Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15-16 / 139. szám
1991. június 15—16., szombat—vasárnap o Cigányfórum Geszten Valószínűleg nincs olyan ember Geszten, aki ne ismerné a fiatal, szókimondó Orgovánné Puj Brigittát. Ahol csak megfordul, mindenki emlékszik rá. — Ami a szívemen, az a számon — mondta első találkozásunkkor, Kádár Péter országgyűlési képviselő egyik geszti fogadóóráján. Büszkén mesélte, hogy ő valamennyi helybéli cigánytársáért kiáll, védi az érdekeiket, s amit csak tud, „kiharcol” számukra. S valóban. Brigitta lett az állandó összekötő kapocs az önkormányzat és a geszti cigánylakosság között. Lassanként mindenfelé természetessé vált a megjelenése. Azon se lepődött meg senki, hogy Brigitta a közelmúltban cigányfórumot szervezett, amelyre az etnikai kisebbség mellett meghívta az önkormányzat vezetőit, a megyei nemzetiségi és etnikai bizottság titkárát, Hevesi Józsefet és jómagámat, az újságírót. A több mint két órán át tartó fórum után Brigitta arra kért, mindent írjak meg, amit itt hallottam. íme: A bevezetőt természetesen Brigitta mondta: — Szeretném bejelenteni, hogy mi is élünk, létezünk. Problémáink vannak, csak sokan nem akarják észrevenni. Az én statisztikám szerint 57 cigánycsalád él a községben, ami 215 személyt jelent. Geszten már nincs cigánytelep, viszont hat család lakás nélkül van. A családok 10 százalékánál megtalálható a video, a színes tévé, a hűtőláda, de a 90 százalékuk — az íróasztalnál ülők el sem tudják képzelni! — milyen körülmények között él. Ezek után Brigitta a következő kérdéseket tette fel az önkormányzatot képviselőknek: — Hajói tudom, a község 700 ezer forint támogatást kapott a cigánylakosságra. Szeretnénk tudni, hogyan osztják szét ezt a pénzt! Három cigánycsalád gyermeke étkezik ingyen, a többiek nem. Miért? A szociális bizottságból kitették azokat, akik jól ismerik a körülményeinket. Miért? Volt olyan cigánytársam, aki a börtönből hazatérve segélyt kért tüzelőre, s mivel visszautasították, meglopta az önkormányzót szenét, így újra bűnbe esett. A rendszeres nevelési segélyt tavaly nyáron gyerekenként 1450 forintra emelték, mi mégis kevesebbet kapunk. Hová lett a kiutalt és a kiadott pénz közötti különbség? Mint az etnikum szószólójának jogom van-e az önkormányzati iratokba betekintenem? Brigitta ezek után átadta a szót az etnikum tagjainak, arra kérve őket, tegyék föl kérdéseiket, mondják el problémáikat. Az ekkor elhangzottak közül a következőket jegyeztem fel: — Vannak, akik közepes életszínvonallal, egy gyerekkel is kapnak segélyt, mások három gyerekkel sokkal rosszabb körülmények között nem kapnak. Miért? Mert a szociális bizottságnak nem tetszett a többgyerekes fizimiskája ? Ezzel csak azt érik el, hogy a cigányok között konfliktusok alakulnak ki. Ösz- szeuszítanak bennünket, ez az igazság... — Van még néhány üres szolgálati lakás Geszten. Ezeknek a kertjébe fóliákat kellene telepíteni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki jól járna. Az önkormányzatnak haszna lenne, jóné- hányunknakpedig munkája... — Nem tudjuk, igaz-e a hír, hogy cigányosztályt akarnak indítani az iskolában. De ha igaz, fel vagyunk háborodva! Nem vagyunk még eléggé lenézve?! Ha a gyerekem megkérdi otthon, hogy miért vannak cigányok és magyarok, mit mondjak neki? Mi azt szeretnénk, ha úgy kezelnének bennünket, mint egyenrangú embereket. — Nem vagyunk elégedettek a szociális bizottság összetételével! Hogy bíráikozhat egy család nélküli olyanokról, •akiknek családjuk van!? — Hallottuk, hogy innen a pincéből fegyvereket loptak el. Persze megint azt beszélik, cigány volt a tettes. Hát mondják meg név szerint, ki vitte el, ne legyen ez a gyanúsítgatás. Meg különben is, minek ide fegyver!? Talán forradalomra készülnek? Az összegyűlt kérdésekre, problémákra elsőként a község polgármestere, Hanzéros János reagált: — Kemény előadást tartott Brigitta, s sok olyan kérdés hangzott el, amiben talán én is többet tehettem volna, mint amit eddig tettem. De haladjunk sorban! Tudom, hogy az egyik legégetőbb gond a munkanélküliség. A javasolt fóliázás azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ehhez először is tőke kell. Az önkormányzat dolga elsősorban a falu életének megszervezése, nem pedig a vállalkozás. Ez utóbbi ugyanis kockázattal jár, s egy önkormányzat sem foghat olyasmibe, amibe esetleg belebukhat... Többen azt is felvetették, hogy az általunk kezdeményezett közhasznú munkát miért csak tíz embernek és egy hónapra szerveztük. Nos, a megyei munkaügyi központ a bérek 70 százalékát fizeti csupán, 30 százalékát nekünk kell fedezni. Ez egy hónapra 30 ezer forintunkat visz el, holott ilyen tétel nincs a költségvetésünkben. Nem beszélve arról, hogy egy hónapnál többre való közhasznú munka sincs a faluban. A következő felvetés a rendszeres nevelési segély kérdése volt. Ezzel kapcsolatban azt mondta Hanzéros János, hogy Geszten igen magas az igényjogosultnak megállapított gyerekek száma, s ha mindenkinek megadnák az 1450 forintot, az kimerítené az önkormányzati kasszát. Megoldás lett volna, ha lecsökkentik a jogosultak számát. Helyette azonban úgy döntött az önkormányzat, inkább több gyerek kapjon kevesebb pénzt, mint fordítva. így ugyanis jobban járnak a többgyerekes családok, annál is inkább, mivel tejjegyet is csak azok kapnak, akik nevelési segélyre jogosultak. Mint mondta, abban az esetben képzelhető el a nevelési segély emelése, ha nem biztosítanának étkezési hozzájárulást a gyerekek számára. A tavalyról megmaradt pénz tehát nem veszett el, azt mind a gyerekekre költötték. Ekkor valaki közbekiabált, hogy jobb volna ha kevesebb óvónő, tanító, dajka, meg kony- hás lenne az iskolában, annyival is több jutna a gyerekeknek. A polgármester megpróbált ura maradni az előadásnak, s így folytatta: — A 700 ezer forint, amit a cigánygyerekek nevelésének, oktatásának a javítására kaptunk megvan, a képviselő-testület vizsgálja, hogyan lehetne a legcélszerűbben fölhasználni. A szociális bizottság összetételéről: sajnos törvénytelenséget követtünk el, amikor ugyanany- nyi külső tagot delegáltunk a szociális bizottságba, mint amennyi a képviselő-testületi tagok száma volt. Ezt kellett felülbírálnunk, amikor a köztársasági megbízottól figyelmeztető levelet kaptunk. A szociális bizottság egy-egy döntés előtt minden lehetőt megvizsgál, megvitat. Persze ők is emberek, hibázhatnak, de azt nem tudom feltételezni, hogy szándékosan döntenek rosszul. A magyarok is zúgolódnak sokszor, hogy ők négyszer többen vannak, mégis a cigányok kapnak több segélyt. Higgyék tehát el, hogy nem a „fizimiska” szerint megy az osztás. Puj Brigitta természetesen belenézhet a jegyzőkönyvekbe, hiszen ez minden állampolgárjoga... A polgármester utoljára az előítéletről beszélt: — Hogy ez megszűnjék, a cigányságnak be kell bizonyítania, hogy nem szolgált rá... — Sose lesz ez másként — szólt közbe valaki. — Épp a múltkor mondták a boltban, hogy a cigányt gettóba kéne zárni. Ézek mindenkit egy kalap alá vesznek! — Sajnos van ilyen is, de ne általánosítsunk — folytatta Hanzéros János. — Most az ország egésze olyan, hogy egyre több embernek van problémája. A cigányságot, ahol a legnagyobb arányú a szakképzetlenség, természetesen méginkább sújtja ez a helyzet. A munkahelyek igyekeznek megszabadulni a szakképzetlen és megbízhatatlan emberektől. Én biztos vagyok abban, hogy azt a cigányt, akinek szakmája van és becsületes, nem küldik el. Ezután Szerb József alpolgármester, iskolaigazgató válaszolt néhány, az iskolát érintő felvetésre: — Tévedés ne essék, nem cigányosztályt, csupán egy cigány napközis csoportot szeretnénk ősztől létrehozni. Tennénk ezt azért,shogy esélyegyenlőséget biztosítsunk mindazoknak, akik hátrányos helyzetben vannak. Felzárkóztassuk azokat, akiknek gyengébben megy a tanulás. A 700 ezer forint egy részét erre használnánk fel. Az ingyenes étkeztetésről: összesen 11 -en vannak, akik térítésmentesen étkeznek, ebből öt magyar, a többi cigány. Harminc gyerek 10 forintot fizet, ezeknek 90 százaléka szintén cigány. Azt se mondhatja senki, hogy a cigánygyerekek ebben az iskolában bármiből is ki voltak re- kesztve. A focicsapatba mindenkit bevettünk, a testnevelésórákon mindig az élen szerepeltek, s ezért sokukat kiemeltük, de arról se tehetek, hogy a rosz- szaságban is sokan járnak közülük az élen. A múltkor az egyik kis pöttöm a folyosó mozaikját szedegette fel... Csoda, hogy a légpuskalopásnál is egyből rájuk gondolunk? Az iskola dolgozóival kapcsolatban: nézzék meg, máshol milyen létszámmal működik egy oktatási intézmény és akkor látni fogják, mi milyen kevesen vagyunk. Utoljára Hevesi József a nemzetiségi és etnikai bizottság vezetője szólalt fel: — Nagyon örülök ennek az önszerveződésnek, ami Geszten az etnikai kisebbség körében folyik. Higgyék el, hogy egy közösség érdekei bármennyire is jogosak, elszállnak, ha nem tudják megszervezni önmagukat. A geszti cigányok jó úton járnak, azonban két fontos dologgal kiegészíteném az elhangzottakat. Az egyik, hogy vegyük tudomásul: jár a családi pótlék, az öregségi meg a rokkantsági nyugdíj, de legyen az bármilyen segély, az csak adható, és sohasem jár! A másik: a szülők felelőssége. A cigányságnak képzett emberekre van szüksége. Tanulni, tanulni és tanulni. Ez most a legfontosabb, és ez nem múlik máson, csak a cigányember akarásán... Magyar Mária A falusi életképeket Gál Edit fotózta
