Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

1991. augusztus 1., csütörtök sKF.KfiS MESYEI HÍRLAP GYULA ÉS KÖRNYÉKE Orosz táncosnők a Park Hotelban Dr. Máray György és Óváry Rózsa Fotó: Fazekas Ferenc Dr. Habsburg Ottó felvételét kérte Dísztagok dr. Máray György és Óváry Rózsa Az elmúlt héten Gyulán, a Mogyoróssy Könyvtárban tar­totta elnökségi ülését az Erkel Ferenc Társaság dr. Bónis Ferenc zenetörténész elnökleté­vel. Az ülésen többek között — az alapszabály értelmében — az új tagok felvételi kérelméről is döntöttek. Nemrégiben, amikor Gyulán járt dr. Habsburg Ottó és az Erkel Emlékházban tett láto­gatásakor megismerkedett a tár­saság céljaival, felvételét kérte. A jelentkezési lap eljuttatása után a társaság elnöksége igent mondott. Ugyancsak ezen az ülésen adták át a dísztaggá fogadás­ról szóló okleveleket. Simándy József, Osváth Júlia, Ifj. Bartók Béla, Varga Imre és Krén László után a társaság dísztaggá vá­lasztotta dr. Máray György Erkel-kutatót és Óváry Rózsát, nemzeti zeneszerzőnk egyet­len, Magyarországon élő, egye­nesági dédunokáját, aki a '60-as években 267 eredeti doku­mentummal ajándékozta meg a gyulai Erkel Ferenc Múzeu­mot. —esz-em— Májusban érkezett hazánkba négy fiatal lány a Szovjetunió­ból. Közös tulajdonságuk, hogy szeretnek táncolni, és hogy rendkívül csinosak. Ezekben a napokban — egészen augusztus elejéig — a Park Holtéiban lép­nek fel,, majd minden este egy éjszakai zenés szórakoztató műsorban. A táncosnők közül kettőt sikerült szóra bírni. Léna és Irina kedves mosollyal tele­pedett le egy kis beszélgetésre. Irina Moszkvából érkezett, sztriptíz táncosnő. Sok helyen megfordult már, mivel amit csi­nál, az eléggé kelendő műfaj. Ellenben csak Magyarországot részesítette abban a megtisztel­tetésben, hogy tánc közben vet­kőzik is. Nem így Léna, aki Le- ningrádban él: ő show táncosnő, nem szereti a sztriptízt. Magya­rországgal, itteni életükkel mindketten elégedettek. Talán Irina az anyagiasabb: — Napi 1100 forint ott keresek itt, otthon csak 2—300 rubel egy átlag tán­cosnői fizetés, havonta. Igaz, itt drágább is az élet. Tetszik ez az ország. Ezelőtt Nyíregyházán léptünk fel egy ideig és ott is nagy sikerünk volt. Most Gyu­lán és Békéscsabán táncolunk, de én szeretnék azért máshová is eljutni, más országokban tán­colni. Augusztusban Görögor­szágba utazok, de fellépek Jugo­szláviában és Bulgáriában is. Lénának talán honvágya van, legalábbis ezt lehet érezni gon­dolatain: — Először léptem át a Szovjetunió határát, mikor ta­vasszal Magyarországra jöttem. Jól élünk, rendesek hozzánk az emberek, tetszik az ország is, de hiányzik az otthonom, hiányoz­nak a barátok. Augusztusig itt táncolok, utána irány Oroszor­szág. Jövőjüket illetően a táncos­nők egy véleményen vannak. Kát-három évig még ezt folytat­ják, utána „nyugalomba” vonul­nak. Figyelemre méltó, hogy mindkét — húsz év körüli — lány a jövőjét a családdal kap­csolja össze. Irinának például komoly udvarlója van Moszk­vában, aki csak azért engedi vá­lasztottját kalandozni a nagyvi­lágban, mert maga is hasonlóan él. Léna—ha kiöregszik a szak­mából — talán férjhez megy, addig is szeretne eljutni Itáliába, sokat táncolni és boldog lenni. Kiderült, a lányok nem túl­zottan politikus alkatok és nem nagyon értik az otthoni viszo­nyokat — bár ezzel nincsenek egyedül. Lassan kénytelenek vagyunk búcsúzni, hiszen köze­leg a fellépés ideje és lelkileg fel kell még készülniük. Irina és Léna, Oroszhon ideiglenesen nálunk állomásozó táncosnői tovalibbennek... Arató László Amatőr képzőművészek Kétegyházán Tizenegyedik alkalommal adott otthont a kétegyházi mű­velődési ház az amatőr képző- művészeti alkotótábornak. A festő, plasztikai, grafikai és tűz­zománc szakcsoportok stúdiu­main tizenkilencen vettek részt. A Békés megyei középiskolák tanulói, a szakkörök tagjai, a nyíregyházi tanárképző főiskola hallgatói mellett — hagyomány szerint — ezúttal is fogadtak romániai alkotókat. A tábor anyagi lethetőségeit a Magyarországi Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségekért, vala­mint a Békés Megyéért alapítvá­nyok biztosították, szállást a he­lyi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet nyújtott. A két és fél hetes időszak alatt a résztvevők Koszecz Sándor főiskolai hallgató és Varga Já­nos békéscsabai rajztanár irá­nyításával tettek szert új ismere­tekre. Szakmai tanácsokkal Kalcsó József festő- és Mlado- nyiczky Béla szobrászművész segített. Hagyomány, hogy az ama­tőr képzőművészek egy-egy alkotásukat a vendéglátó intéz­ménynek adományozzák és a tábor végeztével közös kiállítá­son mutatkoznak be. Tárlatuk még augusztus közepéig látható a kétegyházi művelődési ház­ban. sz. m. Vass Enikő főiskolai hallgató mintázás közben Kohán György: Csorda alkonyaikor Emlékezzünk együtt! Decemberben Kohán- évforduló! Negyedszázada, 1966. de­cember 16-án halt meg Kohán György, Kossuth-díjas festőmű­vész. Halálának évfordulója arra ösztönöz bennünket, hogy méltóképpen emlékezzünk. Hogyan lett kovácsmester fiaként, mint kovácsinas, József Dezső gyulai festőművész, rajz­tanár hatására, indíttatására, a város anyagi segítségével kép­zőművészeti főiskolai hallgató, az Alföld festője? Mi késztette, hogy olyan életművet hagyjon maga után, amely érdemes arra, hogy vele gondoljuk tovább az emberi élet végleteit? E kérdé­sek után kutatunk az évfordulón. A Dürer Társaság rendez­vénysorozatot tervez: Gyulavá­riban felkutatjuk szülőházának helyét, emléktáblát avatunk. A Kerecsényi utcai háznál, ahol utolsó napjait töltötte, koszorút helyezünk el. Sírjánál úgy emlé­kezünk, hogy felidézzük: mély drámai feszültséggel élte át az elmúlás gondolatát, vetette pa­pírra, festette vászonra széles ecsetvonásaival, elementáris, belső indulattal képeit. Este a Kohán Képtárban emlékülést tartunk. Kohán Györgyöt min­dig elismerő, megértő, támoga­tó, barátként szerető B. Supka Magdolna művészettörténészt kérjük meg, aki gondos és ala­pos tanulmányok után írja a Kohán-monográfiát, hogy ez alkalomra válogasson új kiállí­tást a ránk hagyott alkotásokból. József Dezső és Borpataki Ernő értékes kismonográfiáit is ek­korra szeretnénk megjelentetni. Kohán Györgyöt Párizsból, Olaszországból hazajövet von­zotta az a légkör, amely Hódme­zővásárhelyen kialakult, von­zották az ott élő művészek. Sze­retnénk, ha az ottaniak is me- gem lékeznének az évfordulóról. A testvérvárosi kapcsolatok ré­vén talán munkái külföldre is eljutnak, hisz megrázó képei érdemesek arra, hogy ismerjék. S hogy tervünket már most közreadjuk, arra késztet, hogy kérjünk mindenkit: együtt ké­szülődjünk, minél többen együtt legyünk az évfordulón! Fábián Irén, a Kohán Képtár vezetője Az oldalt összeállította: Szőke Margit Erkel Ferenc szobránál rótta le tiszteletét a Gyulán tartózkodó Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata. Megkoszorúzták a magyar opera megteremtőjének szobrát, majd kórusrészletet adtak elő a Hunyadi László című operából. A kolozsváriak útja ezután Erkel gyulai szülőházába vezetett, ahol megismerkedtek az emlékház gyűjteményével Fotó: Fazekas Ferenc A reális szempont a biztonság A vállalkozások korát éljük. A közlekedésre oktatásban is szinte nap mint nap létesülnek képzőszervezetek, jelentkeznek hirdetéseikkel egyéni vállalko­zók. Újdonságnak mindössze az árajánlatok egymás alá ígérge­tése tűnik... A gyulai Monori Autós Isko­la is vállalkozás, egy évvel ez­előtt alakult. Áz indulásról, ténykedésükről Monori Ferenc, az iskola vezetője a következő­ket mondta: — Az állami képzőszerveze­tek sem erkölcsileg, sem anya­gilag nem ismerték el a gépjár­művezető-oktatók munkáját, pedig az nagy felelősséget igé­nyel. így, bár tartottam a vállal­kozásszerű képzéstől, mégis belevágtam. A betéti társaság formát választottuk. A személy- gépkocsi és nehézpótkocsi ve­zetőképzésen kívül a már veze­tői engedéllyel rendelkezők közlekedésbe illeszkedéséhez, a parkoláshoz, az utánfutós és lakókocsis vezetéshez nyújtot­tunk gyakorlással is egybeköt­hető tanácsokat. —Hogyan fogadták megjele­nésüket? — A névválasztáskor jobban jártunk volna egy fantázianév­vel, ugyanis egy helységet is így hívnak. Ezért kezdetben tartot­tak tőlünk, idegennek gondol­ván bennünket. Később, aho­gyan megismerték munkánkat, egyre többen tanultak nálunk, oktatói létszámban is bővülnünk kellett. Minőségre törekedtünk, munkatársaimat e szerint válo­gattam meg. Mi is, mint a hosszú távon gondolkodó egységek, a vizsgajegyzőkönyvek alapján, kimutatásokkal értékeltük mun­kánkat. Kitűnt, hallgatóink vi­szonylag rövid időn belül tanul­tak meg közlekedni: átlagosan négy hónap alatt, 29 órás gya­korlással kaptak vezetői enge­délyt, úgy, hogy minden 100 vizsgából 71 sikeres volt... — Az „árháborúról” mint vé­lekedik? — Árainkat — legalábbis mi — csak a biztonság rovására tudnánk csökkenteni. Kezdő vezetőknél jobban kopik az al­katrész, nagyobb az üzem­anyag-felhasználás, ami ter­mészetes. Mint ahogyan az is, hogy akik életre szóló instruk­ciót szeretnének nyújtani, kapni, számba veszik reálisan, mibe kerülhet a biztonság. Vajon miért nincs a közleke­désre oktatóknak érdekvédelmi szervezete az „árháború” mega­kadályozására? Mert piaci ver­seny ide vagy oda, az első közér­dek mégiscsak a biztonság. Sz. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom