére. —- Ugye nem én vagyok az első, aki elmondja, hogy az Ón ihlete a Bécsi út túlsó oldalán is becsülettel megállná a helyét? Mire alapozta, hogy a felhalmozott extra árukészlete vevőre is talál? — Annak nem sok értelme lett volna, hogy olyan üzletet nyissak, olyan árukkal, amelyek a következő sarkon is megtalálhatóak. Alig két hónapja nyitottunk, a forgalmunk 30 millió volt. Azt hiszem ez az összeg ebben a nehéz gazdasági hely- zetnen önmagáért beszél. Időközben felmértük a piaci keresletet is, és már ennek megfelelően léptünk. — Úgy tudom, hogy az árukészlete nagy részét nagykereskedelmi áron lehet megvásárolni. Mi ebben az üzlet? — A választék kilencvven százalékát nagykereskedelmi áron kaphatják meg a vevők, igaz. Sőt! Kijelentem, hogy ha valaki ugyanazt az árut, amit nálunk vett, máshol olcsóbban találja, visszaadom a különbö- zetet. Persze ez nem az árleszál- lítottakra vonatkozik. Tudja elterjedt a híre, hogy itt minden jóval drágább, mint máshol, mert ez egy elegáns üzlet. Nem az a célom, hogy hamar meggazdagodjak másokon, hanem az, hogy a vevők megismerjenek és megszeressenek bennünket. A legeket akarom elérni áruválasztékban, színvonalban, kiszolgálásban egyaránt. Ez a válaszom a kérdése második felére. — Részletfizetési kedvezménnyel is vásárohatunk? — Pénz befizetése nélkül annyit vásárolhat mindenki, amennyire az OTP hitelképesnek találja. — Említette a kiszolgálást. Az eladóit honnan toborozta? — Hatszáz jelentkezőből választottuk ki őket. Jelenleg ti- zenketten vannak. Négyet még fel tudnék venni, de sajnos nagyon nehéz jó szakembert találni. — Nem akarom felsorolni mi mindent lehet ebben az üzletben találni, nehogy azzal vádoljanak, hogy ingyen reklámot csinálok. De a televíziókat mégiscsak megemlítem. Legalább száz sugározza az adást az üzletben. Hány márkából és milyen árakkal? — Ne vegye szerénytelenségnek, de azt hiszem, az országban — de talán Nyugat-Eu- rópában is — a BNV-nek kell megnyílnia ahhoz, hogy egyszerre nyolcvan működő tévét láthasson a vevő, mint itt. Negyvenkét féle, fajtából választhatnak, 23 995 forinttól a 245 000- ig. Ha kiderül, hogy valamelyik silány minőség, azonnal levesz- szük a polcról. — Szerencsés a nyitva tartásuk is, hiszen én először egy vasárnap délelőtt,,estem be” ebbe a gyönyörű üzletbe. — Az a tapasztalatunk, hogy vasárnap szinte senki sem keresett fel minket, így a vasárnapi nyitva tartást beszüntettük. De hétköznap este 7-ig, szombaton délután 4-ig állunk a vevők rendelkezésére. .. . Krishna fesztivál - nagy siker Bizonyára sokan elhűlve nézték a hét végén a megyeszékhely utcáin éneklő és táncoló fiatalokat, a Hare Krishna Fesztivál résztvevőit. De hogy nem mindenkiben keltettek negatív benyomást, arra bizonyíték, hogy az esti fellépésre zsúfolásig megtelt a békéscsabai ifjúsági ház. S aki ellátogatott ide, az bizony nem bánta meg, tanúsítják felvételeink is. A színvonalas előadás során ősi indiai dalokat és táncokat, szertartási énekeket, drámát, pantomimot élvezhetett a főként fiatalokból álló nézősereg. Ám a legnagyobb sikert talán a szünetben felszolgált „prasádam”, a megszentelt vegetáriánus étel aratta. A rendkívül színes és élvezetes műsort a Hare Krishna együttes zárta, a Hair című musicalből jól ismert dallamokkal- Sz. Cs. Fotó: Kovács Erzsébet