Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-22 / 68. szám

1991. március 22., péntek Szóvivői tájékoztató A kormány könnyít a vállalkozók terhein (Folytatás az 1. oldalról) igényüket. Az átadandó in­gatlanok jegyzékét a kor­mány hagyja jóvá. Az egy­házak minden év március 31-ig jelenthetnék be, hogy az adott évben mely ingat­lanakra tartanak igényt. A kormány é venként a globális jegyzékben szereplő ingatla­nok öt százalékát szándéko­zik átadni. Az évenkénti át­adásokról egyeztető bizott­ság döntene. Az átadások so­rán előfordulhat, hogy az egyházak olyan, ingatlanakat kapnak meg közhasznú cél­ra, amelyek korábban nem egyházak tulajdonában vol­tak, de az is lehetséges, hogy volt egyházi ingatlant nem ad át az állam. A kormány a külkereske­delmi tevékenység devizaha­tósági ellenőrzésének to­vábbfejlesztéséről szóló ren­deletében — ellentétben a korábbi szabályozással — a versenysemlegesség biztosí­tásának szándékával egysé­ges szabályokat állapít meg a külkereskedők teljes köré­re. A rendelet jelentős mér­tékben könnyít a külkeres­kedők adminisztrációs terhe­in, ugyanakkor az ország alapvető devizagazdálkodási érdekei megvalósulásának ellenőrzésére összpontosít. Az új szabályozással a ko­rábbi előírások terjedelme harmadára, negyedére csök­ken. Egyebek között meg­szűnik a külkereskedelmi szerződések bejelentési kö­telezettsége, egyszerűsödnek a devizakövetelések bejelen­tésének és a deviza vételre felajánlása alóli mentesség kérésének a szabályai. A rendelet — amelynek ha­tályba lépése, azaz a köz­lönyben való megjelenése napokon belül várható —je­lenleg mintegy 15 ezer vál­lalkozót érint. A kormány határozatban támogatta, hogy az Alumí­niumipari Tervező és Kutató Intézet szerződést kössön egy iráni timföldgyár építésére. Amerikai tiízsziineti terv Az Egyesült Államok szer­dán este -ismertette a Biz­tonsági Tanács áldandó tag­jaival az Öböl-háború lezá­rását célzó tűzszüneti tervét, amelynek egyik legfőbb fel­tétele az iraki ballisztikus rakéták, valamint a vegyi és biológiai fegyverkészletek megsemmisítése. Diplomaták szerint a ter­vezet ezenkívül előirányozza ENSZ-megfigyelő erők fel­állítását; az Irak elleni ke­reskedelmi szankciók felol­dását célzó ütemterv kidol­gozását; a háborús kártérí­tést; és az iraki—kuvaiti ha­tár pontos rögzítését. A BT állandó ' tagjainak képviselői most elküldik az amerikai javaslatot kormá­nyaiknak, hogy megáilapít- sák: van-e kellő egyetértés, hogy a tervezetet a BT többi tagja elé terjeszthessék. Milliárdos ajánlat a Szovjetuniónak Mi lesz a hidegháború után? Japán huszonnyolcmilHárd dollárról szóló gazdasági tá­mogatási csomagot ajánl a Szovjetuniónak a területi vi­ta rendezése ellenében. Hí­rek szerint Ozava Icsiro. a japán Liberális Demokrata Párt főtitkára, aki hétfőn utazik Moszkvába, hivatalos formában is előterjeszti Mi­hail Gorbacsov államfőnek az erről szóló javaslatot. Japánban számos gazda­sági tervet igyekeznek lóha- lálában körvonalazni, hogy azokkal még kellő időben befolyást gyakorolhassanak a Kremlre. Értesülések sze­rint a már eddig is -kilátás­ba helyezett programokon felül a szigetország széles körű kormányzati támoga­tást ajánl, amelyet minded­dig megtagadott a területi kérdések megoldatlanságára hivatkozva. Milliárdos hitelt nyújtana a japán kormány pénzinté­zete. az Eximbank. a japán nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium pedig ex­portbiztosítást adna a japán vállalatoknak. amelyeket így kevésbé befolyásolna szovjet partnereik fizető- képtelensége. Rövid, közép- és hosszú távú terveket is javasol Ja­pán, több milliárd dolláros autógyár létesítését, vegy­ipari üzem felépítését és két­milliárd dolláros szahalini földgáz- és kőolajipari fej­lesztési tervet. Tokió állítólag csak ab­ban az esetben áll elő ter­vével, ha a Szovjetunió haj­landó mind a -négy szigetet visszaadni, úgy, hogy kettő­ről azonnal lemond,"a másik két sziget visszaadására pe­dig ígéretet tesz Japánnak. Katonai szakértők véle­ménye szerint a hideghábo­rú befejezése nem tette biz­tonságosabbá a földeb s a kilencvenes években több igen súlyos — bár korláto­zott — helyi konfliktusra le­het számítani. Hadiipari szakértők lon­doni tanácskozásán a részt­vevők kifejtették, hogy a fejlett országok közötti há­ború — annak pusztító vol­ta miatt — nem valószínű, az évtizedet inkább az úgy­nevezett „alacsony intenzi­tású konfliktusok” jellemzik majd. Ilyen konfliktus robban­hat ki Görögország és Tö­rökország között Ciprus kér­désében, egy másik gyújtó­pont lehet a szakértők sze­rint a magyar—román vi­szony a Romániában élő ma­gyar kisebbség helyzete mi- , att, és fegyveres konfliktus ' pattanhat ki Törökország és Bulgária között is a bulgá­riai törökök okán­A tanácskozás résztvevői úgy vélték, egyre nagyobb nyomás nehezedik majd a nyugati államokra azért, hogy a velük szövetséges kormányok, saját gazdasági érdekeik, illetve állampolgá­raik kimenekítése érdeké­ben katonailag beavatkozza­nak bizonyos -helyi hábo­rúkba. Egyre többen követelik majd az Egyesült Államok­tól. hogy -lépjen fel katonai eszközökkel a -nemzetközi káb í tószerkereSked elem fel­számolásáért. A londoni tanácskozáson megjelent szakértők figyel­meztettek a határok megnyi­tása után Kelet-Európából és Észak-Afrikából várhatóan meginduló -menekültáradat­ra. Francia hadiipari elem­zők rámutattak, hogy az or­szág -biztonságára veszélyt jelenthet az iszlám funda­mentalizmus megerősödése az ott élő arab lakosság kö­rében. Országhatár a La Manche-csatorna alatt Két munkásember nyitja ki a rácsos kaput amely Franciaország és Nagy-Britannia tengeralatti határát jelzi. A „csalagút” a tervek szerint 1993 nyarára készül el, amikor Is mintegy 35 perc alatt lehet majd as egyik országból a másikat elérni gépkocsival. Élelmiszersegély Albániának Csütörtökön megérkezett Ti­ranába az ENSZ különgépe húsz tonna élelmiszersegéllyel a fe­délzetén. A C—130 Hercules min­tájú katonai szállítógépet a norvég kormány bocsátotta a világszervezet rendelkezésére: ez volt az első NATO-repülő- gép, amely Albánia területén landolt. Sergio Veiera de Mello, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossá­gának egyik magas rangú tiszt­ségviselője az albán televízió számára adott interjúban kije­lentette, hogy a segély részét képezi az albán kivándorlás megakadályozását célzó erőfe­szítéseknek. Hozzáfűzte, hogy a világszervezet hozzá akar já­rulni a ország stabilitását bizto­sító bizalomerősítő intézkedé­sekhez a választások előtti idő­szakban. Most tapétázza ki lakását! Egyes GRABETTA LUXOR és JUGOSZLÁV tapéták 20-40 százalék engedménnyel MÁRCIUS 20-TÖL, AMÍG A KÉSZLET TART. VÁRJUK BÉKÉSCSABÁN, A CENTRUM ÁRUHÁZ MELLETTI papírboltban BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 18. SZOMBATON IS NYITVA TARTUNK!!! EXPORTRA ACÉLSZERKEZETET GYÁRTÓ VÁLLALATOK, KFT.-K, MAGÁNVÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! A VÍZGÉPÉSZETI VÄLLALAT gyulai gyáregysége (elajánlja szabad REVÉTLENITÉSI KAPACITÁSÁT. / Kedvező áron és szoros határidővel vállaljuk lemezek, idomacélok revétlenítését, alapozását (Horgepál, Budaprimer). Érdeklődni: Kállaii Sándor gyárrészlegvezetőnél. Telefon: (66) 61-144. Telefax: 61-647, Telex: 83-341. FIGYELEM! A SARKADI CUKORGYÁR TÁJÉKOZTATJA KEDVES VEVŐIT, hogy a gyártelepén a CUKORVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGET MEGHOSSZABBÍTJA 1991. ÁPRILIS 30-IG. Változatlanul, minden munkanapon 7-.tői 12 óráig. 50 kg-os kiszerelésben 37 Ft/kg, 1 kg-os kiszerelésben 40 Ft/kg. (Minimum 500 kg.) Érdeklődni: a (66) 75-144/147-es telefonon lehet. El akarja adni autóját? SZEGHALMON, A 47-ES ÜT MENTÉN A KÖRÖS VOLÁN pályázatot hirdet szanazugi üdülőjébe megayilt a használtautó-piac (D EMOT EMOT KFT,, SZEGHALOM, Széchenyi utca 16. gondnoki és udvarosi, karbantartói állás betöltésére, gépkocsival rendelkező, lehetőleg házaspár részére. Szezonidő alatt (május 1-jétől szeptember 30-ig) az üdülő folyamatos üzemű, gondnoki -lakás biztosított. NYITVA: 8-tól 17 óráig. MOST DÍJMENTESEN HELYEZHETI EL AUTÓJÁT ELADÁSRA. RENDSZERES HIRDETÉSI LEHETŐSÉG. AZ UGYANITT LEVÓ AUTÓSBOLTBA P 120-OS ALKATRÉSZEK ÉRKEZTEK. Továbbá (elvételt hirdet üdülőjébe TAKARÍTÓI ÁLLAS BETÖLTÉSÉRE. BÉREZÉS: MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZNI LEHET: KÖRÖS VOLÁN, Fejlesztési és Fenntartási Csoport, BÉKÉSCSABA, Szarvasi út 103. Telefon: 27-366. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1901. március 31. A MÜSZI RT. DÉL-ALFÖLDI IGAZGATÓSÁGA ÉS A BÉKÉS MEGYEI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁG 2 NAPOS FELKÉSZÍTŐT SZERVEZ a társasvállalkozásként működő munkáltatók részére (gmk-k, ikft.-k, bt-k, ipari szakcsoportok). AZ ELŐADÁSOK TÉMÁI: — táppénz, terhességi gyermekágyi segély, gyed, gyes — családi pótlék — nyugdíj megállapításának szabályai — járulékfizetési kötelezettség. A felkészítő részvételi díja: 1860 Ft/fő. Jelentkezni lehet írásban: TB-igazgatóság, Békéscsaba, postafiók: 117. A felkészítő helyéről és pontos időpontjáról a jelentkezőket írásban értesítjük. A felkészítővel kapcsolatban felvilágosítást lehet kérni: TB IGAZGATÓSÁG, BÉKÉSCSABA, Luther utca 3. szám I. emelet 42. Telefon: 06 (66) 25-455/39, vagy 33-as melléken. A GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Békéscsaba, Kazinczy CIKLONÉT AUTOMATIC SYSTEM. utca 7. szám, Pneumatika, automatika. kellő számú erős- és gyengeáramú jelentkező esetén vezérlőszekrények. ALAPFOKÚ (DOS) folyamatirányító SZÁMÍTÓGÉP­berendezések, egyedi KEZELŐI elektronikák tervezése, TANFOLYAMOT INDÍT. * kivitelezése. A tanfolyam időtartama: BÉKÉSCSABA 5600, 20 óra. Jelentkezni lehet: Búzavirág u. 10. sz. a (66) 21-146-os telefonon. Telefon: (66) 25-871. KISÁRUHÁZ Doboz, Kossuth tér 24. Telefon: (66) 61-376. . (Templom mögött) * Gyümölcsfák, kerti magok, műtrágyák, növényvédő szerek, mezőgazdasági kisgépek, zsinegek, vas-műszaki árak, vegyiáruk nagy választékban, olcsó áron kaphatók. Közületeknek is. SPANYOL GASZTRONÓMIAI EST a KARAVÁN PANZIÓ ÉTTERMÉBEN, 1991. március 23-án, 18 órai kezdettel! Az ételeket Bőreik András, a budapesti Flamenco Szálloda mesterezakácsa készíti. A menü ára: 600 Ft A vacsora után bárműsort tekinthetnek meg vendégeink.

Next

/
Oldalképek
Tartalom