Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-09 / 58. szám
1991. március 9., szombat o Körös táj BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Merre tart...? Itt van tehát a szép, új világ! Már csak a kis gonosz zsarnokot kell elsöpörni és elkezdődhet az olajkoncon történő osztozkodás. Aki ott van, az velünk van! És aki nem? Aki nem, azt is segítjük! Majd! Élelemsegéllyel. Előttetek újra nyitva áll Nyugat- Európa kapuja. Oda segítünk. Mennénk, mi magyarok, csak élelmiszerből ott sem kell több. Ahol viszont kellene, ott fizetni nem tudnak. Akkor alkalmazkodni kell az új világhoz. Csak annyit termelni, amennyit megszabnak. Nehéz volt a spanyol parasztnak is, amíg eddig eljutott. Most kevesebben, de jobb minőségben szállítanak az európai piacokra. Igen, igen, csak itt kopogtatnak a keleteurópai éhesek. A spanyolokat tenger határolja. De bennünket... Nincs más választás, vagy Európa, vagy felesleges élelmiszerkészletek. Nem lesz itt felesleg, annyit termelünk, amennyit eladhatunk. Mindössze az a kérdés, addig hol építik fel az új vasfüggönyt, Hegyeshalomnál vagy Záhonynál. Itt van a piacgazdaságnak nevezett káosz Már csak a gyors privatizáció segíthet a mezőgazdaságon. A néhány éve még sikerágazat több értéket állított elő, mint amennyit felhasznált és most a padlóra került. Az okok nem újkeletűek, de számbavételük meghaladja e pár sor kereteit. Az utóbbi időben bekövetkezett külső piacvesztést és az ehhez nem alkalmazkodó belső túltermelést kell közvetlen okozóként megemlíteni. A válság elmélyítésében közrejátszott a mezőgazdasági kormányzat tétovasága és a drasztikus hazai fogyasztáscsökkenés. A működő piachoz a régi-új egyéni gazdálkodók valószínűleg sokkal jobban alkalmazkodnak. A jelzett túltermelési válság gyorsan megszűnik és a belső fogyasztói árak stabilizálódhatnak. Az állami feladatok ellátásához szükséges adózás a teljes mezőgazdasági termelőkre kiterjed. Csak úgy mint korábban az iparra, kereskedelemre és a nagyüzemi mezőgazdaságra. Az eszközszegény, kis területen folytatott, esetleg hozzáértés hiányában csak küszködő, alacsony jövedelmű egyéni termelés hamarosan csapdába kerül. Azt látja, hogy a nyugat-európai piacokon tömegtermékeket nem adhat el. De speciális, különleges hús- és zöldségféléket igen. A piac igényessége azonban szokatlan egészségügyi és csomagolási eljárásokat követel. Ezekhez a drága technikákhoz magas kamatozású hazai vagy külföldi tőkét kell felvennie, amelynek viszszafízetése a magas adóterhek miatt a teljes ellehetetlenüléshez vezet. Ha az egyéni gazda ezt választja, eladósodás, ha nem fejleszt, a piac elvesztése fenyegeti. Önellátó, kis hatékonyságú termelés felé kényszerül, mely olyan út, ami valahová vezet, de nem Európába. Több megoldás kínálkozik, ilyen például az, hogy a néhány hektáros földeket sikeresebb vállalkozók felvásárolják. Ez azonban hazánkban ismeretlen bérleti rendszer kiterjedését hozná magával, ami nem biztos, hogy jóra vezet. Szövetkezhetnek a gazdák egy-egy termék közös termelésére vagy az egész termék értékesítésére, mint ahogy a ma is jól működő mezőgazda- sági szövetkezetek ezt teszik. Itt van a privatizáció! A még működő termelőszövetkezetek nem tulajdonos, de dolgozó tagjai szorongva figyelik: marad-e földjük a meglévő állatállomány eltartásához, a háztájihoz. Kell-e ennyi munkaerő a kevesebbhez? Tulajdonhoz jutnak-e, és ha igen, ezt hogyan működtetik az épülő egyéni gazdálkodói környezetben? De nemcsak szorongás, indulatok, intrikák, egymásnak feszülések teszik ma már lehetetlenné a munkát és a vezetést. Mindenki mindenki ellen van, ami ugyan nem újkeletű jelenség, de most ismét kiéleződött. A tagok igazából soha sem hitték el, hogy amit létrehoztak, az sajátjuk. Ezért a vagyongyarapítás hasznosságát alárendelték az azonnali pénzkeresetnek. Ez lehetetlen helyzeteket teremtett. Hiszen a mindenkori vezetésre testálta a tulajdonosi érdeket. A jövőbeni jövedelem érdekében ma kell fejlesztéseket végezni! De a mindenkori vezetéstől várta el azt is, hogy fizetése ebben a pillanatban legyen több. A kettősséget a jövőbeni termelőszövetkezetek a privát környezetben nem viselhetik tovább. A privatizáció tehát azt jelentse: a vagyont személyesíteni kell, a tag, mint tulajdonos kerüljön szembe a piac diktálta érdekével és úgy cselekedjen, ahogy érdekei hosszú távon követelik. Másrészt a tag dolgozni is akar. A munkavégzést azonban nemcsak ő, de kívülálló is végezheti, mert mint tag abban érdekelt, hogy a lehető legkevesebb, leghozzáértőbb ember végezze el az előtte álló feladatot. Nem biztos tehát, hogy mint tag munkát is kap. Bár elsőbbsége kétségtelen. Ennek a viszonylag egyszerű felismerésnek és természetes következménynek még nincs visszhangja a dolgozók között. így merem feltételezni, az átalakulás nem fog simán menni, pedig az előbbiek megértése és a gyors átállás a teljes széthullást előzhetné meg. Itt van ismét a kiszolgáltatottság! Ami ugyan nem új, csak a téesz fiatal nemzedéke most szembesül vele. Ha mint egyéni vállalkozó próbálkozik: a- piacgazdasággal néz farkasszemet. Ha marad: mint munkavállaló találja szemben magát hasonló gondokkal és lehet, hogy munkájára nem is tartanak majd igényt. A jövő szövetkezetében szét kell válnia a tagi érdekek alapján választott és cselekvő-irányító demokratikus vezetésnek, és a gazdálkodási-tevékenységi önálló szervezeteknek. Munkavégzés az önálló szervezetekben lehetséges, ahol a részesedés az elért jövedelmezőséggel arányos. A dolgozók maguk közül választott vezetőkkel jobban tudnak együttműködni. így az önálló szervezetek hatékonysága is jobb lesz a jelenleginél. A privát környezet azonban még nagyobb hatékonyságot kényszeríthet ki, hiszen könnyen belátható, hogy gyors és érzelemtől mentes döntéseket csak egyszemélyes vállalkozó képes meghozni. Az egyéni termelő is hasonló döntésre kényszerül naponta: hogyan gyarapítható a vagyon? A saját tőkéjét is kockáztató, hozzáértő vezető csakis ebben érdekelt. Az így kialakult helyzet a szövetkezetnek is megfelel, mert a vagyongyarapodás a tagi érdekeltség alapja. Az ilyen vezető tehát abban is érdekelt, hogy irányításával a lehető legkevesebb, egyben legjobb, leghozzáértőbb emberekkel dolgoztasson. Nem lehet tekintettel arra, hogy valaki tagja-e a szövetkezetnek vagy sem. A végzett 'munka számít. Az előbbiek értelmében tehát á gazdasági egységekben munkaadók és munkavállalók fognak dolgozni, akik vagy tagok, vagy alkalmazottak. Érdekellentétek vannak most is, de ezek nyilvánvalóan megsokasodnak. Ha érdekellentétek vannak, akkor érdek- védelemről is gondoskodni kell. A szövetkezet ezt a tagitulajdonosi alapon valószínűleg a mostaninál jobban megvalósítja. De a tagi munkavállalóra az érdekvédelem ilyen formája nem terjedhet ki. A munkavállalói kiszolgáltatottságot csak is jól szervezett érdekvédelemmel lehet csökkenteni. Ennek lehetséges módjait és szervezeteit a jelenlegi szövetkezetek nem hozták még létre. Ezért a mostani termelőszövetkezeti dolgozó tagoknak már most meg kell szervezni a munkástanácsokat. Létre kell hozni a szakszervezetek csoportjait, melyeken keresztül az országos érdekvédelmi rendszerbe tagozódhatnak. Ha ezt alulról jövő kezdeményezésekkel a közeljövőben nem teszik meg, sok időt vesztenek és a már eddig kivívott szociális jogaikat is elveszíthetik. Püski László Levélváltás Ritkám szoktunk magánlevelezésekből közölni, de most kivételt teszünk. Tehetjük ezt azért is, mert két olyan idős politikusról van szó, akik a történelem elmúlt fél évszázadának, a zivataros évtizedeknek nemcsak élő tanúi, de aktív részesei is voltak. Legújabbkori történelmünkben is szavukra ezrek figyeltek, életük hasonló tőről fakadt, pályájuk az Ideiglenes Nemzetgyűlés debreceni ülése után teljesedett ki. Az Országgyűlés alel nőkének levele Hegy esi Jánoshoz Köszönöm leveledet és névnapi üdvözletedet. Nagy szó az, hogy 47 év elteltével, az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. évi debreceni ülése után, még köszönthetjük egymást azzal az el nem múló barátsággal, melyet majd csak az utolsó leheletünk zár le. Nem egy pártban voltunk, de a törekvésünk mindig azonos volt: a nép, a magyar nemzet szolgálata. Te a Nemzeti Parasztpárt vezetői közé tartoztál, én a Független Kisgazdapárt vezérkarához. Mégis, szívünk, lelkünk igaz érzelmei, a néphez való kötődésünk egy utat jelölt ki a számunkra. Sajnos Erdei Ferenc, Darvas József, Nánási László, Gém Ferenc és társaik elkötelezték magukat Rákosi Mátyásnak, s megakadályozták a Ti, Veres Péter, Szabó Pál, Kovács Imre, Sz. Szabó Pál és a többiek azon törekvését, hogy összefogva a Kisgazdapárt paraszti törzsével és a Parasztszövetséggel, egyesült erővel harcolhassunk a kommunista törekvésekkel szemben. Mi, az azonos érzelmitek, mind áldozatai lettünk a szovjet által diktált és támogatott Rákosi- féle diktatúrának. S látod, Jánosom, nekünk volt igazunk. A katonailag ugyan hatalmas Szovjetunió, annak dacára, hogy természeti kincsekben bővelkedik, s hatalmas termőterületei vannak, gazdaságilag tönkrement, ma éheznek a Szovjetunió lakosai, mert az agyondicsért kommunistaszocializmus csődbe vitte ezt a monumentális területű birodalmat. A sokat gyalázott és támadott nyugati országok élelmiszersegély szállítmányaira van utalva, de még arra sem képesek, hogy ezeket az ajándékokat kellően, időben rendeltetési helyükre szállítsák és az éhező nép között szétosszák. Bűnös vezetősége volt és van ennek a népnek. De kanyarodjunk vissza mihozzánk. Itt köny- nyebb dolga volt a kommunista vezetőknek, mert a magyar szorgalom és a magyar föld megtermelte, megtermetté a javakat, melyekből ugyan rengeteget elloptak, elprédáltak a vezetők, mégsem éhezett a nép. De a sokat is el lehet pocsékolni. Sajnos, a nyugati tőkések, nem tudom mi okból, 21 milliárd dollárt folyósítottak a kommunista rezsimnek, melyet aztán úgy költöttek el, hogy arról a magyar népnek semmi tudomása és haszna nem volt. Még ma sem tudjuk, hogy hova folyt el ez a rengeteg pénz. Annyit látunk, hogy a volt kommunista vezetők ma is luxusvillákban laknak és nem fáj a fejük az áremelések miatt. S azt is látjuk, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének szőkébb vezérkara szeretné a hatalmat átvenni, a Kis Jánosok, a Pető Ivánok, a Hack Péterek stb., mely, szerintem, ugyancsak alig szolgálná a több millió szegény magyar nép érdekeit. S ahogy Rákosiék nem értékelték a Hegyesi Jánosok és a többiek magyarságát, nekik sem ez lenne a céljuk. Jánosom, mint már írtam előző, levelemben, ha csak lehet, ha alkalom lenne rá, örömmel keresnélek fel otthonodban, hogy megölelhessük egymást. Kérem Istent, segítsen hozzá, hogy még találkozhassunk. Minden jót, egészséget kívánok öreg napjaidra. Szeretettel köszönitek: uVörös Vince Úrnak, az Országgyűlés alelnökének tisztelettel, szeretettel Kedves Vince Barátom! Bocsáss meg, hogy január 28-án kelt nagyon szép és igaz gondolatokkal írott kedves leveledre ilyen késve válaszolok! Ez azért van, mert pár hétig ismét nagyon beteg voltam. Csak pár nap-. ja, hogy lábadozom. Soha nem vártam még ilyen nehezen a tavaszt. Azt remélem, hogy az majd vagy segít, vagy elvisz! Leveledre térve: Milyen igazad van—magam is úgy érzem és éreztem is mindig, hogy kettőnket sem a külön párt, sem a több száz kilométer távoltság nem tudott és nem választ el soha egymástól, mert mindegyikőnk eleve elköteleztük magunkat népünk, nemzetünk igaz szolgálatára. Ezért talált egymásra a lelkünk, a gondolatunk már 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlésen. Ahol én, a jogot, a szónoklattant soha nem tanult egyszerű parasztember beszédet mondhattam a Nemzeti Parasztpárt nevében ugyan, de beszédem során —emlékezzél vissza—kitértem az egész parasztságra . Ha a mostani politikusok elolvasnák akkori beszédemet, láthatnák, hogy már ott hitet tettem a szabad, független demokratikus Magyarország felépítése mellett. De nemcsak hitet tettem, hanem megmutattam a hozzá vezető utat is, amikor azt mondtam, hogy jöjjön akármilyen kormány, ha új országot akar építeni—soha ne tévessze el azt a példát, hogy az okos, a képzett kőműves mielőtt egy épület építéséhez fogna, szigorúan megvizsgálja a talajt, hogy az alapot, a fundamentumot erőssé építhesse, mert ha ezt eltéveszti —az épület összeomlik. A mi nemzeti életünkben ilyen alap a magyar nép, a magyar parasztság. Amelyik megtartotta Magyarországot magyarnak. Azt is mondottam: jöjjön akármilyen kormány, soha egy intézkedést ne hozzon, mielőtt a népet meg nem hallgatta! Hát bizony ezt figyelembe sem vették az egymást követő kormányok. Időközben én megöregedtem. Sokat is fáradtam, küzdöttem parasztságomért, mint politikus is, mint költő is. Sajnos, az igazi demokráciához még ma sem értünk el. Sőt, ahogy nézem a parlamenti huzavonát, a sok felesleges szócsépié st — kevés a reményem, hogy megérhessem egy igazságos, szebb sorsát a már sokszor becsapott, megalázott, kifosztott népünknek és el- adósított szegény nemzetünknek. Most pedig nagyon sok okos, tanult jogot végzett ember van a Parlamentben. Vagy talán az is a baj? Talán jobb volna, ha egy része helyett diplomátlan, de józan paraszt ésszel és önzetlen, a népéért érző szívvel ülnének ott valakik? Hátha jobban egyetértenének? Nagyon ügyes találmány a televízió. Elébünk hozza a Parlamentből a hangot és a képet és még azt is láthatjuk, ha illetlenül viselkedik egy-egy honatya vagy honanya, mert ilyen is van. Hanem jó volna olyan találmány is, amelyik a kinti véleményeket, morgást, szidást, káromkodást besugározná oda! Hátha rádöbbennének, hogy ez így már nem mehet sokáig. Mert igaz, hogy végtelen türelmes a mi népünk, de azért a türelemnek is van tán határa valahol? Kedves Barátom! A neveket, amelyeket említettél, mindet ismerem. Sőt, az is élénken él emlékezetemben, ki mit tett, hogy viselkedett. Amikor én szinte az utolsóig harcoltam a pártunk fennmaradásáért, akkor volt, aki kinevetett és azt mondta a többinek: Hegyesi János akar bennünket tanítani politizálni? Nos, ha a saját jólétüket nézzük, úgy igazuk volt, mert az opportunisták, mindazok, akik elárulták a parasztságot, magas pozíciót kaptak, jólétbe kerültek. Én pedig visszajöttem a falumba a kapa és kasza mellé. Nincsen ma sem egyebem, mint a több mint százéves öreg vályogfalú házam, de még sem bántam meg, amit tettem, mert nyugodt a lelkiismeretem. Nem segítettem kirabolni, sárbataposni a saját fajtámat, nemzetemet. Kedves Barátom! Nagyon szeretném megérni, hogy szerény otthonomban meglátogass! Akkor még több olyan dolgot is elmondhatnék, amelyeket nem ismersz, de tudom, hogy érdekelnének. Például, hogy búcsúzott tőlem a szerencsétlen, mártírhalált halt Nagy Imre, aki mellett az 1949-es utolsó ülésen is jegyző voltam. Az a kérésem: ha időd lenne, hogy meglátogass, úgy előre értesítsél jöveteledről, hogy kellő tisztelettel és szeretettel várhassunk! S főleg, ne halogasd sokáig, mert nekem már lehet, hogy készül is a behívó. Kívánok számodra és szeretteidnek is jó egészséget! Köszönöm kedves szép leveledet és igazi baráti Kedves János Barátom!
