Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-27-28 / 175. szám

1991. július 27-28., szombat-vasárnap © SPORT / III. BAG Kupa nemzetközi sakkverseny Itthon maradt a serleg A héten Bé- késcsabán, a megyei könyv- ' - í P tárban rendez- ték meg immá­ron harmadik alkalommal a BAG Kupa nemzetközi utánpótlás sakk- tornát. A színvonalas verse­nyen négy nemzet: Románia, Lengyelország, Cseh és Szlo­vák Köztársaság és hazánk legtehetségesebb 12-14, éves sakkozói indultak. A tegnapi utolsó fordulók­ban alaposan felborult a papír­forma, így több csoportban változott a listavezető szemé­lye. A serdülő lányoknál a vi­lágbajnoki bronzérmes székesfehérvári Kiss Fernan- dát fél ponttal megelőzte a csehszlovák Bekiarisova. Az ifjúsági lányok versenyében a hazaiak kiválósága Paulcsula Andrea remekül hajrázott, s megérdemelten győzött. A serdülő fiúk küzdelmé­ben a korábbi listavezető Ba­ranyai (Hajdúszoboszló) csak mezőnyértékszámítással előz­te meg a tavalyi győztes szegedi Csizmadiát. Az ifjúsá­gi fiúknál a két zalaegerszegi sakkozó élvezetes csatát ví­vott, végül holtverseny után Csiszár nyert Dupsky előtt. A csapatversenyben a házigaz­dák bizonyultak a legjobbnak, s tartották itthon a kupát. A győzteseknek az érmeket és ajándékokat Zelenyártszki András, a BAG SE elnökhe­lyettese adta át. Szabados Ist­ván, a hazaiak csapatvezetője így értékelt: — Megérdemel­ten nyertük meg a kupát. Örü­lök, hogy színvonalas verse­nyen erősíthettük a sportbarát­ságot a szomszédos országok versenyzőivel. A gyerekek fejlődését jól szolgálta ez az utánpótlás-viadal. (verasztó) Eredmények. Leányok. Ifjú­ságiak: 1. Paulcsula Andrea (BÁG SE) 4,5, 2. Laurinyecz (BÁG SE) 4,0, 3. Sárdi (Maros- vásárhely) 4,0. Serdülök: 1. Be­kiarisova (Bardejov) 7,5 pont, 2. Kiss F. (Székesfehérvár) 7,0, 3. Bilciu (Marosvásárhely) 5. Fiúk. Ifjúságiak: 1. Csiszár Csaba (Zalaegerszeg) 7,5, 2. Dupsky (Zalaegerszeg) 7,5, 3. Dede (Hajdúszoboszló) 7,0. Ser­dülők: 1. Baranyai Szabolcs (Hajdúszoboszló) 6,5,2. Csizma­dia L. (Szeged) 6,5,3. Balaskó M. (Zalaegerszeg) 6,0. Csapat: 1. BÁG SE 20,5, 2. Bardejov 15,5, 3. Marosvásár­hely 13,5. A serdülő lányok versenyének győztese a csehszlovák Bekiariso­va (jobbra) Az ifjúsági lányok között a házigazdák kitűnősége, Paulcsula Andrea (balra) nyert Az ifjúsági fiúk mezőnyében a zalaegerszegi Csiszár Csaba (jobbra) bizonyult a legjobbnak * mí i sK«ttii§$ »• mí i mmmmm m mí i Mrnmmmm Mm sí mí * Uíasgggiy 2 t $ ywiljgiiliai f A serdülő fiúk versenyét a hajdúszoboszlói Baranyai Szabolcs nyerte (balra) A csapatversenyt, s a vele járó BÁG Kupát a házigazda csabaiak nyerték Fotó: Fazekas Ferenc Ki is az a Bernie Ecclestone? Nemsokára itt az augusztusi Magyar Nagy­díj, a lapok egyre többet tudósítanak a pilóták életéről, sikereiről. De ki is Bemie Ecclestone? Annyit tudunk róla, hogy a Forma—1 atyja. De nézzük, milyen portrét fest róla a német Autó Bild magazin. Mikor Ecclestone tavaly májusban megláto­gatott egy sportkocsiversenyt Monzában, oda­szólt a Mercedes-csapat vezetőjéhez: „Az ellá­tást ezentúl rajtam keresztül intézitek.” Ellen- vélemény nem létezik. A következő Forma—C versenyen már a Mercedes-csapat is Eccles- tone-nál rendelte meg az enni-innivalót. Ez a történet rendkívül jellemző Ecclestone- ra, aki húsz éve uralja a nemzetközi autósportot. Ilyen fellépéssel persze nem csak barátokat szerez az ember. Nevezték már gengszterfő­nöknek éppúgy, mint cirkuszigazgatónak. Niki Lauda viszont „örökké hálás” marad neki, mert „ő virágoztatta fel az autósportot”. Alain Prost szerint viszont „nagyon veszélyes irányba” ha­lad a sportág fejlődése. Tény, hogy a brit üzletember 1971 -es fellépé­sével — ekkor vásárolta meg a Brabham-istál- lót — óriási méretű fejlődés kezdődött a csoda­autók versenyében. Az ügyes Ecclestone szponzorokat és tévétársaságot hajtott fel, min­dig új pénzforrásokat tudott felfedezni. Az élő tévéközvetítések felfrissítésére újítást vezetett be: a mozgó kamerát. A kis kamerákat az autó alsó részére szerelik, így a néző csaknem a pilóták szemszögéből követheti végig az izgal­mas versenyt. Ecclestone siker-receptje egy­szerű: mindent a maga cégével csináltat. Ez a csapatok és a szponzorok számára is előnyös, mert a Ecclestone-féle nagydíj-csomag min­dent tartalmaz, a startpénztől az ellátáson át a kocsik szállításáig. Az ötven körüli üzletember — korát nem hajlandó bevallani — az év tizen­két hónapjából hatot úton tölt. Ausztráliától Magyarországig, Brazíliától Olaszországig minden versenyen ott van. Pénz nélkül azonban a Forma—1 cirkusz sem működhetne, de Ecclestone már nem ki­lincsel. Most szponzorok állnak sorban azért, hogy beszállhassanak az üzletbe. A németor­szági verseny megrendezése például 6 millió dollárba került, de megéri, hiszen csak az elmúlt évben 16 futamot a helyszínen 2 millió ember, a tévé képernyőin több mint 1 milliárd érdeklődő nézte végig. Sokan szeretnék tudni, mennyi Ecclestone részesedése a haszonból? Ezt természetesen nem hajlandó elárulni, de a becslések szerint az évi 20 millió dollárt is megkeresi. Ezzel szem­ben mit állít ő saját magáról? „Csak egy kis alkalmazott vagyok.” Ferenczy — Europress Az elnök Falcao mellett Enyhén szólva rosszal­lóan fogadták a brazil la­pok futballválogatottjuk szereplését a Copa Ameri­can. A Paulo Falcao szövetségi kapi­tány által irányított válogatott má­sodik helyezést szerzett a Chilében lebonyolított dél-amerikai váloga­tott vetélkedőn. A sajtó nem rejtette véka alá: a tornagyőzelmet várták el a Falcao-csapattől. Az () (ilobo szerint rengeteg egyé­ni hiba jellemezte a brazilok játékát. Taktikai érettség dolgában pedig igencsak szegényes bizonyítványt érdemelt ki a sárga mezes legénység. A lap szakírója kifejtette: egyáltalán nem meglepő, hogy ezek a hibák je­lentkeztek, hiszen Falcao nem az a típusú edző, aki szervezett váloga­tottat tudna építeni. A lap egy gyors közvéleménykutatást is végzett. A körkérdés lényege: Falcaótól várha­tó-e valami kedvező fejlemény a jö­vőben? A kérdezettek 29 százaléka igennel válaszolt, 23 százalék vélte úgy, hogy Falcao vezetésével még az 1994-es vb-döntőbe sem tudja beve­rekedni magát a brazil gárda. A ma­radék 48 százalék azon a vélemé­nyen van, hogy „majd meglátjuk". Ricardo Teixeira, a Brazil Labda­rúgó Szövetség elnöke szerint telje­sen fölösleges, és rosszindulatra vall, ha most Falcaóra össztüzet zúdít a sajtó. Az elnök közölte: a kapitány marad, ő készíti fel a válogatottat a vb-selejtezőkre. Ha esetleg nem sike­rül a fináléba jutniuk, még akkor is kitartanak mellette. Az egykori ki­váló középpályás ráadásul még „megkapta” az olimpiai válogatottat is. Teixeira úgy döntött, a barcelonai játékokra a gyérülő hajú kapitány próbálja eljuttatni a brazil ifjakat. Játékos edző Mezőhegyesen Megkezdte a felkészü­lést az új szezonra a Mezőhegyesi SE NB Ill-ból kiesett együtte­se. A labdarúgócsapat edzéseit a korábbi szakvezető, Ilyés Lász­ló távozása után a csapat játékosa, Krecsméri Tibor irá­nyítja, aki játékos edző lesz Mezőhegyesen. A szükséges szakmai ismeretei megvannak a 28 éves fiatalembernek. Mint Sebők Antaltól, az MSE ügyve­zető elnökétől megtudtuk, a já­tékosállományban is várhatók változások. Ä hírek szerint a román vendégjátékos Papp iránt több NB Ill-as megyénkbeli klub is érdeklődik. Ügyében még nem született megegyezés. A Békéscsabai Honvédtől visz- szatért a fiatal Csordás, míg a tavaszon a felnőtt csapatban is bemutatkozott, tehetséges 17 éves Sümegi iránt az NB III újonca, a Makó érdeklődik. Kerékpáros utánpótlás pálya OB Laczó Mónika dobogós helyezései A közelmúltban ren­dezték meg Budapes­ten, a Millenárison áz utánpótlás pályakerékpáros or­szágos bajnokságot, amelyen rajthoz álltak a BÁG SE kereke­sei is. A színvonalas versenyen jól szerepelt a 17 éves Laczó Mónika, s három bronzérmet szerzett. Eredmények. Nők. Ifjúsági I. korcsoport (15-16 évesek): Repülő verseny: 6. Mpiima Diana. 2000 m: 4. Mpiima D. 3:08,43. Ifjúsági II. kor­csoport (17évesek): 3. Laczó Mónika. 500 m: 5. Laczó M. 44,50. 2000 m: 3. Laczó M. 3:05,30. Ifjúsági összevont korcsoport (15-17 évesek) 15 km-es pontverseny (36 kör — 6 hajrá): 3. Laczó M. 11 pont; 7. Mpiima D. 2 p. Férfiak. Serdülő I. korcsoport (14 évesek): 2000 m: 6. Tóth Tamás 2:47,75. Felek sikerei A közelmúltban Dunaúj­városban 11 klub ötven versenyzőjének részvéte­lével rendezték meg a Du- naferr Kupa uszonyos- és búvárúszó versenyt, amely egyben válogató is volt az Furópa-bajnokságra. Rajt­hoz állt a viadalon Felek Rita, a gyu­lai KOVIZIG uszonyos- és búvár­úszó klub válogatott kerettag ver­senyzője is. A női 50 méteres búvár­úszásban a harmadik helyet szerezte meg, 20.35 másodperces időered­ménnyel. Még egy bronzérmet nyert a viadalon a gyulaiak kitűnősége, a 100 méteres uszonyos úszásban 47.91 másodpercet teljesített Felek. Ejtőernyőzés Az elmúlt napokban két verse­nyen vettek részt a Békés Me­gyei Kvasz András Repülő és Ejtőernyős -Egyesület spor­tolói. Az egyik a IV. Hüse Ká- roly-emlékverseny volt, amelyen a bolgár, a német és a magyar válogatott mellett részt vett a magyar katonaválogatott, valamint a dunaújvárosi és a pécsi klub legjobbjai. A viadalon a magyar válogatott színeiben állt rajthoz a békéscsabaiak két kiválósága, Bánszki György és öccse, a tavalyi bajnok Bánszki Tamás. Ezúttal csak célbaugrást rendeztek, amelyen bolgár siker született, Bánszki Tamás 0,07 méteres eredménnyel a hatodik, György pedig 0,19 méterrel a 15. helyen kötött ki a 35 sportolót felvonultató mezőnyben. Ez az eredmény bíztató a szep­temberben megrendezésre kerülő országos bajnokság előtt. Gödöllőn rendezték meg a losonci for­maugró világbajnokságra utazó csapatok vá­logató versenyét. A Békés megyeieket a Men- gyán Pál, Nagy István, Varga Zoltán és Kola- rovszki János összetételű csapat képviselte. A döntő a két legesélyesebb csapat, a Békéscsa­ba és a IX. kerület nagy csatáját hozta, amely­ben 15:14 arányban az utóbbi diadalmasko­dott, így ők utaznak a losonci világbajnok­ságra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom