Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

Tőkés László püspök az új iskolai sportcsarnokban köszöntötte a megjelenteket Gál Edit , Áldást kívánok munkátokra” A díszvendég: Tőkés László A tanévnyitók mindig meg- liatóak. Akkor különösen azok, ha olyan díszvendéget köszönt­hetnek, mint Tőkés László nagy­váradi püspök, aki tegnap dél­után részt vett a Békéscsabai T a- oítóképző Főiskola tanévnyitó­ján. Dr. Köteles Lajos főigazgató köszöntötte a megjelenteket. Bemutatta a főiskola új munka­társait, közöttük az amerikai békehadtest tagját, akit angolul köszöntött. És — nem utolsó­sorban — köszöntötte azokat az idős pedagógusokat, akik ebből az alkalomból vehették át arany­illetve gyémánt díszdiplomáju­kat. — Itthon érzem magam az Önök város át>an — kezdte a re- íormátüo püspök —, azért, mert Békéscsabán és környékén is kisebbségek élnek. Öröm volt látni a román és szlovák felirato­kat a városban. Itthon érzem magam, mert látom erdélyi és kárpátaljai diákok egy csoport­ját. Szent érzésekkel jöttem el erre a megnyitóra. Tudom, a ha­táron túlról érkezett diákok szá­mára kétszeresen szent a hiva­tás, hiszen vállalják, amit itt ta­nulnak, azt otthon hasznosítják. • A romániai magyar iskolák­ban nagy százalékban tanítanak szakképzetlen nevelők. Sajnos hasonló a helyzet más területen is. A romániai református egy­házban 150 lelkészi állás üres. De sorolhatom, hogy százezrek nem jutnak jogi tanácshoz, mert kevés a jogász, és tízezrek várnak megfelelő orvosi ellátásra. Erdélyen úgy segíthetünk legjobban, ha Er­délynek képezzük ki a szakem­bereket. . b. v. Milyen a rossz beosztott? Kolléganőm a napokban Milyen a rossz fő­nök? címmel rajzolta meg a régi-új kontrasze­lektált főnök kórképét. De vajon kikből lesznek a rossz főnökök? Talán a rossz beosztottakból? Igenám, de mi­lyen a jó, illetve a rossz beosztott? A rossz főnökök szemszögéből bizonyára a simulé- kony, bókolgató, tüsténkedő ugribugri, ellen­tétben a saját véleményével kellemetlenkedő, a főnök tévedéseit szóvá tevő, önállóan dolgozni akaró másik fajtával. Magyarán szólva, a rossz főnök azt a beosz­tottat szereti, aki hülyébb vagy hülyébbnek látszik nála. Ha pedig a rossz főnök — aki a hűbéri láncolatban jó beosztott —feljebb lép, akkor igyekszik utódot jelölni. A, jó” beosztot­tak közül. Békésben is szép számmal sorolhatnánk pél­dákat arra, hogy a választók legfeljebb 10—20 százalékának bizalmát élvező pártok a hatalmi súlyú állami, önkormányzati, igazgatási posz­tok többségére formálnak jogot. Eddig talán csak a munkaügyi, földművelésügyi, hivatali, megyei tisztifőorvosi, néhány önkormányzati és gazdaságvezetői tisztség botrányos betölté­sét szellőztette meg az országos és a megyei sajtó. Az egyik koalíciós párt viszont ország­szerte párthű kádereket szeretne bejuttatni a honvéd- és rendőrtisztek, a bírák és ügyészek, bankárokközé. Nem rátermettség, hanem a pár­tosság mandátumával. Bizonyára e szerveknél is akad (miként az előző rendszerben is) egyné­hány, főnökségre ácsingózó, jó beosztott. Joggal írta meg néhány éve Beke Kata mé­lyen igaz és okos tanulmányát a kontraszelek­cióról. Akkoriban már azt hihettük, hogy a szo­cialista tábor egész űrkutatási programja arra megy ki, hogy a csillagközi lények között mi­előbb rábukkanjanak a még szürkébb főnökök és a még