Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-15 / 112. szám

© 1991. május 15., szerda SPORT Jön a Fradi! Az elmúlt négy fordulóban kitünően szerepelt, nyolc pontot szerzett a Békéscsabai Előre KSE női kézilabdacsa­pata, háromszor idegenből hozták el a két pontot a lila­fehérek. Szerdán 17 órakor a városi sportcsarnokban a Hücker, Szalai játékvezetői páros dirigálása mellett fogad­ják a tabellán azonos pontszámmal álló Herz FTC gárdáját. A zöld-fehérek az előző fordulóban bravúros győzelmet arattak a DVSC ellen, így bizonyára jó mérkőzésnek lehet­nek tanúi a szurkolók. Csulik Pálné, a csabaiak vezető edzője elmondta: agresz- szív védekezéssel igyekeznek hatástalanítani a Herz FTC gyors, sokmozgásos játékát. Az edző szerint most nagyon együtt van a csapat, így bízik a jó folytatásban. A kispadon ismét ifjúsági korú játékosok ülnek, akik azonban nemcsak a sportpályán, hanem az érettségi vizsgán is komoly erőpró­ba előtt állnak. Eb-csapat később »4,0 A Miskolc adott otthont az ifjúsági II. cselgáncs ORV-nek, amelyet 16 csa­pat részvételével rendeztek meg. A Békéscsabai Honvéd versenyzőinek eredményei. 47 kg (8 induló): 1. Ször­nyű, 2. Bíró. 51 kg (10): 1. Szabó, 3. Papp. 78 kg (9): 5. Szatmári. A közelmúltban rendezték meg Kecskeméten az országos felnőtt II. osztályú rangsorversenyt 12 csapat részvételével. A békéscsabaiak a kö­vetkező eredményeket érték el. 86 kg (10): 3. Lipták, 5. Pamuki. 95 kg (10): 2. Jantyik, 5. Belicza. Az elmúlt hét végén Békéscsabán a Honvéd SE termében körzeti gyermek B-korosztályos versenyt rendeztek. 35 kg (10): 2. Gedó. 38 kg (11): 2. Csikós. +58 k| (5): 2. Gyarmati. Kihelyezett ülést tartott Tatán a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége. A testület megtárgyalta a május 24—31. közötti, lengyelországi Európa- bajnokságra utazó csapat összeállítását. Hanoiik János szövetségi kapitány javaslatá­ban kilenc név szerepelt, bár a szakember ennél kevesebb ver­senyző utaztatását tartja ideális­nak. Az elnökség rövid vita után úgy határozott, hogy a kapitány­ra bízza a végső döntést. Az utolsó edzés után Hanzlik János fogja eldönteni, hogy ki az a hat­hét súlyemelő, aki a Lénárt Fe­renc, Karczag Tibor, Czanka Attila, Lakatos István, Halász István, Szanyi Andor, Bökfi Já­nos és Oláh Imre alkotta keret­ből kiutazhat az Eb-re. Á kapitány megfogalmaz­ta az elvárásait is, 12—16 pon­tot, s egy-két érmet remél a csa­pattól. Pusztai-emlékverseny Orosházán Pusztai Ferenc 68 éves korában, 1965-ben halt meg. Nevét azonban ma is ! tisztelettel ejtik ki Orosházán, ahol meg­alapította a Spartacus sportegyesületet, azon belül a birkózó- és futball-szakosztályokat. Aktív versenyzőként a szőnyegen szerzett babéro­kat klubjának, majd sportvezetőként dr. Sándor Lászlóval közösen országos rangra emelte Oros­háza birkózását. Pusztai Ferenc emlékére évtize­dek óta szabadfogású versenyt rendeznek az alföl­di városban. Az idei viadalra csupán néhány egyesület neve­zett, így a sportcsarnokbeli esemény órák alatt lezajlott. A másodosztályúvá minősített verse­nyen egyetlen (!) hazai induló volt, Antal János. Az ő szőnyegre lépésekor pezsdült meg az élet a lelátókon. A döntőben tanúsított oroszlános harc­modorával méltán szerzett magának elismerő tap- got és győzelmet érő pontokat. Ekkor még senki sem sejtette, hogy kemény meccset kell vívnia a birkózó berkekben Jegenyének becézett fiatalem­bernek. Az orosházi birkózó 6:0-ról tudott fordíta­ni, majd az utolsó percben 6:7, 6:11-es pontszer­zéssel megnyerte súlycsoportjában a versenyt. Eredmények. 48 kg: 1 Vígh (DVTK). 52 kg: 1. Ádám (SZVSE), 2. Demszki (Gyöngyös), 3. Gubicz (Gyöngyös). 57 kg: 1. Antal (OMTK), 2. Babinszki (BVSC), 3. Márki (BVSC). 62 kg: 1. Balogh (SZVSE), 2. Hunyadi (BVSC), 3. Csikós (Dorog). 68 kg: 1. Tóth (Pécs), 2. Szombati (Kiskunhalas). 74 kg: 1. Szokol (SZVSE), 2. Csáki (Gyöngyös). 82 kg: 1. Pálos (Csepel), 2. Csikós (SZVSE), 3. Niki (Pécs). 90 kg: 1. Nagy (Pécs), 2. Barna (DVTK), 3. Langauer (Pécs). 100 kg: 1. Raid (Dorog), 2. Túrák (Tatabá­nya), 3. Tóth (Pécs). 130 kg: 1. Sándor (SZVSE), 2. Leveleki (DVTK). A hét végén Debrecenben rendeztek serdülő szabadfo­gású magyar bajnokságot, ahol az Orosházi MTK fiatal birkózói a következő eredményeket érték el. 55 kg: 6. Jeszenszky. 60 kg: 2. Somogyi. +95 kg: 5. Mészáros. „Démoni” győzelem Gyopároson Évek óta hideg, esős idővel köszöntött be a strandszezon, így a május első hétvégéjén starthoz álló hajómodellezők sem örülhettek igazán. Azjdén az időjárásfelelős, úgy tűnik, megszánta a vizek „kapitánya­it” és ragyogó napsütést rendelt a Gyopárosfürdőn megrende­zett Alföld Kupa országos hajó­modellező verseny idejére. Há­rom kategóriában 41 résztvevő nevezett. A vendéglátók számá­ra a legizgalmasabb versenys­zám a 6,5 kcm-esek versenye volt. Nóbik Nóra az első előfu­tam alapján 10 másodperc hát­ránnyal került a döntőbeli máso­dik helyre, míg Nóbik Gyula a 4. helyről startolhatott a fináléban. A döntőben már mindenki a ke­zét tördelte, vajon ki lesz a leg­pontosabb, a leghiggadtabb, kit illet majd az elsőség? A debreceni Kiss István rajtja után Nóbik Nóra, majd Szécsényi György és Nóbik Gyula kap­csolta be az inditógombot. Az ötödik körben Nóra magabizto­san utasította maga mögé a me­zőnyt. Sajnos az öröm korainak bizonyult, mert 10 másodperc elteltével motorja összetört, így az orosházi kislány feladni kényszerült a versenyt. A töb­biek azonban tovább rótták kö­a 20. hét szelvényeihez. 1. Debrecen—MTK-VM x 2 2. Siófok—Pécs lx 3. Szeged—Bp. Honvéd 2 4. Tatabánya—Vác 1 5. Bochum—Karlsruhe 1 6. Düsseldorf—Kaisersl. x 2 7. Schalke 04—Freiburg 1 8. Havelse—Darmstadt lx 9. Atalanta—Genoa lx 10. Bari—Milan 2 11. Bologna—Cagliari x 2 12. Ancona—Ascoli lx 13. Reggina—Barletta +1 mérkőzés: 1 14. Roma—Napoli 1 ÜJAKCIOÜ! Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy raktáráruházunkban 1991. V. hó 11-étől több mint 200 terméket nagykereskedelmi áron értékesítünk! Címünk: Körösmenti Skála Rt. Raktáráruház Békéscsaba, Orosházi út 32. szám . 10 perc járásra a vasútállomástól Jaminában Telefon: (66) 25-144. HA BENNÜNKET FELKERES.. ...MINDEN VÁSÁRLÁSSAL KERES!!! reiket és Kiss István után Nóbik Gyula került az első helyre piros színű Démonnak elkeresztelt hajójával. Ezzel teljesítette a fel­nőtt I. osztályú szintet (ez Nórá­nak is sikerült), ami feltétlenül szükséges a magyar válogatott­ba való bekerüléshez. Eredmények. 3,5 kcm kategória: 1. Kudlik Vilmos 66 kör, 2. Tarr 60, 3. Mayer58.6,5 kcm: 1. Nóbik Gyula65, 2. Szécsényi 57, 3. Kiss 54.15 kcm: 1. Sólyom István 74,2. Berta 71,3. Nagy 57. Csapatban: 1. Debreceni Model­lező Klub, 2. Budapesti Műegyetem, 3. BHGSE. A legjobb ifjúsági sportolónak járó serleget Nóbik Nóra és Kiss Barnabás nyerte. Nemzetközi diákverseny A gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szakközép- és Szak­munkásképző Iskola hatodik alkalom­mal ad otthont a mezőgazdasági tanu­lók nemzetközi sporttalálkozójának. A versenysorozat történetében a mos­tani egyébként a 19. A szervezés széles társadalmi alapokon nyugszik. Mező- gazdasági vállalatok, társadalmi szer­vezetek, érdekvédelmi képviseletek és gazdasági társulások vállaltak véd­nökséget és biztosították a sporttalál­kozó anyagi feltételeit. A mostani viadalra, amely május 16—18 között lesz Gyomaendrődön, nyolc iskola 240 tanulója nevezett. Labdajáték-eredmények Megyei rangadók hazai sikerekkel Újkígyós—Kondoros 18—15 (9—10). NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés, Újkígyós, 100 néző. V.: Nyári, Vesztem. Újkígyós: Kopányi — Gyulavári 2, Fekete L. 5, Bacsa 2, Gazsó 2, FEKETE B. 4, Szikora. Cs.: Zubán (kapus), Vida, Lukoviczki 3, Ruck, Locskai. Edző: Ruck László. Kondoros: PARAJ — Szigeti P. 6, Kasnyik 2, Zvara 2, Szmka 4, Pet- rovszki, Opauszki. Cs.: Kasnyik T., Szigeti I. 1. Edző: Kerepeczki György. A végig zuhogó eső irreálissá tette a mérkőzést. A vártnál nehezebben győ­zött az Újkígyós, a hazaiak az utolsó öt percben biztosították be győzelmüket. Kiskunhalas—Békéscsabai Mire­lité 27—30 (19—15). Kiskunhalas, 200 néző. V.: Horváth, Kiss. Mirelité: Murányi — Bene A. 1, OLÁH 13, Szentmihályi 3, Kovács^ Z. 1, Molnár, KOMÁROMI 4. Cs.: Árkus (kapus), SZILÁGYI 5, Barna 2, Orosz 1, Ko­vács Gy. Edző: Kolarovszki Mihály. A hazaiaknak a bent maradás, a vendé­geknek a tabella élén maradás volt a tét. Nehezen lendült játékba a Mirelité, helyzetek tömkelegé maradt kihaszná­latlanul, sorozatban lőtték a kapufákat, viszont az ellentámadásban a hazaiak­nak minden sikerült. A második játék­rész elejétől azonban elsősorban Oláh volt elemében, átvették a csabaiak a vezetést és csak az volt a kétséges, hány góllal nyerik a találkozót* Az NB II állása: Férfiak 1. Mirelité 17 10 2. Lajosmizse 16 12 3. Újkígyós 17 10 4. Szentes 16 9 5. Gyömrő 16 8 6. Tiszaföldvárl6 7 7. Pincegazd. 17 7 8. Orosháza 16 7 9. Túrkeve 17 5 10. Kondoros 16 4 11. Kiskunhalast 3 6 1 381-337 26- 4 407-375 24 3 4 386-370 23 1 6 355-334 19- 8 334-334 16 2 7 352-354 16 1 9 418-392 15- 9 360-346 14 2 10 406-452 12 -12 326-374 8 1 12 381-438 7 Szirén SE—Szeghalmi SC 24—14 (12—5). NB II. Női. Szarvas, 150 néző. V.: Góg, Horváth. Szirén SE: Gyebrovszki — Csery II. 2, Szabó, Hegedűs 2, Csery 1.2, Perger, HAJDÚ 3. Cs.: Juhos (kapus), MIKOLIK 13 (11), Nyergesné 1, Lázár 1. Edző: Cse­ry István. Szeghalom: SZIGETI — Papp 1, Sándor, ZSADÁNYIE. 10 (5), Madar 2, Veres 1, Zsadányi K. Cs.: Papp E. Edző: Vass Sándor. A haloga­tó, labdatartó taktikát választó szeg­halmiak játéka nem ízlett a szarvasi lányoknak. A mérkőzés folyamán a vendégek türelmes játéka a szirénesek kapkodását, eladott labdákat, helyzet­kihagyásokat eredményzett. A szarva­siak néhány játékosának teljesítménye rendkívül gyenge volt. Az első félidő 6. percében megsérült Szabó, játéka kétséges a hét végi, sorsdöntő Szegedi TK elleni mérkőzésen. A megyei bajnokságban történt (zárójelben a serdülök eredményeit közöljük). Férfiak. Szeghalom—Murony 30— 14, Gyomaendrőd—Mezőhe- g\cs 22—15 (19—10), Köröstarcsa— Békéscsabai Előre KSE 18—20 (19—20). Nők. Békésszentandrás—Kétsop- rony 10—6 (7—11), Csorvás—Bé­késcsabai Agyagipar 9—8. A Do­boz—Békéscsabai Előre KSE mérkő­zés elmaradt! Győzelem idegenben TFSE—Békéscsaba I 7—13 (1—3, 3—3, 1—4, 2—3). OB Il-es vízilabda­mérkőzés, Budapest. V.: I Laposa, Sziráczki. Békésc­saba: SALLAI — SZILVÁSSY 6, ROMÁN 1, BLAHUT 1, SZLÁVIK 2, Lukácsi, Balázs, Dávid L. 1, Jámbor, Béládi, Csicsely, Szilágyi. Edző: Be- hun Lajos. Már az első negyedben ki­rajzolódott a vendégek fölénye, ame­lyet a mérkőzés végéig megtartottak, s könnyű győzelmet arattak a békéscsa­baiak az idei bajnokság 4. fordulójá­ban. Ötödik helyen Békési Áfész Fontex— Kiskunfélegyháza 69:52 (31:24). NB Il-es női ko- I sárlabda-mérkőzés. V.: dr. Papy, Szalontai. Békés: MEZEI (18), KONDÉ (17), Bányai (12), Tóth (11), Sárközi (9). Cs.: Polgári (2), Veres (—), Darabant (—), Hegyesi (—). Edző: Békési Mihály. Újabb győzel­mükkel egy fordulóval a befejezés előtt a békésiek a tabella 5. helyén állnak. Békési Áfész Fontex—BÁG SE 88:98 (28:48). NB II. Férfi. Békés. V.: Zékány, Mustos. Békés: Hegedűs (9/3), Eperjesi (19), Domonkos (26/3), Balog (5), Ladányi (12). Cs.: Révész (5), Krizsán (4/1), Farkas (8/2). Edző: Takács János. BAG SE: Tövisháti (5), Kecskés (19/6), Antali (19), Vida (5/3), Matyuska (8). Cs.: kovács (4), Vitaszek (24), Lukács (7), Andó (7), Bíró (—). Edző: Vágvölgyi Árpád. A sok szabálytalansággal tarkított mér­kőzésen magassági fölényét jól hasz­nálta ki a vendégcsapat. BÁG SE—Nagykálló 86:64 (40:17). NB II. Férfi. Békéscsaba. V.: Kékesi, Kertész. Békéscsaba: VITA­SZEK (31/3), Kecskés (19/3), Ma­tyuska (5/1), Antali (14), Vida (6)- Cs.: Lukács (5), Andó (6), Bíró (—), Ko­vács (—), Tövisháti (—). Edző: Vág­völgyi Árpád. Könnyedén vágott viss­za a hazai csapat az őszi vereségért, s győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna. Gyula: egyenrangú I ellenfelek Gyulai SE—Renova I 2—2 (2—2). Országos nagypályás női labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 100 néző. V.: Végvári. Gyula: Szabó — Kiripóczki M., Mócz, Dömö­tör, Holecska — Podani, Bíróné, Szi­laj, Hlivár — Popa, Kiripóczki E. (Kukk, Kozma). Edző: Bíró István. A fővárosi csapat az idén még nem ka­pott két gólt, a lelkes gyulaiak végig egyenrangú ellenfelei voltak a több válogatottal felálló Renovának, kéts­zer is vezettek, de nem tudták megtar­tani előnyüket. G.: Podani a 3., Oláh a 17., Popa a 23., Nagyabonyi a 30. percben. Jó: Szabó (a mezőny leg­jobbja), Popa, Podani, ill. Oláh, Na­gyabonyi, Bárfy. A megyei alsóbb osztályú labda­rúgó-bajnokságokban történt. II. osztály Gyulai Magán SE—Kétegyháza 1— 2 (0—1). Gyula, 150 néző. V.: Varsányi. G.: Kukla, Bányai, Kiss (öngól). Jó: Csukás, Náfrádi, Kiss, ill. Bányai, Sipos, Botás. OMTK II.—Dévaványa 4—3 (2— 2). Orosháza, 50 néző. V.: Orosz. G.: Tóth 1.2, Gigacz 2, ill. Molnár, Bányai 2. Jó: a hazai csapat minden tagja, ill. Csahóczky, Mesterházi, Molnár. Kaszaper—Csorvás 0—0. Kasza­per, 100 néző. V.: Szeles. A végig sza­kadó esőben lejátszott mérkőzésen nyújtott teljesítményükért mindkét csapat tagjai dicséretet érdemelnek. Békéscsabai MÁV—Dombegy­ház 4—1 (1—1). Békéscsaba, 50 néző. V.: Takács. G.: Lonovics 2, Braun A., Frankó, ill. Magyar. Jó: az egész hazai csapat, a vendégek közül senki sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt. (N.L.) Lökösháza—Magyarbánhegyes 2— 2 (1—2). Lökösháza, 80 néző. V.: Sztanojev. G.: Szivák, Barát, ill. Nagy, Szlanyinka. Jó: Dobos, Túrái, Szűcs 5., Bán, Gyebrovszki, ill. Dollák, Bá- nyik, Szlanyinka. További eredmények: Újkígyós— Kétsoprony 1—1, Békés—Kunágota 1—0. Ifjúságiak: Lökösháza—Magyar­bánhegyes 1-r—O, Újkígyós—Kétsop­rony 1—1, OMTK II.—Dévaványa 0—1, Békéscsabai MÁV—Dombegy­ház 1-—0, Békés—Kunágota 3—0, Gyulai Magán SE—Kétegyháza 1—3, Kaszaper—Csorvás 0—3. III. osztály Tarhos—Kevermes 1—3 (0—2). Tarhos, 50 néző. V.: Enyedi. G.: Raf- fai, ill. Torma, Burai S., Burai Z. Jó: Raffai, Kátai, Budai, Gézárt, Szabó S., ill. az egész vendégcsapat. (G. L.) Körósladánv—Csárdaszállás 5— 0 (2—0). Körösladány, 100 néző. V.: Kurucz. G.: Keresztesi 2, Szántor, Kántor, Hajdú. Jó: az egész hazai csa­pat, ill. Törő, Majnár. (P. S.) Csanádapáca—Nagybánhegyes 4—3 (1—1). Csanádapáca, 200 néző. V.: Koch. G.: Benke I. 3, ill. Vígh A., ill. Pocsai, Kormányos, Zsoldos. Jó: Benke I„ Vígh A., Hrobár, Göcző, ill. Kmecz, Radu, Zsoldos. További eredmények: Okány— Doboz 3—4, Kardos—Pusztaföldvár 2—2. Ifjúságiak: Okány—Doboz 6—3, Csanádapáca—Nagybánhegyes Összeállította: Hankó György Megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzés: Csanádapáca—Nagybánhegyes, amelyen hét gól esett, s 4—3-as hazai siker született. Felvételünkön: lendületben a házigazdák, a labdát vezető játékos már csak a vendégek kapusával áll szemben. Az akcióból egyébként gól született Fotó: Fazekas Ferenc 'BÉKÉSMEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Postacím: 5601 Pf.: 111. Telefonszámok: központ: (66) 27-844; főszerkesz­tő: (66) 21-401; telefax (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 205 forint, egy évre 2460 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Baross u. 9-21. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133-0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom