Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-01-02 / 127. szám
1991. június 1-2., szombat-vasárnap a MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Kelet és Nyugat között 6. A kisebbségek múltja és jövője Hazatért Weininger Kiállítás a Nemzeti Galériában Május 10-én és 11-én Budapesten tanácskozott— első alkalommal Közép-Európa keleti felén — az európai kisebbségeket tömörítő nemzetközi szervezet, a FUEV. Magyarországon keveset tudnak erről a szervezetről, mint ahogy hosszú évtizedeken át a nemzetiségek, kisebbségek kérdése is a tabu-témák közé tartozott. A hatvanas évek végéig nem létezőnek számított maga a tény is, különösen akkor, ha a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről akart volna valaki beszélni. A kommunista gondolkodás lényegéhez tartozott az egyneműsítés szándéka; a különbözés, a másság eleve gyanút keltett, még ha csupán az anyanyelv különbözése volt is az alapja. A nemzetközi jogi és politikai fölfogás a második világháború befejezése után általában az integráció és az egységes nemzetállam gondolatát vette kiindulópontnak. Némiképpen az angolszász és a francia nemzetfogalomnak megfelelően, vagyis ha valaki más etnikumhoz tartozik, és más nyelven beszél, örüljön, ha minél gyorsabban asszimilálódhat, „fölolvadhat” — például az amerikai melting pot (olvasztó tégely)-ban. A bolsevik politikai rendszer a maga cinizmusával úgymond az osztályharc érdekeinek rendelte alá a kisebbségi kérdést; ami jelenthetett egyszer némi engedményt, de járhatott súlyos jogsértéssel is. Az utóbbi két évtizedben szerte Európában fölerősödött a különböző etnikumok, kisebbségek önállósodási törekvése. Az „etnikai reneszánszaként emlegetett jelenség következtében alig ismert népcsoportok tűntek föl a nemzetközi politikai közvélemény előtt, egyre határozottabban követelvén a sajátosságok megőrzését biztosító kollektív kisebbségi jogokat. Egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a múlt századi nemzetállam eszméje és gyakorlata nem volt képes elfogadható megoldást találni Közép-Euró- pában arra, hogy több nyelvhez és kultúrához tartozó népcsoportok élnek együtt a különböző országokban. A durva diszkrimináció és a finom beolvasztás járt ugyan „eredményekkel”, de végső következményként csak a feszültségeket növelte szomszédok, többségek és kisebbségek között. A nemzetközi szervezetek dokumentumai általában nem a nemzetiség, hanem a kisebbség kifejezést használják. így beszélnek nyelvi, etnikai, vallási és nemzeti kisebbségekről. Helyesebb ennél a szóhasználatnál maradni, mivel a 20. században a nemzetiség terminust a kommunizmus manipulációra használta, azt hangsúlyozandó, hogy a nemzetiség elsősorban a többséghez (nemzet) tartozik. Szerte Európában Medárd napjához évszázados megfigyeléseken alapuló időjárási regulák kapcsolódnak. Azt tartják, ha június 8-án, Medárd-napkoresik az eső, negyven napon át számítani lehet az „égi áldásra”, negyven napig esni fog. Azt már kevesebben tudják, hogy ennek a jóslatnak a fordítottját is számon tartották, tehát az is a jóslatok, megfigyelések közt szerepelt, hogy ha június 8-án nem esik az eső, akkor negyvennapos szárazság várható. Régi erdélyi parasztregula szerint „a deákok hordozzák az esőt”, azaz a csapadékos, esős időjárás akkor kezdődik, amikor a diákok a nyári vakációra hazautaznak. Utólag költött mondái magyarázat szerint — írja Bálint Sándor néprajztudós — egy pajKözép-Európában a nemzeti és etnikai kisebbségek minden típusával találkozhatunk. Vannak közöttük olyan népcsoportok, amelyek abszolút és relatív számban is hazájuk jelentős részét alkotják. Léteznek többnyelvű városok, valószínűtlenül bonyolult