nyúlósabb, ragacsosabb beosztottak ideális típusára. Ha sok mindenben nem is, abban feltétlenül nemzeti konszenzus alakult ki, hogy a társadal­mi változások eredményeként végre a hozzáér­tés döntse el, kiből legyen főnök, s'kiből ne. Alkalmas vezetők pedig szükségképpen hason­ló beosztottakkal veszik körül magukat. S aztán ez így alakulhat az idők végtelenségéig. Nem kell hozzá sem a pártok, sem mások gyámkodá­sa, beleszólása. Végtére is demokráciában élünk. Kiss A. János Udvarhölgyből szépségkirálynő Michna Orsolyát koronázták meg Békéscsabán A királynő és udvarhölgyei (Riportunk a 3.oldalon) Gál Edit Fantasztikus lovasteljesítmény Göttler negyedszer derby-győztes MA: Tiltakozás a televízió kisajátítása ellen (Jdrfdat) Lelkész úr, szegény-e az eklézsia? (4.otdat) Kevermesen megválogatják j a vendégeket (S-oJdal) HOLNAP: Orosháza és környéke :i; &owai} A hét végén Unyban rendez­ték meg az ugrólovasok idei der- by-jét. Ez a viadal az orosházi Göttler Vilmos számára kima­gasló sikereket hozott — min­den alkalommal övé lett a nagy­díj, hol Klárika, hol Kcmál nyer­gében győzte le a teljes hazai és külföldi konkurenciát. Az idén önmagát sorblta a legkevésbé esélyesek közé a Dózsa Tsz lovasa, ám ennek el­lenére sikerült az óriási bravúr — Rabló nevű, tulajdonképpen második-harmadik számú lová­val lett lett első, méghozzá mindössze 4 hibaponttal, azaz egyetlen verőhibával. A Békés megyeiek közül a mczőhegycsi Bogár Isft’án hatodik (16 hp.), klubtársa Szász Attila nyolcadik (19 hp.) helyen végzett. Az orosházi Szabó Ildikó sokáig jól vette az akadályokat a hazai vi­szonylatban rendkívül nehéz pá­lyán, de végül 32 hibapontot gyűjtött, s ezzel már nem tudott beleszólni a legjobbak versen­gésébe. SPORTMELLÉKLETÜNK­BEN: A kétegyházi Muddin- testvérek históriája (13.oldal); Labdarúgó NB I * Hazai és nem­zetközi eredmények (14. oldal); Ez történt az NB II—Ill-ban és a megyei labdarúgó-bajnokság­ban, a kézilabdapályákon (15— ló.oldal). CEMENTAKCIÓ! Magyar 350-as cement, közvetlen a gyártótól a felhasználónak 400 Ft + áfa. Megrendelhető a (66) 56-079-es telefonon, Beliczaytól. 30 q felett díjtalan házhoz szállítási Rúd- ás állványfa reklámáron! A Vadász panzió eladó! Érdeklődni szeptember 6-án, 7-én, egész nap. Telefon: (66) 56-125, személy esen Szabadkígyós, Kastély u. 9., Göncz József. (Minden megoldás érdekel.) Az Agrotours Utazási Iroda ajánlata: Üdülés y a spanyol t'/u.- tengerparton AS/yWls' 11 napos autóbuszos utazás 7 szállással, szállodai elhelyezés, teljes ellátással — egésznapos kirándulás Barcelonába. Irányár: 15 500 Ft/fő Időpont: szeptember 19—29. Részletes információ: Agrctours Utazási Iroda Békéscsaba, Szent István tér 5.1. em. Telefon. (66) 26-977 Telex: 83-415 Tengerparti üdülés Spanyolországban szeptember 19—30-ig. 8 nap a Costa Braván, 1991. október 3—14-ig. HOTEL TAHITI Európai kiskörúttal Svájcon át, gazdag programokkal. Már 16 990 Ft-tól, félpanzió vagy teljes panzió (svédasztal) 18 200 Ft, október 15 990 Ft. Garantáltan legolcsóbban a legjobbat! 17 200 Ft. Kellemes utazást, jó pihenést kívánunk! Információ: Telefon/Fax: (66) 39-828 — Tempotours GMBH Siva Kft., Dürer Utazási Iroda Gyula, Kossuth u. 16. Telefon: (66) 61 -450 ZenitTours Békéscsaba, Szent István tér9.Telefon: (66) 28-374.

Next

/
Oldalképek
Tartalom