Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-16 / 217. szám
1991. szeptember 16., hétfő SPORT Egy kis tótkomlósi pihenés, aztán jöhet az olimpiai felkészülés... „Másodpercenként értünk célba” Nemrégiben fejeződött be a szenzációs világrekordokat és hazai csúcsokat hozó tokiói atlétikai világbajnokság, amelynek békéscsabai résztvevője is volt. Sőt talán úgy is fogalmazhatunk: „másfél” Békés megyei állt rajthoz a fesztiválon. Tóth Sándor tanítványa, a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület kiváló gyaloglónője, Rosza Mária és férje, a tatabányai színekben induló, de zömében Békéscsabán tartózkodó férfigyaloglója, Urbanik Sándor. Mint ismert, mindketten eredményesen szerepeltek a világjátékokon, értékes helyezést kiharcolva. Hazaérkezésük után beszélgettünk a vb- ről, a kiutazás körülményeiről és előzményeiről, valamint egy kicsit a holnap terveiről. Sokáig kétségek között — Sokáig kétséges volt, utazom-e a világbajnokságra — vág bele Rosza Mária. — A Schweppes Kupán férjem már teljesítette a kiküldetési szintidőt, ő biztos utazó volt, én viszont csak az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy tagja lehetek a magyar válogatottnak. —Mi volt ennek az oka? —Tény, hogy számtalan versenyen biztosíthattam volna a kiküldetést, de sajnos nem volt szerencsém. Egyszer a versenybírókkal, máskor a szintidőkkel álltam hadilábon. Minden bizonnyal sokan emlékeznek még rá, hogy a Schweppes Kupán és a hazai bajnokságon a kiállítás sorsára jutottam, pedig 44:40 perc körüli teljesítményre lettem volna képes, ami ugye jócskán belül van a szintidőn. Az Egyesült Államokban rendezett Gyalogló Világkupán viszont a csaknem negyvenfokos meleg győzött ellenem. A szintidő teljesítésének határideje június 30. volt, ám kaptam néhány nap haladékot úgy, hogy csak külföldi nemzetközi versenyen elért teljesítménnyel verekedhetem be magam a kiutazók közé. Nos, az osztrák bajnokságon 44:58-at gyalogoltam, ami csupán nyolc másodperccel volt rosszabb a szintidőnél. —És mégis zsebedbe került a repülőjegy... — Nagy huzavona előzte meg a keret véglegesítését. Végül a hazai szövetség és egyesületem kompromisszumaként született a döntés: részt vehetek a tokiói vb-n, ha legalább a költségek felét a viharsarki klub állja. De olyannyira későn született meg az elnökségi ülés döntése, hogy a többiek időközben már elutaztak a franciaországi edzőtáborba. — Július 20-án én magam is útra keltem — szól közbe Urbanik Sándor —, és bizony nem tudtam, hogy Mari jön-e velünk vagy sem. Nagy volt az örömöm, amikor két nappal később találkoztunk a spanyol határ közelében lévő francia kisvárosban... — Majdnem Barcelonáig utaztam mintegy 2000 kilométert — veszi vissza a szót Rosza Mária. Ebből egy kicsit kicseng, hogy ezt az utat 100 kilométerrel megtoldva szívesen megtenné jövőre is... A Suzuki vendégeként — Aztán elérkezett a nagy nap... — Franciaországból még hazajöttünk, ám augusztus 16-án repülőre szálltunk. Öt napig Tokiótól 300 kilométerre, Ha- mamatzu városban voltunk, ahol elsődleges volt, hogy akkli- matizálódjunk. Gyönyörű környezetben a Suzuki városában, az autógyár vendégei voltunk. Legalábbis a nagy cég finanszírozta a nemzetközi mezőny egy részének, elsősorban a gyaloglóknak a kint tartózkodását. Az