Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
1991. március 21., csütörtök .................■ ■ M ódszer Megy a katona, lépve, lóval, szaladva, szaladva. Zsupsz, leesett a huszár a lóról. Aki nem ismeri ezt a tréfás kis játékot, hamar megtanítom. Szükséges hozzá két térd és egy pajkos kisfiú. Felültetjük a lurkót a térdünkre, és lassan, ütemesen himbáljuk, a versike szótagjaira: lép-ve, ló-val. Aztán felgyorsul a ritmus: szaladva, szaladva. Végül pedig: zsupsz, lepottyan a huszár. Nagyon kell vigyázni a zsupsznál, meg ne üsse magát a huszár, mert ha 50-60 év múlva miniszterelnök úr lesz belőle, nem csinál belőlünk miniszter urat. Persze, 50-60 év nagy jdő, lehet, hogy addigra más módszerekkel történik majd a „hatalmi elit" kiválogatása. Mostanság ugyanis, ha hinni lehet az egyik koalíciós párt kegyvesztett frakcióvezetőjének — és miért ne lehetne hinni? —, a miniszterelnök úr abból a körből válogatja embereit, akik hajdan a térdükön lovagoltatok őt. Ördög bánná, ha akár az „éni, péni, jupinéni” kezdetű kiszámolós módszerrel is állna össze a kiváltságos csapat, de jó csapat lenne, és örömünk telne a játékukban. Ám, ha csupa kétballábas egyén szerencsétlenkedik a pályán, és ráadásul még orrolnak is ránk, ha kifütyüljük suta produkciójukat, bizony nem nagy öröm az efféle mutatvány. Unnánk is már, mert belefáradtunk az ingyencirkuszba, ám a vidor kis artisták új meg új trükköket találnak ki, saját szórakoztatásukra. Nyakunkba ugranak és egyszerre tuszkolnak ránk zablát megszáj- kosarat, s közben viháncolva mulatják el a tőlünk kipréselt garasokat. Törpe vagy, minorita kis törpe — nyi- hogják, és fügét mutatnak a jajgatóknak. Cudar egy világ! S ahogy múlik az idő, egyre kilátástalanabb itt minden. Egy éve sincs még. amikor nagy reményekkel, és soha vissza nem térő lehetőségekkel vághattunk volna neki az új életnek. Először csak az volt a feltűnő — és felháborító! —, hogy értékes embereket zártak ki a vezetésből. Még a szavukra se hallgattak. Nem sorolok neveket, mindenki emlékezhet jó pár igaz hazafira, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy békés úton indulhatott, és haladt is egy ideig az átalakulás. Kisszerű taktikázással bástyázta körül magát az új hatalom, csupán önmagát hirdetve Legbecsületesebb, legkeresztényibb, leginkább européer, leg, leg, leg. Szépnek, gyönyörűnek, igaznak. Aztán nagy konokul kinyújtogatták ellenőrző csápjaikat mindenhová, egész a konyhai fazekunk aljáig, ahol lassan már kása &e_ fortyog, csak lila gőzök csaponganak a meg-megemelkedő fedő alatt. ^ Észre se vesszük, és egy masszív kis diktatúra hálójában vergődhetünk. Még nem kell ütemesen tapsolni, néha egy-egy sikkantásnyi jaj is felszállhat, de ez se ér többet a kutyaugatásnál, nem hallatszik az egekig. Molyrágta mentékben bokáznak a levitéalettek, és a kisuviszkolt kaszinókban mostanság azzal a kérdéssel indulnak a karrierek, hogy „akarsz te minálunk kegyelmes úr lenni?” Agyérelmeszesedéses dédapák pedig bőszen himbálják térdükön az ifjoncokat: megy a katona... Hátha még hálás is lesz nekik a messzi utókor? Andódy Tibor Merre tovább népfőiskolák? „Mennyi mindent nem tudok még!” — döbben rá előbb-utóbb a középiskola, vagy az egyetem padjaiból kikerülő fiatal. Talán arra is ráébred, hogy az élet megannyi fontos kérdésére nehéz lesz egyedül megkeresnie a választ. De kihez fordulhat, ha szakmájában szeretne továbblépni, ha mindennapi életéhez vár praktikus tanácsokat, ha nehezen megválaszolható társadalmi kérdésekkel kerül szembe? Hisz’ mindez nem fér a felnőtt- oktatás hagyományos keretei közé, de — főként anyagi okok miatt — a művelődési intézmények sem vállalhatják