Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-08-09 / 133. szám
írékés megyei hírlapEXKLUZÍV 1991. június 8-9., szombat-vasárnap Mérlegen egy év külpolitikája Beszélgetés dr. Jeszenszky Géza külügyminiszterrel Dr. Jeszenszky Géza május 29-én villámlátogatást tett Békés megyében. Feszes és időigényes programja ellenére a remetei vadászházban — a vacsoravendégeket is megvárakoztatva —, Kádár János egykori szobájának tőszomszédságában, késő esti beszélgetés keretében adott interjút lapunknak. így a Békés Megyei Hírlap olvasói első kézből értesülhettek a külügyi tárca megyénkkel, országunkkal, a szomszédos államokkal, s a nagyvilág más térségeivel kapcsolatos álláspontjáról. —A közelmúltban a kormány kihelyezett ülést tartott Szabok s- Szatmár-Bereg megyében. Itt arra a következtetésre jutottak, hogy a megye fejlődését külön programmal is segíteni kell. Békés megye sincs jobb helyzetben. Indokoltnak tartana-e itt is hasonló támogatást? — Őszintén szólva erre felelősséggel nem tudok választ adni. Ehhez adatokra lenne szükségem, vagy legalábbis több szubjektív tapasztalatra, nagyobb összehasonlítási alapra. Általánosságban én is tudom, hogy az ország keleti fele kevésbé fejlett, mint a nyugati. Látható ez az üzletektől — hogy úgy mondjam — az illemhelyekig. Ezzel együtt úgy látom, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nincsenek akkora regionális különbségek, mint amilyenek sok nyugati országban fellelhetők. Itt Gyulán, korábban is megfordulva, sok biztatót látok. Az elmaradottságnak persze anyagi alapjai is vannak, de sok függ a fejektől. S ha a fejekben nincs elmaradottság, az nagyon biztató. De nem kívánom kirekeszteni Békés megyét a speciális helyzetű, külön támogatásra szoruló területek közül. Azért az itteni népben nagyon sok életrevalóságot látok. — A Békés megyeiek szinte naponta érzékelik a határmenti térségek gondjait. Kettőt mindenképpen érdemes közülük megemlíteni; a menekültügyet és a határainkon kívül élő magyar kisebbségek helyzetét. Azt is tudjuk, hogy ezektől a kérdésektől a román fél mindeddig elzárkózott. Van-e arra remény, hogy az együttműködések újabb formái — a Nyitott Égbolt megállapodás vagy az új határátkelők—közelebb visznek a problémák megoldásához? — Ha visszatekintünk az elmúlt két-három esztendőre, azt kell mondanunk, általában korlátlan lehetőségeink vannak. Lehetnek persze tragédiáink, de kedvező fejlemények is. A magyar—román viszonyra azt kell mondanunk — sajnos —, hogy csak javulhat. Ugyanakkor visszaesés nem nagyon képzelhető el, mert az ellenté-' tes lenne az európai tendenciákkal, a Romániával szembeni várakozásokkal. Sőt, a stagnálást is hibának tartom. Azt viszont nem felejthetjük el, hogy mi már régen kezet nyújtottunk Romániának nincs is más alternatívánk. Reméljük, hogy szomszédunk is ráébred arra, ha elzárkózik Magyarországtól, az európai út sem járható. Nem elég szavakban, gazdasági, vagyonjogi intézkedésekben, megállapodásokban gondolkodni, politikai tárgyalásokra is szükség van. Miniszterként azon fogok munkálkodni, hogy ez jó irányba dőljön el. Ezt a román tényezők határozzák majd meg. Az ottani magyar kisebbség politikája nagyon felelősségteljes. Nekünk mindig készen kell állnunk arra, hogy a románokkal javítsuk a viszonyt. — A Magyarországi Románok Szövetségének segítségével ez a közeledés nem lenne felgyorsítható? —Nagyon szívesen támaszkodom rájuk. Egy dolog aggaszt, erről híreket is kaptam. A magyarországi románok nagyon becsületesen megmondják, hogy — bár vannak igényeik — semmiféle súlyos panaszuk nincsen, ám Romániában egyes körök nem örülnek ennek a véleménynek. — Amikor legutóbb Rómában járt, úgy nyilatkozott, a pápával való találkozása külügyminiszteri pályája csúcsát jelentette. Mit ért ezalatt? — Nem tudom, hogy pontosan hogyan fogalmaztam. Az egy év során szerzett élmények közt volt a látogatás olyan, amire az ember szívesen visszaemlékezik, s.amit öreg korában is emleget. Ilyen szempontból, s nyilvánvalóan nem politikai tárgyalások szemszögéből volt ez a legfontosabb. De hát kétség kívül korunk egyik rendkívül nagy emberével találkoztam. —A diplomácia világában mit jelent a pápával találkozni? — A pápa már az elmúlt években rendszeresen fogadott kommunista országokból vezetőket. Gorbacsov is járt nála. De ezzel együtt az ilyen pápai magánkihallgatás vagy egy rangnak, vagy egy személynek, vagy egy országnak szól. Jelen esetben Magyarországnak, a pápa közelgő látogatásának. Örülök, hogy éppen én vagyok a külügyminiszter, s beszélgetést folytathattam a pápával. — Délelőtti előadásában ön értékelte az agrárszocialista mozgalmat. Sokan ma ezt a fogalmat már nem is használják. — Minden olyan mozgalom, amely a népből, alulról jön, s a saját — ezzel a társadalom — sorsának jobbítását szolgálja, rendkívül fontos. A múlt századi szocialisztikus mozgalmak is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a piacgazdaság olyan lett, amilyen. Lenyeste kinövéseit, megrendszabályozta. A szocializmus is — szerintem utópisztikus —, de rendkívül fontos, részben megvalósítható és megvalósítandó elemeket tartalmazó fogalom. Valójában a mai demokratikus társadalmak nagyon sok tényezőt meg is valósítottak belőle. Az agrárszocializmus föltétlenül nagyon igaz, őszinte törekvéseket, becsületes embereket jelent. Olyan dologról van szó, melyet nincs sem jogunk, sem okunk restellni. Jeszenszkyné önmagáról és a politikáról — Nincs szobalány? — Szobalány?! Az egy kicsit anakronisztikus volna. Bejárónő van, de csak hetente egyszer. A nagymamámmal felváltva főzünk. Én vásárolok, én mosok, takarítok... A kávéstálcával a nappali felé indul, amikor a hallban megjelenik Zsolt, a feketefürtös hard-rockos Jeszenszky- fiú. Rövid érvelés után megállapodnak abban, hogy a beszélgetés nem rádióinterjú, tehát be lehet indítani a mosógépet az előszobában, nem fog zavarni a zaj. —Szóval egyensúlyozni próbálsz a szerepek közt. Feleség, dolgozó nő, anya... — A helyi önkormányzat képviselője is vagyok. Dolgozni és gyereket nevelni már önmagában is konfliktushelyzetet teremt. Ehhez jött a külügy miniszternéség. Nem mindig tudom kikapcsolni a gondolataimból a viharokat, sokszor óhatatlanul azon rágódom napközben is. A nagyapám miniszter volt, lakásunkban mindig politikusok forogtak, éft pelenkás korom óta belenőttem a politikába. És amikor 1948 után, ötvenkét éves korában félretették a nagyapámat, s szinte az egész família együtt lakott, az aktív politizálást a pótcselekvésszerű nagycsaládi politizálás váltotta fel. így aztán nem csoda, hogy engem is szenvedélyesen érdekel a politika. Ezért kerestem a saját utamat. Az V. kerületi MDF-kép- viselő nem a külügyminiszterné, hanem Jeszenszky Edit. Egyébként utazásokon, hivatalos fogadásokon szerzett tapasztalataim szerint a legtöbb külügyminiszter feleségét érdekli a politika. Nem is beszélve például Mr. Thatcherről, aki — mint a miniszterelnökasszony házastársa — nekem jutott beszélgetőpartnerként... Nem mondhatom, hogy a föld fölött egy méterrel járok a boldogságtól repesve, de azt sem, hogy boldogtalan vagyok. Kiegyensúlyozott vagyok, azt hiszem... Erőt ad, hogy büszke vagyok a felmenőimre, akik nagyon sokat tettek ezért az országért és sohasem tettek olyat, amit ne tudnék emelt fővel bárki előtt vállalni. Szeretném, ha az emberek is úgy látnának, mint egy olyan nőt, aki helytáll a férje mellett. Mert úgy érzem, valóban ott állok mellette jóban-rosszban. Amikor Gézát kísérem, én is az országot képviselem, de a mindennapi életem semmiben sem különbözik a többi asszonyétól. Jeszenszky Géza 1941. november 10-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett 1966-ban történelem—angol tanári diplomát. Előbb tanár volt, majd az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa, 1973-tól pedig aspiráns a Magyar Tudományos Akadémián. A kandidátusi címet már a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusaként szerezte meg. Később, 1984—86 között vendégprofesszor volt a kaliforniai Fulbright Egyetemen. A Közgazdaságtudományi Egyetem dékáni székéből hívta be Antall József a kormányba. Az MDF alapító tagja. Nős, 1967 óta. Felesége: Héjj Edit. Két gyermekük van, a 19 éves Zsolt és a 15 éves Réka. — Antall József azt mondta, hogy Magyarország nemzetközi megítélése sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt volt. Ön szinte állandóan külföldön jár. Hol, milyen területeken érhető tetten ez a megállapítás? — Azért én nem járok olyan sokat