Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ELŐTT NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1991. MÁRCIUS 15., PÉNTEK Ara: 6,80 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Megyegyíílés az ősi házban „Ünnepünk legyen a Kárpát-medence népeinek megbékélése!” Különleges pillanatnak lehettek tanúi tegnap a Békés megyei közgyűlés tagjai, a meghívott vendégek és az érdeklődők. Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének tisztelgő gyűlés ezúttal a gyulai városházán kapott helyet. Dr. Pocsay Gábor, gyulai polgármester történelmi nosztalgiával köszöntötte a megjelenteket. „Nekünk nagy ajándék, hogy 41 év után az ősi házba, az ősi terembe visszatért a megyegyűlés” — mondta bevezetőjében. Nemzeti ünnepünkre emlékezve leszögezte': minden esztendőben más és más mondanivalója, jelentősége van március 15-ének. Jelenti a szabadságot, ugyanakkor a demokráciát és a polgárosodást A kisgazdapárt vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon a kárpótlási törvényről megkötött koalíciós megállapodást úgy értékelték, hogy azzal — eleget téve a társadalom igazságérzetének — sikerül nyugvópontra jutni egy hosszú ideje húzódó vitában. Kiss Gyula, a párt elnöke, cáfolta, hogy a megbeszélésen Antall József bármilyen is. A megyegyűlésnek pedig — hangsúlyozta — át kell vennie a regionális szemléletet, amely új lehetőségeket kínál; a kereskedelemtől a szakértelemig, módjában lesz jobb elosztást adni a megye falvainak, városainak. Dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke, ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a történelem szent eseményei, mint a haladás mozgatói adnak reményt a magyarságnak. A tradíció — véleménye szerint — közösségteremtő erővel bír, de eszköz is a mindenkori győztesek, hatalmasok kezében. Tavaly a különféle társadalmi szervezetek kulturális zsákmányként (akarták megszerezni március tizenötödikét, idén már valamelyest nyugodtabb formában nyomást gyakorolt volna á kisgazda politikusokra, hogy távolítsák el Torgyán Józsefet a frakció éléről. Mint mondotta: a tárgyalások kezdetén a kormányfő mindössze utalt arra, hogy Torgyán József utóbbi napokban elhangzott nyilatkozatai nem méltóak egy kormánypárt frakcióvezetőiéhez. légkörben, az értékek átmentésére törekszenek. „Nincs utolsó, vagy végső harc — mondta. — Mostani, csendes forradalmunk sem az. Negyvennyolc márciusa arra is tanít, hogy a megfutamodás alternatíváját nem lehet választani." A nemzetiségek jogairól Simon Imre elmondta, egy köztársaság nemzetiségi jogok nélkül zsarnokságba vezethet. Nem lehet, hogy egy nemzetiség csak arra koncentráljon, hogy folyton sziklát görgessen maga előtt a hegyre. „Legyen ez az ünnep a Kárpát-medence népeinek megbékélése— zárta gondolatait az elnök. Az ünnepi közgyűlés a Szózat hangjaival fejeződött be. L. E. Oláh Sándor főtitkár elmondta véleményét: nem lett volna szerencsés, ha a koalíciós tárgyaláson Tor- gyán József — akinek elvi álláspontja lényegesen különbözik a megegyezésben foglaltaktól — gátolta volna a megállapodás létrejöttét. Minderre viszont Torgyán József így reagált: ameny- nyiben egy koalíciós párt frakcióvezetőjének személyéről is maga a miniszterelnök dönthet, akkor annak ä pártnak az önállósága megszűnt. Havelt megtámadták Pozsonyban Nacionalista tüntetés a Tiso-fele szlovák állam kikiáltásának 52. évfordulóján (Pozsonyi tudósítónktól) A súlyos kormány válság és a nacionalista csoportok ténykedése olyan helyzetet eredményezett Szlovákiában, amelynek következtében ver szélybe került a demokrácia. Vannak, akik attól tartanak, 1948 mintájára politikai vagy esetleg katonai puccsot kísérelnek meg az országban. Václav Havel köztársasági elnök tegnap a nacionalista tüntetésék színhelyére, Pozsonyba utazott, hogy latba vetve tekintélyét, önmérsékletre szólítsa fel a lakosságot. Nagy vihart kavartak Szlovákiában és Csehországban a szélsőséges szlovák nacionalista csoportok és pártok által a szlovák állam kikiáltásának 52. évfordulója alkalmából szervezett tömegdemonstrációk. Az évforduló előestéjén a pozsonyi Márton-temetőben megemlékezést tartottak Jozef Tisónak, a szlovák állam vezetőjének feltételezett sírjánál, ahol az egybegyűltek követelték, rehabilitálják az egykori elnököt. A szélsőségesek azt tartják: Tiso istenszerető ember volt, akit ártatlanul ítéltek halálra, és szerintük nem szerepel a háborús bűnösök listáján. (Folytatás a 2. oldalon) Párt — kontra Torgyán Márciusi párhuzamok Nemzeti történelmünk legszebb fejezete. Széchenyi István, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Görgei Artúr, Deák Ferenc, az aradi vértanúk, a hős tábornokok és honvédtisztek példát, ’ utat mutattak százötven évre, egészen mostariig. S ha körülnézünk mai hazánkban, házunk táján és országhatárainkon túl, a nagyvilágban, akkor lelkáismeretfurdalá- sunk támadhat, és joggal. Nagy idők nagy emberei voltak ők, kétségtelenül, „ezemyolczszáz negyven- nyolcz”-ban: államalapító Szent István királyunk óta a legjelentősebb történelmi esemény, a polgári átalakulás szereplői, a reformkor, a legendás forradalom és szabadságharc katonái. A magyar nemzet fejlődéséért, függetlenségéért és boldogulásáért harcoltak, a legelemibb és egyben legnemesebb érzelmeket, célokat tűzték zászlajukra. A leglényegesebb törekvéseik minden bizonnyal azok voltak, amelyek az angol példakép szerint a népképviseleti parlament és az annak felelős kormány felállítására irányultak. S rendkívül fontos volt a felismerés, miszerint a polgári átalakulás és a nemzeti önrendelkezés Magyarországon kizárólag az itt élő nemzetiségekkel közösen valósulhat meg. Éppen ezért a lelkiismeretfurdalás. 1848—49 óta sok víz lefolyt a Dunán, ám az akkor kapott megbízatásunknak a mai napig nem tettünk maradéktalanul eleget. Itt állunk a demokratikusan megválasztott, de döntésképtelen Parlamentünkkel, a diktatórikus államformát legyőző, de kifáradt, hitét vesztett forradalmunkkal, a ragyogásától és rangjától megfosztott értelmiséggel, vagyis: nehezen vagy alig vesszük az akadályokat a polgárosodás és a demokratikus berendezkedés felé vezető úton. Miközben körülöttünk is próbálnak felegyenesedni a nagybirodalmi szövetségekbe kényszerített kis népek, nemzetiségek, és egyfelől igyekszünk talpon maradni, polgárosodni, felzárkózni a Nyugathoz, másfelől szemtanúi vagyunk a birodalmak széthullásának, mások véráldozatokat is követelő forradalmának. Alig fejeződött be az Öböl-háború, és félő, hogy még messze van a béke a Közel-Keleten. Az ott becsapódó rakéták itt is éreztetik hatásukat — a gazdaságban és a közérzetünkben. Ebben a században már többször belekóstolhatott az emberiség a háborús fenyegetettség ízébe, az atomháború, a teljes pusztulás veszélye már-már kéznyújtásnyira volt. A tudósok és a környezetvédők régóta figyelmeztetnek, és szignáljuk hangosabb, mint valaha: természeti környezetünk pusztítása, mérgezése már visszafordíthatatlan, S a globális összefüggésben egyszerűen eltörpül — pedig mi milyen nagy vívmánynak tartjuk! — a kis hazai demokratikus átalakulásunk ... 1948-ban, a századik évfordulón legalább volt miért lelkesedni, örülni: a béke, az onszág újjáépítése, a földosztás. Ki mondja meg, hogyan kell, hogyan lehet ma mégis ünnepelni? Ki mondja meg, hol kapható bizalom, hit, remény és szeretet? Azt — ugye — nem mondja senki, hogy megalkudni, engedni kell a 48-ból?! Példát venni, erőt meríteni viszont onnan lehet. Lassan már csak onnan. Niedzielsky Katalin így szavaztak képviselőink Az állami ünnepről Időről időre beszámolunk olvasóinknak, hogyan szavaztak megyénk országgyűlési képviselői egy-egy fontos kérdésben. Ügy gondoljuk, most aktuális visszatekinteni a közelmúltba, s végigfutni a szavazók listáján; hogyan oszlottak meg a vélemények arról, melyik napon legyen a Magyar Köztársaság állami ünnepe. (Folytatás a 2. oldalon) 1991 március 15. EGYENLŐSÉG, SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG! Bálint Ildikó grafikája Hegyesi János: A zászló Testvér, ha a kebled jószándékot takar, Ha szived, ha lelked izig-vérig magyar, Mindegy, hogy kúbikolsz, vagy földbe szórsz magot. Bányák mélyén görnyedsz, vagy tollad forgatod. Vagy magasabb poszton őrt-állasz odafent: Magyarnak a zászló, tudnod kell, mit jelent! Népek zászlói közt háromszin a magyar; Minden szín egy-egy szent igaz igét takar: Kegyelettel őrzi számunkra a múltat, S annak ki megérti, mutat újabb utat. Megedzi a szívet, erősíti a kart Széthulló erőket tettre hiv, összetart. Vérrózsás századok hagyták ránk örökül. Érette halt hősök lelke lengi körül: Belőle őserő, bűvös varázs árad, Ha százszor elbukott, — százszor újra támad. Időtlen-időkig lengeti már a szél, Jöjj közelebb Testvér, hallgassuk mit mesél! E zászló munkások, dolgozók zászlója. Selyem szálai közt százezrek sóhaja. Szebb életet váró vágyódása dobban. Láttára a szemben elszánt szikra lobban, — S gondolatra gyújtja a fásult agyvelőt: Űj életre kelti a tespedő erőt. Nézd milyen szép piros! Mint a szivünk vére: A hűségnek néha áldozat a bére. Voltak kik elvesztek az utolsó szálig: Ha zászlóhoz állasz, — tarts ki mindhalálig! S bármi érjen, legyen előtted szent a cél! Ne tántorítson meg sem arany, sem acél! Másik szín alatta szűztiszta hófehér. Testvér, a becsület nagy vagyonnal felér: Becstelenül élni, — nincs annál nagyobb gyász. Küzdelmek között is, a telkedre vigyázz! Mert hiába veszel bármit is meg kincsen, — A tiszta léleknél megnyugtatóbb nincsen. Harmadik színében pompázik a tavasz: Vágyódó lelkűnkben reményt, hitet fakaszt, S megtanít bennünket, hogy nincs oly rideg tél, — Amelyre új tavasz, feltámadás nem kél: Testvér, ha bízni tudsz a szebb jövendőben, — Soha egy percedet ne • hagyd veszendőben! Nézd meg a zászlónkon az összefont kezet, S meglátod az utat, mi felfelé vezet: S ha hiszed, — ne kérdezd soha — kiért, miért? önzetlen lélekkel munkálkodj a közért! Úgy zászlónkkal együtt megáld majd az Isten: S akkor egy jobb világ, szebb élet lesz itten! Efeu