Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-26 / 199. szám

1991. augusztus 26., hétfő SPORT © Jól nyitott a bajnok . A legmagasabb osztályban is megkezdődött a pontva­A dászat a labdarúgók háza táján. Szombaton öt, vasár- nap pedig három mérkőzést játszottak. Annakellené- 'o re, hogy Békés megyének nincs I. osztályú csapata, igyekszünk valamennyi mérkőzésről — ha röviden is — a jövő­ben rendszeresen beszámolni. Váci Izzó— Ferencváros 1—1 (0—1) Vác, 14 ezer néző. V.: Puhl (Bay, Nagy II. J.). Vác: Koszta — Bereczki, Carlos, Hahn — Zombori, Kriska (Bánföldi), Víg, Romanek, Szalai — Ré- pási (Orosz), Füle. Edző: Csank János. Ferencváros: Balogh — Kuznyecov, Telek, Keller — Páling, Lipcsei, Koch (Szenes), Rácz (Simon) — Schneider, Wukovics, De- szatnik. Edző: Nyilasi Tibor. G.: Wukovics a 10., Orosz az 50. percben. Hamar vezetést szerzett a Fe­rencváros: Schneider elvihar- zott a jobb szélen, majd az ötö­sön belülre passzolta a labdát. Koszta kivetődött, már minden­ki elkönyvelte, hogy övé lesz a labda, ám kezéből kiperdült a pettyes, s az ötösön álló Wuko­vics hamar föleszmélve a kapu közepébe gurított, 0—1. Az 50. percben egyenlített a hazai csa­pat, amikor Zombori a jobb szél­ről pontos labdát ívelt az ötösre, egyenesen Orosz homlokára, aki a megdermedt kapus mellett a kapu közepébe fejelt, 1—1. A mérkőzés vége felé furcsa ese­mények zajlottak a pályán. Egy sárga lapot követően szabadrú­gáshoz jutott a Fradi, miközben Puhl játékvezető könyvelte az esetet, Wukovics a hálóba vágta a labdát. A játékvezető először gólt ítélt, majd a váciak tiltako­zására visszavonta a találatot és újra rúgatta a szabadrúgást. A küzdelmes, jó iramú talál­kozón igazságos pontosztozko­dás született, noha egy ideig igen feszült hangulat uralkodott a pályán a sok szabálytalanság miatt. Jó: Bereczki, Carlos, Hahn, Zombori, Víg, ill. Balogh, Kuznyecov, Telek, Lipcsei. Haladás — MTK-VM 2—1 (0—1) Szombathely, 13 ezer néző. V.: Vad (Huták, Komáromi). Haladás VSE: Kutasi — Neudl, Talapa T., Nagy M., Görög — Marton, Illés, T opor (Tóth), Elekes — Schaffer (Halmosi), Berbás. Edző: Tö­rök Péter. MTK-VM: Zsibo- rás — Horváth, Híres, Bog­nár, Kecskés — Ivanics, Van- csa, Pölöskei (Kriszt), Keresz­túri (Talapa J.) — Hámori, Balogh. G.: Vancsa a 15., Elekes a 66., Tóth a 81. percben. Egy remekbe szabott akció végén Horváth átadásával Vancsa ugrott ki és 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0—1. A második félidő közepén Elekes 16 méteres lövését Zsiborás még kiütötte, ám a szemfüles Berbás megszerezte a labdát, visszagurított a középpályás elé és Elekes másodjára nem hibázott, 1—1. A 81. percben szabadrúgáshoz jutott a Hala­dás, amit Elekes hajtott végre. Észrevette, hogy Tóth üresen áll tőle nem messze, legurított hoz­zá, s ő 22 méterről a jobb felső sarokba bombázott, 2—1. Kevesen gondoltak arra, hogy ezen a találkozón sikerül kétvállra fektetnie az újoncnak az MTK-VM együttesét. Az első játékrészben nem volt egy súlycsoportban a két csapat és csak a fővárosi csatárokon mú­lott, hogy nem nagyobb gólkü­lönbséggel tértek pihenőre. Ez megbosszulta magát, szünet után talpra állt a szombathelyi gárda és két szerencsés góllal győzött. Jó: Kutasi, Görög, Il­lés, Elekes, ill. Horváth Cs., Vancsa, Pölöskei. Kispest- Honvéd FC— Győri Rába ETO 2—0 (1-0) Kispest, 