Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-01 / 152. szám

SARKAD ÉS KÖRNYÉKE 1991. július 1., hétfő o Uborkatúra A következő adatok nem fris­sek, ám tanulságosak. Egy héttel ezelőtt a főváros közismert Bos- nyák piacán átlagosan 25 forint volt kilónként az uborka „árfo­lyama”, azaz ennyiért vették át a kereskedők a termelők szállít­mányát. Mint a méhkeréki Jova János kistermelő elmondta, a Bosnyák uborkaárusai közül minden harmadik méhkeréki ember volt. Mindez csak' azért érdekes, mert otthon, a faluban is van átvevő, nem is egy, há­rom. így aztán — első hallásra — teljesen logikátlan, hogy miért zötykölődik a kistermelő több száz kilométert, miért fizeti a nem olcsó helypénzt, ha egy­szer helyben is eladhatná termé­nyét. Vagy nem éri meg? — ta­lálgatom. — Úgy, ahogy mondja! — vágja rá azonnal Jova János. — Itthon három átvevő van, a Vi­harsarok Szakszövetkezet, a Sarkadi Lenin Tsz és a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ. Ők nyolcért, tí­zért, meg tizenkettőért vásárol­ják fel az uborkát. Ha itt adjuk el, Viharsarki ingázók 1. A kötegyáni Ungvári Mihály két alkalommal (1976-ban és 1991-ben) felmérést készített a sarkadi térség ingázóinak élet­módbeli szokásairól. A két fel­mérésből ez év tavaszán össze­hasonlító szakdolgozat szüle­tett. Az elkövetkezendő néhány sarkadi oldalunkra ebből raga­dunk ki egy-két érdekes részle­tet. ,,Vizsgálat 1976-ban: Az in­gázó dolgozók az egész napos munka után kimerültén térnek haza. A MÁV szolgáltatásai nem kielégítőek. A vasúti várótermek klubnak vagy könyvtárnak való berendezése elősegítené a dol­gozók szabadidejének hasznos eltöltését. A szabad szombatok beveze­tésével nagymértékben nőtt a szabadidő, viszont mindez a dol­gozó vonatkozásában nem a pi­henést, szórakozást, tanulást, önképzést jelenti. Nem megen­gedhető, hogy a dolgozók 53,8 százaléka »fusizással« töltse a szabadidejét! A megkérdezettek különböző megoldásokat javasoltak az in­gázók helyzetének enyhítésére. Ilyen például a lakóhelyen való minél több munkalehetőség te­remtése. A bejáró diákok esetében fel­tétlenül szükségszerű lenne a tanuló várótermek létrehozása, vagy a tanulókocsik beállítása ott, ahol legalább egy órát tölte­nek vonaton. Javaslom, hogy a párt- és KISZ-bizottságok vizsgálják meg az ingázók életmódját és szabadidejük eltöltését...” Tizenöt évvel ezelőtt még az ingázók egészségéért, holt­vagy szabadidejük értelmes el­töltéséért aggódott a szerző. Hogy mi a helyzet ma, arról a következő sarkadi oldalunkon .olvashatnak. Sarkadi kukamonológ Eddig hatan voltunk a városban szemeteskonténerek. A képvise­lő-testület rengeteget vitázott, kellünk-e vagy sem. Végül úgy dön­töttek, tizenegyre emelik a létszámunkat. Hetente háromszor, illetve szükség szerint ürítenek bennünket. Nekem sajnos elég rossz hírem van, ugyanis én vagyok a legszemetesebb konténer itt, a Bihar utca végén. Eddig még soha se nyilatkoztam, de most már nem bírom tovább! Lesül a fogantyúmról a vas, hogy mindig körém rakják a szemetet, amikor bennem is volna hely. Micsoda szégyen egy ilyen helyen konténernek lenni! semmi hasznunk sincs rajta. Körülbelül azt kapjuk vissza, amit belefektettünk a fűtéssel, fóliával... Ha a Bosnyákra vi­szem, ott 10 mázsáért átlagosan 5 ezer forint a tiszta hasznom ilyen árfolyam mellett. Persze, mint mondja, az „uborkatúrának” is megvan a maga hátránya, hiszen sokszor kiszámíthatatlan, hogy hány napot kell fenntölteniük. Addig itthon áll a munka, vagy leg­alábbis lelassul, attól függően, hogy hányán foglalkoznak még vele a családban. Elmarad a lo­csolás, a kaccsozás, az uborka meggörbül, megsárgul, szóval oda a minőség! Hogy mi a megoldás? Az egyik mindenképp az, hogy job­ban fizessenek az itthoni átve­vők. (Igaz, így jóval több terme­lő megmozgatásával, ahogy Jova János mondja „jóval több munkával” érnék el ugyanazt a hasznot.) A másik megoldás a kistermelők összefogása lenne. Ennek viszont az az ára, hogy négy-öt embernek ki kellene válni a termelésből, és csak a szervezéssel, szállítással kelle­ne foglalkoznia. Ezek az embe­rek még 4-5 forintos kilónkénti árrés esetén is szép summát ke­reshetnének, hiszen több ezer mázsa uborkáról van szó, csak kérdés, lesz-e rá vállalkozó. Levéltöredék Gesztről Tisztelt Szerkesztőség! Annak a reményében írok önöknek, hogy mielőtt papírko­sárba dobnák levelemet, elol­vassák azt. De ha nem így lenne, akkor se venném túlságosan a szívemre... A megújulni szándékozó Békés Megyei Hírlap mindad­dig nem tölti be hivatását, amig az újságírók kiválasztott inter­júalanyokat, úgynevezett sztá­rokat teremtenek maguknak, és ezek értéktelen, semmitmondó nyilatkozataikat közlik, és az egyszerű, nem vezető beosztású állampolgárok véleményét nem igénylik... Arról írjanak, hogy a község lakosságának közel 30 százalé­ka nyugdíjas, és azt nézzék meg, hogy a téeszben ledolgozott 30- 40 éves munkaviszony után csak havi 5000 forint körüli nyugdíjakat kapnak. Ehhez ha­sonló problémák sokkal inkább az újságba kívánkoznak... Úgy gondolom, hogy a leírtak csak vélemények és ajánlatok, betartásuk nem kötelező. • Tisztelettel: Bagdi Sándor nyugdíjas Új szalontára címezve A Békés Megyei Hírlap jú­nius 12-ei számában olvastam az „Igaza van a polgármester­nek” című írást: „Újszalonta igenis létezett 1935-ben...” A táblázatot én készítettem a KSH Statisztikai közlemények új sorozatának 99. kötete alap­ján. Ebben nem találtam Űjsza- lonta nevű települést. Nagysza­lonta viszont szerepel a fenti kiadványban. Miután világos, hogy ez a Nagyszalonta azonos az 1940 óta Újszalonta nevű községgel, így természetes, hogy a község 1935-ös adatai Újszalontára vonatkoznak. Eszerint a településnek saját tu­lajdonú földbirtoka 211 kataszt- rális hold volt 1302 aranykorona értékben. Az egy tagban lévő birtokból 167 kh szántó, 3 kh rét és legelő, 41 kh pedig földadó alá nem eső terület volt... Újszalonta történetének hiá­nyos ismeretéért szíves elnézé­süket kérve maradok: Zalai György Mi fáj a falubelieknek? A tavaly önállóvá vált Újsza- lontán annyira kevesen élnek (alig kétszázan!), hogy minden­ki tudja, az idén mindössze két kisbabával gyarapszik a lakos­ság száma. Az iskolás korúak öten, az óvodások is alig néhá- nyan vannak. Következés­képp... — Nincs értelme, hogy be­indítsuk az iskolát — mondja Szabó Lajos polgármester. — Persze mindenre fel kell készül­nünk, hiszen ha egy-két népe­sebb család betelepül, és az is­kolás korúak száma eléri a 15- 20-at, akkor nincs mese, hely­ben kell megoldanunk az okta­tást. Épp ezért, ha rendbe tettük a csúnyán elhanyagolt polgár- mesteri hivatalt, a következő lépés a hajdani iskolaépület fel­újítása lesz. Addig is Kötegyán- ba hordjuk a kicsinyeinket. Szabó Lajost a helybéli kis­gazdapárt támogatta a választá­sokon, nem meglepő tehát, hogy egyik szívügye a falu földje. Ami hajdan volt, ma nincs, ám a polgármester és még sokan a te­lepülésen szeretnék, ha ismét lenne. Összesen 3600 katasztrá- lis holdról van szó, amelynek egy részét ma a Kötegyáni Pető­fi Tsz, másik részét pedig az Újkígyósi Aranykalász Tsz használja. A föld Újszalontán van, ám termését más élvezi mindenféle ellenszolgáltatás nélkül — ez fáj a szalontai em­bereknek. — Hogy a kérdés hogyan dől el, azt majd csak a földtörvény és a szövetkezeti törvény meg­születésekor tudjuk meg — tárja szét a karját a polgármester, aki emellett minden tőle telhetőt igyekszik megtenni ebben a kér­désben. A földön kívül Újszalonta fel­virágzását a Mezőgyánba veze­tő 6 kilométeres földút aszfalto­zása segítené még. — Azt kell mondanom, hogy a szocializmus elvett a község­től mindent — folytatta Szabó Lajos. — Az artézi kutat, az is­kolát, a földet, az önállóságot, a kövesút építésének reményét, amit pedig még a Horthy-rend- szer idején beterveztek. Él lehet végezni a számításokat, meny­nyivel ráfizetésesebb a kerülőút a postának, az autóbuszoknak, a tejeskocsiknak és így tovább. Ha ez az út megvolna, Újszalon­ta teljes egészében bekapcso­lódhatna a térség vérkeringésé­be. És egyértelmű, hogy nem­csak mi járnánk jól... Mégsem bővül szennyvíztisztító A sarkadi szennyvíztisztító naponta 550 köbméter szenny­vizet képes megtisztítani, az igény azonban ennél jóval több volna. Ezért is örültek jó néhá- nyan a megyei önkormányzat javaslatának, miszerint „me­gyei pénzből” bővíthető lenne a sarkadi szennyvíztisztító. Cse­rében a tisztítónak fogadnia kel­lene a gyulai Pulmonológiai és Rehabilitációs Szakkórház napi 200 köbméternyi szennyvizét. Április közepén, amikor az ügy a sarkadi városatyák elé ke­rült, többen gyanakvással fo­gadták az ajánlatot. Vajon miért nem oldják meg helyben a kér­dést? Miért vezetik az isten háta mögé azt a szennyvizet? Talán bizony annyira fertőzött? Soka­kat persze az is foglalkoztatott, vajon mi haszna lenne mindeb­ből Sarkadnak. A képviselő-tes­tület hosszas vita után sem tu­dott egyértelműen dönteni a kér­désben. Abban állapodtak meg, hogy április végén mondanak végleges választ a megyei ön- kormányzatnak. Május elején Tóth Imre polgármester és Czeglédi András osztályvezető személyesen vitték a hírt Bé­késcsabára, hogy Sarkad né­hány feltétellel elfogadja az ajánlatot. A megyei önkor­mányzat az illetékes bizottságai elé terjesztette az említett felté­teleket, majd tájékoztatták a sar­kadi önkormányzatot, hogy mégiscsak Gyulán oldják meg a szennyvíztisztítást. — Mi történt? — fordultam Romvári Lászlóhoz, a megyei önkormányzati hivatal beruhá­zási főelőadójához. — A sarkadi szennyvíztisztí­tó telep jelenlegi kapacitását jö­vőre 1050 köbméterrel emeltük volna — válaszolta. — Ebből a pulmonológiai szakkórház két­százat kötött volna le. A fenn­maradó 850 köbméteres szabad kapacitás felett azonban kizáró­lag Sarkad akart rendelkezni. Nos, a bizottságaink ezt azért nem tudták elfogadni, mert mi az országos céltámogatási pá­lyázatunkat nemcsak Sarkad és a pulmonológia szennyvízprob­lémájának megoldására nyújtot­tuk be, hanem hogy arra később mások (Szanazug, Városerdő, DEFAG-telep) is rácsatlakoz­hassanak. Magyarul, mi egy ré­gió szennyvízproblémáján sze­rettünk volna segíteni. A másik elfogadhatatlan feltétel az volt, hogy a tisztítótelep-fejlesztés­ből származó érték Sarkad tulaj­donába kerüljön. Mivel a beru­házást (első ütemben legalább­is) a megyei önkormányzat vé­gezte volna, így ez megyei va­gyonnak számít. További tár­gyalásokra pedig nincs időnk, hiszen a szakhatóságoknak tett ígéret, hogy 1992-re megoldjuk a szakkórház szennyvízkérdését (ez a legégetőbb!), bennünket is sürget... A jelenlegi sarkadi víztisztító kapacitása napi 550 köbméter. Képünkön az előtisztító látható Az oldal fotóit Kovács Erzsébet készítette Para-bol(h)a Maratonira nyúlt a legutóbbi sarkadi képvi­selő-testületi ülés. Ember legyen a talpán, aki étlen-szomjan vagy fegyelmezetten végigül egy ilyen tízórás értekezést. Mai Para-bol(h)ánk ar­ról szól, melyik képviselő (vagy hivatali dolgozó) hogyan viselte eme rettenetes megpróbáltatást. De vágjunk a közepébe! Dr. Halász Tibor képviselő a testületi ülés ,,első felvonásának” végét egy jó nagy adag fagylalttal ünnepli. A szünetet követően láthatóan mindenki igyekszik a témára koncentrálni. Eközben Murok Ferenc és Béhr Attila képviselők életre szóló barátságot kötnek. Az elhangzottak minden egyes pontját külön is megvitatják, amin időnként jót derülnek, sőt—ki tudja miért—egy alkalommal Murok úr még Béhr úr fejét is megveregeti. Miközben pedig Dobi Imre képviselő szenvedélyesen szó­nokol az állattartásos rendelet hiányáról: „ Van­nak, akiknek a szomszédai örökre el vannak átkozva! Bűzlik a szag, és semmi se történik!”, a pénzügyi osztály vezetője, Otlecz Istvánná szomszédja virágmintás ruháját tapogatja: ,,Milyen anyagból van?” —suttogja őszinte ér­deklődéssel. Pintér Lajos a golyóstollát forgat­ja, Puskás Lajos alpolgármester a szakállát si­mogatja, Karácsony Sándorné pedig a tarkóját. És ekkor ismét szünet! Mire Halász képviselő úr megissza az élénkítő kávéadagját, Tóth Imre polgármester éles csengőszóval vet véget a szabadon mozgásnak. Újra a székek rabjai lesznek a képviselők. Ka­rácsonyáé cukorszopogatással tartja ébren a figyelmét, s ez olyannyira beválik, hogy még a szomszédja vállának tisztán tartására is futja erejéből. (Pintér úrról lesepreget egy hajszá­lat.) Pintér képviselőnek, Rencz doktornak és Molnár Tibor képviselőnek azonban — úgy tűnik — nem túl szerencsés napja van. Pintér urat fogfájás gyötri, Rencz doktort pedig a gravitáció üldözi. (Földre zuhan a szemüvege, utána a tokja.) Legpechesebb mégis Molnár úr, akit jegyzőkönyv-hitelesítőnek választottak,- s ez bizony azzal jár, hogy ki kell várni az ülés végét. Húsz órától haj- és bajuszsimogatással vezeti le türelmetlenségét, majd később azzal fenyegeti meg a testületet, hogy úgyis haza­megy. Szünetben Halász úr ismét megkávézik, az­tán tovább folytatódik a vita. Béhr és Murok képviselők rágcsálással ütik el az időt, Molnár úr tovább simogatja a haját, Sipos Lajos jegyző pedig hosszasan igazgatja csíkos inge zsebét, j Ekkor Béhr úr diplomatatáskájából hirtelen rövidke csengőszó hallatszik, amin természete- | sen Murok úr derül a legjobban. Tizenegy óra körül Halász képviselő várat­lanulfelveszi a zakóját, és közli, hogy fizikailag nem bírja tovább az ülésezést... Jó lapot kíván: Magyar Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom