Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
o 1991. március 23., szombat A legfiatalabb Kossuth-díjas: Szakály György magántáncos Macskák után West Side Story A tudományok, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a kulturális és művészeti alkotások, a gyógyítás és az oktatás terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket, kivételesen magas színvonalú, példaértékű és nemzetközileg is ismert tevékenységet jutalmaznak hazánkban hagyományosan Kossuth-, illetve Széchenyi-díjjal. A március 15-én kitüntetettek között három fiatalabb arcot fedezhetünk fel, a Kossuth-díjasok között egyetlenegyet: Szakály György magántáncosét. Harmincöt éves Kossuth-díjas művész, 1991. január elsejétől a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének művészeti vezetője; már ezért érdemes lenne megszólaltatni lapunkban, ám más okunk is van a beszélgetésre. Szakály György éppen a West Side Storyt koreografálja Békéscsabán, a bemutató április 19-én lesz a Jókai Színházban. Nyíregyházán született, és a megyei lap újsághirdetésére jelentkezett táncosnak, mert vonzotta a színházi fellépés lehetősége. Meséli, hogy nem volt könnyű elszakadni a családjától, sokáig egyedül érezte magát a fővárosban, de aztán belejött... — Sok mindenre ránevelődik, aki ezt a szakmát tanulja, fegyelmezett lesz, önálló. 1976-ban végeztem el a Balettintézetet. Nem úgy kezdtem táncolni, hogy ez egyszer az élethivatásom lesz. Tízéves gyerekek még nem tudják eldönteni, mi az, hogy hivatás, életcél; mi az, hogy tíz évig gyúrni a testet és készülni egy pályára, ami megfoghatatlan. Akkor még nem lehet tudni, előre megmondani, hogy lesz-e a gyerekből valami, egyáltalán elvégzi-e az intézetet vagy lemorzsolódik abból a rengeteg jelentkezőből. Nem kevés erőfeszítésembe került, hogy elvégezzem az intézetet, mert eléggé fegyelmezeden voltam, és ott reggeltől estig nagyon kemény munka folyik. De sikerült, aztán kaptam egy ösztöndíjat Lenin- grádba, majd a táncosok megszokott életét éltem, bekerültem a Magyar Állami Operaházba, mint kartáncos. Menet közben jött meg a kedvem. Fokozatosan egyre nagyobb feladatokat kaptam és oldottam meg... — Ezek szerint nem rosszul. 1981-től szólista, ’82-től az Opera magántáncosa, tíz éve utazik a nagyvilágban. — Első utam Ausztráliába vezetett és a tavalyi évad egyik utolsó szereplése is az Ausztrál Baletthez fűződik. 1990-ben mind az öt földrészen jártam, Európa számos országában, mindkét Berlinben felléptem, Hollandiában, Finnországban, Olasz- és Spanyolországban, Egyiptomban, Taivanon, a New Yorki Metropolitenben, a Washingtoni Kennedy Centerben, Montrealban, Torontóban táncoltam. — A hazai közönség elsősorban a Macskákból ismerheti. — Igen, a Macskák 1983. márciusi bemutatója óta kicsit megsűrűsödött körülöttem a levegő. Űtriási siker volt, olyan produkció, amivel akkoriban nyugodtan kiléphettünk volna a világ elé. Most hívtak vissza a 600. előadásra, előtte az 500-adikat táncoltam. A Macskák után sokan eljöttek megnézni az Operában is, hogy ott hogy táncolhat, aki itt ilyen figurát csinált. Jelentős reklám volt ez a balettművészetnek. — A tánc és a koreográfia nem minden táncos életében jár együtt. Té- véshow-k, portré- és zenés filmek koreográfiáját készítette eddig, amikor éppen nem táncolt itthon vagy külföldön. Most a West Side Storyn dolgozik a Jókai Színház művészeivel. Nem túl merész vállalkozás ez Békéscsabán? — Tasnádi Márton főrendező meghívását örömmel vállaltam el. mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit tudok kihozni magamból és a társulatból. Nem mondanám, hogy merész vállalkozás, itt nagyon jó adottságai vannak ennek a társulatnak. Inkább úgy látom, hogy kevesebbet gondolnak magukról, mint amire valójában képesek. Jópofán mentegették magukat, hogy ők nem brodway-táncosok. Nemcsak a színházra, minden szakmára jellemző, hogy az a hely, amely kicsit messze van Budapesttől, máris el van ásva, és elég szomorú, hogy a közvélemény így gondolkodik. A