6 ezer néző. V.: Stamler (Kovács I. L., Ring). Kispest: Gulyás — Csábi, Bérczy, Csepregi, Plókai — Marozsán (Halmai), Pisont (Urbányi), Kovács E., Csehi — Vincze, Negrau. Edző: dr. Mezey György. Rába ETO: Végh — Csikós, Sánta (Tóth L.), Bimbó, Virágh — Bognár, Vaidean, Farkas — Rugovics, Plotár, Csertői (Ördög). Edző: Glázer Róbert. G.: Negrau a 20., Vincze a 68. percben. Csehi 23 méteres, elegánsan megsuhintott lövését a győri kapus zavarában maga elé ejtet­te, Negrau rácsapott és közelről a kapuba pöccintett, 1—0. A második félidő közepén túl, a 68. percben több kihagyott hely­zet után, amikor már a kispesti drukkerek is méltatlankodtak, Pisont trükkösen futtatta lyukra Vinczét, aki nagy nyugalommal gurított a kapu jobb oldalába, 2—0. A bajnok Kispest-Honvéd ott folytatta a nyitányon, ahol a ta­vaszi bajnokságon abbahagyta, ahol megrendíthetetlen volt és egyre-másra vezette a támadá­sokat és akár nagyobb gólkü­lönbséggel is győzhetett volna. JÓ: Pisont, Kovács, Negrau, Vincze, ill. Vaidean. Vasas— Veszprém FC 3—1 (1—0) Fáy utca, 5 ezer néző. V.: Molnár (Kurmai, Bognár). Vasas: Babócsi — Juhár — Turbék, Geress, Klink — Kecskés, Sirinbekov. Gala- schek, Szilveszter (Coco Ai­res) — Zvara (Szamosi), Clau­de. Edző: Gellei Imre. Veszp­rém FC: Rótt — Pál, Csík, Lantai, Szécsi — Csornai, Kiss Zs., Kelemen, Horváth (Ké­noszt) — Sülé, Lehota (Varga L.). G.: Claude a 10., Sirinbekov az 50., Coco Aires a 61., Ké­noszt a 75. percben. A 10. percben Szilveszter átadásábal Claude ugrott ki a bal oldalon és éles szögből, mintegy hat méterről laposan a jobb sarokba lőtt, 1—0. A szü­net után öt perccel Sirinbekov 22 méterről küldte kapura a lab­dát, a lövés egy védőn megpat­tant és a későn mozduló Rótt mellett a bal sarokba hullt, 2—0. A 61. percben Claude a bal ol­dalról mintaszerű beadást varázsolt Coco Aires vállára, aki öt méterről nem hibázott, 3—0. A nagy hazai fölény köze­pette fellazult a védelem, így a 75. percben Kénoszt kiugrott a felező vonalról és Klink díszkí­séretében 15 méterről talált a hálóba, 3—1. Csak addig volt izgalmas az összecsapás, amíg a Veszprém bírta erővel. Ezt követően a fő­városiak nagy fölénybe kerül­tek. Érdekesség, hogy a Vasas góljait csak idegenlégiósok szerezték. Jó: Juhár, Sirinbe­kov, Claude, Coco Aires, ill. Csík, Sülé. Videoton- Waltham— Pécsi MSC 0— 1 (0-1) Székesfehérvár, 6 ezer néző. V.: Nagy L. (Varga S., Fekete). Videoton: Mitring — Kuttor, László, Kutasi, Vadász — Molnár (Csucsánszky), Sallói, Dubecz, Bekő — Földes (Vaj­da), Takács. Edző: Burcsa Győző. Pécs: Bodnár — Bó­dog, Balogh, Braun — Kónya, Jenei, Kocsis, Palaczky — Magyar (Ulveczky), Czéh, Be- lansky (Mörtell). Edző: Gara­mi József. G.: Magyar a 29. percben. A mérkőzés egyetlen gólja a „harmad” végén esett, amikor Czéh beadására Mitring rosszul mozdult ki, Jenei lövése kipat­tant a védőkről, így a bal oldalról Czéh lőhette középre a pettyest, amelyre Magyar ügyesen kilé­pett és öt méterről laposan a kapu bal alsó sarkába pörgetett, 0—1. A mérkőzésen a pécsiek lát­hatóan jobban tudták, hogy mit akarnak, s ennek megfelelően agresszivitást is vittek a játékba. Tudatosabb játékuknak köszön­hetik a két pontot a vendégek. Jó: Mitring, Kuttor, Sallói. ill. Bodnár, Bódog, Jenei, Magyar, Czéh. BVSC- Tatabánya 1-1 (0-1) Szőnyi út, 4 ezer néző. V.: Márton. BVSC: Erdélyi — Kincses, Pintér, Iscsak, Nyiki- forov — Kroner (Garas, 72.p.), Farkasházy, Nahóczky, Farkas, Selmeczi (Balogh, a szünetben) — Gracsov. Tata­bánya: Tőkés — Miksi, Jár- fás, Hegedűs — Máté, Banica, Simon (Kiszi, 65.p.), Klausz — Süveges (Horváth, 81.), Szendrei. G.: Farkasházy a 48., Simon a 33. percebn (11-esből). A Szőnyi úton 34 év után ját­szottak újra NB I - es mérkőzést, ennek jegyében a kezdőrúgást az egykori kiváló vasutas-lab­darúgó, Csemai Tibor végezte el. Süveges fel vágása miatt a Bányász félóra elteltével bünte­tőhöz jutott, ezt Simon váltotta gólra, 0—1. Az 55. percben ket­tős kiállítás következett (Ba­logh, illetve Banicza), majd a hazaiak próbálkozásait koro­názta siker — Farkasházy bombája nyomán, 1—1. A második játékrész volt él­vonalbeli színvonalú, a vendé­gek rutinjuknak köszönhették az egyik pontot. Jó: Pintér, Farkasházy, ill. Lázár, Járfás. Diósgyőri VTK—Siófoki Bányász 0—2 (0-1) Diósgyőr, 14 ezer néző. V.: Pillér. DVTK: Knotz — Bém, Parhomenko, Danes, Szabó Zs. — Molnár (Leskó 70.p.), Petcu (Huszák 66.p), Kertész, Vitelki — Farkas, Váczi. S. Bányász: Bíró — Keszeg, Zare, Olajos, Wolf — Máriási, Dúró, Fodor, Meksz — Fi­scher (Szilágyi, 86.p), Gregor (Kálmán,79p.). G.: Fodor a 31., Gregor a 73. percben. Nagy védelmi hiba után Par- homneko hazaadására Fodor lecsapott és tíz méterről nem hibázott. 0—1. A Balaton-par- tiak a 73. percben biztosították be győzelmüket: Fodor beadá­sát Gregor 5 méterről elegánsan passzolta gólba. 0—2. A vendég Siófoki Bányász félgőzzel is biztosan nyert az újonc otthonában. Jó: Knotz, Bém, Kertész, ill. Zare, Fodor, Meksz, Keszeg. Zalaegerszegi TE—Újpesti TE 0—2 (0—1) Zalaegerszeg, 12 000 néző, V.: Hartmann. ZTE: Tóth — Dobos, Szabó I. Zs. (Gyurkics, 63. p.), Hor­váth A., Halápi — Fújsz, Ró­zsa, Kovács L., Karbuczky (Zalys, 72.) — Pálcsa, Szabó II. Zs. Újpest: Brockhauser — Tomka, Szőnyi, Szabó Gy. — Kaspar, Miovecz, Tóth J. (Ba­lázs, 75. p.), Szlezák — Bácsi (Véber, 46.), Cigan, Eszenyi. Gólszerzők: Eszenyi a 24., a 48. percben. Váratlanul szerezte meg a vezetést a vendégegyüttes a 24. percben. A tétovázó Horváth és Szabó I. Zs. között Eszenyi kilé­pett, és a tehetetlen Tóth mellett 10 méterről a jobb alsó sarokba gurított, 0—1. Fordulást köve­tően gyorsan eldőlt a találkozó sorsa, ismét Eszenyi volt a fő­szereplő, alaposan megforgatta a hazaiak védelmét, majd nyolc méterről a bal felső sarokba lőtt, 0—2. A második újpesti találatot követően egyértelműen a ven­dégek irányították a játékot, az történt a pályán, amit ők akartak, bár az újonc akaratával nem volt probléma, sőt újabb gólhelyze­teket is kialakítottak, de ezen az estén nem tudták bevenni Brockhauser kapuját. Ezen az estén az ifjúság és a tapasztalat találkozott Zalaegerszegen, hi­szen köztudott: a ZTE az NB I. egyik legfiatalabb korátlagú csapata — a 90 perc során a ruti­nos fővárosiak megérdemelten győzték le az egerszegi fiatalokat. Jó: Eszenyi, Brock­hauser, Szőnyi, Szabó, Mio­vecz. Egerszegi: három arany Szabados a váltóval bronzérmes Vasárnap Athénben befejeződött az úszó Európa-bajnokság. ~~ A férfi 200 m-es vegyesúszásban Darnyi Ta­más távollétében a fiatal Cze­ne jól tartotta magát, s végül egyéni csúcsához közeli idő­eredménnyel az 5. helyen vég­zett. Következett az EB utolsó előtti versenyszáma, amely­ben két magyar, Egerszegi Krisztina és Szabó Tünde vá­gott neki a 200 m-es távnak. A hátúszásban úgy száguldott Egerszegi, mint akit motorcsó­nak húz, már 100 m-nél két testhosszal vezetett Szabó előtt, s ami még eddig nem történt meg Athénben: a kö­zönség a verseny közben fel­állva tapsolta végig a magyar vi­lágklasszis célbarepülését. Az ideje: 2:06,62 pedig fantaszti­kus új világcsúcs. Szabó Tünde is kitett magáért, nagy egyéni csúcsot úszva szerezte meg má­sodik EB ezüstjét. A sajtótájékoztatón Egersze­gi Krisztina így összegzett: — Köszönöm ezt az eredményt az edzőmnek, a menedzseremnek, szeretetük, támogatásuk nélkül mindez nem sikerült volna. 150 méternél láttam a táblán a része­redményemet, ebből már tud­tam, hogy világcsúcs lesz a vége. Az utolsó versenyszámban, a 4x100 m-es férfi vegyes­váltóban Szabados Béla is in­dult. A békéscsabai fiú a magyar csapat negyedik úszójaként a harmadik helyen álló Horvát hot váltotta, végül nagy küzdelem­ben, hajszállal lemaradva ne­gyediknek érkezett a célba. A váltó időeredménye 3:42,35 perc, új magyar rekord. A végére is jutott csattanó: a döntő után szabálytalan váltás miatt kizár­ták- a magyar négyes előtt vég­zett németeket, így mégiscsak bronzérmesek lettek Szabado­sék. A nap kellemes ráadását a magyar vízilabdás lányok szol­gáltatták, akik 1 l:8-ra verték a címvédő hollandokat, s aranyér­met szereztek. A magyar csapat EB-mérle- ge: öt arany-, három ezüst- és egy bronzérem. Olasz és szovjet gyalogló győzelemmel kezdődött a tokiói atlétikai vb Rosza Mária tizenharmadik A harmadik szabad­téri atlétikai világ- bajnokság első ver­senynapján három számban avattak bajnokot, a férfi 20, illetve a női 10 kilo­méteres gyaloglásban, valamint a női súlylökésben. A nyolc­napos versenysorozat első aranyérmét a 34 esztendős moszkvai olimpiai bajnok, egy­ben világbajnoki címvédő olasz Maurizio Damilano vehette át, a 20 kilométeres táv legjobb­jaként. Ebben a számban a magyar Urbanik Sándor a 14., Dudás Gyula a 28. helyen ért célba. A vb első női bajnoka a szov­jet Alina Ivanova lett, aki Dami- lanóhoz hasonlóan világbajnoki csúccsal érdemelte ki az arany­érmet. A magyar Rosza Mária 13., Alföldi Andrea 14. lett. Lengyel győzelem egyéniben, szovjet világbajnoki csapatsiker Bronzérmes Madaras és a magyar válogatott Csalódást keltő telje­sítménnyel zárta sze­replését a San Anto- nió-i öttusa világbaj­nokságon a magyar válogatott: a bajnoki címét megvédő Szovjet­unió és a meglepően jól verseny­ző Lengyelország mögött csu­pán a harmadik helyezést tudta kivívni. A Madaras Ádám, Mi- zsér Attila, Fábián Lászjó össze­tételű hármasfogatnak még a dobogó harmadik helyéért is kemény csatát kellett vívnia, amit az is bizonyít, hogy a régi vetélytárs olaszok mindössze 50 ponttal maradtak el Horváth László együttesétől. Az egyéniben óriási megle­petésre a lengyel Arkadiusz Skrzypaszek bizonyult a leg­jobbnak, mögötte a svájci Peter Steinmann lett a második, a magyar válogatott újonca, a szöuli olimpiai bajnok Martinék Jánost a trióból kiszorító Mada­ras Ádám a harmadik. Fábián a 21. helyet szerezte meg, erre a „nyerő számra” ezúttal aligha lehetett büszke. Még nagyobb csalódást keltett Mizsér Attila, akinek végeredményben a 31. hellyel kellett beérnie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom