Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25-25 / 121. szám
iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1991. május 25-26., szombat-vasárnap Fertőd zenei központ lesz Előadóművészek a világ minden tájáról A fertődi kastély, a magyar Versailles 1982 óta a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem gondozásába és kezelésébe került. Az egyetem egyik legfontosabb profilja ugyanis a parképítés, valamint a környezetvédelem. Az egyetem dolgozói gazdasági munkaközösséget alakítottak, amely a Kastély nevet kapta, vezetője pedig a botanikus kert főnöke. Azóta eredeti pompájában díszük a belső díszudvar, valamint az egyik parkrészlet. Közben megújult a fertődi Haydn múzeum is, amelynek vezetője az az asszony lett, aki évtizedek óta szinte életcéljául tűzte ki Fertőd fejlesztését: Bak Jolán. Új élet költözött a zeneterembe is, jövőre pedig a világ legkiválóbb zeneművészei adnak koncerteket Fertődön J. Haydnra emlékezve, valamint Wolfgang Amadeus Mozartra, különös tekintettel az utóbbi bi- centenáriumára. Az idei fertődi zenei évadot az osztrák—magyar Haydn Filharmonikusok nyitják meg, Fischer Ádám vezényletével. Ellátogatnak Fertődre a világon egyedülálló Chamber Music Holydai’s tagjai is. Ok egy zenekedvelő társaság, akik évente a világ zenei emlékhelyeit keresik fel. Programjukban Fertőd is szerepel, ahogy azt a fertődi kastélyt felügyelő dr. Friedrich Andrásnak, az egyetem gazdasági vezetőjének írták. A legérdekesebb, hogy nem egyedül jönnek Fertődre. Magukkal hozzák a világ egy-egy zenei kiválóságát. Társaságukban lesz Jehudy Menuhin, a zseniális hegedűművész ugyancsak nagy tehetségű fia, Jeremi Menuhin zongoraművész, valamint George Sopkim, az US A-ban élő csellóművész és Alexander Brusilovszky hegedűművész, akik Mozart, Soszta- kovics, Haydn és Brahms kamaraműveit szólaltatják meg június 9. és 23-a között a fertődi kastély zenetermében. „Jár-kel, mint az Orbán lelke” Ha szép napra virradtak, a szobrot meglocsolták borral A földközelben élő emberek, elsősorban a pásztorok és a földművesek megfigyelték, hogy május közepe táján hirtelen alásüllyed a hőmérséklet. Sőt fagyveszéllyel is számolhatunk. A hűvös idő kárt tehet a fiatal jószágban és a még érzékeny növényzetben. A meteorológia figyeli a változást, de tudomásunk szerint kellő és elfogadható magyarázatot még nem adott rá. A jelenség meg évenként ismétlődik, tehát nem kivételes, hanem rendszeres az időváltozás. Népünk a kellemetlen lehűlésért három fura nevű szentet okol, akiket úgy hívnak hogy: Pongrác, Szervác és Bonifác. Németország déli részén úgy hívják őket, hogy „Eismänner” (jégemberek), Eszak-Németor- szágban meg „Die drei gestrengen Herm”-ként (a három rideg nagy úr) tisztelik őket. A pogány Rómában az agrár- szertartások sorát a Supercalia ünnepe nyitotta meg február 15- én. A föld bő termését és a nyájak jólétben maradását kérte a jóságos, de ártani is tudó istenségtől. Egy hónappal később a Saliusok, a dárdát és pajzsot viselő Mars-papok körmenete kért oltalmat a népnek, és kíméletet a vetésnek Marmartól, a rettenetestől. Ismét egy hónappal később körmenetet szerveztek, s a római nép a gabonarozsda ellen kért védelmet. Négy héttel később, tehát május második felében a föld istennője, Dea Dia tiszteletére rendeztek háromnapos ájtatosságot. Február közepétől tehát május végéig egymást érték az agrár vonatkozású körmenetek, könyörgések. Csoda-e, ha az őskeresztény egyház sokat átvett, és saját szelleméhez idomított az ősrégi hagyományokból? Általában nem sorolják a fagyosszentek közé, de véle fejeződik be a fagyveszély, tehát meg kell emlékezni róla: Orbán püspökről. Május 25-én frank földön a múltban a szőlőművesek a szent szobrát a vásártéren egy asztalra állították, amelyet virágokkal hintettek tele. Ha szép, derűs napra virradtak, a szobrot megkoszorúzták, és jól meglocsolták borral. Ha viszont zord idővel köszöntött be Orbán, akkor szennyes vízzel öntötték le, és sárral dobálták meg. A napnak derült voltából ugyanis jó őszre és bő szüretre következtettek. Az esős, hűvös időt viszont rossz előjelnek vélték. Orbán tehát Európa több népénél a szőlőművelők, a kádárok és a kocsmárosok féltve tisztelt pat- rónusa volt. A népies meteorológia több százados megfigyelésére utal bizonyára az „Orbán szelének” meg az „Orbán lelkének” emlegetése. Olyan közmondásunk is van, hogy „Jár-kel, mint az Orbán lelke”. A Sirisaka-féle közmondásgyűjteményben erre magyarázatot is találunk: „Orbán nevű falusi jegyző meghalá- lozván, feleségének ellensége, a kántor, az asszonyon bosszúját kitöltendő, éjféltájt lepedőt vett magára, s a jegyző ablaka alatt sétálgatott, és az asszonyt ijesztgette. A falusiak ezt látván, a lepedőbe burkolt kántort csakugyan az Orbán lelkének gondolták.” Nem sokkal több hitelt érdemel az a magyarázat sem, amelyik az „Orbán süvegéhez” fűződik. Állítólag az történt, hogy „II. Ulászló koro- náztatásához 1490-ben a püspökök, az egy Dóczi Orbán egri püspök kivételével, mind püspöki süvegben állottak a király körül. Ennek ugyanis az inasa süvegét részeg fővel utána hozván, részegségében azt ur a feje helyett a magáéra tette fel. Innen kerekedett aztán, hogyha valaki nagyon fölöntött a garatra, azt mondták: Ez is feltette az Orbán süvegét.” Azt hiszem, hogy a közmondás eredete teljesen elveszett. Elégedjünk meg tehát a jelentésével: nagyon jó kedve van, többet ivott a kelleténél. S miért ne ivott volna a bortermelők, kádárok és kocsmárosok védőszentjének ünnepién. Orbán napjának veszélyeiről mindenesetre van elegendő tapasztalatunk, csakúgy mint a fagyosszentekhez fűződő néphiedelem igazáról. S ha mégis szép napra ébredtek május 25- én, akkor azt megünnepelték, különösen a bortermelő vidéken, például az Alsó-Rajna mentén, amely már a római korban is híres volt bortermeléséről. Tripolszki Géza Vége a diktatúrának, vége a biztonságérzetnek... Fotó: Kovács Erzsébet be járni. Nem véletlen, hogy különböző színházi botrányokról beszélnek, amit én nem tartok borzasztó dolognak. Érthető, ha a művészek is szeretnének beleszólni saját jövőjük alakításába. Most át kell élnünk a változások felfokozott izgalmát, amíg ki nem alakul az egészséges színházi élet, amikor nem jelent olyan nagy ügyet, ha többen is elszerződnek egy- egy társulattól.-— Békéscsabát is megérintették a változások hullámai? — Ajaj, de még mennyire! Mi, színészek érzékeny idegrendszerű emberek vagyunk. Akár a levelibékák, amelyek jelzik az esőt, a színház is azonnal reagál a nagyvilág eseményeire. Naponta változik a hangulat, aki tegnap bejelentette, hogy elszerződik, esetleg holnapra meggondolja magát. Aki pedig maradni kívánt, talán mégis elmegy. Végleges műsortervet is csak akkor készíthetünk, ha legalább körvonalaiban kialakul a társulat. Sajnos, én ide jó pénzért nem csalogathatok művészeket, mert kevés a pénzünk. Jó szerepeket ígérhetek, igényes, alkotó légkört. — A nehézségek ellenére, ugye lesz Békéscsabán őszi szezonkezdet a színházban? — Egész biztos lesz. Tulajdonképpen annak is örülök, hogy a város és a megye is a sajátjának érzi a színházat, annál szomorúbb, hogy az anyagi lehetőségeik ennyire szűkösek. Gondolom, ez a környék és ez a város megérdemel egy jó színházat, mi, színházcsináló emberek pedig megérdemlőnk egy jó közönséget, amelyet szolgálhatunk hittel, tehetséggel. Andódy Tibor Soha rosszabb évadot Persze jobbat el tudna képzelni Gálfi László színházigazgató „Kicsit szomorkás a hangulatom máma...” Vannak évfordulók, amelyekről még azok is megfeledkeznek, akiket leginkább érint. Gálfi László, a Jókai Színház igazgatója épperv 25 éve él Békéscsabán. Első szerepe az Imádok férjhez menni című zenés darabban volt, akkor énekelte, hogy „gyere, gyere, drága jó gitár, kell egy igazi dal”. Azóta sok emlékezetes szereppel, szép dallal örvendeztette a nézőket, sok jó kollegával játszott együtt, sok direktort kiszolgált. Bő éve pedig őt választotta a társulat igazgatónak. Beszélgetésünk idején nem is nagyon volt alkalom emlékezni a saját, házi jubileumára, mindjárt a dolgok sűrűjébe vágtunk. — Fél élet, amit eddig Békéscsabán töltöttem, s megtapasztaltam a pálya minden örömét és szomorúságát — mondta Gálfi László. — Remélem, igazgatóként se változott a színházról vallott véleményem: jó darabokat, jó előadásban kell játszani. Ilyen egyszerű. Az már az én egyik pechem, hogy mire igazgató lettem, soha nem látott mértékben megromlottak a színház- csinálás feltételei. Közhely, hogy a diktatúrák, önigazolásuk bizonyítására, nagyon odafigyelnek a kultúrára. Megszűnt a diktatúra, fellélegezhettünk, de sajnos elmúlt a biztonságérzetünk is. Évtizedeken át az volt a gyakorlat, hogy valahonnan, valamilyen formában, mindig adJó szándékból nem tudnak fizetni tak egy kis pénzt, hogy a színház fenn tudjon maradni. Jó szándékban ma sincs hiány, de ebből nem tudjuk kifizetni a villany- számlát, a díszletező munkásokat, a jegyszedőket, hogy a művészekről ne is szóljak. — Egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották, gondolhatta, hogy nem lesz könnyű az élete. Milyen tervekkel fogott munkához? — Legfőbb vágyam azt volt, hogy minél több nézőt csalogassunk az előadásokra úgy, hogy a művészi színvonal is emelkedjen. Tervem részben valóra vált, s közben megtanultam, hogy a színház vezetése rengeteg apró munkával, néha kompromisszumokkal is járó, fáradságos feladat. Sokan merésznek tartották azt a műsortervet, amit megalkottunk, de hála Istennek, a színházra is érvényes, hogy akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak, akik mernek. A Csongor és Tündével kezdtük az évadot, jó kezdet volt! A Kakukkfészek című világsiker Békéscsabán se okozott csalódást, ezután pedig a Montmartrei ibolyát játszottuk. A Bubus az önfeledt szórakozás óráit jelentette a nézőknek. O’Neill, Utazás az éjszakában című darabja pedig valóságos jutalomjáték volt valameny- nyi részt vevő színész számára. Szervezőinknek komoly feladatot jelentett, hogy bérleten kívül mutattuk be az Operaház fantomját. A szezont a West Side Storyval zárjuk, amely — úgy érzem — kicsit nagyobb vállalkozás, mint amit a feltételeink megengednének. Összességében azt mondhatom, hogy soha rosszabb évadot, mint amilyet magunk mögött tudhatunk. Persze, jobbat lehetne kívánni. — És lesz is jobb? Ilyenkor, május végén már körvonalazódnak a jövő tervei. Mit láthatunk ősztől a Jókai Színházban? — Olyan képlékeny állapotban van minden, hogy konkrétumról korai beszélni. Nem tudom például, hogy kik azok a művészek, akikre számíthatok, s egy-egy előadást építhetek rájuk. Magyarországon időnként felbolydul a színházi élet, az emberek elkezdenek körbe-körMagyari Barna versei: Képeslap a Nyugati-Kárpátokból Nagyszalontai éjszaka itt erdélyi fák fésülik a szememig leomló melankóliát a fűszál elmond egy imát szempillám bokrai alatt majd tovább leheli törökülésben ül a sötétség az éjszakák kolostoraiban a friss harmóniát csönd-apácák vigyázzák a holdat a patak csobogását egy tölcsérrel szó-palackokba töltöm a szomorúság termoszában viszem s hiszem még testmelegek a hajdani könnyek hogy ilyen tiszta lesz még talpában a csalódások tüskéivel a Csonkatorony körül biceg az élet az erdélyi magyar anyanyelv a faluból jön a hegyi móc a hangulat gyertyafényes ablaka előtt kezet fogunk és bár ruhánkat hallgatózik a harmat átjárta a szikla szaga s magányom örökzöld lombján nem kőkemény csak kőfehér tollászkodik egy vers-bagoly pillantásunk