etnikai összetételű tájak (Bosznia, Erdély), nagy területen szétszórtan élő nemzeti kisebbségek (az ukránok Lengyel- országban, a szlovákok Magyar- országon), határ menti kisebbségek és az ország belsejében lakók. A nemzeti kisebbségek „anyanemzete” (nem biztos, hogy a legjobb kifejezés) rendszerint egy szomszédos országban él. Kultúra és anyanyelv tekintetében egy nemzetnek tekinthetjük Szlovákiában, továbbá a Magyarországon és a szerbiai Vajdaságban élő szlovákokat, ugyanígy a Kárpát-medencében a különböző országokban élő magyarokat. Térségünk országai közül Lengyelországban és Magyar- országon viszonylag a legkisebb a nemzeti és etnikai kisebbségek létszáma, aránya. Szlovákia, Jugoszlávia (főként Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország), Románia jelentős területei „klasszikus” közép-európai kisebbségi vidékek. Országunk határain kívül él a magyarok, a szlovákok, a szlovénok, a horvá- tok, a lengyelek tekintélyes hányada. Különleges eset a szerbeké, akik azt sérelmezik (és ez a mai konfliktusok egyik forrása), hogy a tulajdonképpeni Szerbián kívül — főleg Boszniában és Horvátországban — maradt etnikumuk mintegy negyed része. (Más kérdés, hogy kevésbé aggasztja őket a Szerbiában lakó kisebbségek, az albánok, magyarok, szlovákok, bunyevácok stb. sorsa.) A kisebbségek helyzetének rendeződése — nem végleges megoldása, mert az lehetetlen — elképzelhetetlen demokratikus viszonyok nélkül. A türelem, a másság elismerése hozzátartozik a modem jogállam, a politikai demokrácia lényegéhez. A nemzetközi figyelem is egyre növekszik a kisebbségi kérdés iránt. Erre nagy szükség van, hiszen az európai jogi normák érvényesítése, egy kisebbségi charta kialakítása nagy segítséget jelenthet Közép-Európa kisebbségeinek. Illúziónk nem lehet afelől, hogy a hagyományos nacionalizmusok újjáéledése még sok feszültséget fog okozni, és megtörténik, hogy a kisebbségek húzzák a rövidebbet. Nem lesz egyszerű folyamat, de ez lehet csak a megoldás, ha együtt jutunk el arra a fölismerésre, hogy nincs külön magyar, szlovák, román, szerb, horvát vagy lengyel megoldás. Európa a sokszínűség, a másféleségek elismerését jelenti. Kiss Gy. Csaba kos, táncoló társaság nem hallgatott Medárd püspök intelmeire, ezért a püspök imádságára negyvennapos eső mosta szét a mulatozó társaságot. Egy másik népi vélemény szerint ezen a napon kezdődött a bibliai özönvíz. Egyébként rengeteg hiedelem kapcsolódik magához az esőhöz. A Medárd-napi jóslat mellett sokfelé azt tartották, hogy pünkösd vasárnapján mindenféleképpen szükség van egy kis esőre. A nagypénteken hullott eső rossz termést hoz, a karácsonyesti viszont gazdag búzatermést ígér. Sok helyen az esőben gyermekek, nők vonultak végig a falun, és énekükben esőt kértek a szántóföldre, a szőlőre, a kapásnövényekre.- kgym Amikor (szerencsére már elég gyakran) az avantgárd művészet köréből rendeznek magyarországi kiállítást, a rendezők rendre arra kényszerülnek, hogy külföldi, amerikai, német, francia gyűjteményekből kölcsönözzék a magyar műveket. Vagy azért, mert alkotóik még a századelőn elhagyták az országot, vagy azért, mert az itthon maradottak műveit enyhén szólva nem értékelték, s így a külföldi múzeumok, köz- és magán- gyűjtemények könnyűszerrel juthattak a magyar avantgárd alkotásokhoz. Most is egy magyar művész New York-i hagyatékából a düsseldorfi Kunstvereinben megrendezett kiállítás anyaga jutott Nem kibomló nyárban, még- csak nem is májusi virágzások idején (mint eddig), hanem (legjobb esetben: szép havas) télen, december 14-én, szombaton délben 12 órakor nyílik a soros, az ez évi, szám szerint a huszon- hetedik Alföldi Tárlat Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeum termeiben. A magyar kultúra eme viszontagságos 1991. esztendejében azonban az is öröm, hogy az 1957 óta tartó folytonosság, a tiszántúli művészek évenkénti, majd országos ölelésű biennálé- rendszerű tárlatsorozata nem szakadt meg. Örömünk persze akkor lenne teljes, ha a szükségből (időponteltolódás, anyagi nehézségek stb.) erényt kovácsolva, az alföldi központok—Debrecen, Szolnok, Hódmezővásárhely, Szeged — kiállításkörébe illeszkedő békéscsabai Alföldi Tárlat az eddiginél sajátosabb arcéit nyerne, tehát szellemében némileg megújulna. Megújulna pedig az elnevezésében őrzött hagyomány fogalmi átértékelésében. Ha tehát a mindenkori alföldi festőkben azt a drámai-lírai erőt tiszteljük, amellyel a mindenkori alföldi ember és táj sorsát, motívumait, magányát, igazát a szociológiai mondanivalón túl (de azt öntörvényűén magába foglaló) művészi értékké szublimálták: t — hívjuk most azokat a festőket, grafikusokat és szQbrászoel a Magyar Nemzeti Galériába. A Düsseldorfban, Berlinben, Weimarban, Ulmban és a hollandiai Apeldoomban bemutatott Weininger Andor-kiállítás június 9-éig marad Magyarországon, s azután amerikai bemutatókkal folytatódik vándorútja. A száznyolcvan képpel, vázlattal, tanulmánnyal, kosztüm-, színpad- meg bútortervvel képviselt Weininger-életművet hazai anyaggal, a Pécsi Művészkör tagjainak —Molnár Farkasnak, Stefan Henriknek, Johan Hugónak, Gábor Jenőnek, Gebauer Ernőnek, Cacinovic (Tarai) Lajosnak, iskolatársának, Martyn Ferencnek és a Bauhausba ugyancsak Pécsről korábban kikerült Forbáth Alfrédnak és kát, akik ugyanazzal az intenzitással gondolkoznak, s álmodnak ezúttal az egész nemzet, a jelenkori nemzeti sors, a magyar forma és szellem időszerű feladatairól, mint tették ezt a paraszti-alföldi világ egyszemélyes, illetve szűkebb helyhez kötött szegmentumai kapcsán Tornyai, Rudnay, Koszta, Nagy István, Kohón György, Med- gyessy Ferenc és a többiek; — hívjuk (stílusra, formanyelvre, irányzatra, szemléletre való tekintet nélkül) azokat a művészeket, akikben a jelenkori alkotói attitűdre joggal jellemző keserűség, lázadás, kiábrándultság, egyetemes emberi Én-köz- pontúság mellett a felelősség tudata és az eszméltetés kényszere munkál, vagy éppenséggel ez az erősebb: — hívjuk azokat, akik úgy hiszik: a művészetnek ma is, mint mindenkor, van közösségalakító varázsa; — hívjuk azokat, akik hisznek a 20. század végi magyar művészet nemzeti karakterében, sajátosságaiban, modelljeiben, s alkotói tevékenységükben azok érvényesítésére (is) törekednek. A Békés megyei és városi ön- kormányzati testületek és a mindenkori házigazda, a Munkácsy Mihály Múzeum ez évben oly szűkös anyagi fedezetet tud biztosítani a XXVII. Alföldi Tárlat megrendezéséhez, hogy abból csak egy szerény küllemű katalógus és plakát kinyomtatására Breuer Marcellnak—az alkotásaival egészítették ki. Lévén, hogy Weininger éppen a Pécsi Művészkörben kezdte pályáját. És korai pályatársaival együtt a szabadabb alkotói kibontakozás reményében együtt mentek Németországba, hogy beiratkozzanak a Bauhausba. Itt kezdte el Weininger tiszta szín- és elemi formaépítési kísérleteit, itt kötelezte el egy életre magát a konstruktivizmusnak. Mint a Bauhaus híve, nemcsak festészettel foglalkozott. A sík kompozíciókon túllépve tervezett fantáziaházat, gömbszínházat, belsőépítészeti elemeket, reklámgrafikákat, alapított egy dzsesszzenekart. Kiemelten tárgyalja a kiállítás Weininger futja. Azonban a mintegy 35 éves hagyománynak megfelelően, szeretnénk feltétlenül díjak odaítélésével vonzóbbá avatni a jelenlétet. Ezért ezúton kérjük: — a művészeket, hogy a díj ellenében a díjazott művet