Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-20 / 143. szám

1991. június 20., csütörtök KÜLFÖLDRŐL- ITTHONRÓL Az iskola ára Gyakran hallani manapság, hogy Romániában visszarende­ződés van. Ha az iskolaügyek szemszögéből vizsgáljuk a dol­got, ez több mint nyilvánvaló. A Ceausescu-rendszer által beve­zetett és fenntartott úgynevezett vegyes iskolarendszer jól meg­alapozott politikai és etnikai meggondolásokra épült. A la­kosság keveredése, a teljes beol­vasztás azonban nem történhet meg, ha egy kisebbségnek önál­ló iskolarendszere van. Ezért — a nyilvánvaló nacionalizmussal párhuzamosan — december után is az Aradi Főispáni Hivatal és a megyei tanfelügyelőség ismét nehéz problémák elé állí­totta az aradi RMOSZ-t. Pénteken Iopuip főtanfel­ügyelő azt javasolta (gazdasági és erkölcsi okokra hivatkozva), hogy a magyar gimnázium ele­mi osztályai, amelyek a régi zár­daépületben az 1-es számú ro­mán tannyelvű elemivel működ­nek egy fedél alatt, kerüljenek újból azzal közös igazgatás alá. A főtanfelügyelő úr főleg gazda­sági okokra hivatkozik, de terí­tékre kerültek a hozzá beérke­zett feljelentések is. A feljelen­tések szerint ugyanis a magyar tanerők és diákok megakadá­lyozták, hogy román tanárok órákat tartsanak, a magyar gye­rekek az udvaron megverték a román gyerekeket, egyszóval az 1-es általánosban a magyar diá­kok és tanerők teljes terrora alatt senyvednek a románok. Bizo­nyíték és konkrét tény azonban egy sincs! A gimnáziumi osztályok, amelyek bekerültek ismét a haj­dan volt katolikus gimnázium épületébe, már tavaly azt a hatá­rozott ígéretet kapták, hogy a még mindig ott működő kőolaj­ipari gimnázium máshová fog költözni és az aradi magyar ok­tatás visszakapja a ’30-as évek­ben magyar közadakozásból fel­épített iskolát! Most azonban ez szóba sem jöhet! A kőolajipar­nak szánt iskolaépületet, miután tanügyi költségen kitatarozták, ősztől a magánegyetem kapja meg bérleményként. A legépü­letesebb javaslat mégiscsak a következő volt: ha már nem aka­runk semmiképpen a román ok­tatás tagozataként működni, akkor legalább a magyar gimná­ziumban létesítsünk román ta­gozatot, hiszen egy Romániá­ban működő iskolából nem lehet kizárni a román gyerekeket. Arra a javaslatra, hogy bármely román gyerek tanulhat magya­rul, ha kíván, azt a jól ismert választ kaptuk: az állam hivata­los nyelve a román. Valamennyiünk előtt nyil­vánvaló, hogy ezek a javaslatok lényegében időhúzás célját szolgálják, hiszen szerdán a par­lament szavazott az alkotmány tanügyi kérdéseket érintő részé­ről. A törvénytervezetet ismerve elmondhatjuk bátran: az leg­alább annyira jogtipró, mint a szlovák nyelvtörvényjavaslat. Sajnos, elfogadásának esélye igen nagy. Ebben az esetben pedig elbúcsúzhatunk önálló iskolarendszerünk álmától. Porzsolt Réthy Emese Torgyán József lesz a kisgaz­dapárt első számú vezetője — csiripelik szerte szét e hazában a verebek: Kettő az egyhez lefogadom, hogy elöbb-utóbb tork(gy)án akad a zsíros falat. Új európai rendszerek Az EBEÉ-tagállamok kül­ügyminiszteri tanácsának Ber­linben kezdődött értekezlete szerdán — zárt ajtók mögött — az új európai struktúrákkal, az EBEÉ-intézményrendszer bőví­tésével foglalkozott. A felszólalásokban tükröző­dött annak felismerése, hogy szükség van a nyugat-európai intézmények (Európa Tanács, NATO) és az EBEÉ összekap­csolására, annál is inkább, mivel a kelet-európai országok — egyelőre — csak az utóbbinak a tagjai. James Baker felszólalá­sából egyértelműen kitűnt: az Egyesült Államok immár egyér­telműen az EBEÉ-t tekinti — a NATO mellett — az európai biztonság második legfonto­sabb pillérének. Werner (íraf, a németországi Rottweil órásmestere világhírű utcai órák kicsinyített másolatait állítja ki az európai óra- és ékszerkiállításon. A kézi gyártású, nehéz órákban négy szerke­zet négy különböző időt mutat, áruk 650 német márka körül van. Balról a San-Diegó-i, jobbról a chicagói utcai óra „Harcolni fogok a rendszer ellen” Jelcin első amerikai interjúja — Harcolni fogok a rendszer ellen, amely 70 év alatt ilyen nyomorúságos, megalázó hely­zetbe hozta országunkat — je­lentette ki első amerikai tv-inter- jújában Borisz Jelcin. Az orosz elnök néhány órával Washingtonba érkezése után már a tv-kamerák előtt ült. Az ABC-nek adott nyilatkozatban váratlanul élesen bírálta Mihail Gorbacsovot, jóllehet aznap este, a szovjet nagykövetségen tiszteletére adott fogadáson még arról beszélt, hogy Gorbacsov kezdeményezései nélkül Orosz­országban nem lehettek volna szabad választások. A tv-nyilat- kozatban Jelcin azt mondotta, hogy sok mindent nem szeret Gorbacsovban: következetlen­ségét, felemás döntéseit, állás­pontja változtatgatását. — Ha Gorbacsov a reformok embere, akkor vele vagyok, de ha azokat feltartóztatja, ha visszalép, ha nyomást gyakorol a köztársasá­gokra, akkor ellenfele vagyok — mondotta. A kérdésre, önállóságot adna-e a balti köztársaságok­nak, Jelcin határozott igennel válaszolt, mondván, hogy egy államszövetséget nem lehet erő­szakkal együtt tartani, egyetlen szuverén köztársaságot sem le­het megakadályozni a kiválás­ban. A baltiak egyébként gazda­ságilag továbbra is kapcsolód­hatnának Oroszországhoz. Ön befizeti gépjárműve felelősségbiztosításának 1991. július 1 -jétől esedékes negyedévi díját, s mi az éves díj 5 %-át számfejtjük Önnek jutalékként! Legyen a saját ügynöke! Kérjük, keresse fel irodánkat! Q GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. Garancia Biztosító Rt. Békéscsaba, Gyóni G. u. 3. Tel.:25-763 ivi'äg<m> hírei VsB7 ❖ FÜLÖP-SZIGETEKl VULKÁN. Részlegesen meg­nyitották szerdán a manilai re­pülőteret, amelyet a Pinatubo vulkán folyamatos működé­se miatt vasárnapra virradóra zártak le. Dick Cheney védel­mi miniszter Detroitban kijelen­tette: egyelőre hozzá sem tud­nak kezdeni az amerikai létesít­ményekben esett károk felméré­séhez, s nem biztos, hogy érde­mes lesz helyreállítani a támasz­pontokat. Egy amerikai szóvivő szerint egyébként a geológusok úgy vélik, hogy a június 9. óta tartó vulkáni aktivitás akár há­rom évig is elhúzódhat. ❖ IZRAEL — ATOMREAK­TOR. Az izraeli tudományos ügyek minisztere alaptalannak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint országa atomreaktort ké­szül vásárolni „a Szovjetuniótól, Magyarországtól, Németország­tól, vagy máshonnan”. Juval Ni- man, akit az izraeli lapok szerdán idéztek, azt mondta, hogy hazája maga kívánja felépíteni polgári célú atomreaktorát. •v- EGK—KÍNA. Az Európai Közösségek külügyminiszterei keddi luxemburgi tanácskozá­sukon úgy határoztak, hogy fel­újítják a ,.magas “ — állam- és kormányfői — szintű kapcsola­tokat Kínával — közölte Mark Eyskens belga külügyminiszter. ❖ ETIÓPIA — LESZERE­LÉS. Az ideiglenes etióp kor­mány keddi döntése értelmében teljes egészében leszerelik a bukott rendszer mintegy félmil­liós hadseregét. Az elképzelé­sek szerint a Mengisztu-ellenes felkelésben részt vett harcosok­ból és válogatott hivatásos kato- nákbój egy lényegesen kisebb létszámú, mintegy 60 ezer fős új hadsereget hoznak létre. A MÉH országos hálózata minden hasznosítható hulladékanyagot megvásárol, környezetbarát technológiával feldolgoz és haszonárut is értékesít. Keresse fel az Önhöz legközelebb eső MÉH-telepeket! AHOL AZ ÉRTÉK ÚJJÁSZÜLETIK Békéscsaba, Kótegyházi út 24. (66) 22-654 Orosháza, Makót ú! 41. (66) 12-306 Gyula, Dobozi út 55. (665 61-307 Szeghalom, Nádasdy u. 64. (66) 71-871 Szarvas, Tarya III. kk. 222. (67) 13-261 Bókós. Szarvasi út 64/1. (66) 41-759 Gyomaerdród, Gyóni G. u. 44la (67) 31-650 Mezökovécsháza. Ipartelepi út 1. (69) 81-246

Next

/
Oldalképek
Tartalom