Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-26 / 199. szám

1991. augusztus 26., hétfő VIDÁM OLDAL A pápalátogatás humora A Szentatya látogatása alkalmából egyes po­litikusainkat, ki­emelkedő munkássá­gukért még életük­ben szentté avatta... Kárpótlásról — Kérem a következőt — mondta a Kárpótlási Bizottság, de már nagyon unta az egészet. Nagy szakállú férfiú ült be a val­latószékbe, de ha még akkora szakálla lett volna, az is kárba- vész, mert a Kárpótlási Bizott­ság rá sem nézett. — Nevünk? — kérdezte pa­pírjaiba mélyedve. — Vazul — mondta a szakál­las, mert látta, hogy tagadással nem megy semmire. — Panaszunk? — Kérem, az én fülembe for­ró ólmot öntöttek. —Aha—mondta a Kárpótlá­si Bizottság. — És mikor történt volna ez 1 — Még a monolitikus állam- alapítás korában. — Aha. És ön még mindig igényt tart kártérítésre? — Micsoda beszéd, kérem. Végül is az az egy füle van az embernek.-— Kettő — mondta a Kárpót­lási Bizottság, mert igencsak kukacos volt. — Nos, a kárpótlá­si összeg megállapításánál min­denesetre figyelembe kell ven­nünk azt a körülményt, hogy az adott korban fülből rengeteg, forró ólomból viszont végtele­nül csekély mennyiség állt a fi­zetőképes piac rendelkezésére. Minthogy a forró ólom forgalmi értéke akkortájt meglehetősen magas volt, még az is előfordul­hat, hogy Ön csinálta a jobb üz­letet. Ennyi idő elteltével vi­szont elévültnek, behajthatat­lannak ítélem az Ön adósságát, csakhogy lássa, milyen megértő szívvel viseltetünk Ön iránt. Mindent egybevetve mindket­ten jobban járunk, ha Ön most békével távozik. Kérem a követ­kezőt. Csinos fiatal hölgy ült a fotel­ba, finom vonású fejét a hóna alatt hozta. — Nevünk? — Stuart Mária vagyok, — Panaszunk? — Nézzen rám, kérem. szólván — Én nem azért vagyok itt, hogy Önre nézzek, hanem, hogy kárt pótoljak. — Nos, a férjem lefejeztetett. — Érdekes. Mikortájt történ­hetett ez? — Nem szép egy hölgy korát firtatni. Érje be annyival, hogy már jópár száz éve. — És még mindig igényt tart kárpótlásra? — Erre a hajmeresztő ostoba­ságra nem is válaszolok. Még gyönyörű, hogy igényt tartok a kárpótlásra. Végül is az az egy feje van az embernek. — Kivéve, ha sárkány — motyogta a Kárpótlási Bizott­ság. — Viszont elismerem, hogy az Ön esetében ez nem foroghat fenn. Nézze asszonyom, őszinte leszek Önhöz. Az igénye jogos, de fejben magunk is nagyon gyengén állunk. Tehát várnia kell. Kérem a következőt. Sápadt fiatalember állt a fal mellett, kis vörösbama szakál­lal. A fején töviskoronát viselt. — Önt ismerem valahonnét — mondja a Kárpótlási Bizott­ság. — Ha jól emlékszem ke­resztre feszítették. Koncepciós per volt, tudom. De miért is? — Én voltam az őskeresztény kurzus megalapítója, kérem — mondta a jövevény csendesen. — És ezért akkor üldözés járt? Érdekes. Ön joggal tart igényt kárpótlásra. — Nincsen ilyen szándékom, kérem. — De uram, Önt egy besúgó juttatta rendőrkézre, valami Is- karióti, Önt megverték, ruháza­tát megszaggatták, mindenét elvették, lándzsát döftek az ol­dalába, kivégezték és mégsem kér kárpótlást? — Nem tehetem kérem. Tet­szik tudni, én forradalmár vol­tam és éppen a legfelforgatóbb eszmém gátol meg abban, hogy bármikor bármit is számon kér­jek. Ugyanis földi életem utolsó percében így szóltam: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” „ . Peterdi Pál Viccturmix Miklóst megkérdezi a barátja: — Mondd csak, tulajdonkép­pen te miért kocsmázol annyit? Állandóan a vendéglőkben ülsz. — Hidd el, barátom, csak a zene kedvéért. — Hát akkor miért nem jársz hangversenyekre? — Mert ott nem árulnak sze­szes italt. * Kovács a vendéglőben ebédel és egyszercsak undorodva fel­kiált: — Pincér, két légy úszik a levesemben! A pincér szemügyre veszi a tányért, aztán így szól: — Téved uraságod. A legyek már nem úsznak. A legyek már döglöttek. * Három bárhölgy beszélget: — Ha nyerek a lottón, veszek egy nyaralót. — Én egy vadonatúj BMW-t vennék — tódítja a másik. Mire sóhajtva megszólal a harmadik: — Én egy egész hónapig egyedül szeretnék aludni! * Vendég tér be egy lerobbant zugvendéglőbe. Ránéz az ab­roszra, és felháborodva mondja: — Pincér, ezen az abroszon rajta van az egész étlap! A pincér nem jön zavarba, rögtön visszakérdez: — Na és, legalább tetszett már valamit választani? * A vendéglőben odafordul egy férfi a pincémőhöz: — Kisasszony, kérek egy adag fás irtot és egy jó szót!.., A felszolgálónő pár perc múlr va hozza a fasírtot és szó nélkül leteszi az asztalra. — Na és, hói marad a jó szó? — nyűgösködik a vendég. A pincémő a férfi füléhez ha­jol: — Ne egyen a fasírtból! * —Uram, Ön az, akinek ellop­ták az esernyőjét? — kérdi a pincér az egyik vendégtől. — Igen. Megtalálták? — Nem, de már elállt az eső!

Next

/
Oldalképek
Tartalom