békéscsabai társulat megérdemelné, hogy sokkal jobban figyeljenek rá. — A West Säde Storyban a tánc szerves része a cselekménynek, ez zenés-táncos musical, amelyben a táncnak előre kell vinni a cselekményt, meg kell magyarázni és tovább kell vinni a történetet. Nagyon jelentősnek érzem a tánc feladatát ebben a darabban, hiszem, hogy jelentős is lesz. — Macskák, West Side Story, mi a következő fejezet az életében? — Üjabb itthoni és külföldi szereplések, majd júniusban elkezdődnek egy koprodukcióban készülő balettbemutató, a Christoforo próbái, a szövegkönyvét Kórody Ildikó írja, a zeneszerző Szak- csy Lakatos Béla. Az Operaház együttese mutatja be a darabot Amerika felfedezésének 500. évfordulójára. A premier jövő év február 28- án lesz, nemzetközi szólista gárdával Budapesten, a címszerepet én táncolom. Ösz- szel Karenin, júliusban Finnországban a Rómeó és Júliában Mercució, augusztus végétől gálaesten lépek fel Morutreálban, New Yorkban. Utána az egész Operaház együttese utazik Kanadába, utoljára 1981-ben jártunk a földrészen, Mexikóban. — Harmincöt éves és máris Kossuth-díjas ... — Lehet, hogy álszerénységnek tűnik, de én tényleg meglepődtem, hogy ilyen magas kitüntetéssel ismerik el a munkámat. Nem számítottam rá, és nem lettem volna boldogtalan, ha a névsorban nem szerepel a nevem. Ha azt mondják, miért kapna Kossuth-díjat, hiszen csak teszi a dolgát, és kapott már Liszt-díjat, Érdemes művész-díjat, a táncszövetség különdíját, SZOT-dí- jat. Akkor is meglepődtem, meg is kérdeztem, hogy jutottam éppen én eszébe a SZOT-nak. A díj arra kötelez, hogy úgy dolgozzak, ahogyan ezt nekem most megelőlegezték. Niedzielsky Katalin Szerzetesrendek Magyarországon III. A bencések a hit és a műveltség terjesztői A Magyarországon elsőként letelepedett szerzet a bencésrend volt. Alapítója az 5. század második felében (480 körül) született itáliai Benedek, a „nyugati szerzetesség atyja”, aki több évi remétéskedés után több kisebb monostort létesített, ahol az általa összeállított Regula (szerzetesek részére készített szabálygyűjtemény) szerint éltek az Istent keresők. Hogy pontosan melyik évhez köthető az alapítójáról Benedek-rendnek (bencéseknek) nevezett szerzet hivatalos létrejötte, nem tudjuk. De azt igen, hogy Benedek 529-ben az itáliai Monte Cassino magaslatán egy Apollo-templom helyén, és köveiből monostort épített, amely azóta is a rend olasz- országi anya-apátsága. Az 547-ben meghalt, s később szentté avatott Benedek jelmondata; óra et la- bora (imádkozzál és dolgozzál), magával ragadta a középkori embert, s a rend rohamosan elterjedt egész Európában. ök térítették meg az angolszászokat, a gallo- kat. a germánokat. Nagy Károly és Jámbor Lajos a bencés regulát emelték a frank birodalom szerzeteinek egyetlen normájává, amely évezredekre ' szóló szintézise a római jognak és evangéliumnak. A rend irányvonalára Benedeken kívül három rendkívüli egyéniség volt döntő hatással: Cassiodorus, akinek a tudományok nagyfokú művelését, az intellektuális kultúrát köszönheti a rend, Nagy Szent Gergely, aki a szerzeteseket papi tevékenységre fogta, misszióra küldte, s püspöki méltóságra emelte, valamint Aniaei Szent Benedek, aki nagy gonddal kidolgozott szertartáskönyv alapján a liturgikus életet, a szentmisét állította a szerzetesi élet középpontjába az evangéliumi tanácsok (tisztaság, engedelmesség, szegénység) követése és a keresztény életközösség mellett. A bencések még Géza fejedelem idejében, 996-ban telepedtek meg Magyarországon, a ma pannonhalmának nevezett Szent Márton hegyén. Szent Istvántól származó kiváltságlevelük (korabeli másolata) fontos kultúrtörténeti emlékünk. Ebben megkapták mindazokat a jogokat, amelyeket Monte Cassino is élvezett. A bencések elévülhetetlen érdemeket szereztek egyfelől a magyarság megtérítésével, másrészt az európai kul- túrközösséghez csatolásával. Bencés volt a Rómából koronát hozó Asztrik apát, Szent Gellért Csanádi és Szent Mór pécsi püspök. Még Szent István alapította a pécsváradi, bakonybéli, za- lavári és zoborhegyi apátságokat. Szent István apátságalapításait utódai is folytatták. 1055-ben I. András a tihanyit. Szent László a somogy- várit és még másokat, nem soroljuk tovább. A rend lendületesen terjedt magyar földön. A 13. században már mintegy száz bencés monostor működött Magyarországon. Mindmegannyi lelkiségi, szellemi, gazdasági és kultúrközpont. Fő érdemük mindenek fölött, a térítések befejeztével a műveltség terjesztése volt. Mint annyi minden másnak Magyarországon, a bencés rend virágzásának is a török hódoltság vetett véget. 1585—1639 között még Pannonhalmán is megszűnt a szerzetesi élet. A török uralom után ismét fellendült a bencésélet, ám II. József 1786-ban — két monostoruk kivételével — ezt a rendet is feloszlatta. 1802-ben alakultak újjá, tíz iskola fenntartását vállalva. Tulajdonképpen a bencések ekkor váltak Magyarországon tanító renddé. 1944-ben 25 plébániát vezettek, és a következő helyeken voltak gimnáziumaik: Budapest, Esztergom, Győr, Komárom, Kőszeg, Pápa, Sopron. A rend hittudományi és tanárképző főiskolája Pannonhalmán működött. Az iskolák 1948. évi államosítása után a bencések csak a pannonhalmi és győri gimnáziumukat tarthatták meg. A magyarországi bencések száma 1989-ben 145 rendtag, akik négy rendházban szolgálják a magyarság újkori hittérítését. Dr. Csonkaréti Károly A Bencések rendháza Pannonhalmán Konyha, krimi, limonádé Nagyjából ez a választók található aiz utcán a sűrűn, szinte egymásba érve, gyorsan felállított asztalokon. S hogy kitartóan vannak, léteznek, azaz érdemes még a téli hidegben, esőben, sárban is könyvet árusítani, s majd a füllesztő forróságban, akár hisszük, akár nem, azt mutatja: olvasó nép vagyunk. így kell lennie, hiszen nem fogynak az árusok, inkább szaporodnak a forgalmas helyeken, tehát nem rossz üzlet a könyv. Ez pedig azt jelenti — minden ellenkező híreszteléssel szemben —, hogy van pénz. Legalábbis arra, amire akarjuk. El lehet adni a több száz forintos szakácsikönyveket és a kétszáz forintot verdeső krimit, meg a szerelmeskönyveket. Aztán már csak a tűnődés marad. Miért ez a „szentháromság” a kelendő? Miért, hogy pont ezekre a könyvekre nem sajnáljuk a pénzt? A szakácskönyvek népszerűsége nem új. Lassan, majd egyre gyorsulva jó egy évtizede tart a kelendősége, és nem is enged a nyegyvennyolc- ból. Színes6ége szó szerint is értendő: vonzó, szemnek szép minden darab, s még akkor is megvételre csábít, ha valaki csak elméletben háziasszony, s beéri a szakács- könyv puszta olvasásával, nézegetésével. Ám a valóság az, hogy nem dobtuk sutba a sütés-főzésit, mint valaha képzeltük, ellenkezőleg, egyre több időt töltenek a nők — olykor a szakácskodó férfiak — a konyhában. Kinek hobbi, kinek keserves kötelesség, embere és pénztárcája válogatja. Lehet ugyanis passzióból drága és költséges étel- és süteménycsodákat elővarázsolni, s lehet, mert muszáj nagy- nagy fáradsággal kevésből, sok munkával jót készíteni. Bárhogy is van, a konyha reneszánsza tény. Talán még nagyobb sztár az utcán a krimi, a kém- és kalandregény. Szinte válogatás nélkül. Mert minden elmegy, nemcsak a krémje, ami igazi csemege ebben a műfajban is. Az ilyen pedig mindig sokkal kevesebb, mint a közepes vagy gyenge, netán az unalmas írás. Ez utóbbi pedig halála az ilyesféle könyveknek, hisz az izgalom, az érdekesség, a rejtélyesség élteti. S ennek jócskán megvan a közönsége. De ennyi és ekkora? S ha jó, ha rossz, minden áron? Fejtörésre ingerel? Am csak addig, míg fülembe nem cseng egy nemrég hallott mondat. „Tudod — mondta egy ismerősöm —, torkig vagyok mindennel, nem érdekel az újság, a tévé, a rádió, fogok egy krimit, s belefelejtkezem.” A „limonádé” regényekről ne is beszéljünk, mindig megvolt a speciális olvasótáboruk, csak évtizedekig nem jutottak hozzá. Erre most nem lehet panasz. Van belőle rengeteg, és még a Vasgyáros is kapható. Vass Márta „Nem lettem volna boldogtalan, ha a névsorban nem szerepel a nevem...” Fotó: Fazekas Ferenc
