Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-30 / 177. szám
1991. július 30., kedd © SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE A védnök Pozsgay Imre Sárréti piknik: augusztusban Ha hiszik, ha nem, az emlékezetes Páneurópai Piknik szellemi atyja itt él megyénkben — mit megyénkben... egyenesen Szeghalmon(l) —, úgyhogy méltán lehet az augusztusban megrendezésre kerülő Sárréti Piknik jegyében készült oldalunk főszereplője. Mészáros Ferencnek hívják és Füzesgyarmaton dolgozik, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál, mint villanyszerelő csoportvezető. Természetesen ennek a sárréti, szárnyait bontogató rendezvénynek is ő a mozgatórugója. — Már a Páneurópai Piknik szervezésekor gondoltunk arra, hogy jó lenne egy ahhoz hasonló „kézfogás” itt a keleti határ mentén is. Most, hogy Debrecenből ide jöttem dolgozni, úgy gondoltam ideje megpróbálni. —De hát mi hajtja ? Hisz any- nyi gondja, baja van az embernek így is... — Úgy érzem rettentő nagy az emberekben az idegengyűlöi i let. Aki messziről jött—határon belülről vagy kívülről —, netán sötétebb a bőre, előítélettel fogadják. Mi ezen a Sárréti Pikniken tnegadjuk a lehetőséget az ismerkedésre, mert ez az egyetlen módja az előítéletek legyőzésének. Megfigyelte már, a gyerekek hogyan kötnek pillanatok alatt barátságot a játszótéren? Nos, erre mi felnőttek nem vagyunk képesek. De lehetnénk... Vésztő-Mágor — a hasonlatnál maradva — egy hatalmas játszótér lesz. — Ha jól értem, határainkon túlról is várnak vendégeket? — A jugoszláviai események úgy hiszem ugyabból a fekélyből nőttek ki, amelyről az imént beszéltem. Előbb embernek kell lennünk, aztán magyarnak. A sorrendet nem szabad megcserélni! Visszatérve a kérdésére: természetesen a határainkon túl élőket is nagy szeretettel várjuk. Minden kapcsolatunkat megmozgattuk e cél érdekében, hogy milyen sikerrel, ez akkor, augusztus 18—19-én derül ki, a pikniken. Egyébként a Parlament legutóbbi ülésszakán is több száz meghívót juttattunk el a honatyáknak, akik az ország legkülönbözőbb területeire viszik el a piknik hírét. — Támogatók? — Akadtak. Akik mellénk álltak, teljes erőbedobással segítenek. Az persze más kérdés, hogy lehetnének többen is. Különösen a vállalkozókban csalódtam. Kevesen vannak, akik áldozatra is képesek az ügy érdekében, pedig ha ismertebbé válik ez az országrész, ez az üzletnek is jót tesz. És mégis, volt, aki egyenest így fogalmazott: inkább nőkre költők, mint a piknikre. Persze akadt azért kivétel is. Az „Ottó és Társa” cég például... — Ne tovább! Okét felkeresem a napokban. — És nem egy vállalat, szövetkezet, gazdaság sietett a segítségünkre. Bizonyos szerződések pedig még folyamatban vannak. Megnyugtatásul azért hamar hozzáteszem: 180 ezer forintunk már összejött, ez fedezi a költségeket. — A programokról még nem beszéltünk. — Vendégünk lesz az S-Mo- dell, Maksa Zoltán, Dinnyés József... A néptáncgálán magyar és külföldi együttesek lépnek fel, de a táncház keretében a közönséget is megmozgatjuk. Azíán jönnek dixie- és bluesze- nekarok, hogy a gyermekvetélkedőkről és a korosztályonkénti futóversenyről ne is beszéljek... — Olvastam a meghívójukban Európa-fasor telepítéséről is... — Igen, minden európai országnak egy fát ültetünk. A nagykövetségeket már megkerestük, egy részük válaszolt is, a többiek levelét a közeljövőben várjuk. Az ''hippoQt sokuk számára a szabadságolások miatt nem szerencsés. — Nem lesz könnyű ekkora tömeg ellátása. Erre is gondoltak? — Természetesen. A sátorozási lehetőség szinte korlátlan. (Erről jut eszembe: egy cserkésztábor is lesz itt a piknik idején.) Az enni-innivaló pedig vagy ingyenes lesz, vagy csak névleges összeget kérünk érte.