Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
1991. március 23., szombat o Köröst áj BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET így látja az alkotmányjogász Szigorúbb lesz az Országgyűlés új házszabálya Már a többpárti választások előtt az ellenzék körében megfogalmazódott annak a követelménye, hogy az új összetételű képviselő-testület számára új házszabályt kell alkotni. A sajtóban azóta nemegyszer megjelent, hogy hamarosan lesz új házszabály, sőt az is, hogy a tervezett szöveg is elkészült, a házszabálytervezetről tudományos viták is folynak, maga az új szabályozás azonban még késik. Nem csodaszer... Ilyen előzmények után joggal merül fel a kérdés: kell-e egyáltalán új házszabály? A kérdésre egyértelmű és határozott igen a válasz. Kell új házszabály azért, mert a jelenlegi, bár több módosítással, de lényegét illetően még az egypárti törvényhozás működési rendjét fogalmazza meg. • Kell egy új házszabály, amely eljárási eszközökkel is hatékonyan segíti a politikai érdekellentétek feloldását szolgáló szűkebb (egyszerű többségű), vagy szélesebb (minősített többségű) konszenzus létrejöttét. A jelenlegi szabály helyett a többpárti politikai hatalom gyakorlása számára alkalmas eljárási intézményeket kell kiépíteni. Az új házszabály indokai között aktuálpolitikai érvek is elhangzanak. Ismert olyan vélemény, amely a jelenleg tapasztalható, esetenként már a működésképtelenség jeleit tükröző állapotot az ügyrend szabályaira vezeti vissza és az új szabályokhoz a működés azonnali és teljes megváltozásának reményét fűzi. Ám óvnám magunkat attól az illúziótól, miszerint bármely jogi norma önmagában képes lenne a viszonyok érdemi megváltoztatására. A magyar Parlament működésének ellentmondásai alapvetően a magyar társadalmi, politikai, gazdasági valóságban rejlenek, melyeket egy körültekintőbb eljárási rend feloldani nem, legfeljebb tompítani képes. A Parlament működőképessége Az új házszabály tervezete nagy hangsúlyt helyez a szervezettségre, a hatékony és eredményes működésre. A mainál fegyelmezettebb működés érdekében azonban a jelek szerint több lényeges tényező háttérbe szorulhat. A Parlament ugyanis elsősorban a népszuverenitás letéteményese, a törvényhozó hatalom birtokosa. Tagjai tehát nem egyszerűen nagy létszámú (majdnem 400 tagú) laikus testület egyedei, hanem a lakosság által szabad és demokratikus választásokon mandátumot nyert képviselők. Az Országgyűlés működésében az előzőekből következően legalább két alapvető alkotmányos követelménynek kell elegett tenni: — biztosítani kell, hogy minden érdemi döntés a plénumon szülessék, s az Országgyűlés szervei e döntési jogot semmilyen módon ne korlátozhassák; — a képviselő számára mandátumával összhangban olyan helyet és szerepet kell biztosítani, hogy ne csupán szavazógép, hanem érdemi résztvevője lehessen a közös döntéseknek. Hogyan jellemezhető tehát a képviselő jogállása a jelenlegi ügyrendben és a tervezett házszabályban? A képviselők korlátái A parlamenti házszabályok — már korábban is — törekedtek arra, hogy a képviselői egyéni jogokat a működőképesség fenntartása érdekében korlátozzák. Az első korlátot az önálló indítványok tárgyalási rendjének ügyrendi szabályai jelentik. Ide tartozik a legjelentősebb alkotmányos jogosultság, a törvény kezdeményezése. A jelenlegi ügyrend az önálló indítvány előterjesztésének lehetőségét nem, hanem annak tárgyalását korlátozza oly módon, hogy azt a plénum akaratától teszi függővé. A képviselői előterjesztések másik korlátja más képviselőtársak támogatásának megszerzése. Meghatározott képviselői kollektíva támogatása esetenként az előterjesztés napirendre tűzésének feltétele (például a köztársasági elnök felelősségre vonását csak a képviselők egyötöde kezdeményezheti). Korlátozható végül a képviselők módosító indítványainak tárgyalása is. A magyar ügyrend 1986-tól vezette be a képviselői módosító indítványok kötelező szakmai kontrollját. Minden képviselői módosító indítványt értékelésre a szakmailag illetékes állandó bizottság elé kell terjeszteni. Ha azonban a képviselő az állandó bizottság elutasító határozata ellenére fenntartja indítványát, akkor arról a plénumon szavazni kell. Az egyéni képviselői jogok jelentős garanciája pillanatnyilag, hogy a képviselő interpellációs és kérdezési jogát e korlátok egyike sem érinti, ezekkel a rendes ülésszakon szádon élhetnek. Legalább 15 képviselő támogatása kell Az új házszabálytervezet az Országgyűlés elé kerülő indítványokat a jelenlegitől eltérően elsősorban nem az előterjesztők személye, hanem tárgya szerint rendszerezi. Önálló (tehát önálló napirendi pontként felvehető) indítvány a törvény- javaslat, a határozati javaslat, a politikai nyilatkozattervezet, a jelentés, továbbá alternatív előterjesztésként az interpelláció és a kérdés. Nem önálló indítvány a sürgősségi javaslat, a módosító javaslat, a bizottsági ajánlás. A tervezet szerint az önálló és nem önálló indítványok tárgyalásának rendje alapvetően eltér. Az immár új értelmű képviselői önálló indítványok tárgyalásának rendje az eddiginél kötöttebbé válik. Már az előterjesztés szándékát is korlátozzák, mivel ahhoz is kollektív támogatásra lenne szükség. E kollektív támogatás (15 képviselő) hiányában még annak a lehetősége is kizárt, hogy a plénum egyáltalán tudomást szerezhessen a képviselő szándékáról. Ez lesz a sorsa az alkotmányban biztosított, de az eljárásban önálló indítvány formájában megjelenő törvénykezdeményezési jognak is, amely a jövőben megszűnne egyéni jog lenni. A frakció szerepe megnő A képviselők jogállását a frakciókkal kapcsolatos rendelkezések közvetlenül érintik. A frakció az ugyanazon párthoz tartozó képviselők csoportja, akik politikai hovatartozásuk alapján egymásnak természetesen szövetségesei. Értelemszerű követelmény, hogy a kollektív támogatást igénylő jogok nagy részét, amelyet az egypárti Parlament eseti kollektívákhoz kötött, a jövőben a frakciók gyakorolják. Az előzőeknek megfelelően tehát minden önálló képviselői indítvány napirendre tűzésének a frakciók támogatása lenne a feltétele. Mivel a tervezet a frakcióalakítást nem teszi kötelezővé, így a franckióba nem tartozó képviselők önálló indítványának tágomatásához bármely 15 képviselő aláírása elegendő. Frakciótag képviselő esetén a feltétellel a frakcióvezető ellenjegyzése egyenértékű. A tervezet szerint ily módon minden érdemi jog a frakcióvezető vagy más 15 képviselő akaratának függvénye, a képviselő csupán a nem érdemi jogok gyakorlásában szabad. Ezek után már csak abban bízhatunk, hogy azt az alternatív javaslatot, amely az interpellációt és a kérdezés jogát az érdemi indítványok előzőekben vázolt sorsával egyezően kezeli, végül is nem fogadják el. Elfogadásával ugyanis a képviselők nemcsak parlamenti, hanem azon kívüli munkájukban is eljelentékte- lenednek, hiszen a választóiktól érkező bármiféle megkeresésnek önállóan nem tudnak eleget tenni. A működési fegyelem és a rend követelményei alapján a tervezet eljut a képviselői személyes jelenlét-távoliét, a távoliét engedélyezése, valamint az igazolatlan távoliét anyagi szankcionálása kérdéséhez. E szabályokkal azonban legfeljebb egy demagóg közvélemény igényét lehet kielégíteni. Nem elégítheti ki, sőt akadályozza azt a várakozást, miszerint a jelenlegi botladozó Parlament kétségtelenül erősen bírálható képviselői lassan felnőnek feladataikhoz, és hivatásos politikusokká válnak. Dr. Fűrész Klára A történelem elzúg felettük? A rendszerváltás lélektana Figyelmet érdemlő tudományos konferenciát rendeztek Szegeden A rendszerváltás lélektana címmel. Dr. Balogh Tibor professzorral, e tudományos találkozó szervezőjével és házigazdájával összegezte a tanulságokat a Tőzsde Kurír munkatársa. — Sokan meglepődtek, hogy a témát a pszichológia eszközeivel közelítették meg. Mi volt a céljuk? — A rendszerváltás hátterében nemcsak politikai és gazdasági, hanem pszichológiai okok is meghúzódnak. A társadalom közérzete jórészt az objektív folyamatoktól függ, ám azokkal szoros kölcsönhatásban áll az egyén, a csoport pszichés reagálása. A viták során arra a következtetésre jutottunk, hogy a politikai és a gazdasági tényezők, bármilyen fontosak is, együttesen sem adnak magyarázatot a bekövetkezett „földindulásra”. Keresni kell tehát azokat a lélektani okokat is, amelyeknek részük lehetett e folyamatban. — A pszichológiát a keleteurópai országokban sokáig nem tartották tudománynak. Noha később változott ez a képtelen helyzet, a politika továbbra is mellőzte a lélektani kutatások eredményeit. Lehetséges, hogy a hatalom most odafigyel a jelzéseire? — Az a tíz-tizenöt év, amíg a pszichológia száműzetésben volt, nemcsak ennek a tudománynak ártott, hanem a társadalmi közgondolkodásnak és a politikának, sőt a gazdasági életnek is. Vegyük például az érdek fogalmát. Elegendő-e, ha azt csak közgazdasági tényezőnek tekintjük? Nem, hiszen egyéneket, csoportokat mozgat, motivál és befolyásol. A tőzsdének éppen úgy van lélektana, mint bármely politikai konfliktusnak. Egy üzleti tárgyalás, szerződéskötés éppúgy pszichológiai feladat is, mint egy választási kampány. Úgy tűnik azonban a jelenlegi rendszertől is távol áll a pszichológia. A nyugati mintákat e téren kevésbé követik; pedig például az USA-ban a menedzserképzéstől az elnökválasztásig pszichológusok munkáját is igénybe veszik. — A rendszerváltás mostani szakaszában milyen sajátos lelki tényezők kerültek előterébe? — A teljeség igénye nélkül utalnék néhány jellegzetes problémára. Már Jung feltárta, hogy az egyéni tudattalan mellett létezik az úgynevezett kollektív tudattalan is. A politikai tudattalanból a rendszerváltás bizonyos félelmeket is felszínre hozott. Félelmet kelthet egyfelől, ha a régi politikai és gazdasági rendszer prominens képviselői sikeresen mentik át magukat; másfelől az is, ha az előző rendszer jó szakembereit eltávolítják, és ezzel jóvátehetetlen kár keletkezik. Aggodalomra ad okot a lassú privatizáció, de a túl gyors is, mert akkor, úgymond, kiárusítják a országot. Ä túlságosan erős központi hatalom árthat a demokráciának, ám félő, hogy a gyönge központi hatalom utat nyit az anarchia előtt. Egyeseket féleleméi tölt el a föld teljes körű reprivatizációja, mert az tönkreteheti a mezőgazdaságot, az élelmiszer-gazdaságot; másokban épp az kelt félelmet, ha nem így rendezik ezt a problémát. — Adott helyzetben egyesek nem túlozzák-e el ezeket a félelmeket? — Ez reális veszély. A konferencián is megerősödött az az álláspont, hogy a kettős gyökerű félelmekkel szembe kell nézni. Csak így oldhatjuk fel őket. Ezért tanulmányozzák például a taxisblokád pszichés hátterét. — Ön pszichológusként miként látja a rendszerváltást? — Az emberi természet rendkívül rugalmas és képlékeny. Sokan minden helyzetben megpróbálnak felszínen maradni, ami adott esetben ámulatba ejti vagy kétségekbe kergeti az embert. Ezért van az, hogy amikor jó kommunistákra volt szükség, akkor tömegesen álltak rendelkezésre a jó kommunisták. Amikor viszont jó keresztényekre van igény, akkor a népesség szí- ne-java válik hamarosan jó kereszténnyé. A szemünk előtt zajlik le az emberi természet nagy metamorfózisa, az emberek tíz- és tízezrei szinte egyik percről a másikra válnak Saulusból Pau- lusszá. Meglepő az is, hogy túlnyomórészt azok vannak felszínen, akik az előző rendszerben sem tartoztak az átlagpolgárok közé. Ám akiket eddig sem fűtött az érvényesülés vágya, most is a háttérben maradnak, sőt csalódottan fordulnak el a közélettől, a politikától. A történelem elzúg fölöttük. — Vélekedhetünk bármiképpen a hatalmi pozícióktól függött emberekről, de személyiségükben alighanem van valami olyan többlet, ami által érvényesülni tudnak. — Bennük erős az önérvényesítési igény, a céltudatosság, a tettrekészség, a cselekvőképesség és nem utolsósorban a hatalomvágy. Ezért lehetnek minden helyzetben hangadók és főszereplők, s maradhatnak meg a társadalmi mozgások f elszínén, függetlenül a változások irányától és a társadalmi rendszer jellegétől. Más lapra tartozik — és ez a hatalom természetéből fakad —, hogy a hatalmat ők is felhasználják személyes céljaik, vágyaik, törekvéseik elérésére, mint azt tették és teszik politikai és ideológiai ellenlábasaik. De nemcsak a félelmék kettős természetűek. Beleütközünk a szavak és a cselekedetek közötti kettősségbe is. A visz- szahúzódásra hajlamos állampolgárt még inkább passzivitásra szorítja a tapasztalat: egyes pártok némely vezetői, bizonyos parlamenti képviselők teljesen mást mondanak, mint amit tesznek. Ez még a rutinos pszichológusokat is zavarba ejti. A normális reakció erre az, hogy az átlagpolgár vagy bizalmatlan lesz mindenféle közléssel szemben, vagy maga is hasonlóképpen kezd viseledni. Óriási veszélyeket hordoz, hogy a politikában, az üzleti életben, de a mindennapi megnyilatkozásokban is terjed az inkorrektség, a megbízhatatlanság. Általános az értékvesztés, ami bizonytalanságot szül, ebből pedig szélhámosság, türelmetlenség, erőszak fakad. — A rendszerváltás lélektanáról rendezett tudományos konferencia előadásai rövidesen nyomtatásban is megjelennek. Tanulságos olvasmány lesz. — Meg kell állítani a magyar társadalom felmorzsolódását. És ehhez nekünk, pszichológusoknak is hozzá kell járulnunk a magunk sajátos eszközeivel. Takács Ilona Az évtized szöktetése Vége eljött a nagy pillanat: az egyesült Németország külügyminisztere Bonnban átvehette a Szovjetunó nagykövetétől a német állam nemzetközi, korlátlan szuverenitását tanúsító 2+4 szerződés Moszkvában ratifikált példányát. A barátságosan mosolygó Tyerehov nagykövettel ellentétben Hans-Dietrich Genscher arckifejezése merev, majdhogynem barátságtalan volt. Hogy a német külügyminiszter arca igencsak borongós volt, arról egy szovjet „partizánakció” gondoskodott két nappal korábban. A 11 hónapja Beelitz- ben, egy szovjet katonai kórházban gyengélkedő Erich Honec- kert pártfogói rövid úton Moszkvába röpítették. A német állam arculcsapásával fölérő húzást azzai indokolták, hogy a néhai NDK ex-államfőjének egészségi állapota jelentősen megromlott, megfelelő orvosi ellátása Beelitzben többé nem biztosítható... Bonn és a német közvélemény felháborodva reagált a szovjet „csínytevésre”, amelynek időzítése tökéletesre sikerült. Egyrészt elébevágott Ho- necker fenyegető letartóztatásának, amely a bonni politikusok és a berlini főtörvényszék márciusi megnyilatkozásai alapján egyre valószínűbbé vált. Másfelől Moszkva tekintetbe vette a nemzetközi jog adta játékteret: Németország teljes körű szuverenitása a ratifikációs okmányok kicserélésének napján — azaz pénteken — vált hivatalossá. Ily módon a szerdai „szökte- tés” nem tekinthető jogsértésnek, hanem csupán „vis majorból adódó technikai hibának”— ahogy Csurkin szóvivő fogalmazott Moszkvában. A zajos bonni háborgás egyesek szerint csupán képmutatás. Honecker egyik ügyvédje, Friedrich Wolff maga is meglepődött a múlt csütörtökön felröppent hír hallatán, ám úgy vélte: ez a lehetőség „kezdettől fogva benne volt a pakliban”. Bár a német kormány tagjai szinte kórusban követelték a megszöktetett 78 éves ember kiadatását, ügyvédje szerint nagyobb a füst, mint a lángja. Bonn régóta tisztában volt a szovjet vezetés elvárásaival, s alighanem már jóval mácius 13. előtt létrejött a megállapodás Honecker további sorsáról — így a védőügyvéd. Azzal ő is egyetért, hogy védencének Németországba való visszatérésére dőreség számítani. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Honecker nem akar örökre a Szovjetunióban maradni — végső célja Chile, ahol leánya, unokái és számos baloldali hazafi él, akik a Pino- chet-diktatúra idején az NDK- ban találtak menedékre. A madárka tehát kirepült, új viszályforrást termetve Bonn és Moszkva között. Egyes német politikusok máris gazdasági „visszacsapást” ajánlanak — szerintük ezzel lehetne rákényszeríteni „az oroszokat” a bukott főtitkár kiadására. Ez a módszer azonban nem feltétlenül tűnik célravezetőnek. Már csak azért sem, mert a szöktetés mögött jól kitapinthatóan az SZKP konzervatív erői húzódnak meg, akiknek sikerült megszerezniük az akcióhoz Gorbacsov áldását. Ezzel a kicsiny, ám látványos győzemmel újból are- formellenes erők pozíciója javult, erősödött. Márpedig ha a Moszkvában dúló hatalmi harcból ők kerülnének ki győztesen, a Szovjetunió — vagy ami megmaradna belőle—aligha tartana igényt nyugati gazdasági segítségre. Á birodalom (torzója) visszasüppedne az autarchiába, az önkéntes elszigetelődésbe... Dorogman László