külföldön. Sokkal több meghívás volna, amire az ember elmehetne. Tavaly ausztrál kollégámmal találkoztam. Kiderült, hogy ő az év kétszázharminc valahány napját külföldön töltötte. Többet, mint én, pedig én itt vagyok Európa közepén. Külföldi politikusokkal találkozva az ember valóban tapasztalja a véleményeket. A világ üdvözölte a magyarországi rendszerváltozást, de azért megvoltak a félelmek is. Bizonyos szempontból’egyes országokban vannak olyan események, amelyek nagy aggodalmat keltenek. Magyarországgal kapcsolatban azért — miközben volt egy általános szimpátia —, sok tényező hatására fenntartások is születtek, beleértve a kormányt is. Azt mondták, nincs elég tapasztalata, nem lesz megfelelő miniszter- elnöke. Aggályok voltak az MDF-fel kapcsolatban is — szerintem alaptalanul —, s ennek voltak lecsapódásai külföldön. De így volt ez koalíciós partnereinkkel is. A külföld éppen azt látja, amit a hazai közönség sokszor kevésbé, mert a napi gondjai eltakarják előle. Azt, hogy a sok baj ellenére Magyarország jó úton halad, józan kormánya van. Nem akarom magunkat dicsérni, ezért maradjunk annyiban, hogy Magyarországban látják a legbiztatóbb perspektívát. A miniszterelnök véleményét Göncz köztársasági elnök úr is alátámasztotta, Amerikából hazatérve. Azt mondta: ijesztően jó Magyarország híre. Én nem ijedek meg ettől: feleljünk meg ennek a várakozásnak. — Horn Gyula Nyugat-Európában járva felvetette a „kooperációs tagság” lehetőségét. Erre ön a rádióban úgy reagált, hogy még konzultálnia kell a hírrel kapcsolatban, mert nem tudja, hogy Horn Gyula mire gondolt. — így van persze, mert az a rádióhír, amelyet kommentáltam, ráadásul Brüsszelbe helyezte a konferenciát, noha Rotterdamban volt. Én csak akkor tudok egy ilyen javaslatot igazán megítélni, ha előttem van, s olvasható. Szavakon lehet gondolkodni, érzek is valami olyat ebben, amivel nem biztos, hogy egyetértenének a NATO-országok. De az a gondolat, hogy a NATO-val vagy a nyugat-európai unióval társult státuszra lépünk: nem új. Ez á javaslat lényegében egybevág a magyar külpolitika jelenlegi vonalával. — Úgy tűnt, mintha önt meglepte volna a javaslat. — Nem lepett meg, mert ha ez nem több, mint amit a magyar külpolitika követ, akkor nincs ok a meglepődésre. Ha pedig ebben más, több lenne, akkor meglepne, akkor utána kellene nézni. Mi a lehetőségeket ismerve külpolitizálunk, s azt Hóm Gyula is tudja, hogy mi ezt tesszük. — A Külügyi Bizottság elnökével nincs módjuk ilyen kérdéseket személyesen megbeszélni? — De van. Ha valamikor nálam jelentkezne valamilyen javaslattal, nagyon szívesen beszélgetnék vele. Mióta átvettem az ő hivatalát, nem egyszer találkoztunk. Járt már az én jelenlegi, az ő korábbi irodájában is. Természetesen beszélő viszonyban vagyunk egymással. —Ha a szlovák kormány nem vehető rá tárgyalásokon arra, hogy értelmes megoldás szülessen a Duna-csatorna ügyében, akkor mit tehet Magyarország? — Ez valóban nehéz dolog. Célszerű európai intézményekhez, szakértőkhöz, tanácsadókhoz fordulni. Nem mennék el odáig, hogy ez döntőbíráskodás lehetne. De ha két álláspont olyan élesen eltér, mint a két kormányé, akkor meg kell nézni, hogy milyen tömegtámogatás van az egyik és a másik mögött. A magyar társadalomban rendkívül erős egyetértés alakult ki e kérdésben. A mi álláspontunk — Szlovákia lakosságának érdekében is— ellenzi a csatorna megnyitását. —Antall József a közelmúltban azt mondta, hogy a csatornába a víz bebocsátása a trianoni határok megsértése lenne. Úgy gondoljuk, hogy a határokat meg kell védeni. Véleménye szerint katonai megoldásokkal is? — Nem, nem. A jelenlegi szlovák miniszterelnöknek is megmondtam, hogy el kell olvasni a békeszerződés szövegét. Ott az áll, hogy a határ a Duna hajózható fővonala. Ha e csatornát hozzájárulásunk nélkül elkészítenék, akkor oda kerülne a Duna fővonala, vagyis a határ. Ezzel áthelyeznék a két ország határát. Néhány négyzetkilométer lenne, amit Magyarországnak adna. Nem kívánom ezt a határkorrekciót, de mindez nemzetközi véleménynyilvánítást is igényelne. A nagyhatalmak is aláírták a békeszerződést. —Kötelességük garantálni? — Hát, ezt most nekem is meg kellene néznem. Köszönjük a beszélgetést. Kiss A. János — László Erzsébet