tekintse megvásároltnak a díjat kiíró intézmény részéről, vagy a díjnál nagyobb értékű mű esetében biztosítsa számára az elővásárlás jogát (ellenkező esetben a bekpldött mű hátoldalán tüntesse fel: „nem eladó”); — felkérünk minden, intézményt, vállalatot, közületet Békés megyében, Budapesten és az ország többi megyéjében, s felkérjük a nyugati magyarság politikai és művelődési szervezeteit, hogy létesítsenek Alföldi Tárlat díjat, amelynek fejében természetszerűleg jogot nyernek a díj-zsűri munkálataiban való részvételre, tehát a díjazott, megvásárolt mű kiválasztására. (A zsűri és díj-zsűri időpontja 1991. szeptember 23., hétfő 9— 15 óra között.) Tekintetbe véve az adott gazdasági helyzetet, a díjak összege nem lehet kevesebb 30 ezer (azaz harmincezer) forintnál, illetve az ennek megfelelő valutaértéknél. Díjalapítási hajlandóságukat, illetve az ennek megfelelő határozatukat kérjük július 31 -ig szíveskedjenek közölni a Munkácsy Mihály Múzeum címén, illetve telefonján (5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 9. Pf.: 46. T.: (66) 23—377). Abban is a hagyományt követjük, hogy csak hivatásos művészek és rendszeresen kiállító művésztanárok jelentkezését várjuk. A Békés megyében élő, az innen elszármazott, illetve az eddigi tárlatokon rendszeresen jelentkezett művészek színházi munkáit, utalva arra, hogy mechanikus színpadrevű elképzelése előfutára volt a „mai komputerizált multimediális show-műsoroknak”. Az 1920-as években Hamburgban tervezett geometrikus formákból, robotszerű bábokkal, fényjátékokkal és zörejzenével komponált színházi világa 1971-ben Missouriban, majd 1986—90-ben Kas- selben és Düsseldorfban valósult csak meg. Dadaísta, szürrealista hatások is megérintették, és a konstruktivista korszak kollektív utópiája után Weininger önkéntes belső emigrációba vonult. A geometrikus formákat ekkor természeti víziók váltják fel művészetében. Élete utolsó évtizedeiben azonban, 1958-tól 1986- ban bekövetkezett haláláig, újból visszatért korai műveinek szelleméhez. Felidézte korai konstruktivista kompozícióit, de tovább is lépett a síkból a térbe, alumíniumból, fából, papírból domborított műveivel. (Kádár) számára névreszólóan küldjük a jelentkezési lapot. Aki azonban felhívásunk szövegével, a kiírás .elveivel egyetért —tekintse személyes meghívásnak jelen sorokat, bárhol éljen is az országban. (Az áttelepedett, de még magyar állampolgársággal nem rendelkező erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági művészeket is beleértve.) Jelentkezési lapok a múzeum címén igényelhetők, s azokat postafordultával, vagy legkésőbbjúlius 31-ig kérjük visszaküldeni. A beküldhető művek száma műfajonként három darab. Sorozat egy darabnak számít. A kiállítás nyitva tartása idején vásárlási lehetőséget biztosítunk magánszemélyeknek is — 10 százalékos közvetítési díj levonásával az Alföldi Tárlat jövője érdekében. Az Alföldi Tárlat legutóbbi, 1989-es kiírása óta ezt az alkalmat arra is felhasználjuk, hogy egy-egy minitárlattal rendre megidézzük a békési térség művészeti múltjának legjelesebb személyiségeit. Gaburek Károly után most, 1991-ben A{okos Józsefnek, a nagybányai iskolázottságé, impresszionista festő és kiváló művésznevelő emlékének áldozunk a múzeum előcsarnokában. A munkák begyűjtése: Budapesten a Vigadó Galériában (V. Vigadó tér 2.) 1991. szeptember 9-én, hétfőn, 9—15 óra között. Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban 1991. szeptember 10-én. Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum közművelődési termében 1991. szeptember 12—13- án történik. Banner Zoltán, a kiállítás rendezője Ha Medárd napján esik... Szorító Kiáltvány egy tárlatért