fel igazán. Valós igény hívta életre néhány évvel ezelőtt hazánkban a népfőiskolákat, melyek jó néhány fejlett országban évtizedek óta sikeresen működnek. Az „élet iskolái” ezek, melyek elsősorban gyakorlati képzést kívánnak nyújtani: segítenek például a helyi közéleti gondok feltárásában, a vállalkozásokban, a gazdálkodásban, a hagyományok őrzésében, a környezetvédelem megszervezésében. Képviselik egy- egy réteg érdekeit, s egyúttal a közösségi élet fórumai is. Jelenleg hazánk száz településén működnek — elsősorban speciális helyi igényekre épülve — s többnyire a művelődési intézmények gondozásában. A tanfolyamokon, előadássorozatokon eddig több tízezren vettek részt. Megyénkben is születtek ilyen irányú kezdeményezések: Békéscsabán például állampolgárképző, közéletfejlesztő programon, Mezőbe- rényben helytörténeti, Sarkadon településfejlesztési sorozaton, Szeghalmon a táj és az ember kapcsolatát elemző előadáson vehettek részt az érdeklődők. Ám ezek csak a kezdeti lépések, hisz’ a népfőiskolái mozgalom jóval több lehetőséget rejt magában. Ezekről a lehetőségekről tájékoztatta a meglehetősen gyér hallgatóságot a .-lapokban Békéscsabán, a nemzetiségi klubházban Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolái Társaság titkára. Bár a megyei művelődési központ szervezői 160 meghívót küldtek szét, mindössze néhány település népművelője, vagy önkormányzati szakembere érdeklődött a téma iránt. Pedig az idén sokrétű pályázati lehetőséget kínál a társaság, számítva a művelődési tárca, s néhány külföldi partner támogatására. Pénz még csak akad a népfőiskolák szervezésére, ám nem lesz könnyű legyőzni a másik nagy akadályt: az érdektelenséget. Igaz, erre is megvan a magyarázat: amíg az átlagember nap mint nap megélhetési gondokkal küzd, addig bizony nemigen gondolhat arra, hogy szakmailag képezze magát, tudományos, vagy társadalmi kérdésekre keresse a választ. De bíznunk kell abban, hogy eljön az az idő, amikor mindez természetes lesz ... G. K. „Ödönke nem hülye!” ,.A megismerő tevékenységére a lassú tempó, a csökkent aktivitás, a konkrétumokhoz való erőteljes tapadás, a gondolkodási műveletek lassúsága, nehézsége, merevsége jellemző .. • ” Ezt a szakvéleményt egy tanulási képességeket vizsgáló bizottság megállapításai közül ollóztuk ki, s mint azt Nagy Gyula, a Békéscsaoai Jókai Utcai Általános és Speciális Szakiskola igazgatója elmondta, ez a mondat egy tanulási nehézségekkel küszködő gyermekre vonatkozik. Nevezzük Ödönkének, aki legyen — mondjuk — hétéves. A jelenlegi áthelyezési szabályzat értelmében Ödönkét csak akkor javasolja speciális '(gyógypedagógiai) intézetbe a bizottság. ha a gyermeknek nagy valószínűség szerint központi idegrendszeri károsodása van, illetve, ha in toll igen- ciahdnyadosg. az 50-es é& a 70-es értékek között mozog. Ha e két utóbbi megállapítás nem írható le a gyermekről. akikor normál általános iskolába kerül. Annak ellenére, hogy a megismerő tevékenysége lassú, gondolkodása merev, vagyis láthatóan tanulási nehézségekkel küzd! S ha Ödönkének a sorsát tovább követnénk a normál általános iskolában, akkor valószínűleg azt tapasztalnánk, hogy lemarad a többiektől, életében mindennaposak a kudarcok, hiába a rengeteg korrepetálás, nem tudja teljesíteni a tantervi minimumot, és esetleg többször is megbukik. Előfordul, hogy a tanár a szülőt, a szülő meg, a pedagógust hibáztatja. Pedig a megoldás egyszerű: meg kellene állapítani, vajon mi okozhatja ödönkénéi a tanulási nehézséget, s mindenekelőtt — amennyiben lehet —. ezt kell kiküszöbölni. Ha például egy gyermek dyslexiás (olvasási zavarokkal küzd), nem korrepetálni kell, hanem a dyslexiát helyrehozni- Mindehhez pedig szakemberre van szükség! Egy általános iskolai tanító vagy tanár nincs felkészítve ilyen diagnózisok, vagy terápiák felállítására. Vagyis, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeknek akkor segítenénk a legtöbbet, ha nevelésüket és oktatásukat speciális végzettségű gyógypedagógiai szakemberekre bíznánk. Igen ám. csakhogy jön a szülő: Ödönke nem hülye, hiszen az áthelyező bizottság is megállapította, a gyerek normál általános iskolába való. A szakértői bizottság valóban helyesen járt el, amikor így döntött, hiszen a jelenleg érvényben lévő áthelyezési szabályzat előírásait maximálisain figyelembe vette: A gyerek lassú és nehézkes ugyan, ám központi idegrendszeri károsodása nem bizonyítható, s intelligenciahányadosa sem a megadott 50 és 70 között mozog. Következésképp a gyerek nem tekinthető enyhén értelmi fogyatékosnak, normál általános iskolában a helye. A bizottság jól döntött, a gyerek mégsem halad. Vajon hol .a hiba? Hogyan is merne arra gondolni egy egyszerű szülő, hogy a probléma az áthelyezési szabályzatban van!? — Pedis ezt is csak emberek alkották, és be kellene már látni, hogy a gyakorlat azt igazolja: rossz a szabály! — mondta Nagy Gyű- * la igazgató, majd így folytatta: — Az agyi károsodás a legritkább esetben bizonyítható százszázalékosan. A feltételezést vagy elfogadom. vagy nem. Az intelligenciáról pedig jó néhányan bebizonyították, hogy nincs szoros összefüggésben a tanulási képességekkel, attól elkülöníthető, és annál sokkal gyorsabban fejleszthető- A szabályzat által felállított kritériumok tehát bizonytalan alapot nyújtanak a döntésihez, és világos, hogy csak erre építeni nem lenne szabad. A gyerek issza meg a levét. Nagy Gyula nincs egyedül az elméletével. Gondolatait alátámasztó tanulmányokkal, cikkekkel pakolta tele az asztalt. Különösen egy tavaly őszi Pedagógiai Szemlére hívta fel a figyelmet, ■amelyben Mifcecz Pálné és Szeged i Márton né azoknak a főivárosi gyerekeknek a sorsát követte nyomon, akiket az áthelyező bizottság normál iskolába irányított Megállapították, hogv a gyerekek többsége továbbra is tanulási nehézségekkel küszködik, 53 százalékuk egyszer, 5 százalékuk kétszer, ugyancsak 5 százalékuk háromszor és 4 százalékuk négyszer bukott meg. Ezek a kudarcok mind elkerülhetők lettek volna, ha a gyerekeket speciális megsegítésben részesítik. A felelősség tehát óriási! Utoljára azt kérdeztük Nagy Gyulától, véleménye szerint — a szabályzat megváltoztatásán túl — miben látja a megoldást? Íme a válasz: — A legelső dolog az lenne, hogy mind a szákértői bizottság, mind az általános iskolai pedagógus, mind pedig a szülő belássa, a tanulási nehézségekkel küszködő gyerek legfőbb érdeke a speciális megsegítés. Ehhez pedig mindegyik félnek nyitnia kellene, nem mereven elzárkózni- Hogy a gyerek járjon ide, vagy a mi speciális végzettségű gyógypedagógusaink járjanak el a különböző normál általános iskolákhoz, ez már formai kérdés. Egy a lényeg: agyerek mellett legyen ott a szakértelem! Magyar Mária A negyedik osztályosok művészeti nevelés órán a tér fogalmával ismerkednek mozgás és zene segítségével. Mellettük már biztosan ott a szakértelem! Fotó: Kovács Erzsébet „Kern az tfsszetört korma a legfontosabb, bánom a tiszta erkölcs" Kicsoda a mi Petőfink? Petőfi Sándor szellemét sokfelé őrzi szobor, táblia az országban. Március 15-e óta Gyomén is van egy ilyen emlékhely a polgármesteri hivatal falán, melyről megtudhatjuk, hogy itt is megfordult a kötlitő. Igaz; nem hosszú időre. Néhány órát töltött csak a helységben Me- zpberény felé menet, de a helybéliek lelkesen ünnepelték, s ő beszédet is mondott nekik. Mindez Orlay Petrich Soma édesapjának feljegyzéseiből ismeretes, melyeket a Vasárnapi Újság 1895. évi 22. száma közölt, és Hatvány Lajos is felhasznált a Petőfi életrajzban. A táblaavatáson dr. Szilágyi Ferenc, gyomai születésű irodalomtörténész is részt vett, őt kérdeztük meg néhány „Petőfi-jelenséggel” kapcsolatos dologról. — Értékes ez a gyomai epizód az irodalomtörténet számára? — Az irodalmárok inkább a mezőberényit tartják számon, ehhez az időszakhoz ugyanis versek is kapcsolhatók. De a helytörténet számára ez a kis gyomai kiruccan nás is feltétlenül értékes lehet. — Mi a véleménye a Ki- szely—Morvai-féle expedíció. TÓI? — A kérdésről többször publikáltam a Magyar Nemzetben. Hamarosan ki is adnak a szakértők erről az egész dologról' egy kötetet. A személyes véleményem az, hogy Petőfi barguzini tartózkodása, halála lélektanilag és történetileg is valószínűtlen. Sokaknak jól jött volna, hogy igazolják magúkat: lám, a forradalmár hogy elárulta a hazáját; beállt egy idegen hatalom szolgálatába. Lehet, hogy ez egyeseknek tetszik, de ez egy mese. Akik a bukott rendszert védik, azoknak jó lett volna, ha végleg eltemethetik a költőt. Persze nem kételkedem a többség jóhiszeműségében. Ezt még Morváiról is feltételezem. Mindenesetre annyi haszna volt, hogy az ügy felrázta a közvéleményt, és Petőfire irányította a figyelmet. — Mit gondol, ártott ez a költőnek? — Az irodalomban nem. Ez is csak. olyan legenda, amilyen már volt egyszer a múlt században is, az első Világháború után is ... — Pedig a politika egy időben zászlajára tűzte a nevét ... — Babits is megírta a Petőfi koszorúiban, hogy „nevét idézik, de szellemét nem”. Hiszen ő valódi népszabadságot, valódi függetlenséget képviselt, olyat ami nem hódol be se Keletnek, se Nyugatnak. A Lobogónk Petőfi jelentette néhány évtizeddel ezelőtt a népi forradalmárt. J)r. Szilágy] Ferenc március tizenötödikén beszédet mondott Gyomaendrődön, a tábla előtt Ilyenre szükség volt. Amikor azonban 1956-ban a Petőfi Kör például igazán, nem álforradalmár módon kezdte értelmezni a nézeteit, többek között a sajtószabadságot is, akkor már a költő nemkívánatos lett. Később aztán jobb lett hallgatni róla. Pedig nélküle nincs nemzeti önismeret. — Az irodalom és a politika ma is ennyire kettészakad? — Az íróknak nem kell politizálni, azok írjanak — mondta Kádár János is. — ’56 után nem tetszett, ha egyes alkotók a forradalom mellett nyilatkoztak meg. De ha jobban utána gondolunk, nincs a világon olyan költő, aki ne érezne felelősséget saját népe, nemzete iránt. Hiszen azon a nyelven adják ki, azon a nyelven olvassák. A magyar függetlenség mindig veszélyben volt, ezért kellett mindig írni róla. — Mi történik, ha Pető/» mégis túléli a szabadságharc bukását? — Ez így nagyon naiv kérdés. Szerintem a történelemben törvényszerű program érvényesül. Ahogy Körösi Csornának ott kellett meghalnia Tibet kapujában, hogy ne tudja meg; hiába volt, amiért élt. így volt sorsszerű Radnóti, József Attila halála is és Petőfié is. Ott volt például Arany, a fegyvertársa, aki az ő csöndes, bele- nyugvó, inkább csak lázongó, mint lázadó természetének köszönhette, hogy túlédlte a csapást. Szerintem Petőfi vagy összeroppan, vagy beleőrül, vagy véget vet az életének. — Mit ajánl egy mai magyartanár számára? Mit tanítson, mi a legfontosabb „Petőfiből”? — Belől© akármit is vesznek ki, az jó, még ha manipulálnak is vele. Legfontosabb talán az ő radikális véleményéből, amit így fogalmazott meg: „Nem azösz- szetört korona a legfontosabb a köztársaságban, hanem a tiszta erkölcs”. Ha esak ennyit tanítanának róla, az is sokat jelentene az Ifjúságnak ... Kiss Katalin