első három nap nagyon nehéz volt, az edzésből is vissza kellett fognunk. — Nemcsak az átállás miatt — toldja meg Urbanik Sándor —, hanem a nagy meleg és a magas páratartalom miatt. Reggel hétkor, amire hűvöset mondtak, plusz 32 Celsius fok volt és 90 százalék körüli a páratartalom. Amikor átutaztunk Tokióba, a világbajnokság színhelyére, még melegebb fogadott minket... —Az első napon rendezték a gyaloglószámokat. Semmi sem változott a rajt napjáig? —A nyitányra 23 fokra lehűlt ugyan a levegő, de ha lehet még magasabb volta páratartalom— fűzi hozzá a gyaloglónő. — Amíg a légkondicionált termekben, szobákban voltunk, kitűnően éreztük magunkat, de ahogy onnan kiléptünk... — Reggel fél 9-kor volt a férfimezőny rajtja — veszi vissza a szót Urbanik Sándor. — Erezhető volt, hogy a japánok nem sok atlétikai versenyt rendeztek addig, ugyanis meglehetősen nagy volt a fejetlenség. Ennek ellenére valahogy nekivágtunk a távnak. A stadion mellett jelöltek ki egy két és fél kilométeres körpályát, itt küzdöttünk le hét kört, majd begyalogoltunk a stadionba. Végül all. helyen kötötteni ki 1:21:57 órás teljesítménnyel, ami alig marad el a Schweppes Kupán elért időmtől, de ha a világversenyeken nyújtott teljesítményt nézzük, akkor ez a legjobb eredményem. Bizony alaposan elfáradtam. A mezőnyről annyit: rendkívül sűrű volt, ha csak fél perccel jobb időt jövök, már nyolc között vagyok. — Fél órával Sanyi beérkezése után rajtolt a női mezőny — veszi vissza a szót Rosza Mária. — Az első perctől kezdve próbáltam az élbollyal tartani. Sajírékés megyei hírlap A tokiói világbajnokságot megjárt Rosza Mária és férje, Urbanik Sándor Fotó: Kovács Erzsébet nos volt egy kis balszerencsém is, ugyanis az egyik frissítő állomásnál belekönyököltek az órámba, amely megállt, így nem volt különösebb támpontom, hogy hol tarthatok. Egyébként a női mezőnyről is elmondható, hogy sűrű volt, szinte másodpercenként értünk be a célba. Ugyancsak elfáradtam. Egyébként én is a legjobb időmet értem el, már ami a világversenyeken produkált eddigi teljesítményeimet illeti. Pihenés— „kis” edzésekkel —Akkor jöhet a pihenés... — Valóban. Sok volt az idei verseny és főleg pszichikailag fáradtam el — mondja a gyaloglónő. — Most két hetet Tótkomlóson. szülőfalumban töltünk, ám nemcsak pihenünk, hiszen készülnünk kell a hamarosan sorra kerülő balassagyarmati emlékversenyre, amelyen szeretnék jó időt menni, sőt ha az időjárás engedi, a hazai rekordot megjavítani... — Rá egy hétre pedig egy olasz meghívás van kilátásban — mondja a félj. — Ott is helyt kell állnunk. Az olimpia is szóba került, s értelemszerűen mindketten bólogattak: szeretnének kijutni Barcelonába és még ennél jobb eredményt és helyezést elérni. Persze addig egy új, ma még nem ismert szintet kell teljesíteni, amit a hazai szövetség novemberben állapít meg... Végül búcsúzóul lelkemre kötötte az Elésker által szponzorált Rosza Mária, hogy ki ne felejtsem: nagyon sokat köszönhet jó néhány helyi vállalatnak, vállalkozónak, akik a kiutazás költségeibe jelentősen besegítettek. Mégpedig: a Háztartási—Vegyi Kereskedelmi Kft., az Előre Kft., a Lenin Termelőszövetkezet, a Belanka Kft., a Május 1. Termelőszövetkezet, a Rutex és Zsibrita Pál, a békéscsabai Elektron Üzletház vezeJávor Péter
