Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-07 / 132. szám
„A társadalomnak szüksége van a szociáldemokráciára” - mondja Nyers Rezső (3. oldal) 1991. JÚNIUS 7.. PÉNTEK Ara: 8,30 forint XL VE ÉVFOLYAM, 132. SZÁM Panaszkodhat, aki fizet fájékoztati van — telefon nincs bán 5695-en vannak) a napokban kapták meg azt a tájékoztató levelet, amelyből tulajdonképpen semmiféle konkrétumot nem tudtak meg. — A jó isten sem tud elmenni ezen az értesítésen — mondja kissé indulatosan G. Antal békéscsabai olvasónk. — Az 5. sorszámot kaptuk, amelyben közük azt is, hogy pontosan nem tudják, mikor kötik majd be a telefonomat, pedig ez az 5-ös szám már felkeltette bennem a reményt, hogy csak napok kérdése ... Igaz, még „csak” két éve várunk bekötésre .. — Mit is jelent a besorolás, mégis, mikorra várható, hogy a telefonigénylöt arról tájékoztatják: legyen otthon, mert érkezik a szerelő? Hogy van az, ha valaki az értesítéssel kapcsolatos panaszt akar tenni, akkor 500 forintot kell fizetnie? Kérdéseinkkel Engedi Antalt, a Magyar Távközlési Vállalat Szegedi Igazgatóságának igazgatóhelyettesét kerestük meg. * — Önök előtt valószínűleg ismert: a 12 1991-es kormányrendelet írta elő, hogy a várakozókat besoroljuk — ’kezdte válaszát Engedi* An(Folytatás a 3. oldalon) Bécsi Standard Óriási tévedésben éltem egészen mostanáig. (Tudom, ilyesmi sokunkkal, nemzedékek sorozatával előfordult az elmúlt évek, évtizedek során ebben a térségben. Ám ez a tudat nem sokat enyhít a kellemetlen érzésen.) Azt hittem, szerkesztőség nem létezik örök nyüzsgés, rohanás, kapkodás nélkül, hogy ahol lap készül — ráadásul napilap —, az törvényszerűen egyenlő a bolondok házával, hogy akik ezen a pályán dolgoznak, »csakis száguldó riporterek, állandóan rohanó, ideges, türelmetlen szerkesztők lehetnek. Így képzelném ma is, ha nem jártam volna Bécsben a Der Standard szerkesztőségében. A két és fél évvel ezelőtt alapított országos napilap indulásakor a 14. volt, tavaly már a hatodik, jelenleg a harmadik legolvasottabb lap Ausztriában. Oscar Bronner médiatulajdonos és főszerkesztő büszkén tette hozzá: „az első minőségi lap”, mert két bulvár lap előzi meg a népszerűségi listán. Der Standard: a minta, az alap, a mérce, a szabvány, a színvonal. Der Standard: Ausztria független gazdasági, politikai és kulturális napilapja. Elegáns, politikai állásfoglalásában mértéktartó, szakmai kérdésekben felkészült, igényes, magas színvonalú újság. Aki széleskörűen akar tájékozódni és ad magára, ezt olvassa — mondják az osztrákok. S ha a mai magyar sajtó komolyan gondolja, hogy Nyugat felé tekintget, ha ez a társadalom igazán szeretne beilleszkedni a nyugat-európai integrációba, a bécsi Standard nemcsak megjelenésében lehet példaértékű, számunkra követendő minta, mérce. Az osztrák főváros szívében székelő szerkesztőségben olyan fantasztikus csend, nyugalom, kiegyensúlyozottság uralkodik, amilyet hazai kollégáim el sem tudnak képzelni, amilyenről eddig álmodni sem mertem volna. A mennyei békének két alapvető oka lehet: az egyik, hogy szigorú rendben, szervezetten, és kitűnő technikai háttérrel folyik a munka, A másik: a lap nem függvénye a nagypolitikának, nem kapkod levegő után a napi események szorításában. Nem sziget persze, távol a külvilágtól, erről szó sincs! Csak éppen mindenki legjobb tudása szerint teszi a dolgát, és a szerkesztőség legfőbb célja, hogy a lap minden olvasójához időben eljusson, ott legyen a reggeli asztalon, a kávé mellett. Niedzielsky Katalin Támogatottak: Dombiratos, Geszt, Körösújfalu és Mezögyán Mint ismeretes, a Parlament elfogadta az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot, a kormány által javasolt több mint 2 milliárd 600 millió forint felosztását. A Békés megyei Dombiratos 6 millió 20 ezer, Geszt 10 millió 698 ezer, Körösújfalu 335 ezer, és Mező- gyán 1 millió 716 ezer forintot kap. FEB Lehet, hegy perel B. Király Györgyi? II Sírj csak lombikbébi után Ki van a koporsóban? Ma: moziműsorral! Gyula rendőrkapitánya Zleovszki Mátyás (3. oldal) Holnap: Exkluzív interjú Jeszenszky Géza külügyminiszterrel (7. oldal) Eüsmerem, bizarr a cím, de csupán két könyveim egymás mellett. B. Király Györgyinek, a Rádió Krónika rovata és a Vasárnapi Újság szerkesztő-riporterének a nevéhez fűződik, második és leendő, harmadik kötetének címe. Most azonban maradjunk csak a lombikbébiprogram atyjának, Kiss Csaba főorvosnak a kálváriájáról 6zóló könyvnél. Keresem az első nagy forgalmú utcai árusnál, a békéscsabai Univer- zól előtt. A kislány azt mondja, hallott ugyan róla, látta is raktárban, de mindent nem hozhat ki... öt másik helyen is próbálkoztam, helyben és Budapesten — sehol sem tudtak adni. Pedig nem akármilyen példányszámban jelent meg, elsőre is húszezret nyomtak belőle. B. Király Györgyi, a szerző: —Ha ön most azt kérdezi, hogy miért nincs, akkor ez nyilvánvalóan két okra vezethető vissza. Vagy érdektelen a téma, netán rosszul sikerült a feldolgozása, vagy rossz a terjesztés. Az elsővel kapcsolatban nem szerencsés, ha az író nyilatkozik, de aligha szubjektív megítélés kérdése, hogy témája két széles társadalmi réteget érint, az orvosokét és a nőkét, tehát érdeklődés bizonyára lenne rá... Marad a terjesztés gondja. Elismerem, manapság roppant nehéz könyvet (Folytatás a 3. oldalon) Isméi ál lehet kelni a tiszaugi uszályhidon Mint ismeretes, a tiszaugi hidat felújítják, s erre az időre az öreg híd mellé telepített uszályhídra terelték a közúti forgalmat. A magas vízállás miatt a közelmúltban az uszályhi- dat lezárták, de ma reggel 04 órakor ismét megindulhat a forgalom az ideiglenes átkelőalkalmatosságpn. AGROIPARI KFT. MAGYAR-NÉMET Békéscsaba, Szabadság tér 11/17. III. e. 15. TANULJON NYÁRON NYELVEKET bent, a városközpontban. Várjuk jelentkezését személyesen vagy telefonon. Telefon: 26-966/273, 274 mellékek.-Angol nyelvtanfolyam kezdőknek. Indul: 1991. június 18-án 18.15-kor. Foglalkozások; kedd. péntek: 18.15-19.45.-Angol nyelvtanfolyam (vizsgára előkészítéssel) haladóknak. Indul: 1991. június 18-án 16.30-kor. Foglalkozások: kedd, péntek: 16.30-18.15.- Német nyelvtanfolyam kezdőknek. Indul: 1991. június 19- én 18.15-kor. Foglalkozások: szerda, péntek: 18.15-19.45.- Német nyelvtanfolyam (vizsgára előkészítéssel) haladóknak. Indul: 1991. június 18-án 18.15-kor. Foglalkozások: kedd. csütörtök: 18.15-19.45. Lesz-e gazdádQ jb?