Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-05 / 130. szám
HIRDETÉS—TELEFON: 25-173 « HIRDETÉS—TELEFAX: 21-401 « HIRDETÉS—TELEFON: 25-173 « HIRDETÉS DÖNTSÖN ÖN... Öt évvel ezélőtt, amikor 1986-ban megszűnt az állam biztosítási monopóliuma, amelyet a régi Állami Biztosítón keresztül gyakorolt, kevesen gondolták, hogy napjainkra 10 biztosító harcol majd a „biztosítói világ” újrafelosztásáért. Arról van szó elsősorban, hiszen a biztosítottak vagy legalábbis a biztosíthatók köre nem változott, így legfeljebb az újabb és újabb szolgáltatásokkal lehet versenyezni. A „világ” újrafelosztása? Két biztosítási ágazatban egész biztosan erről van szó. Mint köztudott, az első nagy „felezéskor” az új Állami Biztosítónál maradtak a lakásbiztosítások, míg a Hungária Biztosító az autóbiztosítás gazdája, s a kötelező felelősségbiztosítás kizárólagos kezelője lett. A lakás- biztosítások ügyében már két éve megkezdődött a verseny, a felelősségbiztosításért most indulnak harcba a biztosítók. Jelenleg a magyar biztosítási piacon 10 magyar és nemzetközi, illetve csak külföldi tőkével alapított biztosítótársaság működik. Közülük hat úgy döntött: beszáll a kötelező felelősség- biztosítási piacba. — Ennyire jó üzlet a kötelező felelősségbiztosítás? — kérdezem Szilágyi Lászlót, a Hungária Biztosító Rt. ügyvezető igazgatóját. — Nézze, a biztosítás kockázatot is magában rejtő üzleti vállalkozás. Egy valóságos piacon, valóságos versenyben nyilvánvaló, hogy egyetlen biztosító sem kíván kedvezőtlen üzletet kötni. Persze, az üzlet minősége ez esetben mindig a díjtételeken és a feltételrendszeren múlik. Tehát a biztosítási díjakat és a feltételeket a piacnak kell kialakítani. Ma Magyarországon senki sem tudja megmondani, hogy a meghirdetett díjtételekkel milyen üzlet lesz a kötelező felelősségbiztosítás. — Furcsa, hogy ezt a Hungária Biztosító ügyvezető igazgatójától halljuk, hiszen ha valakinek lehetett tapasztalata a kötelező felelősségbiztosítás nyereségességéről, az éppen a kizárólagos joggal rendelkező Hungária Biztosító... . — Sokan jóindulatúan félreértik ezt a „múltat”, s vannak egypáran, akik ebből talán némi rosszindulattal tőkét kívánnak kovácsolni. De hát ez is a v versenyhez tartozik. A korábbi „rendszer” idején a Hungária Biztosító a kifizetett károk mértékét kapta meg a benzin árában lévő „díj”-ból és a költségvetési kiegészítésből. Ezt fejelte meg egy fejlesztést nem segítő költség- hányad. Hogy milyen díjtételek mellett kifizetődő a kötelező felelősségbiztosítás, az talán az év végére már sejthető, s talán ezért is az állam által csupán fél évre meghatározott a mindenkire kötelező díj. — Térjünk vissza a harcra vagy fogalmazzunk finomabban: kötelező felelősségbiztosítás kapcsán pár hete megkezdődött versenyre, a Hungária Biztosító mintha — önmagához képest — visszafogottabban folytatná propagandáját. — Örülök, hogy ezt mások is észrevették. E visszafogottság most része részvénytársaságunk filozófiájának, s a versenyben betöltött pozíciónk megítélésének is. Úgy véljük, hogy miután hosszú évekig mi voltunk a gazdái a kötelező felelősségbiztosításnak, szolgáltatásainkkal, azok minőségével megismerkedhetett az autós közvélemény. — Azért jócskán akadtak haragosok, panaszosok is. — Amikor több millió szerződésről és szerződésbeli vállalások teljesítéséről van szó, bár nyilvánvalóan mindenki a hibátlanságra törekszik, előfordulnak hibák. Sokéves tapasztalatunk, hogy a felelősségbiztosítás területén egy százalék alatt volt a reklamációs ügyek száma. — Véleményük szerint milyen arányban csökken az önöknél kötött kötelező felelősségbiztosítások száma? — Számításaink és várakozásaink szerint közel 50 százalékkal. — Ez meglehetősen soknak tűnik. — Mi nem tartjuk annak. Közel hárommillió személyautó, tehergépkocsi, autóbusz biztosításának „felosztásáról” van szó, s nyilvánvaló, hogy versenytársaink — a másik öt biztosító — igyekeznek most beinduló új biztosítási szolgáltatásaikat úgy szervezni és úgy propagálni, hogy azok valamiféle szolgáltatási többletet, újabb minőséget ígérjenek és ha lehet, teljesítsenek. — És önök? — Hadd térjek vissza itt az ön által említett visszafogottságra. A mi szolgáltatásaink propagandája eddig végzett munkánk, s tulajdonképpen talán furcsának találja: de a tervezett 50 százalékos csökkenés is. — Ezt hogy érti? , — Úgy, hogy míg a prognózisok szerint a kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos ügyfeleink száma felére csökken, mi az e területen dolgozó létszámot, a szakemberek számát nem csökkentjük, s ez már maga egyfajta reális ígéret. Felgyorsul a munkánk, s változatlan —'hitem szerint —, jó körülmények között gyorsabb lesz az ügyintézés. Természetesen jól tudjuk, hogy bár jelenleg az országban a felelősségbiztosítás területén mi rendelkezünk talán a legnagyobb hálózattal és a legnagyobb szakismerettel, mindkettőt bővíteni kell. Elképzeléseink szerint a már jelenleg is velünk szerződésben lévő több száz autójavító műhely számát növelni fogjuk, s az optimális célunk pedig az, hogy minden velünk szerződő autós lakóhelye vagy munkahelye közelében találjon olyan szervizt, ahol szakszerűen, gyorsan intézik a biztosítás „papírügyeit” a javítások mellett. — Visszatérve a most elkezdődött versenyre önök meglehetősen egyszerű utat választottak: minden casco biztosí- tottuknak elküldték a kötelező felelősségbiztosítási díjhoz a csekket. — Azért az ügy nem ilyen egyszerű. Ezt természetesen mi is igénybe vesz- szük a Hungária Biztosító Rt. szolgáltatásainak propagálásához. A csekk? Úgy gondoltuk, hogy a velünk évek óta kapcsolatban álló autós elég érett és bölcs ahhoz, hogy döntsön: velünk marad. Igaz, az ön által említett csekk mellett egy levelet is talál, amelyben szolgáltatásainkról és terveinkről tájékoztatjuk. Természetesen a főállású ügynökeinken kívül több ezer megbízottunk — köztük egyetemisták, főiskolások — keresik fel a lakosáágot és a gazdálkodó szervezeteket, hogy felajánljuk további együttműködésünket. Célunk az, hogy minél több családnak és vállalat- * nak legyünk a biztosítója. — Úgy tűnik, a Hungária Biztosító Rt. éppen múltjából adódóan előnyökkel indult ebben a versenyben. —' Örülök, hogy így fogalmaz, hiszen ha rosszul dolgoztunk volna, akkor ez a múlt hátrányokat jelentene - számunkra. (X) ' BANYAGBIZT0SITÁS = EC0N0M0S +ARHQKER 5602 BÉKÉSCSABA, SZERDAHELYI ÚT, telefon: (66) 22-366, telex: 83-329, telefax: (66) 26-946. E JELBEN GYŐZNI FOGSZ HIDRAULIKUS JAVITOKESZLETEK KOMBÁJNOKHOZ ÉS FÖLDMUNKAGÉPEKHEZ, ZSINÓRTÖMÍTÉSEK, „0”-GYŰRlJK, ÉKSZÍJAK, SZIMERINGEK, SEEGER-GYÜRŰK, CSAPÁGYAK, ‘ PERMETEZÖTÖMLŐK, LADA ALKATRÉSZEK. Economoi _____________________VÁRJUK SZÍVES MEGRENDELÉSÉT! ImI NÖSÉG * SZERVIZ * FINANSZÍROZÁSI SEGÍTSÉG A MÉH országos hálózata minden hasznosítható hulladékanyagot megvásárol, környezetbarát technológiával feldolgoz és haszonárut is értékesít. Keresse fel az Önhöz legközelebb eső MÉH-telepeket! Békéscsaba, Kétegyházi út 24. (66) 22-654 Orosháza, Makói út 41. (68) 12-386 Gyula, Dobozi út 55. (66) 61-307 Szeghalom, Nádasdy u. 64. (66) 71-871 Szarvas, Tanya III. kk. 222. (67) 13-261 Békés, Szarvasi út 64/1. (66) 41-759 Gyomaendrőd, Gyóni G. u. 44/a (67) 31-650 Mezőkovácsháza, Ipartelepi út 1. (69) 81-248 AHOL AZ ÉRTÉK UJJASZÜLETIK