Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
“kÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1991. március 23., szombat megmentése érdekében, minthogy ő Miksa-párti volt, a királynál járjanak el. Irigyei azonban az udvarnál annyira bemocskolták, hogy magát Miksánál nem tudta tisztázni. Ezért „...a reája közelítendő csúnya és kínos halált megelőzni kívánván -— amiként Komáromy Miklós írja—, Belgrádban mérget ivott. Ezt Devecsry Péter, Báthory Zsigmond fejedelem török tolmácsa, mint szemmel látott tanú bizonyítja.” Tehát a legendás hírű várkapitány méreggel a kezében pusztult el, a királytól és minden segítség nélkül cserbenhagyva, bilincsbe verve a belgrádi börtönben. Kerecsényi emlékét udvari irigyein kívül a magyarok közül is sokan megbélyegezték, mert nem úgy fejezte be életét, mint a szigetvári hős, Zrínyi. Szépen fejezi ki azonban Szamosközi István kortársa, hogy Kerecsényi mindent megtett a vár védelmére. Pártot nem cserélt, árulóvá nem lett, dicstelen halálának oka egyedül a nagy birodalmi hadsereg tétlenségében keresendő. Emlékét megbecsüljük és megőrizzük. Gyula városa az emlékezés bizonyságául utcát nevezett el róla. GabnaiSándor állásával nem volt elégedett, ezért szinte évenként lemondott kapitányi tisztségéről. 1565 közepén ismét lemondott, mert a nagy helyreállítási munka fedezetére a királytól szinte semmit nem kapott, s már saját vagyonából is áldozott igen sok esetben. A Nagykunságból pedig kényszermunkára volt kénytelen a népet kirendelni. E „zaklatás” miatt aztán rengeteg haragost szerzett magnak, de kénytelen volt ehhez a módszerhez folyamodni, mivel kémei már a török közeledését jelentették. A vár erősítésére pedig pénzbeli támogatást az udvartól nem kapott, emiatt ismételten lemondott, amiért Miksa király alkudozva marasztalta, mivel a szoros helyzetben nem tudtak egy ilyen nagy tapasztalatú és alkalmas embert hirtelen találni. Kerecsényi megígérte, marad, ha feltételeit biztosítják. Bár ezeket kizárólag a vár erősítése érdekében terjesztette elő, a király mégis túlzott követeléseknek tartotta a felsorolt szükségleteket és Ke- recsényire a magatartása miatt végtelenül megharagudott. A kapitánynak azonban nem vette kedvét a királyi mellőzés, és amikor a török Gyula alatt volt, 1566 augusztus elején a várhoz közeledve felülkerekedett benne a katona és a hűség, több ízben is kirohant vitézeivel, úgy, hogy az alvó török táborban olyan fejetlenséget idézett elő, hogy akiket álmaikban zavarba hoztak, azok egymást ellenségnek hívén egymást öl- dösték és kaszabolták. Rengeteg török pusztult el egy-egy ilyen éjjelen. 1566 szeptember 2-án aztán egy 125 ezer főből álló hadsereget küldött Szulimán Gyula várának bevételére Pertáf pasa vezetésével. A vár elestének körülményei külön fejezetet érdemelnének. Azonban erről itt csak annyit, hogy a pasa vezetésével érkezett óriási had nyüzsögve lepte el a várat, s a mind Kerecsényi, a legendás gyulai várkapitány Évenként lemondott tisztségéről Napjainkban is turisták tömegei keresik fel a gyulai középkori várat, az 1961. évben befejezett első felújítás óta. A vár udvarában megcsodálhatják a látogatók a Kerecsényi-féle kutat, a közel három méter vastag várfalba vájt bejáratot, az úgynevezett Kerecsényi kaput, amelyen át sok-sok meglepetésszerű, félelmetes kirohanást végeztek a vár védői a török támadók ellen. És ezek mind-mind egy ember nevéhez, a legendás hírű várkapitányéhoz fűződnek. Kányaföldi Kerecsényi László Zaránd és Békés megye főispánja, gyulai várparancsnok, a magyarhon alsó részének főkapitánya, Zala megyei származású birtokos, előkelő régi nemes családból való katona, aki Szigetvár kormányzóságát viselte elég sok bajlódással, mert akkor 1556-ban már Sziget körül elég sok és jelentős eredményt ért el a török. Nemsokára le is mondott e hivatásáról, és a kormány férfiaknak csak 1560- ban fordult feléje figyelmük. Sokáig alkudoztak vele, hogy Gyula kapitányává megnyerjék. 1560 december 8-án már ki is nevezték kormányzóvá, az ünnepélyes bevonulás azonban csak 1561. március 6-án történt meg. Várkományzósága alatt nagy érdeme, hogy komolyan fogott hozzá a vár helyreállításához. Mint várkapitány nemcsak kitűnő építészi érzékével volt a hadászat mellett, de nagy érdeme, hogy a kiütött tífuszjárványt idejében felismerte, az okot a rossz vízben vélte, és nyomban új kutakat készíttetett, amely közül egy most is szinte eredetiben áll az udvar bejáratánál. Felesége, Báthory Erzsébet révén elég nagy befolyása volt a királyi udvarban. Azt azonban nem tudta kijárni, hogy a zsoldosai a fizetést mindig és hiányta- nalul kapják meg. Minthogy emiatt sok kellemetlenége volt, Zündt Mátyás rajza az 1566-os Gyuláról felfelé kúszó janicsárok sokaságát a kicsiny várőrség tovább tartani nem tudta, s a védők a tisztek előzetes hozzájárulásával határozták el, hogy az öregek, betegek és az asszonyok szabad kivonulásával a kapitány a várat feladja. A körülményes elvonulás befejeztével aztán Pertáf pasa a vár kulcsait és a „Kerecsényi” nevű „átkozottat”, aki a töröknek olyan érhetetlenül nagy szenvedést okozott, Belgrád- ba irányította. Hasztalan kérte Kerecsényi, hogy Tavaszelő — korai húsvéttal Kellemes virágvasárnapot! Örökzöldek az Orosházi Újságból Semmi nem olyan kellemes, vidám, biztató, mint a nagypénteki böjti szelek fütyülése. Az a tavaszi szél, amelyik a dal szerint vizet áraszt. Bár a névadó Mars hadisten emléke már rég kiesett a március fogalmából, a Kos csillagképben uralkodó Böjtmás vagy tavaszelő hava „duplán” kapcsolódik a legszebb évszakunkhoz. Elsején, Albin napján, a meteorológiai tavasz kezdetével, majd pedig 21-én Benedek név- ünnepén, a csillagászati napegyenlőséggel — amikor pontosan 12 órán át tart a nappal és az éjszaka, s amikor a napvilágot jobban hasznosító óra előreiga- zítás (március 31 -étől szeptember 29-éig) is esedékes. Persze azt nem szabad zokon vennünk, ha az ébredés és a fakadó rügy „böjti szeles” hónapjában, különösen eleinte, még vissza-visszavicsorít a tél, hiszen például 12-én „Gergely napja ritka jó, hideg szeles, sokszor van hó”. Viszont Sándor, Józseféi. Benedek, a három „zsákos ember” mindent jóváte- het, hogy 24-én kellemes legyen a virágvasámap. Amely a rákövetkező nagyhéttel — kiemelkedően nagypéntekkel — a reformátusok és evangélikusok legnagyobb ünnepe. Közbeesik — huszonötödikén — a katolikusok tanácsolt ünnepe, de néphagyományokban is jeles Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Márciust a holdtöltéhez igazodó változó ünnepünk: húsvét- vasámap zárja. Valamikor régen húsvét ünnepére ragyogni kellett mindennek a ház körül. Segíteni kellett az időnek, a napnak, szélnek, az esőnek eltakarítani a tél nyomait, a sok szemetet, koszt, mely elrondította az uvart. A gyarmati ember sose hagyta boronálatlanul, ge- reblyézetlenül a „p o r t á t”. Amikor az udvart rendbe tette, ki az utcára, s ott kitisztította az árkot, az utcarészt elboronálta vagy felgereblyézte. A boroná- lást legtöbb esetben valamelyik gazda lóval boronálta el, az egész utcát—nagy szégyen volt egy utcára, ha nem volt rendbe tartva! Mindenki tudta a „dógát”, tisztán tartotta a járdát, árkot és az úttestet! S mostanában? Bizony 2-3 évnél is több eltelik, és senki az utcát fel nem boronálja, az árkokat ki nem tisztítja! Úgy van vele mindenki, hogy boronáltasson, sepertessen a polgármesteri hivatal! E téren is jó volna visszatérni a régi hagyományhoz, amikor mindenki renben tartotta a háza előtti „portát”, mert a tisztaság — mint mondani szoktuk — fél egészség! Borbíró Lajos Ml LESZ EGY BÚZASZEMBŐL? Ponyiczky János szarvasi földbirtokos kertjében történt, hogy egy búzaszem került a szőlő közé, s kikelt. A csősz gondozás alá vette a magános szál búzát, kapálgatta, locsolgatta, s így az egész dús bokorrá cseperedett fel, melyen hatvanöt kalász hajlott le az áldás terhe alatt. A napokban kicsépelték a kalászokat, melyekből 3338 szem búza került ki. (1890. július 27.) Kérdésünk: Szabad-e továbbra is tanítani gyermekeinket arra az esőkérő mondókára, hogy: Ess eső, ess! Zab szaporodjék, Búza bokrosodjék... Avagy a disznók és a marhák példáján azt a tanulságot vonjuk-e le, hogy nem kell annyi búza, lassacskán úgy se lesz, aki megvegye az egyre dráguló kenyeret? CSÓKOLÓDZÁS JÓTÉKONY CZÉLRA Mattinak amerikai városban jótékony czélú vásárt rendeztek. Nagy furorét (viharosan élénk tetszés — szerk.) keltett, midőn a város előkelő hölgyközönsége elfogadta azt az indítványt, hogy csókokat is áruljanak. Az árat nagyon csekélyre szabták, nem kérve többet egy czuppantásért 25 centnél. így is bejött azonban 2000 dollár, mert az eladott csókok számra 8000-re rúgott. Néhány úr 50 csókot is vásárolt, sorra véve az édes ajkakat. Amerikai lapok e példát utánzásra méltónak találják. (1890. szeptember 21.) ATÜSSZENTÉS — Váljék egészségére! — kívánják annak, aki tüsszentett. E szokásszerű jókívánságnak igencsak hosszú múltja van. Sokáig I. Gergely idejére vitték vissza, amikor Olaszországban a mirigypestis pusztított; az erős tüsszentés akkor biztos előjele volt a közelgő halálnak, s azért a tüsszentőnek egészséget kívántak. De már az ókorban is általános volt a szokás, a tüsz- szentésnek szerencsét kívánni. Aristoteles e szokásról az ő „problémáiban” emékszik meg. Aristofanes az ő „Madaraiban” a tüsszentést isteni kinyilatkoztatásnak nevezi és Sokrates azon nézetben volt, hogy belső géniusza, „démona” üdvöt jelentőén hat az orrára. A tüsszentést még ma is valami állítás megerősítésének veszik s ez a < kifejezés, „tüsszentett rája”, Németországban s nálunk is általános használatban van. A szerencsekívánás szokása a tüsszentésnél tehát ősrégi — s bár most nem divatos, teljesen azonban aligha fog elenyészni. (1890. március 16.) * * Aligha! Ország-világ lehetett tanúja, amikor egyik legutóbbi parlamenti ülésen derűt keltett, hogy egy interpelláció tárgyalásakor a miniszter közbetüsszentett — pedig éppen nem támogatta a témát, amiről szó volt... — Váljék egészségére! VÁLTOZÁSOK A HADSEREG VISELETÉBEN Bakancs helyett csizma. A magyar hadseregnél lényeges változások fognak beállani a viselet tekintetében. Ugyanis az eddig szokásos bakancsot teljesen mellőzni fogják, és e helyett csizmát fog viselni a legénység és pedig először az őrmestereket látják el vele. Továbbá még a lovasságnál is szándékoznak nagyobb újításokat behozni és pedig a katonai elöljáróság a hadsereg szalmazsákjait fogja szalma helyett fagyapjúval kitölteni. Történik még más változás is, melyek nagyban meg fogják változtatni a mostani hadi taktikát. A gyalogság és tüzérség mai felszerelése mellett a lovasság teljesen tehetetlen és nem állhat ellen azok ismétlő fegyvereinek és azért szükségessé vált, hogy a lovasságot lőfegyverekkel alaposan ellássák és hogy a lőgya- korlatokba is kellő oktatást nyerjenek, vagyis, hogy a lovasság ne csak jó lovas, hanem egyszersmind ügyes lövő is legyen.* A lovasság a mai viszonyok közt teljesen képtelen a csata eldöntésére, és csupán mint segéd fegyvernem szerepel. (1890. október 26.) Változások a honvédtiszti egyeruhán. A honvédtiszti egyenruha elegánsabbá tételét régóta tervezgetik. Úgy látszik, lesznek is nevezetesebb újítások, mert a honvédségi főruhatárakban felsőbb rendelet folytán új csákó és szolgálati övminták készültek. Csákó minta van két féle, az egyik sötétkék, a másik fekete posztóból a vörös helyett. A szolgálati övre pedig három minta van, az egyik közöttük éppen olyan, mint a közös hadsereg tisztjeié, csakhogy magyar korona van rajta. Hír szerint felsőbb helyen ez a minta tetszik legjobban. Ezen kívül van még egy régi óhajtás, hogy tudniillik a sötétkék mellett egy sötétszürke szalonnadrágot is kapjanak a honvédtisztek. (1890. december 7.) * * No commant!
