Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-20 / 221. szám
1991. szeptember 19., csütörtök SARKAD ÉS KÖRNYÉKE Két német tőkés üzemet alapított Keresztúron Bankrablás a Gárdonyi kollégiumban A drámapedagógiai foglalkozásokon egyik „kedvenc” az együttműködési képességen alapuló „kibogozós” játék (Még igaz lehet a hír — Keresztúron egy fiatal srác a jegyző — így él a megyei köztudatban Illyés Sándor, Sar- kadkeresztúr jegyzője, aki a műszaki főiskola után 1989-ben elvégezte az államigazgatási főiskolát is. — Okoz-e gondot a fiait szerk.) talsága — kérdezem —, vagyis elég komolyan veszik-e az emberek? — A munkatársaim körében teljesen egyenrangú vagyok e tekintetben, és azt hiszem, most már a lakosság is megszokta a koromat. — Sándor az első az általam megszólított jegyzők közül, aki ugyanazon a településen lakik és dolgozik. Gondolom, ennek számtalan előnye és hátránya van... — Nagyon jól ismerem az embereket. Ez mindenképp segítség a munkámban. Például a szociális segélyek elbírálásakor. De ugyanakkor hátrány is, hiszen gyakran megkapom, hogy „pont rajtam nem segítesz, mikor az apáddal itt meg ott voltam...”. Ilyenkor a törvényesség és a lehetőségek szembe kerülhetnek a barátságokkal vagy a korábbi jó kapcsolatokkal. — Egyes törvények hiányosságai jelentenek-e gondot a mindennapi munkában? — Gondolom, ez a legtöbb településen probléma. Vannak ügyek, amelyek testületi hatáskörbe tartoznak, ám fizikai képtelenség miattuk folyton összehívni a képviselőket. Nemrég meghalt egy idős bácsi, akinek köztemetéséről kellett gondoskodni; vagy kiraboltak egy idős nénit, akinek azonnal segélyt kellett adnunk. Ilyenkor nem mondhatjuk azt, hogy várjanak, amíg összeül a testület. — Úgy tudom, Keresztáron elég sok a munkanélküli. Mit tenne, ha egyik napról a másikra Ön is munkanélkülivé válna? — Úgy tudom, 6 hónap a felmondási időm. Azt felhasználnám, utána talán elmennék munkanélküli segélyre vagy vissza az eredeti szakmámba. Az is lehet, hogy kereskedelmi vállalkozó lennék. Ebből a községből sok minden hiányzik, úgyhogy szerintem most bármilyen vállalkozásnak jövője lehet. — Egyelőre azonban biztos az állása. Általában szerencsésnek tartja önmagát? — Igen. Nős vagyok, van egy kisfiam, egy szép házunk, egy kis autónk. A szülők mindkét oldalról segítenek bennünket. Jó lenne, ha minél többen lehetnének ilyen szerencsések. Jó lenne, ha az országgyűlési képviselők többet foglalkoznának a magyar gazdaság fellendítésével, s rövidebben vitatkoznának ennél kevésbé lényeges dolgokon. — Kívánjon valamit! Miről szeretne olvasni a sarkadi oldalon? — Arról például, hogy Keresztúron két német tőkés felépített egy 50 helybélit foglalkoztató üzemet... Amikor óriási fegyverével belépett a bankrabló, az ügyfelek egynémelyike unottan a magasba lendítette a kezét, valami efféle gondolattal: „Már megint egy rabló!”, mások arcán pedig egyenesen mosoly bujkált. Szabó László tanár úr nem is volt elégedett a dologgal, úgyhogy újra játszatta a lányokkal a bankrablós jelenetet. Merthogy a sarkadi kísérleti középiskolában már ezt is oktatják. No nem azt, hogy hogyan kell kirabolni egy bankot, hanem, hogy egy szituációban (ami akár egy bankrablás is lehet) hogyan éljék bele magukat a tanulók. S hogy miért fontos ez? Mert ezek a diákok negyedik osztály végén öt olyan szakmából kapnak középfokú végzettséget, ahol többek között a beleélő képesség is jelentős szerepet kap. Aki itt végez, az lehet gyermek- felügyelő, pedagógus asszisztens, szabadidő-szervező, iskolatechnikus vagy szociális gondozó. Ezt a kétéves fakultációt humán szakképzésnek nevezik, és az említett drámapedagógia csupán egy foglalkozásblokk a gyakorlatközpontú, sajátos tantárgyak sorában. Harmadik osztályban például a pszichológiától a szociológiai ismeretekig csupa olyan tárgyat tanulhatnak, amiről egy sima gimnáziumba járónak elképzelése sem igen van. Negyedikben mindezek különféle egészség- ügyi, elsősegélynyújtó és anatómiai ismeretekkel bővülnek ki. Az öt szakmáért természetesen meg kell adózni, ugyanis az évközi gyakorlatokon túl a nyári szünetekből további egy-egy hónapot nyári gyakorlatokra kell áldozniuk. Mint Szabó László elmondta, a képzés beindítása előtt komoly felmérést végeztek a megyében, hogy egyáltalán szükség van-e az ilyen végzettségű munkaerőre. Az akkori felmérések azt bizonyították, hogy az ezeken a területeken dolgozók többnyire szakképzetlenek vagy másfajta végzettséggel látják el e feladatokat. Természetesen ez még nem garancia arra, hogy például az e tanévben végző 13 negyedikes mind el tud helyezkedni az öt szakma valamelyikében, de ahogy a pszichológiát tanító Mike Katalin mondta, az itt szerzett tudás semmiképpen nem vész kárba, hiszen családalapításkor és az életben mindenképp a fiatalok hasznára válhat. T ' ’él >'Sj; Bugázó nem a mezőgyáni útszélen: „A disznóknak lesz a mag, aranyoskáim. Jaj, de ha tudom, hogy máma lefényképeznek, bizony ünneplőbe ülök dolgozni ide!” Hová forduljanak segítségért a sarkadi kisnyugdíjasok? Pali bácsi és „Laci” bácsi, a két lelkes szervező Lajos bácsit a legtöbben Laci bácsinak szólítják. De ez csak az idegennek furcsa, Sarkadon természetes. Sőt, Sarkadon az is természetes, hogy Kiss Lajos sohasem fog igazából nyugdíjba menni. Nem az a természet. Az ilyen embereket nevezik „örökmozgónak”. Két évvel ezelőtt például (néhány lelkes nyugdíjas társával) megszervezte a sarkadi nyugdíjasok érdekvédelmi egyesületét. Kert „uccai” lakásában boldogan mutatja a Kiáltás című újságot: — Ez év májusáig semmiféle támogatást nem kapott az egyesületünk. Se anyagit, se erkölcsit. Mostanra aztán egészen szoros lett a kapcsolatunk az országos egyesülettel. Ezt az újságot is ők küldik, hogy tájékozódjunk. Kinek és mikor jár az özvegyi nyugdíj? Mire használható a kárpótlási jegy? Hogyan érvényesíthető a kárpótlási igény? — olvasom a lap hasábjain. — Mi pedig azért alakultunk, hogy az ilyen vagy efféle kérdésekben segítsünk eligazodni az egyedülálló vagy magára maradt sarkadi kisnyugdíjasoknak — veszi át a szót Megyesi Pál, az egyesület titkára, aki ottjár- tunkkor szintén Laci bácsinál vendégeskedik. — Mindketten jól ismerjük Sarkadot — folytatja Pali bácsi —, tudjuk, hogy itt az országos átlagnál magasabb a nyugdíjasok száma, s ezeknek is több mint fele a megélhetési minimum határán él. — Véleményem szerint valamennyi kisnyugdíjas legfőbb érdeke, hogy stabilizálódjon a nyugdíj — mondja Laci bácsi. — Egyesületünk épp ezért javasolta, hogy velünk együtt minden nyugdíjas szervezet lépjen be a Nyugdíjasok Országos Érdekegyeztető Kamarájába, hogy ott bármilyen ezzel kapcsolatos kérdésben egységesen tudjunk fellépni.-— Hogyan tartják a kapcsolatot a tagokkal? — kérdezem. — Minden csütörtökön délelőtt fogadóóránk van a Hajdú utcai családsegítő központban — válaszolják. — Bárki bejöhet, s ahol tudunk, segítünk. Persze csak jó szóval, jogi tanácsokkal, információkkal, hiszen pénzünk nincs. A csekélyke tagdíj, amit összeszedünk, elmegy postaköltségre vagy egy-egy program megszervezésére. — Úgy tudom, most is készülnek valamire... —Október elsejét az ENSZ a nyugdíjasok világnapjává nyilvánította. Az egyesületünk vezetősége úgy döntött, erre a napra a Bartók Béla művelődési házba egy egész délutánt felölelő nyugdíjas-találkozót szervez. Para-bol(h)a Bizonyára többen is emlékeznek az augusztus 28-ai Para-bol(h)a rejtvényünkre, ahol is négy, Sarkad környéki polgármester kezét kellett azonosítaniuk. A megfejtéseket és a nyertes nevét szeptember 11-én közöltük. A szerencse ki- választottjának, a mezőgyáni Kiss Lajosnénak azóta már átadtuk a „stílusos” ajándékcsomagot. Ebben csupa olyan tárgyat helyeztünk el, amelyek használatához a kéz nélkülözhetetlen. így nyertesünk kapott körömlakkot, kézbalzsamot, bevásárló reklámszatyrot, egészségügyi papírt, gumikesztyűt és egy karórát. Mint mondta, leginkább e két utóbbinak örül, hiszen a hétvégi tökmagvalás miatt épp gumikesztyűt készült vásárolni, a karóráját pedig már régóta a kisebbik lányától kölcsönzi. Számunkra azonban a legizgalmasabb kérdés az volt, hogyan sikerült eltalálnia mind a négy kézpár „gazdáját”. — Mezőgyánban lakom, Geszten dolgozom, így mindkét itteni polgármestert ismerem — mondta.— Tudtam, hogy a fiatal kéz csakis Szabó Istváné lehet, a gyűrűs pedig Hanzéros Jánosé. Az újszalontai polgármesternek látszott egy kicsit az arca, úgyhogy azt is könnyű volt eltalálni, végül kizárásos alapon maradt a kötegyáni kéz... Ütoljára a kíváncsi szerkesztőségi kollégáim egy kérdését tolmácsoltam:—Mit néz meg először egy idegen férfin? —Egész biztos, hogy nem a kezét! — nevetett a szerencsés rejtvényfejtő. Jó lapot kíván: Magyar Mária és az oldal fotóit készítő Fazakas Ferenc