-— Sok sikert kívánok a további munkához önnek és a szervezőbizottságnak! Nyitott szemmel fusson... ...aki részt vesz azon a futóversenyen, melyet a Sárréti Piknik alkalmából indítanak a rendezők, a Vidra-tanyától Vésztő- Mágorig! Réthy Zsigmondot, a múzeumi igazgatóság természettudományi osztályának vezetőjét arra kértük, így, a lapon keresztül vállalkozzon, egy kis idegenvezetésre! Mutassa be a tájat? amisre a futók útja vezet! Nos, hölgyeim és uraim! Helyezzék magukat kényelembe! Útra kelünk. Nem is gondolnánk, hogy valamikor ezen a tájon végeláthatatlan láptenger fogadott volna minket. Aztán a XIX. századi vízszabályozás hatására alakult ki a mai kép. Csodálatos ártéri tájrészletek — gazdag élővilággal: teknősbékákkal, vidrákkal, úszómadarak sokaságával —, ejtik ámulatba az erre járókat. De érdemes figyelni a másik uralkodó tájformát, a nagy, puszta térségeket is. E területeket olyan növénytársulások uralják, melyeket csak ritkán fedezhetünk fel az ország más területein. És ha a futók elérték végső céljukat, a Mágori Szabadtéri Kiállítóhelyet, amíg az üdítőt, netán a sört iszogatják, ne feledjenek itt sem egy rövid pillantást vetni a természetvédelmi szempontból is értékes környékre. Érdemes! De egyvalamire azért fel kell hívnunk a figyelmet! Csak addig tart a varázslat, amíg megóvjuk környezetünket. Nem véletlen, hogy Réthy Zsigmond aggodalommal gondol erre a -— talán méltán nevezhetjük így — augusztusi népünnepélyre. Bízunk benne, nincs oka az aggodalomra! S ha most nem is tudunk mindent megfigyelni, érdemes máskor is, piknik után is elzarándokolni ide. Már csak azért is — ezt is „idegenvezetőnk” mondta el —, mert egy ilyen táj nehezebben tárulkozik fel, mint ha mondjuk egy hatalmas hegy előtt állunk... Ez benne a szép. Ám intimitását köny- nyen elvesztheti, ezért tanácsos kisebb kirándulócsoportokban, netán magányosan bejárni a környéket. A szobor már elkészült... A többiek reméljük ott lesznek! Még nem említettük: népművészeti kirakodóvásárt is terveznek a Sárréti Piknikre. Felkerestünk hát egy meghívott fafaragót. Nem rajtunk múlt, hogy nem egészen arról számolt be, amiről kérdezni akartuk. Sőt... Füzesgyarmaton, munkahelyén leptük meg Vári Mihályt. Áddig még csak derűsen nyilatkozott, amíg arról faggattuk, miként kezdett faragni? Elmondta, hogy amikor néhány éve gerincsérvet kapott, unalomból vette elő a vésőt. Nyolcvan kisebb, nagyobb figurát faragott meg gyógyulásáig, aztán „mint más a napraforgóevést” — ő fogalmaz így —, nem tudta abbahagyni. Mígnem... „Tudja nem kedvez ez^ az időszak a művészeteknek. Élni kell, dolgozni, hogy legyen kenyere az embernek. Mondhatná erre, miért nem adom el, amit faragtam? Hát kérem, ha nyerészkedni akarnék az ügyön, bóvlit kellene gyártanom. Ha meg olyat szeretnék piacra dobni, amit magam sem szégyellek, arra nincs kereslet, vagy inkább nincs pénz. Szóval marad a kereseti lehetőség itt, a tsz-ben, ahol dolgozom. Es nyugdíj előtt nem fickándozhat az ember, teljes erőbedobással kell tennie a dolgát. Mi energia marad akkor, mit gondol, a faragásra... Egy szó mint száz, nekem nincs mit kínálnom a pikniken. Sajnos ez a helyzet. Talán ha pedagógus lennék, és több lenne a szabadidőm. Vagy ha sok pénzem lenne... De így...” Kétezer kiskanál Mint látják, riportalanyaink mindegyike kötődik a Sárréti Piknikhez. Egy szeghalmi kétszemélyes vállalkozás, az „Ottó és Társa” például úgy gondolta, a maga módján hozzájárul a rendezvény sikeréhez. Kétezer kis- kanalat ajánlottak fel... Persze sokan nem tudják mit takar a cég elnevezése, megkérdeztük hát Kincses Ottót, az egyik tulajdonost, mivel foglalkoznak tulajdonképpen? Mint elmondta, egy német céggel vannak ötéves szerződésben, számukra kell leszállítaniuk ez idő alatt 350 millió — nem tévedés! — darab egyszer használatos műanyag evőeszközt. Ennyit az „Ottó és Társáról”, s még talán annyit, hogy kezdő vállalkozás az övék, hiszen alig néhány hónapja indultak. Hogy miért sorakoztak fel a piknik támogatói mögé? Kincses Ottó erről így nyilatkozott: „Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egy hasznos, jó kezdeményezés anyagiakon bukik meg. Ez a piknik tetszik nekem, rajtam ne múljék a sikere.” Az oldalt írta és összeállította Nagv Ágnes. A fotókat készítette Gál Edit Szégyen ide, szégyen oda, most — mikor „piknikügyben” utazgattam Szeghalmon és környékén — tudtam meg, hogy Vésztőn él egy szobrász- művész, Csepregi Zoltán. Fel is kerestem hamarjában, hiszen Mágoron, a népi írók szoborparkja új alkotással gyarapszik, és a pikniken avatásra kerülő Kovács Imre-szobor alkotója éppen ő, Csepregi Zoltán. — A megbízást az elmúlt év őszén kaptam. Nem ez az első munkám a népi írók szoborparkjában, hiszen Erdélyi Józsefet is én mintáztam két esztendeje. — Munkái hol láthatóak még? — Hogy csak néhányat említsek... Szarvason, a gimnázium előtt áll a Vajda Péter-szobrom, de szívesen gondolok -vissza Szalay Mihály szobrára is. A HAKI első igazgatója volt, jól ismertem őt, szívesen tettem eleget a megbízásnak. —Mióta él Vésztőn? — Három éve, de nem szívesen beszélek a magánéletemről... — Rendben, akkor térjünk vissza a munkájára! Hogy áll a Kovács Imre-szoborral? Egyáltalán, hogyan készül el egy ilyen alkotás? Elég egy fotó, és... — Nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen ahhoz, hogy azonosulni tudjak a modellel — mert enélkül nem megy — fel kell kutatnom az irodálmát. Csak ezután szabad a mintázásba fogni... Egyébként a szobor kész van, ha kívánja, megmutatom. Ott áll a műteremben. Megnéztem. így már én is tanúsíthatom: avatásra kész Csepregi Zoltán szobrászművész alkotása. Egy produkció a sok közül... Uj látványosság Mágoron A szálak Körüsladányba is elvezettek. Itt él az a fiatalember, Komróczki Gyula, aki azt a citeraegyüttest vezeti, amely—sokak mellett—fellép a pikniken. Szívesen beszél kedvteléséről, kérdezni sem kell. Csak jegyezni... „Úgy ötödik osztályos lehettem, amikor édesapám azt mondta, ha megtanulok tökéletesen öt dalt, úgy az ócska köl- csöncitera helyett csináltat nekem egy vadonatújat. Igyekeztem nagyon, sikerült is a dolog. Kovács Pista bácsi készített is egy szép hangszert, azon játszottam ezután. Még másokat is próbáltam megnyerni az ügynek, néhány osztálytársammal egy kis zenekart alapítottunk. Ment is ez nyolcadikig, de akkor Szentesre mentem tanulni, úgyhogy csak a magam kedvére vettem elő a citerát. Igen ám, de egyszer, a város egyik lakótelepén maghallottam valaki játékát. Csak úgy nem mehettem fel az emeletre, hogy tessék mondani ki játszott itt, de addig nem nyugodtam, míg nyomára nem bukkantam a szép hangok elő- csalogatójának... Mert volt Szentesen egy zenekar, náluk tanultam meg igazán játszani. Később, mikor hazakerültem, ismét próbálkoztam ezzel a dologgal, sikerrel. Lett együttesem. Most velük mutatkozom be Mágoron. Egy sárréti dalcsokrot mutatunk be és ha sikerül, a székely verbunkot öt szólamra. Természetesen erre csak akkor vállalkozunk, ha nem vallunk vele szégyent. Tudja két hete nősültem, nem sok időm volt a próbákra. Ha kéri, talán majd egyszer a feleségem is megtanítom citerázni, de ha gyerekem lesz, őt biztos beavatom a zenélés gyönyörűségébe.” Bizonyára szívesen fogadják a kétnapos, nagyszabású rendezvénysorozat résztvevői, hogy megnyitják a nagyközönség előtt azt a pákásztanyát, mely hű mása azoknak, melyekben a halászok éltek egykoron. Azt még csak sikerült meg- tudniok a kivitelezőknek, hogyan készültek e házikók, ám hogy miként éltek bennük... Próbáltunk idős embereket felkutatni — akik itt, a Sárréten élnek, s mesélhetnének olvasóinknak e letűnt életformáról — sikertelenül. Kérem, ha tudnak valakiről, aki netán vállalkozna egy ilyen múltidéző beszélgetésre, jelentkezzenek szerkesztőségünk címén, az oldal szerkesztőjénél!
