Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-11-12 / 109. szám
MEGYEI KÖRKÉP J991. május 11—jl2., szombat—vasárnap 0 Lott-6! Ez csak iáték... No, hagyjuk az álmodozást, már megint nincs ötösöm, lőttek a Föld körüli utazásnak, pedig meg akartam hívni az összes rokont, barátot — kapcsolom ki sértődötten az autórádiót Vásárhely alatt, útban a „szegedi szerencse- üzemibe”, aminek a hivatalos neve: Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóság Szelvényfeldolgozási Osztály —, ahol ezenközben feláll a szolgálati tévé elől a három komoly úriember: az ügyeletvezető, a pénzügyminisztériumi ellenőr és a revíziós munkavezető. Elkészülnek a sablonok is, és fél tizenegykor, miként minden pénteken, megkezdődik itt, a szegedi feldolgozási osztályön is a szelvények ellenőrzése. Hihetetlen, de igaz: Magyarországon még se híre, se hamva a gépesítésnek, illetve csak hírből ismerik a lottózásban használatos, mindent tudó nyugati gépeket. így aztán a számítástechnika korában nálunk hetente kézzel szedik sorba szelvényszám szerint a több millió cédulát, aztán kézzel szortírozzák, kötegelik, vegytintával festik,' a sablon segítségével kézzel ellenőrzik, válogatják ki a nyerteseket, majd kézzel egyéniként' ellenőrzik a 20 ezer forint feletti nyereménnyel járó szelvényeket, és rendezik nyerőosztályonként sorba. Az irodában Bérezi Sándor, a Szerencsejáték Rt. szegedi ‘ igazgatóhelyettese, egyben a szelvényfeldolgozási osztály vezetője Sorolja, mi minden történik itt a beérkezéstől a nyereményjegyzék kinyomtatásáig. Csak kapkodom a fejem, és már alig várom, hogy láthassam azt a bizonyos nagytermet, ahol „minden kiderül”. De hiszen ezek közönséges rekeszek, ilyenekben szállítják az ABC-be a tejfölt! — méregetem csalódottan a kék, zöld, sárga, barna nyitott műanyag ládikákat. Egy-egy kis rekeszben 40 ezer — nem tévedés, 40 ezer — lottócédula. A pulton színes rekeszek, alatta pedig öt-hat faláda — ezekben hozza a posta Bács, Békés és Csong- rád megyéből hetente a töméntelen mennyiségű cédulát. Most 2 millió 599 ezer 314 szelvény érkezett ide ezen az „őrült” héten, amikor több mint 100 milliós volt a tét. Alacsony háttámlájú fa- székéken ülnek, s a hosszúhosszú asztalok fölé hajolva dolgoznak a szelvényértékelők, pillanatnyilag 120-an, de délután még többen lesznek. Szó alig esik, furcsa, föltűnően hangos a papírsuhogás; gyakorlott mozdulattal pörgetik a cédulákat, szemük a sablonon, ami azt mutatja, hogy az öt nyerőszám: 2, 12, 50, 62, 74. A terem végében most feláll egy idős asszony. Négyest talált, azzal igyekszik csendesen az első asztalhoz, amelynél hárman ülnek: a munkavezető, a Pénzügyminisztérium képviselője, valamint a pénztáros, aki majd kifizeti a teljesítménybért. Ezer darabonként a nyereménytől függően 225—300 forint jár. Szó mi szó, nem csillagászati összeg. Legtöbbjük persze lottózik. Na, de nyerni? — erre csak legyintenek. — Játék ez a lottózás, csak játék, nem is szabad másnak tekinteni — mondja egy termetes, ősz asszonyság, már az első szünetben, déli fél egykor, amikor is a brigádvezetők kivételével mindenkinek el kell hagynia a helyiséget, s lekapcsolják a világítást. — Mindig kettőt veszek, megszokásból, de ez a hatalmas nyeremény csak megbolondítaná az embert. Sok tragédiát hallottam itt a harminc-egynéhány év alatt!... No, én azért álinék elébe ennek a próbának — mondja most az olvasó, aki nyilván elóbrándozgat, mi is lenne akkor, ha... — Előfordult már, hogy a szerencsés nyertes megkereste azt, aki itt megtalálta a szelvényét? — faggatom tovább a molett hölgyet, miközben arra gondolok, én bizony szívesen megkeresném. — Az még nem. Ide csak az óvást benyújtók, meg a csalók jönnek reklamálni. Mert, ugyebár, amióta játék létezik, azóta csalás is létezik. S hogy mi mindenféle „rafinériával” próbálkoznak! A leggyakoribb, hogy vesznek mondjuk tíz szelvényt, ebből kilencet kitöltve időben postáznak, a' tizedikkel meg a sorsolás után jelentkeznek a „nyereményükért”, szidva a postát és bizonyítékként lobogtatva a sorszámban stimmelő kilenc cetlit. Sajnálnivalóak viszont a figyelmetlenek; a múltkoriban például valakinek négyese lett volna, de véletlenül nem öt, hanem hat számot jelölt meg. A kora délutáni órákig Szegeden hat négytalálatosra leltek, s a tapasztalati számítások alapján mintegy 45 ezer nyertes — 2, 3 talála- tos — szelvényre számítanak. A jövő héten kezdődik minden elölről... \ Tóth Ibolya Fc>té: Kovács Erzsébet Gazdák lincshangulatban A mészárlás elmaradt Két napja egy felhívás tartja lázban Orosháza közvéleményét. „Most érkezett jelentések alapján Orosházáról és a környékbeli falvakból a túlsúlyos sertések, hízómarhák tulajdonosai baltával vernek agyon állományaikból. A 41-es főútvonalon, a békéscsabai vágóhíd- tól a szegedi vágóhidig elszórják, valamint állataikat felrakják járművekre, és lezárják a fenti ' útvonalat, amennyiben a pénteki gyűlésünkig nem tudunk konkrét választ adni a mintegy 12 ezer túlsúlyos sertés Orosháza környékéről való elszállítására, és az 1500— 2000 darab, 700 kg-os súlyú vágómarha elszállítására. Az állomány a Parasztszövetségnél, Orosházán név szerint, darab szám szerint ösz- sze vagyon írva." * * * A pénteki megyei szintű gyűlésen Sitkéi János már sokkal higgadtabb, mint a fenti szöveg megfogalmazásakor. Az Orosházi Parasztszövetség elnöke magyarázatképpen így összegzi az elmúlt napok történéseit: — Orosházán és a környező falvakban a sertéstartók körében egyre kiélezettebb a helyzet. Lincshangu- iatnak is nevezhetem ezt az állapotot. A gazdák a hátsó udvarokba hajtják a túlsúlyos jószágokat, az anyakocák pedig — mintha meg- éreznék ezt az áldatlan állapotot —, a fajfenntartás ösztönével 16—18 kismalacot hoznak a világra. Azt még senki nem tudja, mi lesz a szaporulat sorsa, hiszen egyelőre a túlsúlyos állatoknak sem találunk piacot. Hat csatornán próbálkoztunk eddig: a törökök az öbölválság, a jugoszlávok a fegyvereladás, a szovjetek a bankgaranciák miatt fagyasztották be az értékesítési piacainkat. Itthon — legjobb tudomásunk szerint — az állatforgalmi vállalatoknak át kell venniük a leszerződött sertéseket. Igaz, hónapok óta nem 'kötnek megállapodásokat — tagjainktól tudjuk. — De szeretnénk, ha írásba is adná valaki! Gergácz Elemér miniszter is megkapta levelünket, és szóbeli válaszában ígéretet tett arra, hogy két héten belül megoldódnak a sertéstartók gondjai. A helyzetet normalizálni kell, bármi áron! A miniszter úr szerint, ha szükséges, leváltásokra is sort kerítenek. Mi pedig — félretéve indulatainkat — nem zsebre tett kézzel, de várjuk a fejleményeket. cs. I. [ Közúthálózat 1991-2000 Milliárdok utakra (Folytatás az 1. oldalról) A tanácskozáson megjelent Káinok! Kiss Sándor helyettes államtitkár, aki országos helyzetképet adott a témában, míg a megyei programot Molnár László, az Üt-, Vasúttervező Vállalat képviselője ismertette. Mint megtudtuk, a megye teljes gépjárműállománya 103 ezer, ebből 73 ezer a személygépkocsi, de nincs elsőrendű főutunk, főúthálózatunkat másodrendű főútak alkotják. Kilenc híd szorul azonnali korszerűsítésre, ennek költsége meghaladja a 800 millió forintot. A közúti közlekedés okozta környezeti ártalom elsősorban Békéscsabát, Gyulát, Szarvast, Mezőberényt, Orosházát, Gyomaendrődöt, Szeghalmot és Körösladányt sújtja. A 10 éves program helyi jelentőségű fejlesztéseket irányoz elő. A javasolt építések Békéscsabán és környékén, Orosháza és Gyula vonzáskörzetében koncentrálódnak. A megyében 2000-ig szükséges fejlesztések ösz- szésen 6,6 milliárd forintot igényelnek. A tájékoztató után a képviselők a 'területüket érintő problémák megoldásához kérték az államtitkár-helyettes segítségét. Elmondták, hogy Gyulán, Szarvason, Körösladányon, Békéscsabán az átmenőforgalom katasztrofális. Többen visszatértek a déli autópálya építésére, amire az államtitkár- helyettes nem lát reális lehetőséget a közeljövőt illetően. —a—i „AHOL A HATALMASOK VISZÁLYODNAK, AZ ALACSONY SOR- SŰAK SZENVEDNEK.” PHAEDRUS Valamikor a hatvanas évék elején, számos szlovákiai magyarhoz hasonlóan velem is megtörtént, hogy budapesti ismerőseim — miután megtudták, hogy Pozsonyból érkeztem — megkérdezték, hol tanultam meg ilyen jól magyarul. Szemmel láthatóan meglepődtek, amikor kissé nekikeseredve elmondtam nekik, hogy Csehszlovákiának legalább hatszázezer magyar nemzetiségű állampolgára van. Akkor, diákfejjel alkalmi beszélgetőpartnereimet hibáztattam tájékozatlanságuk miatt, holott nem elsősorban ők tehették arról, hogy szinte semmit sem tudnak a Magyarország határain kívül, főleg a szomszédos országokban élő magyarságról. Nem is nagyon tudhattak, hiszen az úgynevezett szocialista országok vezető politikusai szinte tudomást sem vették a szomszédos államokban élő nemzeti kisebbségekről. Nemzetiségekről, netán nemzetiségi gondokról nem volt sikk, sőt: nem volt ajánlatos beszélni. A hivatalos politikai irányvonal hallgatását és manipulációit a hetvenes években Illyés Gyula, Csoóri Sándor és más neves személyiségek, Szlovákiában pedig Janics Kálmán és Duray Miklós törte meg. Tilalomfák omlottak össze, keserű igazságokra és súlyos igazságtalanságokra derült fény, s a közvélemény is egyre többet tudhatott meg a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok múltjáról és jelenéről. A két országiban végbement rendszerváltást követően a politikusok is felismerték a nemzetiségi kérdés jelentőségét. Több szlovák pedig rendszerint fölkeresi a szlovákiai magyar politikai mozgalmak képviselőit is. Az illetékes minisztériumok és kulturális intézmények is igyekeznek hathatósabban segíteni a szomszédos országokban élő, ugyanahhoz az anyanemzethez tartozó nemzetiségiek szellemi életét, anyanyelvi művelődését. A gyümölcsözőbb együttműködés érdekében természetesen nem csupán a politikusak tehetnek sokat, hanem a regionális és a nemzetiségi kulturális szervezetek, intézmények, önkormányzatok, a különböző helyi közösségek is. Ha a kapcsolatoknak ezt a szintjét nézzük, akkor joggal lehetünk elégedetlenek, mert ilyenek úgyszólván alig léteznek. Ezért aztán az alapvető információkon kívül még mindig nagyon keveset tudunk egymásról, hétköznapjainkról, sajátos nemzetiségi gondjainkról. Ma már ugyan senki sem lepődik meg azon, ha egy szlovákiai állampolgár magyarul, egy magyarországi pedig szlovákul beszél, ám a legtöbben jóval többet tudnak például az angolok vagy a franciák történelméről, kultúrájáról, mint saját országukban vagy a szomszédos államban élő nemzeti kisebbségek hagyományairól, szellemi értékeiről. Tudatunk és műveltségünk e fehér foltjait többek között a baráti kapcsolatok bővítésével is felszámolhatjuk. Jól tudom: eléggé ínséges időket élünk, a regionális és a helyi szervek is pénzszűkében vannak, ám az őszinte szándék, a megismerés igénye, a kreatív emberek találékonysága szinte csodákra képes. Ezekre az erényekre alapozva kellene minél több szellemi hidat építeni a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok között, hogy Békéscsaba és Pozsony a kulturális szférában és az emberi kapcsolatokban is közelebb kerüljön egymáshoz. Szilvássy József Nesze semmi, fogd meg jól? (Folytatás az 1. oldalról) di szereplői lenni, ha nem rendelkeznek földtulajdonnal. Felhívta á figyelmet: nincs engedmény vagy felhatalmazás arra, hogy az ön- kormányzati törvényt más jogszabály korlátozza. A hozzászóló képviselők csatlakoztak a tervezet bírálatához, kiemelve, hogy a törvényt mielőbb meg kell alkotni, de ne a maradékel- vűség alapján. Az ülésre a megye parlamenti képviselőit is meghívták. Közülük elsőként Szo- kolay Zoltán kért szót, aki elmondta, ugyancsak nincs megelégedve a javaslattal — ezért nemmel szavaz rá —, de nem amiatt, amit az ön- kormányzati képviselők említettek. Kifogásolta a privatizáció tisztázatlanságát, ellenőrizhetetlenségét, a magyar tulajdoni struktúra torzulását. Felszólalását követően dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke kérte a jei lenlévőket, hogy — amint azt az ülés elején is megtette — az előzetesen elkészített határozati javaslatról mondjanak véleményt és ne politikai beszédet tartsanak. Szavai hallatán Szokolgy Zoltán kiment a teremből. Varga Zoltán parlamenti munkájához segítségül kérte az ülés pontos jegyzőkönyvét, hogy a bizottsági' üléseken széles skálán tudjanak érvelni az önkormányzatok mellett. Dr. Zsíros Géza üzenetként fogta fel az ülésen elhangzottakat, hangsúlyozva, hogy a törvényjavaslat még nagyobb mértékű atyáskodó és leosztó jelleget sugall. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Békés megyében 1936-ban 54 ezer hektár rét és legelő volt, ennek 80 százaléka az önkormányzatok tulajdonát képezte. Nem mindegy tehát a megye önkormányzatainak* milyen törvény születik. L. E. Tiltakozás és követelés Békés Megye Képvlselő-testülete a következő felterjesztést fogalmazta meg. Illetve küldi el az Önkormányzatok országos szövetségeihez és a megyei képviselő-testületek elnökeihez: 1. Békés megye képvlselő-testülete tiltakozik olyan gyakorlatok kialakulása ellen, amely alapján az önkormányzatok Jogait, kötelezettségeit érintő, magas szintű Jogszabályok előkészítése során nem Igénylik az önkormányzatok, illetőleg szövetségeik véleményét. 2. A képviselő-testület elfogadhatatlannak tartja a törvényjavaslatban szereplő, az önkormányzati tulajdonkörét rendkívül leszűkítő, az önkormányzati tulajdonnal valő rendelkezést korlátozd tervezett Intézkedéseket. 3. Követeli a megyei képviselő-testület a korábban települési, megyei tulajdonban volt összes földterület újbóli önkormányzati tulajdonba 'adását; az állami feladatokat ellátó szervezetek elhelyezési, működési feltételeinek más módon, állami forrásokból történd finanszírozását; az Irodaépületek nagyságára való tekintet nélküli önkormányzati tulajdonba adását; ' a műemléki épületek, továbbá a megyén belüli védett természeti területek tulajdoni kérdésben a végső döntés jogát; a közüzemnek nem minősülő, állami tulajdonban lévő közcélú vizl- létesltmények fenntartásának, üzemeltetésének állami finanszírozását, ha az önkormányzati tulajdonba kerül; a törvény ne az állami tulajdonban lévő egyes vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóljon, hanem az önkormányzati tu- : lajdon kérdését rendezze általában, és ezt hozzák összhangba az egyéb, a tulajdonlást Is érintő törvényekkel. Vendégkommentár Szellemi ^ hidak Jelentősége
