Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13-14 / 86. szám

1991. ÁPRILIS 13—14., SZOMBAT—VASÁRNAP Ára: 9,30 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM Tájékoztató a kormányülésről Drágul a benzin, de csak három forinttal Április 15-étől az előzetes bejelentésektől eltérően még­sem 5, hanem csak 3 forint­tal drágul a motorbenzin — derült ki a pénteki kor­mányszóvivői tájékoztatón, a kötelező gépjármű-felelős­ségbiztosítással kapcsolatos kormányrendelet ismerteté­sekor. Mint Király Péter pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár elmondta: a jel­zett határidőtől ugyan be­épül la bénáin árába a meg­emelt kötelező biztosítás díj­tétele, ám ezzel/ egyidejűleg az OKGT literenként 2 fo­rinttal csökkenti valamenv- nyi benzinfajta árát). Az államtitkár ismétel­ten utalt arra, hogy a ben­zin árában foglalt kötelező felelősségbiztosítási díj jú­niusi 30-ig lesz érvényben, ekkortól ugyanis a szerző­déses forma lép életbe. A díjtételekről azonban to­vábbra sem tudott bővebb felvilágosítást adni a Pénzr- ügyminisztérium illetékese, Az Országgyűlés Házbi­zottságának döntése értelmé­ben a képviselők hétfőn nem folytatják a kárpótlási tör­vény vitáját, mert a bizott­ságok egyrészt nem végez­tek a módosító indítványok megtárgyalásával, másrészt — s ez a döntő óik — az Alkotmánybíróság kifejezet­ten kérte, hogy a Tisztelt Ház ne előzze meg döntésé­vel a bírói testület állásfog­lalását. Mindezt Szabad György házeLnök mondta el az újságíróknak, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, de hangsúlyozita: április vé­gére elkészül a pontos díj­szabást tartalmazó táblázat, amelyet azután az Állami Biztosítási Felügyeletnek kell jóváhagynia. Hozzátette: az indulásnál valamennyi biz­tosítótársaság egységes díj­tételt alkalmaz, de várható­an már a jövő évtől — első­sorban az úgynevezett „bo­nus malus” szisztéma alap­ján — differenciálódnak a biztosítási összegek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt átalakulásá­nak kérdése is a kormány­ülés napirendjén szerepelt. Ennek kapcsán a szóvivő el­mondta: a tulajdonosi és üzemeltetési feladatkörök szétválasztásával első lépés­ként 11 háttéripari részle­get, valamint gázszolgáltató egységet leválasztanak a trösztről. Ezek átmenetileg állami felügyelet alá kerül­nek, majd az alapfunkciót ellátó vállalat részvénytár­amelyen a két alelnök is részt vett. Szabad György kegyelettel megemlékezett Csengey Dé- nesről, akinek halálát vélhe­tően szívroham, illetve szív­elégtelenség okozta. A jövő heti program is­mertetésére rátérve arról tá­jékoztatták az újságírókat, hogy első helyre került az önkormányzatok által oly­annyira sürgetett, úgyneve­zett hatásköri törvény tár­gyalása. A részletes vita megkezdődik, de befejezni ezen az ülésen nem fogják, annál is inkább, mert a ter­sasággá alakul. László Ba­lázs utalt arra, hogy a kor­mány hasonlító módon kép­zeli el a Magyar Villamos- . ipari Tröszt átalakulását is. ; A kormányszóvivői tájé­koztató záródokumentuma­ként Lakner Zoltán, a nép­jóléti tárca helyettes állam­titkára számolt be arról az ' úgynevezett szociális inter­venciós csomagtervről, ame- j lyet ugyancsak megvitattak j a kormánytagok; s amely a j leginkább rászoruló rété- < geknél próbálja ellensúlyoz- j ni a növekvő anyagi terhe- j két. A helyettes államtitkár j a szociális iritéákedéssoro- j zatról szólva négy nagyobb , területet jelölt meg: a kö- j zeljövőben esedékes ener­gia-, illetve gyógyszerár- j emelés bizonyos mértékű i kompenzálását; a házigon­dozói szolgálat fejlesztését. I valamint az elsősorban élei- I miszereket juttató gyorsse- j gély-al’apftvány hatékonyabb j működtetését. vezetet összhangba kell hoz­ni számos rokon törvénnyel. Megkezdődik a Polgári tör­vénykönyv módosításának általános vitája, befejezik az általános észrevételek kifej­tését a képviselők az ügy­védségről szóló törvényja­vaslattal kapcsolatban és j minden bizonnyal módosít- í jak a házszabályt. Ez utóbbi j kivételes tárgyalási módot 1 tesz lehetővé, vagyis bizo- | nyos jogszabályokat, a kor- i mány javaslatára mód lesz alaposabb bizottsági vita j után, gyorsított eljárással törvényerőre emelni. Ámeny- nyiben a, környezetvédelmi j bizottság hétfői ülésén si- ■ kerüli előkésizíteni a határo- ; zati javaslatot, akkor a ple­num ölé terjesztik a bős— j nagymarosi vízlépcsővel kap­csolatos kormányzati felada­tokat. Szünetel a kárpótlási törvény vitája Még a század elején, 1927 —29 között épült a kecské­mét—békéscsaba—gyulai főközlekedési út, a ,,44-es" vonalán a tiszaugi körös közúti Tisza-híd, amelyet a második világháborúban fel­robbantottak. A helyreállítás után többször is erősítették,. azután elérkezett az idő az öreg szerkezet átépítésére. Igen ám, de a híd az or­szágos közúthálózatban kulcsszerepet tölt be. Ezért született a döntés, miszerint a térségben terelőút épült, és a két part összekötésére az országban először úgyneve­zett TS-uszályhidat létesítet­tek. Ez annál is inkább ör­vendetes, mert a tiszaugi- hoz legközelebb eső csongrá­di. illetve szolnoki átkelő 60, illetve 104 kilométeres kerü­lőt jelent. (Folytatás a 3. oldalon) Békéscsaba-önkormányzat Pályázatról pályázatra: ki igazgatja a sportcsarnokot? A maratoni hosszúságú közgyűlések sorát eggyel gyarapította hét közben Bé­késcsaba megyei jogú város képvisellő-testülete. A szelle­mek órájáig — éjfélig — igen fontos témát tárgyal­tak. A polgármesteri hivatal szervezeti és működési sza­bályzatát, a „város szívét” működtető ügyintéző szerve­zet felépítését, rendszerét. A korábbi osztályok szerepkö­rét átmenetileg ideiglenesen működő szervezetek vették át, hogy a rendszerváltás közben se álljon meg az élet. Az önkormányzat a vég­leges szervezeti egységek ki­alakításához a hatásköri tör­vényt várta. A törvény meg­születését megelőzően is lát­hatók már a feladatcsopor­tok, ezért szakmai irodák, ezeken belül vagy önállóan csoportok alakulnak a* ügyek intézésére. Például, közigazgatási, pénzügyi és gazdasági, vállalkozási, vá­rosépítészeti, városüzemel­tetési iroda, oktatási, köz- művelődési, egészségügyi csoport jön létre. A békéscsabai városi sportcsarnok jövője körül zajlott hatalmas vita. Ko­rábban pályázatot hirdettek vállalkozói jellegű üzemel­tetésére, ahová két pályázat érkezett. . Ezek mindegyike intézményi üzemeltetési for­mát tudott elképzelni, több­kevesebb vállalkozói ötlet bevezetésével. (Folytatás a 3. oldalon) Ma: R sátán egyformán mérgezi a lelkeket keleten és nyugaton Mindsizenty, a rendít­hetetlen anti kommunista az 1956-06 népfelkelés le­verése után a budapesti amerikai nagykövetségre menekült, ott élt 15 évig, majd Bécsben halt meg 1975 májusában. A hivő magyaroknak mindmáig mártír; tízezrek zarándo­koljak minden évben Ausztriába, a Marjazelli Dómba, sírjához. (2. ol­dal) Ne! „Kemény, vastag törzsű, ágakat csak bi­zonyos magasságban fejlesztő fás szárú növény” — felületesen olvasva, az első pillanatban talán rá sem jön az ember; a fa lexikális meghatározásáról van szó. Ma még tudjuk persze, hogy a fa, kevés­sé szakszerű tömörséggel — maga az élet, a csoda, megbízható társunk a bölcsőtől a sírig. Azt hiszem, mindenkinek meg­vannak a maga jelen- és múltbéli kedves fái; egy öregedő birs, ahová az első köny­vekkel félrevonultam, egy terebélyes dió­fa, ami a szülői ház jeliképévé magasodik, egy gyümölcsös, amit magunk telepítet­tünk, egy bőtermő cseresznye, ahol csepe­redő emberkéket tanítottunk fána mászni, ahol megbújva első titkaikat mesélték nekünk a gyerekek. De hogy dédunokáink életének is ter­mészetes része lehet-e a fa, az erdő, vagy csak lexikonból, rezervátumból ismerik? Tudom, legalábbis remélem, ez azért túl­zás és csupán rémeket látok. De cso- da-e? Hiszen lépten-nyomon kivágott fák, fasorok tuskóiba botiak az ember, sokszor a szó .szoros értelmében. A fa, lévén erősen helyhez kötött nö­vény, ugye tehetetlen. Nem tud „meglép­ni”, ha élesítik a fűrészt, a fejszét, nem tud visszavágni, tiltakozni, tüntetni, in­terpellálni, netán sztrájkolni. Nem tud a paragrafusok között lavírozni. Csak nőni, árnyat adni, a levegőit tisztítani, szelet, port, havat felfogni, eső elől menedéket, madaraknak szállást, embereknek gyü­mölcsöt adni. Ha tényleg ki tellett az ide­je, lángja melegít, vagy szék, bölcső, pa­pír, koporsó készül belőle. Ám nemcsak akkor, ott és azt vágják jó ideje ebben a megyében, amit kell és amit muszáj. Hanem, amit csak lehet. Üton-útfélen. Januárban például Gyula és Elek között, legalább fél kilométer hosz- szan egy akácfasort — amiből kitellett a favágók illetménytája i6 — minimális fi­zetségért. Indokot persze többnyire lehet találni. S vágták is a megye déli részén sokfelé. Jó lenne hinni, hogy valóban szükségszerűen. Újabban lopják is a fát, kiserdőkből, merövédő erdősávokból, dűlőutak széléről. A minap pedig Lököshá zárói telefonált egy feliháborodott olvasó, ugyanis a lökös- házi—kétegyházi vasútvonal mentén ta­rolják az akácsort. Vajon miért nem hisszük el végre, hogy miközben magunk körül vágjuk a fát, voltaképpen magunk alatt fűrészeljük az ágat!... Tóth Ibolya ÓRIÁSI! Egy bitig olcsóbb! MOST JÖJJÖN! NEM BÁNJA MEG! ENGEDMÉNYES VÁSÁR a DÉLTEXKER RT. békéscsabai lerakata TEXTIL- ÉS RUHÁZATI KISÜZLETÉBEN. Nyitva: hétfőtől péntekig, 8-tól 18 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig. BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÜT 103.

Next

/
Oldalképek
Tartalom