Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-25 / 96. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1991. április 25., csütörtök © MIS MEGYEI (Gyógyszerár ellen a társadalombiztosítás Belgyógyászok és reumatológusok Vándorgyűlés Mezűhegyesen Az immár hagyományos rendezvénynek számító évi vándorgyűlésükéi; idén Mezőhegyesen rendezik a Dél- Alföld belgyógyászai és reu- matológusai. A házigazda különösen nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a ma megnyíló rendezvény résztvevői kellemesen érezzék magúikat a megye egyik igen hangulatos kisvárosában. A nem kevés összeget felemésztő rendezvény finanszírozására a vándorgyűlés védnökei, többek között Kassai Béla, Mezőhegyes polgármestere, . dr. Rácz László megyei főorvos, dr. Bácskai Gizella városi főorvos, valamint a Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrumának, illetve a Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-magyarországi Szekciójának közösen választott szervezőbizottsága közel harminc céget nyert meg szponzornak. A szaíkmai előadások témáját illetően dr. Hecsey Imre, a házigazda város kórházának belgyógyásza elmondta, elsősorban a gyógyító terápiában, illetve a diagnosztikában szerzett tapasztalatokat adhatják át egymásnak a kollégák. Bár az önmagukban is nívós szakmai előadások a praktizáló szakorvosak számára is hasznos információt nyújtanak. A konferencia egyik szponzora, a Springer Hun- garica Kiadó Kft., a világ egyik legnagyobb, orvosi könyveket megjelentető cége, például több mint kétszáz orvosi szakkönyvet állít ki a hazai és a nemzetközi szakirodalom remekeiből, amelyek a helyszínen megvásárolhatók vagy megrendelhetők. — rg — — A gyógyszerek fogyasztói és térítési árai 1989 januártól változatlanok — mondja Kapás József, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatója. — Az alapanyag, a nagykereskedelmi árak növekedését a gyógyszergyárak és a társadalombiztosítás mostanáig vállalta. A támogatás rendszere még item változott, a mértéke viszont igen. — Bizonyos gyógyszereknél 90-ről 95 százalékra nőtt a támogatás — tájékoztat dr. Juhász László osztályvezető főorvos. — Elsősorban az időskorúak és a gyermekek betegségeit gyógyító korszerű gyógyszerek esetében van ez így. .Kissé bővült a 100 százalékig támogatottak (a betegek számára térítésmentesek) köre. Vannak olyanok is jócskán, amelyeket teljesen a beteg fizet. Többféle gyógyszer kapható majd recept nélkül, persze akkor drágábban. A lakosság átlagosan 70 százalékos emelkedést érezhet, természetesen differenciáltan. Komolayné Puskás Márta ellenőrző főgyógyszerész információja szerint: — Az alanyi és méltányossági alapon kérhető közgyógyellátási igazolványt továbbra is az önkormányzatok gondozzák. Január 1-jén ezeket mindenkinek meg kellett újítania. Amíg az egész társadalom- biztosítási rendszer, az egészségügyi finanszírozás meg nem ujul, ezek a formák sem változnak. * * * A megyei társadalombiztosítás az egészségügy finanszírozására az önkormányzatoknak az év négy hónapjában eddig 90 millió 558 ezer forintot fizetett ki. Tavaly a megye gyógyszer-finanszírozására 740 milliót, ez évben 3 hónap alatt már 214 millió 878 ezer forintot adott. Ennyibe kerül az egészségünk? B. Zs. Önbíráskodás Gádoroson — puskával és villával Sohasem leszünk puszipajtások (Folytatás az í. oldalról) letre tartozik. Az önkényes földfoglalásra nem kívánok különösebben kitérni, mert azt a 'jogszabályoknak megfelelően előbb-utóbb rendezni fogjuk. Ám Benczúr János viselkedésével feltétlenül foglalkozni kell. Amennyiben a testület nem ítéli el Benczúr magatartását, úgy én nem kívánok ilyen emberekkel egy asztalnál ülni — kezdte Papp János. A 38 éves tsz-elnök elmesélte, hogy szerdán este 7 óra után a lakásán kereste fel őt a kisgazdák helyi elnöke és családjának jelenlétében minősíthetetlen hangon megfenyegette: „Holnap reggel puskával és villával várunk az irodád előtt, ha még egyszer rámennek a pribékjeid a földemre” — harsogta az indulatos Benczúr János. — A téesz egyik részeg traktorosa összetaposta a rózsaültefvényemet, s közel 100 ezer forint kárt okozott nekem — állította Benczúr János, majd így folytatta: — Az a föld, amit takaróztam, a sajátom, örököltem az édesapámtól és az apósomtól, három férfi és három asszony él meg rajta évek óta, és nekünk élettér kell. Vegyék tudomásul a kommunista urak, hogy a régi rendszernek vége, és engem a kádárista alkotmány nem kötelez semmire. Én ezeket a törvényeket nem ismerem el. Tudom, sose leszünk puszipajtások, 'mert vagy ti vagy mi, majd az idő eldönti, ki lesz itt a törvény. Engem az se érdekel, ha kizárnák a testületből, mert veletek soha nem ültem volna egy asztalhoz, ha nem választottak volna meg. De nem ti választottatok engem, és így nem is dönthettek felőlem. Petri József már kevésbé indulatos, mint kisgazda barátja, s a következőket látta fontosnak elmondani: — Vártunk a törvényre, a rendszerváltásra éppen eleget. Tudjuk, hogy az önkényes földfoglalás a mai törvények szerint elítélhető, de mi így alkarunk nyomást gyakorolni az Országgyűlésre. Hetven aláírást gyűjtöttünk össze, és ennyien értenek egyet a földfoglalással. Csak a kisgazdapárton múlik, hogy ők is mikor verik le a kárót. Számtalanszor elmondtuk, a tsz, a kisgazda- párt és az önkormányzat alakítsunk együtt földrendező bizottságot, mérjük fel a jogos földigényeket. A faluban ez se történt meg. A 20 hold, amit a tanyám körül kimértem, az ötünk tulajdona, a családé. Nem jelképes a földfoglalás, hanem egyértelmű, és ezt már tőlünk nem veheti el senkii. Papp János tsz-elnök többször kifejtette a testületi ülésen, hogy nem vitatja el a károsult parasztság jogos örökségét, de az önbíráskodással nem tud egyetérteni. Ugyanazt csinálják, mint a régi kommunisták, ugyanabban a stílusban Sértenek meg mindenkit, ' gyalázzák meg az embert családja előtt, nem számít senki és semmi, csak az számít, amit ők mondanak. A képviselő- testületi tagok hasonlóképpen egyértelműen elítélték a Benczúr János által elkövetett fenyegetést és sértést. Mindannyian úgy fogalmaztak, hogy ez nem lehet módszer. Sok minden elhangzott Ügy tűnt, többen támogatják, hogy a Benczúr János portáján okozott kárt meg kell téríteni. Többen védték az akamok típusú, nehéz természetű kisgazda elnököt, ám mindannyian úgy látták, hogy a törvények megszegése méltatlan az ön- kormányzat tagjára nézve. A heves vitában a képviselők többféle problémát is felvetettek. Talán a legfontosabb, hogy türelemre, egymás megértésére biztatták önnön magukat. Felhívták a figyelmet arra, hogy az olyan kistelepülésen, mint Gádoros, ahol mindenki ismer mindenkit, az együttélés alapvető etikai normáit bún megszegni, különösen akkor, ha az illető egy politikai szervezetet is képvisel, nemcsak önmagát. Sajnos Benczúr Jánost vérmérséklete meggátolta abban, hogy elismerje: hibázott. Még pártjához tartozó képviselő- társai is elítélték viselkedését az önkormányzati testületéhez hasonlóan. Papp János * * * Mezőkovácsházán Fülöp János 12 hold földet foglalt el önkényesen, amelyet a Béta-majori tanyája körül a téesz területéből mért ki. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK, KOZCUKTKK, VISZONTELADÓK! faija a testvérközség PROMT-COOP Kereskedelmi és Ügynöki Kft. I ML tnüMTtfgi kin: éa egyéb fűtési AJÁNLATUNK: a t> IRODA: Promt-Coop Kereskedelmi és Ügynöki Kft. Orosházát 5900 Kossuth L. u. 18. U/S. Tel.; 68/12-191. SPIGOT ANBMÄß Ma hajnalban indult el a gádorosi önkormányzat képi- viseletében tíz helyi lakos Torjára, a romániai nagyközségbe. Tavaly vette föl a két település egymással a kapicsolatot, s ekkor határozták el, hogy valamilyen módon közeledni, kellene egymáshoz. Torja Kovászna megyében van. Gádorostól 600 kilométerre, közel Kéz- divásárhelyhez A gádorosi delegációt dr. Prozlik László alpolgármester vezeti, s a küldöttség tagjai ajándékot is visznek az ott élő magyaroknak. A magyar nyelv fennmaradását, oktatását szeretnék elősegíteni, ezért egy videót és a Tolnai-módszert ismertető magyar nyelvű oktatókazettát adnak át az ottani 1. számú általános iskolának. Először oktatási, művelődési területen kívánnak szorosabb együttműködést kiépíteni. Később az egészségügy vonalán is nyílik majd erre lehetőség. Válasz Sajnálom, kedves Asszonyom, hogy levelére nem írt feladót. Megtisztelt a figyelmével, elküldte véleményét heti soraimról — szívemből szólt —, ám a végén azt mondja, hogy nepn merte elárulni a nevét, „mert itt ma ismét félni kell..Zárójelben- közli még, hogy „egy évvel a nyugdíj előtt álló özvegyasszony vagyak, így nem csak a jelenben félek, de rettegek a bizonytalan jövőtől is”. Tessék mondani, mitől fél? Remélem, nem tételezi fel rólam, hogy „kiszerkeszteném”, megírva: oly sok Szabóné, Kovácsné vagy mert csabai lakos, hát Mazánné társaságában, ön is a türelme vége felé közeledik, és azt se tudja, mi lesz akkor, ha végképp elfogy a türelem? Igazán nem akarom vakmerőségre biztatni. Harcba in-- dúló katonákat szoktak olyan tanácsokkal ellátni, hogy a bátrak mindig tovább élnek. Sose legyen részük abban, hogy megtapasztaljuk e módszer igazát. És azt se tudom, hogy például ott a Don-kanyarban vagy sok-sok véres csatamezőn, mindig a gyávája hullott? De most —’ még! — nem folyik vér, nem loccsannak agy velők, s ha a szólás jogáról is lemondunk, lesz itt akkora csönd, és olyan cifra hangzavar, amitől óvjon bennünket a sors. Tudom, munkál a nyáj-szellem, s azt hisszük, ha elveszünk a tömegben, talán baj sem érhet. És most a sokaság csöndes, megzavarodott, nem célszerű nyikkan- ni. De tessék csak figyelni, milyen hangosak, egyre pimaszabbak azok, akik nap mint nap elhazudják az orrunk elől a nyugalmat, a biztonságot, és azt a jövőt, amit levélben ön is hiányol. „Ezeknek” nagyon jól jön, ha milliónyi arctalan ember tűri az arcátlanságukat, netán még csodálja is őket. Nem számít, milyen áron, csak uralkodhassanak, ha lehet, öröklétig. Nem buták ők sem, vagy nem mind ostobáik, tudják jól, hogy egy szerencsétlen, elámított népen élősködnek. Oda se neki! Amíg az elit nem érzi a nyomort, addig nincs is nyomor. Vigasztalja őket, hogy nincs a világnak olyan szegény országa, ahol egy kiváltságos hatalom nem képes zsírosodní. na egy eve van a nyugdíjig, emlékezhet ra, milyen sokfajta félelem nyomorított már bennünket. Kislányként megélhette a háború borzalmát, nem csak a katonák fenyegetését, de azt is, hogy a „békés civilek" mennyire ki tudnak vetkezni emberi valójukból. Aztán másfajta félelmek költöztek szívünkbe, de mindig reméltünk, hittünk, hogy „majd a holnap ". És ez a jövő most egyre távolabbi, egyre bizonytalanabb. De hinni kell benne, hiszen nincs más reményünk. Tessék csak emlékezni, mennyi sok „nagyokosból" lett nyüszítő, magyarázkodó, fülét-farkát behúzó, meghunyászkodott kis szerencsétlen. Ezek a maiak, akiktől ön fél, semmivel sem hatalmasabbak, sőt! Meg aztán, mégiscsak kell már hinni abban, hogy a tisztességnek is lesz egyszer értéke. Most nehéz a dolgunk, mert bajban vagyunk, és a szegénység mindig diktatúrát, erőszakot szül. De ha meghunyászkodva bábáskodunk e torzszülött világrajöttéhez. saját unokáink fognak elátkozni bennünket. Amíg nem késő, kívánok ezért egy kis kurázsit bénító rettegésünk legyűréséhez. Andódy ^ Trabantból Mitsubishibe álomkocsi két hétre (Folytatás az 1. oldalról) — Nézze, 800 000 kilométer van a hátam mögött. Persze, nem ilyen szupier kocsival jártam. Nem lehet összehasonlítani a két kocsit. — Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy ön a szerencsés tesztelők egyike? — Nem hittem el, csak akkor, amikor bementem a szerkesztőségbe és megerősítették, amit az újságban olvastam. — Ha vége a protokoll fu- rikázásnak, hova vezet az első útja? — Szüléimhez, Szanazug- ba. Hét végén piedig Kapios- várra megyünk a rokonságomhoz.. — A családjából milyen reakciót váltott ki a gyönyörű japán kocsi? — Két lányom van. Az egyik nyolcadik, a másik hatodik osztályos. A kisebbik odarendelt ma fél kettőre az iskola elé. Mondanom sem kell, milyen boldogok . . — Volt-e már életében hasonló szerencséje? — Mindössze egy hétezer forintos vásárlási utalvány, amit a lottótárgysorsoláson nyertem. — Győzi benzinnel a két hetet? — Az Áfor vállalta a kocsi „itatását”. Természetesen — ha kell — én is hozzájárulok az üzemanyagköltségekhez. Suhan a Mitsubishi Galant. próbálgatom a gombokat. Egy gombnyomás, beállnak a tükrök, úgy, ahogy a magasságomhoz, látásszögömhöz legjobban megfelel. Van gomb az oldal- és van a fejem fölött lévő ablakokhoz. Igaz — ahogy azt a sajtótájékoztatón Békéscsabán a Fiume Szállóban megtudtuk — a japán kocsiknak az ára is szép. Kapni lehet „már” 990 ezerért is, de van 4 millió 695 ezerért Sigma típus. Ennek a teljesítménye 205 lóerő, szemben a 990 ezres, 75 lóerős Colttal. Perjés Gábor, a Mitsubishi magyarországi képviselője arról is tájékoztatta a megjelenteket, hogy amíg 1987—88-ban 60 gépkocsit forgalmaztak Magyarországon, addig '90-ben háromszázötven autó talált gazdára, '91-ben piedig szeretnék a bűvös ezres eladási számot elérni. Nem . akármi, hegy a gépkocsikra 100 'ezer kilométert, hároméves garanciát adnak. Az is igaz, hogy elektromos vagy motorikus berendezéseket egyáltalán nem kellett még az eladott autókban cserélni, a kocsi meghibásodása is elenyészően csekély volt. B. V. „AKI AZT AKARJA. HOGY ÍTÉLETE HITELRE TALÁLJON, MONDJA KI AZT HIDEGEN ÉS INDULAT NÉLKÜL." SCHOPENHAUER P. J.