Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-31 / 126. szám

1991. május 31., péntek HÍREK Péntek Ma délelőtt 9 óra 53 perc­kor szerte e hazában min­denki a rádiókészülékekre figyel. A 22. heti lottó sorso­láson a szerencsés nyertes az öttalálatos szelvényre több mint200 millió forintot nyerhet, ami dollárra átszá­mítva is már megközelíti a 3 milliót. Ebből az összegből a nehéz gazdasági helyzetben lévő Békés megyében sok utat, iskolát, egészségügyi létesítményt lehetne építeni. Már éppen ezeken a lehető­ségeken meditáltam, amikor megszólalt a telefon szo­bámban. — Uram, nekem lenne egy javaslatom. Ha kihúzzák az öt számomat, a békéscsa­bai futballistáknak a 600-tól 610. gól szerzőinek 50—50 ezer forintot ajánlok fel. Amennyiben az első osztály­ban bennmarad a csapat, úgy a nyártól jelentősen megerő­sítem a gárdát. A nyeremény­összeg mintegy negyedét kí­vánom a labdarúgásra fordí­tani — hiszen — mint tudjuk, ez Nyugaton jó üzlet, csak ná­lunk ráfizetéses. Már elképze­léseim is vannak, hogy kiket igazolok a Kórház utcába, ám egyelőre ez legyen az én tit­kom. No de ne álmodozzunk ennyire. Előbb jöjjön a sorso­lás, s aztán pedig szombaton az a fránya győzelem a Fáy utcaiak ellen... V.L. Telefonügyeletünk munkanapokon 9-től 16 óráig hívható közvetlenül á (66)28-623 telefonszámon. Előtte és utána, valamint munkaszüneti napokon ugyanezen a számon üzenetrögzítőn várjuk olvasóink észrevételeit. Telexünk: 83-312 Telefaxunk: (66)21-401 — A Névtelen Alkoholisták békéscsabai csoportja ma dél­utániösszejövetelén Békéscsa­bán, az Ifjúsági Házban az aradi csoport tagjaival talál­kozik. MA ANGÉLA, PETRONELLA napja A Nap kél 4.52 — nyugszik 2031 órakor A Hold kél 23.11 — nyugszik 6.53 órakor ANGÉLA A latin Angelus férfinév női párja. A latin Angelus a görög angelosz szóból, jelentése: an­gyal, követ, hírnök. Becézés: Angélka, Angi(ka), Géla. PETRONELLA A latin Petronius férfinév női párja, jelentése: a Petronius nemzetségből származó nő. ÉVFORDULÓ Negyvenöt éve született Rai­ner Werner Fassbinder (1946— 1982) német film- és színházi rendező. Horoszkóp Május 31. IKREK (V. 21—VI. 21.). Könnyed, lazítós napra számítson. Érde­kes dolgok jutnak eszébe, titkai vannak. Ma sike­reinek csúcsán törődjön azzal, aki szívének igazán kedves. Bol­dog órákat tölthetnek együtt. Ezen & napon született 1942-ben Békési László országgyűlési képviselő, a Németh-kormány pénzügyminisztere RAK (VI. 22—VII. 22. ). Ma lesz ideje arra, hogy rendezze függőben maradt dol­gait. Ha teheti, hétvégére hívja meg barátait, rokonait. Értékes információkat szerezhet tőlük. OROSZLÁN (Vn. 23—Vili. 23.). Ne le­gyen kishitű, most végre bizonyíthat fő­nökei előtt is. Ez igazi erőpróba, amely önbizalmat adhat Önnek. Vállalja hát a kockázatot, ki tud­ja, lesz-e rá ismét lehetősége? SZŰZ (Vm. 24—IX. 23. ). Ma fontos ügyek­ben kell döntenie, jól fontoljon meg minden lépést! Legjobb, ha elhatározá­sáról, lehetőségeiről legközvet­lenebb hozzátartozóját is tájé­koztatja. MERLEG (IX. 24— X. 23.). Ismét szeren- csét hozhat a péntek! Barátai között újból Öné a siker. Vigyázzon, mert eddigi nyugalmát egy kaland veszélyezteti, de így is megéri. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Nagy várako­zással készül a hétvé­gére, terveit azonban valami keresztülhúzza. Nem árt, ha több figyelmet fordít az egészségére és a biztonságára! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Ma a sze­rencse Önnek dolgo­zik. Egy jó befektetést tartogat ez a nap, ami későbbi terveiknél nagy segítséget nyújt­hat. BAK (XII. 22—1.20.). Szépérzéke fejlett, szereti a rendezett, csi­nos otthont. Ereje, egészsége jó, a szerelemben pe­dig fényesen ragyog csillaga. Alkotóereje segíti megkezdett vállalkozásai sikeres folytatá­sát. Szívében szeretet honol. VÍZÖNTŐ (I.21—H. 20.). A bolygók kédve- ző befolyással vannak szerelmi életére. Egy mindent elsöprő szerelem borí­totta fel nyugalmát. Gondolja végig az új kapcsolat várható eredményét, hogy megéri-e? HALAK (II. 21—III. 20.). Érzékenysége miatt könnyen meg­bántható, ezért bezá­rul, magába réved. Kívánsága sajnos nem teljesül, erre még várnia kell. Egyedül képtelen megbirkózni a nehézségekkel. KOS (III. 21—IV. 20.). Ma szerencséje \ W J 'esz- Munkájában vál- 'vSÍ' tozékony, de nem an­nak rovására, sőt sikerekre szá­míthat. Eredetisége érdekessé teszi egyéniségét. A pénzt ügye­sen kezeli. Érzelmi kapcsolata romantikus. BIKA (IV. 21—V. NTjrajp] 20.). Kedvezően ala- Vfr) dúlnak dolgai. Nagy szüksége van a bizton­ságra, a nyugalomra, a szép ott­honra, a családalapítás híve. Képes az összetartozás melegét biztosítani. Nem kerget irreális célokat. Kaszaperen a polgármesteri hivatal kőmüvesbrigádjának kivitelezésében épül az új művelődési ház. A beruházás költsége 18 millió forint. Az épület teljes körű átadására, az ütemezés szerint 1993-ban kerül sor Fotó: Gál Edit — A Mars üzenetének meg­fejtése űrfotók alapján címmel Földes Attila író tart előadást könyvéről a gyomaendrődi művelődési központban június 5-én, szerdán 18 órakor. — A szarvasi újtemplomban június 2-án, vasárnap reggel 9- kor kezdődő istentiszteleten Petr Brodsky cseh parlamenti képvi­selő, lelkész hirdet igét. Ugyan­ezen a napon, délután 3 órakor politikai fórum lesz a DATE nagy előadótermében, a Szövet­ségi rendszerek és azok hatása a Kárpát-medencében élőkre cím­mel. Megyénkbe érkezik Für Lajos miniszter A Magyar Demokrata Fórum orosházi szervezetének meghí­vására június 2-án, vasárnap dél­után megyénkbe érkezik Für La­jos honvédelmi miniszter. Előbb Nagyszénáson délután fél 3-kor felavatja a második világháború helyi hősi halottak megörökítő emlékművet. Ugyanezen a napon, 17 órakor Orosházán — a városi önkor­mányzat szervezésében — a régmúltban már hagyományos­sá vált és most felelevenített hő­sök napi kegyeleti ünnepségen mond ünnepi beszédet. Ezen a rendezvényen Orosháza lakos­sága az 1848—49-es szabadság- harcban, az első, a második vi­lágháborúban és az 1956-os ok­tóberi forradalomban elesett ha- lottairól emlékezik meg. Áz ese­mény helyszíne az Árpád-kerti hősök emlékműve. Az MDF orosházi szervezete, valamint a két önkormányzat szeretettel várja az érdeklődő­ket. P.J. Mától a mozikban: A zöldfülű David Ackermant — Charlie Sheen—épp, hogy előléptették. Egyenruhás „gyalogzsaruból” került feljebb egy lépcsővel. Most már egyenruha nélkül, ci­vilben, sőt álruhában is cirkálhat Los Angeles utcáin. Nick Pulovski — Clint East- wood — foglalkozását tekintve szintén rendőr, állapotára nézve megszállott. Veterán zsaru, ut­cai harcos. Már leszámolt az Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések: Hanusz Magdolna és Tövisháti Atti­la Viktor, Tamás Éva és Kovács Árpád, Miké Éva és Hurguly Attila, Mahó Erzsébet Ilona és Árdeleán János, Szöl- lősy Edit és Horváth Róbert, Rácz Edit Ágnes és Südy István Lóránt, Juhász Ibolya (Gyula) és Gombár Attila (Orosháza), Molnár Mária (Gyula) és Bereczki István (Elek), Kelemen Klára Edit (Geszt) és Szőke Ferenc István (Gyula), Kulik Éva (Elek) és Szentgáli Gábor (Elek), Uszolceva Okszana Ge- negyevna (Cseljabinszk) és Kovács Gyula (Gyula), Haluska Mária (Két- egyháza) és Kriska András (Kétegyhá­za). Születések: Torkos György Zoltán és Egervári Ilona Cecília leánya Rita Mária, Bán Tibor és Varga Zsófia fia Tibor, Ra- jeczki József és Bontó Ibolya Mária leánya Alexandra, Kovács István és Cseresznyés Klára fia István, Jeszensz­ky Attila Géza és Fekete Csilla Erzsé­bet fia Ádám, Tar Lajos János és Kon- dacs Katalin leánya Adrienn, Csüllög István és Hainess Katalin fia István, Molnár Gyula és Szmola Éva leánya Evelin, Bagi Tibor Attila és Faragó Ágota Klára fia Balázs, Téglás Béla és Szilágyi Rozália fia Sándor, Iszály La­jos Mihály és Lusztig Antónia fia Atti­la, Kotroczó Ferenc és Szelei Erika Irén fia Krisztián Ferenc, Máger László és Jónás Eszter Magdolna fia Roland IDŐJÁRÁS Változóan felhős, kissé szeles volt megyénk időjárása csütör­tökön. Reggelre 10 fokig csök­kent a levegő hőmérséklete, míg kora délután 18 fokot mutattak a hőmérők, az időnként élénk északias szélben —kaptuk a tá­jékoztatást Unyatinszki Zoltán­tól, a Békéscsabai Meteoroló­giai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: A keleti országrészben néha meg­növekszik a felhőzet, és kiala­kulhat szórványos futózápor, zivatar. Az északi szél megerő­södik. Hajnalra 6—11 fokra hül le a levegő, kora délután akár 23—24 fok is lehet. élettel'és az élet ővele, mindösz- sze egyetlen cél vezérli: a bosz- szú. Egy autótolvajbanda főnö­ke a szeme előtt lőtte le járőrtár­sát, és nem akar anélkül meghal­ni, hogy a maga módján pontot ne tegyen az ügy végére. Ó az újonc rossz szelleme. Nick és David: tűz és víz. Míg az alig húszéves, öltönyös, nyakkendős David gátlásos, kö­telességtudó és mindenfajta szenvedélytől mentes, addig az őszülő Nick udvariatlan, epés, nyers és robbanékony, ráadásul iszonyú szivarokat szív. Íme, már itt is az első konfliktushely­zet. Mintha a sors is egymás mellé teremtette volna őket... Hol mér a traffipax? Ma, május 3I-én a Bé­késcsaba—Gyula—Sar­kad, és a Békéscsaba— Orosháza útvonalon, hol­nap, június 1-jén pedig a Békéscsaba—Békés, il­letve Békéscsaba belterü­letén mér a sebességmérő műszer. Információnk tájékoztató jellegű. (Szeghalom), Rácz József Attila és Marok Tünde leánya Tünde Klaudia (Medgyesegyháza), Gál Rafael és Var­ga Mária leánya Anett Nikolett (Bihar- ugra), Rágyanszki György és Farkas Rozália fia'György (Szarvas), Bicski András és Gergely Teréz Ágnes fia László János (Dombegyház), Jasik József András és Deák Eszter fia Sza­bolcs (Kisdombegyház), Juhász József és Bíró Erzsébet leánya Erzsébet (Kunágota), Sajtos János és Borgye Mária fia János (Kétegyháza). Gál Atti­la és Galina Ildikó leánya Karolina (Elek), Kapros Imre és Nagy Márta fia Imre Balázs (Sarkad), Varga Zoltán és Kiss Ilona fia Zoltán (Vésztő), Kurucz István és Krucsó Zsuzsanna fia István (Okány), Verebi Ferenc és Krucsó Má­ria fia Róbert (Okány), Sebők Gergely és Zubor Tünde leánya Nikoletta (Szarvas), Durkó Attila és Berkes Mag­dolna fia Szabolcs (Békéscsaba), Ádám Zoltán Tibor és Szántai &zsébet Anikó leánya Bernadett Anikó (Gyo- maendrőd). Vas Zoltán és Nagy Zsu­zsanna fia Norbert (Vésztő), Tóth Atti­la Zsolt és Sárkány Gyöngyi fia Viktor (Kétegyháza), Németh László és Zsombok Margit fia László (Füzes- gyarmat), D. Nagy Gábor és Mátyus Katalin fia Gábor Bence (Békés), Se- bestény Béla és Kozák Emma fia Péter (Gyomaendrőd), Fábián Mihály József és Jónás Andrea fia Gábor Richárd (Dombegyház), Ancsin Zoltán és Sza­bó Piroska fia Zoltán (Békéscsaba), Zelenyánszki Miklós és dr. Fábián Ágnes Katalin fia Márk (Békéscsaba), Nagy Mihály és Boruzs Marcella leá­nya Anikó Szilvia (Szeghalom), Csipái Zoltán Attila és Balázs Gabriella fia Zoltán (Kunágota), Boros Árpád és Korcsok Eszter leánya Eszter (Békés), Kovács János és Juhász Erzsébet leá­nya Kinga (Sarkad), Makai József és Gulyás Etelka leánya Anita (Szegha­lom), Varga Sándor és Döme Magdol­na fia Sándor (Dombegyház), Berta Ist­ván Zoltán és Csató Ilona Judit fia Vik tor (Békés), Batánovics Jenő és Jakab Aranka fia Jenő (Körösladány), Ger- zsényi Attila Gábor és Pál Ilona leánya Andrea (Doboz.) Halálesetek: Kovács Jánosné Simon Margit, Jap- port Antalné Gyulai Borbála, Remecz- ki Ferenc, Dobra Lajos, Monori Ká- rolyné Portörő Erzsébet, Papp Julian­na, Ravasz Mihályné Páger Ilona, Ro­zsos András, Székely Zsuzsanna, Ve­res József, Hipszki Pál (Szarvas), Győ­ri János (Kevermes), Gál Anett Niko­lett (Biharugra), Császti Mihály (Sar- kadkeresztúr), Bánfi Péter Pálné Men- gyán Mária (Szabadkígyós), Kincses Mihály (Vésztő), Havaj Pál (Csanád- apáca), Tóth Benedekné Soós Karolina (Körösladány), Nagy Imréné Kiu Róza Julianna (Körösladány), Pál Kálmán (Békéscsaba), Paszmár Géza (Med­gyesegyháza), Dékány Antal (Nagy­kamarás), Török Lajos (Füzesgyar­mat), Frankó Lajosné Pilinszki Zsófia (Medgyesegyháza), Szabó Györgyné Egri Erzsébet (Okány), Kovács Sán- domé Baki Ilona (Békéscsaba), Vin- czellár Sándomé Papp Ilona (Sarkad- keresztúr), Komlósi Jánosné Dézsi Róza (Doboz), Gálé György (Nagyka­marás). KOSSUTH RADIO Órámként: Hírek. Időjárás. Üt­közően. 4.30: Reggeli Krónika. 8.06: Hangszemle. 8.80: Széchenyi és Wesselényi 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. Közben: 9.50: Lottcsocsalás! 11.06: Tipp. 11.10: A népzene hagyományőr­zői. 11.35: Kavicshegyek. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: C írnia pom a KGB-sztori. 13.05: Kiásszikusak délidéiben. 14.06: Eriről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Geiger György trombitál. 15.06: Magyar írás. 15.50: Az éiö népdal. 16.00: Délutáni Krónika. 16.16: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök... 16.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 99.06: SportvUág. 19.15: Olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Kecskés együttes ma­gyar történelmi' dallamo­kat játszik. 19.50: Gong. 20.05: Pénz és gondolát. 20.35: Magyar tájak táncmuzsi­kájából. 21.05: Kilátó. 2L50: „Vajh, ki ő, és merre van hazája”. 22.00: Késő Ssti Krónika. 22.30: Mérleg. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Május. 9.31; A Mágnás Miskától a West Side Storyig. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszáigyökerek. 11.03: „Ö, ó, ó nagymami...” 12.00: Nóták. 13.03: Pophulláro. 13.45: Időjárás- és vizállásjelen- tés. 14.00: Péntektől péntekig. Közben.: 14.50: Könyvről — könyvért. 17.00—19.00: RádiöMa. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Fiataloknak! 21.03: Zenés játékokból. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: V. Nemzetközi Folknapok, Pécs, 1990. 22.30: Pop-rock műhely. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Húszéves a Debreceni Dasesszfe6Ztivál. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: A Guameri vonósnégyes felvételeiből. 10.20: Így Láttam Bartókot. 10.47: LutosLawski: Velencei já­tékok. Ll.01: Robert Devereux. 12.05: A Magyar Rádió énekka­ra. 12.41: Magyar zeneszerzők rézfú- vós kamarazenéjéből. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Vivaldi: A négy évszak. 14.41: öoráti Antal vezényel. Közben: 16.00: Hírek. Időjárás. 16.06: Édes anyanyelvűnk. 17.45: la tinóvá tel Zoltán Illyés Gyula-versieket mond. 18.00: V materinskom jaiziku. 18.20: In limba matemá. 18.40: Na matem.jem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Madrigálok. 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. Közben: 20.20: Bede Anna versei. 20.30: Üi ráolvasva. 21.20: Opera jelenetek. 22.00: összkiadás. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Komolyzenei zsákbamacs­ta- . . • TVl 9.03: Műsorismertetés. 9.06: Menedzser Magazin. 9.50: Lottósoreolás. 9.55: Szeretlek, Agmes! 10.20: A Kráter-sziget. 10.40: Forma—1. H.30: Sorstársak. 1L45: Segítség! 15.05: Romaié Shavale — Bala- Hüor. 15.30: Walt Disney bemutatja. 17.20: „Traffic Jam”. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 19.00: „Maradjatok meg szereté- temben. . 19.66: Esti mese. 19.15: Mimi klip-mix. 19.30: Híradó. 20.66: Dallas. 20.55: Panoráma. 22.00: Kék antilopcipő. 23.05: Betiltott filmek. Alomtori- gád. 0.45: Késő esti híradó. 6.50: ANTENNE 2. TV2 16.36: ötről hatra. 17.36: Olasz nyelvlecke kezdők­nek. 17.45 : Egy perc tere. 13.00: Tom és Jerry. 18.10: Telesport. Műsorvezető: Berkes Zsuzsa. 18.35: Mű&orelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: És most mit játsszunk? 20.00: írók és könyvmilldomosok. 21.00: Feleld Kamill és vendé­ged. 21.50: Van 5 perce? 22.60: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Az utolsó ellenség. SZÍNHÁZ 1991. május 31-ért, pénteken 1» órától: WEST SIDE STOBT Bértetszttnet Az előadást az Iparinuk. Rt. támogatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom