Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-15 / 87. szám
BATTONYA ÉS KÖRNYÉKE 1991. április 15., hétfő Battonya jövője Infrastruktúra már van, vállalkozói kedv még nincs Tény, hogy az ön- kormány zatokra szinte rázúdult a „szabadság”. Különösen a forrásteremtés szabadsága érte hideg zuhanyként a polgármestereket. De ahhoz, hogy egy város valóban jól éljen a jövőben, legyen elegendő bevétele, elsősorban adózó állampolgárokra, vállalkozásokra, üzemekre van szükség. De a leendő önkormányzat tulajdonosi pozíciója is egyfajta gazdálkodási szemléletet követel a városok, települések vezetőitől. — Battonya városának—a megye egyik legtávolabbi sarkában—lehetnek-e, és ha igen, milyen esélyei afejlödésre? Vajon a piacosodás, az önmenedzselés kényszere enged-e valamiféle határozottabb jövőképet sejtetni? ■— kérdeztük Takács Dezsőt, a város újraválasztott polgármesterét. — Én először is a volt állami, illetve önkormányzati tulajdonú földekre számítok, mint lehetségesjövedelemforrásra a legrövidebb időn belül. A szövetkezet kezelésében jelenleg közel 400 hektár majdani önkormányzati tulajdonú terület van, s ha még ehhez hozzáveszem a mezőhegyesi kombinátnál lévő részt, akkor közel ezer hektárra számíthatunk. — Bérbe adná a testület, avagy ilyen nagyságrendű területen esetleg érdemes lenne egy kisgazdaságot létrehozni? — Véleményem szerint mindenképpen úgy kell döntenünk, ahogy az a város szempontjából a legelőnyösebb legyen, tehát a legtöbb pénzt hozza. Mindenesetre, közel ezer hektáron már érdemesebb lenne gazdálkodni, hiszen ha jól csináljuk, akkor a bérleti díj többszörösét is elkönyvelhetjük jövedelemként. — Battonyán milyen mértékben hódított teret a vállalkozási szellem? Egyáltalán, beszélhetünk-e a város vonatkozásában egy tehetősebb vállalkozói rétegről? — Sajnos, a mi városunk ilyen értelemben egészen sajátos. Alig-alig akad vállalkozó. Még komolyabb autószerelő műhely sincs a városban. Egyre feszítőbb szociális gondokat vet fel az a tény, hogy az ide telepített ipari üzemek napi élet- benmaradási gondokkal küszködnek és mind több embert kényszerülnek elküldeni. Ha arra gondolok, hogy lesz-e Battonya valamikor is a vállalkozások városa, egy kicsit elkeseredek. Az itt élők többsége ugyanis nem az a típus, aki bátran kok- káztatna, s belefogna egy kisebb vállalkozásba is. —Bérből és fizetésből viszont már régóta kevesen tudnak megélni. Nyilván azért az itt élők is kerestek maguknak mellékjövedelem-forrást.-— Igen, de ez elsősorban az állattenyésztés, amelynek pillanatnyi helyzetét felesleges is ecsetelni. — Gondolt-e a város önkormányzata arra, hogy esetleg célszerű lenne más vidékről a városba csábítani vállalkozókat? Hiszen, ha jól tudom, adott az alapvető ipari infrastrukturális háttér, a munkaerő is minden bizonnyal olcsóbb, mint például a megyeszékhelyen. De az sem elhanyagolható szempont, hogy a közeljövőben megnyílik a határátkelő, s a várható nemzetközi tranzit teherforgalom is hozhat pezsdülést ama még állóvíznek tűnő gazdaságban. — A feltételek valóban adnak némi reményt arra, hogy lehet esélyünk a fejlődésre. Egyébként ma még rengeteg a városközpontban a szabad építési telek, s infrastruktúránkra valóban nem lehet panaszunk. Például ivóvízhálózatunk keresztmetszete több új ipari üzem rákapcsolását is elbírná. Üzemel a város biológiai szennyvíztisztító műve. A gáz- és elektromos hálózat szintén jelentős többletfogyasztókat bír el a jövőben. Iparvágányunk felújított, s gyakorlatilag nincs súly- korlátozás. Ám hogy valójában mikor számíthatunk jelentős elmozdulásra, az elsősorban attól is függ, mikor kapnak életteret a kezdeményező, kockázatvállaló polgárok, mert a mai feltételek mellett csak a nagyon bátrak mernek elindulni, de azok sem elsősorban Battonya térségében gondolkodnak. Ahol a vadászok fásítanak Négy év óta évente negyvenezer, vagyis ez ideig 160 ezer fát telepített a Kevermes—Lökös- háza Vadásztársaság a mintegy 11 ezer hektáros területén. Az akácfa, nyárfa, olajfűz csemetéket elsősorban a nagyüzemiig kevésbé vagy egyáltalán nem művelhető területre te-, lepítik, de az elhagyott tanyahelyeken, a mélyebb fekvésű vízállásos részeken is folyamatos a fásítás. Azon túlmenően, hogy a környezet mikroklímája, biológiai egyensúlya az erdőrészeknek köszönhetően nem borul fel, a vadállomány számára is kedvezőbb lesz a környezet, hiszen megnő a búvóhelyek száma, s a természetes élettérnek köszönhetően a vadállomány mennyisége és minősége. Ott, ahol az út véget ér Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy akik annak idején meghúzták a trianoni határt, maguk sem gondolták, olyan vasfüggönnyel kerítik el Magyarország, de legfőképpen Békés megye határmenti, tehetős településeit, amely gazdaságilag teszi tönkre az itt élő parasztokat, kereskedőket, polgárokat. Nagykamarás családjai számára tudniillik az igazi piacot, a megélhetést Arad, Temesvár, Nagyszalonta, Nagyvárad jelentette. A települések számára egyfajta gazdasági halált hozott a piacvesztés. Megkapaszkodni és fennmaradni mégis megpróbáltak... »«« A primőrtermelők, a dinnyések őshazája szerencsére arculatát ma sem veszítette el. Ám a szorgos kezek munkája nyomán termelt portéka értékesítése érdekében két-háromszáz kilométereket rónak, s tegyük hozzá, egyre drágábban. Tény az is, hogy a környék mezőgazdasági üzemei, kereskedő szövetkezetei számára is nehéz a kiugrás a piacosodó gazdaságban. Köböl András nagykamarási polgármester szavaival élve: „Ott, ahol az út véget ér...” az önkormányzati szabadság sem ad igazán szárnyakat, hiszen az egyedüli jövedelemszerzési lehetőség a mező- gazdaság. Bár a helyi termelőszövetkezetek a romló gazdasági feltételek ellenére még megélhetést nyújtanak tagjaiknak. Nagyobb gond a kiegészítő háztáji jövedelem. Hiszen az általános értékesítési gondok majdnem minden családot érintenek e térségben. A leginkább szenvedő réteg az ingázóké, akik évtizedek óta eljárnak a faluból a városba dolgozni. Legtöbb ipari üzem ugyanis a bejárókat építi le. így Nagykamaráson is egyre többen maradnak otthon, s kényszerülnek munkanélküli segélyre. Sajnos, még csak reményük sem lehet a városból hazaszorulóknak arra, hogy helyben találjanak munkát. Hiszen Nagykamaráson például egyetlen üzem sincs. A Béköt hajdani varrodája felszámolásra került, bár tény, hogy a foglalkoztatási létszám nem volt számottevő. Ma egyébként vállalkozó bérli a hajdani Béköt üzemépületét, cipőfelsőrészt gyártanak, ám mindössze 10-15 főnek tud munkát adni. Infrastruktúráról pedig aligha lehet beszélni Nagykamarás és környékén. A mezőgazdasági nagyüzemek szervezése után az a bizonyos központi ígéret, ha úgy tetszik, kb-határozat nevezetesen, hogy vidéken épül ki az agrár háttéripar, az élelmiszerfeldolgozás és gépgyártás, a süllyesztőbe került. Persze, ágálni annak idején a gazdasági ellehetetlenülés ellen aligha volt tanácsos. Legfeljebb az a község tudott némi „konchoz” jutni, ahol a kapcsolatok szálai végigfutottak a „mindenhatóig”. A szó szoros értelmében vett közgazdaság-környezeti „nyomor” elszomorító. Vasút nincs. Medgyesegyháza a legközelebbi kapcsolódási lehetőség. S telefon? Néhány éve, hogy legalább annyit sikerült elérni, Medgyesegyházán át éjjel-nappal ki lehet lépni a környékről, s kapcsolat teremthető az országgal. Ám hogy milyen időveszteségek árán, arra példa: sok esetben a megye kulcstelepüléseit hamarabb el lehet érni személy- gépkocsival, mint egy hívást kivárni. De Nagykamarás és Almáskamarásnak másból is kijutott, hiszen kimaradt a gázvezetékrendszer hálózatából. S hogy ilyen infrastrukturális háttérrel, illetve annak teljes híján lehet-e majd vállalkozásokat szponzorálni az önkormányzatnak, igencsak kérdéses. Társaság, cég vagy magánszemély aligha gondolkodik abban, hogy idehozza a pénzét. Legfeljebb a helyi szolgáltatások magánszektorában várható erősödés. — Talán a Déli Autópálya „hozhat” valamit — kapaszkodik mintegy lehetséges fűszálba szavaival a polgármester egy lehetséges jövőképbe, amikor a kilátástalan helyzetről beszélgetünk. Szerencsére egy halvány optimizmus mégiscsak ott él az emberek tudatában, reménykednek, hogy az út egyszer mégiscsak folytatódik... Átvészelni a nehéz időszakot Kevermes bizakodó Úgy gondolom, igen nagy bátorság és elszántság, s mindemellett némi megszállottság is kell ahhoz, hogy egy pedagógusnő, aki feleség és családanya is, megváljon az iskolától, a gyerekektől, és elvállalja egy község tanácsi irányítását. Dom- sikJánosné, ma már mint Kevermes polgármester asszonya folytatja munkáját. — A tizenötéves gyakorlat, tapasztalat nyilván megkönnyíti az új feladatot... — Ha tavaly ilyenkor nyolc órát kellett dolgozni, akkor most a másfélszeresét. Természetesen a gyakorlat sokat számít, de én ennél is többre értékelem a lakosság bizalmát. Mindig nyitott voltam, bármiféle problémával megkerestek az emberek, próbáltam segíteni. S ha a helyzet úgy hozta, akkor otthonom is nyitva állt bárki előtt... Meglehetősen közvetlen kapcsolatom az emberekkel az én egyik igazi segítőtársam a családom mellett a munkában. — A közvetlenebb kapcsolat nyilvánvalóan egyfajta kockázattal is jár, könny eben megkapja a bírálatot az a vezető, akinek munkája, hétköznapja nyitott könyvként áll a lakosság előtt. — Egy falusi közösségben csak így lehet politizálni. De én úgy gondolom, a nyílt vélemények, a bírálatok, az esetenkénti viták viszik igazán előre a dolgokat. Nem csinálok belőle problémát, ha az utcán rámszólnak: „...polgármester asszony, szombaton nem volt elég kenyér az üzletben...!” A mindennapos problémák így jutnak el könnyen hozzám, s így lehet megoldani is gyorsan a kérdéseket. — Egy nőnek, aki egyszerűen a természetéből fakadóan lágyszívűbb és nehezebben viseli a közéleti megpróbáltatásokat, különös erő kell ahhoz, hogy akkor is határozott maradjon, s a racionalitás motiválja a döntésben, amikor szíve szerint talán egészen mást tenne... Voltak-e a kezdet kezdetén gyenge pillanatai? — Férfiasán be kell vallanom, tizen évvel ezelőtt, a kezdet kezdetén voltak nehéz pillanataim. Sírtam is, mert gyenge voltam. De végül sikerült erőt gyűjteni. Bennem mindig egyfajta hajtóerő munkált, megfelelni a kihívásoknak, a feladatnak. Természetesen, ha a családom, mint biztos háttér nincs mögöttem, talán fel kellett volna adnom. A férjem, anyósom szerencsére rengeteget segít, a főzés, a háztartás vezetése mind-mind rájuk hárul. — Mint polgármester, az elkövetkezendő években mit tart a legfontosabb feladatnak? — A várhatóan egyre nehezebb gazdasági körülmények ellenére elérni azt, hogy Kevermes polgárai a lehető legsimábban vészeljék át ezt az időszakot. A település üzemeivel, a szövetkezet vezetésével, a vállalkozókkal, vagyis a polgárokkal közösen életteret nyerni a megélhetéshez, egy majdani fejlődéshez. Még csak a fóliásgazdáknak okoz gondot Battonyai szerb templom Dombiratos újra önálló A közös közigazgatás alatt működő Kevermes és Dombiratos önkormányzata január elsejétől ismét önálló. A két település számára a függetlenség, az önálló költségvetés egyfajta lehetőség a helyi, sajátos arculatú településfejlesztés megvalósításához. Minden bizonnyal kevesen gondolnák, hogy a jó primőr paprika-, paradicsomtermesztéshez már nem is jó a békési— Csanádi löszhát humuszban gazdag földje. Pedig a tények sajnos ezt látszanak igazolni. Mert ugyanis ha ez nem így lenne, akkor minden bizonnyal nem több száz kilométerről hozatnának drága pénzért földet a fóliázó nagykamarási kistermelők. Ilyenkor tavasszal, a palántázás előtt az egyik legfontosabb teendő jól termő, humuszos, tőz-eges talajjal teríteni a fóliasátrakat. Nagykamarás és környékének tapasztaltabb fóliásgazdái sü- kösdi földben termelik a kora tavaszi ízletes primőrárut. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az idegenből szállított föld kincset ér, mint az, hogy meglehetősen borsos árat hajlandóak fizetni érte, mázsánként 110 forintot, ugyanis a hazai, kamaráskor-, nyéki földeknek szermaradványai az utóbbi években gondot okoznak a fóliázóknak. Hiszen ott, ahol szuper intenzív a termelés, ahol lényegesen több víz, tápanyag kerül a talajba, ott a káros maradványok is aktivizálódnak. Szerencsére még a szántóföldi termesztők, illetve a szabadföldön kertészkedők számára ez nem okoz gondot. A jelenség minden esetre egyfajta figyelmeztetés... Az oldalt írta és ösz- szeállította Rákóczi Gabriella, fotó: Gál Edit
