Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-15 / 39. szám
1991. február 15-, péntek Textilképek a „Téglában” Aki nemcsak dekorálni akar Sarkadon Kónya Ilona: „Mindegyik kép mond egy történetet" Fotó: Gól Edit Kónya Ilona Sarkadon a 2. oámii általán06 iskolában tanít alsó tagozatos gyerekeket. — 1979-ben végeztem, a debreceni tanítóképző főiskola közművelődés—rajz szakán — mondja magáról. — Ott kezdtem foglalkozni többek között a textillel Biztattak... Aztán, néhány esz. tendö kihagyás után, négy éve a gyulai nyári pedagógus müvésztelepen vettem részt. Bár ott textiles nem volt, úgy éreztem, engem ez az anyag vonz a legjobban, s próbálgattam, mi mindent lehet belőle csinálni Első munkáimat ismerkedésnek tekintem az anyaggal. Kevés maradt meg belőlük, de nem fáj értük különösebben a szivem. Már nem az én vilá. QOffl m • • Kánya Ilona a rajz szakon szerzett ismeretek mellett Makoldi Sándor debreceni festőművésztől, Csoot- váry-kutatótól tanult művészettörténetet. A képzőmű-, vészét iránti érdeklődésből nála, s e témából készítette szakdolgozatát. Mivel pedagógus, gyerekekkel foglalkozik, néhány hcgiapja elhatározta, ezentúl nekik tervez. — A gyerekszobák olyan üresek — mondja a miértre —. poszterekkel, plakátokkal vannak teli Textilképeimmel nemcsak dekorálni vizuálisan nevelni szeretnék, hanem hogy ezek életre is kelhessenek a gyerekek kezében. Munkáimat folyamat- ábráknak nevezem, ahol az idő és a tér egyaránt jelen van, a kicsik az átváltozás élményének részesei lehetnek, Egyik képem címe például a „Csillagszemű égi király gyermekei”: történetemben hét manócska szerepel, a hét napjai. Ezek a kép „zsebeiből” kivehetők, igy a gyermek játszva tanulhatja meg a hát „elfogyasztott'* napjait. A tanítónő elmondja még, nem kevés időbe kerül, míg egy-egy keretbe zárt, térheti megjelenésű kép elkészül festett, színes anyagokból, rávarrásos és más technikákkal. Inkább nyáron jut rá ideje. A szomszéd kisgyerekek megcsodálják és várják újabb munkáit Más világ ez, mint a rajzfilmeké. Érdemes megnézni szerdán nvüt kiállítását Békéscsabán, a Tégla Galériában, amely a tehetséges, fiatal amatőr művészek bemutatkozó sorozata keretében Kónya Dana képeinek március 1-ig ad helyet S*. M. Szeghalmiak akaratábél Emlékmű a II. világháború áldozatainak Amikor előszűr fogalmazódott meg a gondolat 1988- at írtak. Ekkor hangzott el a Sárréti Múzeum Baráti Körének egyik vezetőségi ülésén, hagy kezdeményezni kell a második világháború szeghalmi hőseinek és áldozatainak tiszteletet adó emlékmű felállítását a nevek összegyűjtését. Adatgyűjtő lapokat késztettek, a munka megkezdődött. A gimnázium tanári kara vállalta, hagy a diákok segítségével sorra járják- a szeghalmi házakat, családokat A felderítés, az adatgyűjtés szépen haladt majd teljesen leállt Különböző okok játszottak itt főszerepet melynek boncolgatása nem ezen írás feladata. Nevezetes dátum: 1990. április 20-a: a református egyház és a Sárréti Múzeum közösen élesztették M újra a nemes gondolat megvalósításának lehetőségét Három hőnap múlva a városi kerékasztal-tárgyaláson a pártok képviselőiből megalakult a IL Világháborús Emlékbizottság, fis a munka újra elindult vállalatok, vállalkozók, kisiparosok, intézmények megkeresése és természetesen a magánszemélyek felkutatása eredméMi történt a Magyar Fórummal? Csirka szerint betartásiéi van szé Hárommárkás szemüveggel A. német üzletek a napokban kezdik el árusítani öt pfennig híján 3 márkáért a különleges tv-szemüvegeket: ha minden Igaz, rajtuk keresztül március elején egyes tv-műsorok három dimenzióban lesznek élvezhetők. Március 4-én az egyes csatorna, az ARD kezd a „jobb köröknek” szóló műsor, a „Leo-magazin" müncheni adásával, s azt ígérik, hogy Kohl kancellártól kezdve a hómarókig mindenki és minden „plasztikus tökélyben” jelenik meg a tv-néző orra előtt Az ARD orrhosszal előzi meg a Magyarországon is fogható RTL plust: a kölni magánadó két nappal később az első számú szórakoztató, Thomas Gottschlk show-ját sugározza térhatással, a hónap közepén pedig az állomás nagy sikerét, a „Tutti Frutti” cimű vetkőzőműsort A 3D-eljárás Európa-jo- gait a müncheni Telcast International nevű cég biztosította magának, 15 millió szemüveget már legyártottak. A televíziós képet két különböző, az emberi szem számára érzékelhetetlen perspektívában sugározzák ki. amit aztán a sárgás zöld, illetve Ibolyaszínű műanyag lemezből készült szemüveg rendez térbeli látvánnyá. Nyugat-Németországban 1982-ben, már kísérleteztek a térhatású televíziózással, de a próbálkozás akkor megbukott. Az adás fekete-fehér volt, másrészt a különleges szemüveggel nem rendelkező néző vibrálást volt kénytelen elviselni a képernyőn. míg el nem fogyott a türelme. nyéként 122 400 forint gyűlt össze. Ebből 67 100 forint az egyház, míg 55 300 forint a múzeum számlájára érkezett. Itt meg kell említeni, hogy a magánszemélyek«» kívül eddig az állami gazdaság. a Hunor Vadásztársaság. a Fehér Lajos Tsz. az áfész. az MDF. az MSZP és a Layer Kereskedelmi Kft járult hozzá a fent említett összeghez. A napokban megtartott emlékbizottság ülésen megtudtuk: eddig 217 személyről van adatuk, sőt ezek neveinek bevésése is megkezdődött azon a 6 darab, 40 X 60 centiméteres márványlapokon. amelyeket a költségvetési üzem bocsátott a bizottság rendelkezésére. a munkát a szeghalmi Horváth Zita díszitöszob- rász végzi, szinte jelképes honoráriumért. De. hogy milyen leg ven az emlékmű, nos, ez nagy kérdés, mivel igen kevés pénz gyűlt eddig össze. Több javaslat hangzott d Sokan meg vannak elégedve a Tíldy-szóbor posztam«is tervezőjének. Előd Ákos építésznek a munkájával. és az emlékmű tervezésére is őt kérnék fel. Elhangzott egy Igen érdekes javaslat is. Pályázat kellene — a mai világban nagvon megfontolandó tényező fi- gvelembevét elével —, kizárólag fiatal szobrászművészek részéire abból kiindulva, hogy nem igazán neves, de tehetséges, szármáit bontogató művészt talán megtudnának fizetni. Eldőlt az is. hagy az emlékmű a Szabadság térre kerül és nagvon szeretnék legkésőbb 1991. november eleién avatni. Körijén a n. Világháború* Emlékbizottság továbbra is várja adatok és adomáim* érkezését, hogy az elesetteknek méltó emléket állítson, s valamennyi szeghalmi hős és áldozat neve ott lehessen a táblákon. Őrök mernem óul. A Magyar Demokrata Fórum. orosházi szervezetének elnöke, Pleskó Pál a hét elején valóságos nyomozást folytatott annak felkutatása érdekében: vajon miért nem kapott a Magyar Fórum című hetilap III. évfolyam 6. számából a múlt héten egyetlen példányt sem Békés megye? Kedden este megtudtuk, hogy általában csütörtökön szokott megérkezni a városba a hetilap, ám a múlt héten hiába keresték a standokon. Mindazonáltal eleinte a rossz időjárásra gyanakodtak. Az „önkéntes rendőrnek” felcsapó MDF-es politikus február 8-án, pénteken felhívta a folyóirat szerkesztőségét. ahol azt az információt kapta, hogy a nyomda átadta a számot terjesztésre a postának. Pleskó Pál erre másnap reklamált az orosházi 1. számú postahivatal vezetőjénél, majd február 11- én, hétfőn elkérte tőle a szállítmányt kísérő, úgynevezett fedőlapot, melyen a Magyar Fórum 142 példányt rovatnál TÖRLÉS-jelzést talált. A lap expediálásáért (terjesztésért) felelős budapesti Posta Hírlapi eldolgozó Üzemvezetőjének, Jávorszki Jánosnak a távollétében kedden Kő Lajos beosztott dolgozótól megtudta, hogy rendben, időben megkapták a lapot terjesztésre. A vidék 10 ezer 126 példányt kapott, viszont az igény 10 ezer 779 darab volt, azaz 653 példány hiányzott. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben arányosan csökkenteni kellett volna a lehívásokat. s nem egyszerűen „tetörölni a térképről Békés megyét”, melynek Csűr ka István történetesen az ország- gyűlési képviselője. Ugyanis, mint kiderült, nemcsak Orosháza nem kapott a lapból; Békéscsaba, Gyula, Szarvas, Szeghalom, Békés, Mezőberény. Gyoma- endrőd és Füzesgyarmat sem. Szántó István, a békéscsabai 1. számú postahivatal vezetője is megerősítette az enyhén szóivá kellemetlen hírt. A műit héten valóban nem érkezett egyetlen, tehát sem előfizetői, sem árus példány a megyébe a hetilapból. Azt is elmondta, hogy voltak már ugyan kisebb-nagvobb fennBarié GYULÁN, a „FEHÉR HOLLÖ“ VENDÉGLŐ. akadások egyes lapok terjesztése körül, de ilyen még nem fordult elő. Mindenesetre az ominózus 6. számból tegnap „gyorssegélyként” 86 darabot'kapott Békés megye a Csongrád megyei postahivataloktól. Csurka István, a lap fő- szerkesztője tegnap éri mondta a személyét is érintő botrányról: — Nézze, én szándékos betartást vélek felfedezni ez ügyben. Amellett, hogy a monopolhelyzetben levő posta lapterjesztési munkája esetenként nincs eléggé körültekintően megszervezve. annak tudom be ezt az akciót; hogy a Parlamentben nemrégiben kirohantam a kommunisták ellen. Most persze mindenre hivatkoznak majd, de nem lehet kétséges, hogy kommunista szervezkedésről van szó. v A Posta H í rlapfeldolgozó Üzem vezetőjével ellenben a következő beszélgetést folytattuk. — Jávorszki tír, őrt szerint mi történt a Magyar Fórummal? — Kérem szépen, az u igazság, hogy kevesebb példányt kaptunk a nyomdától, mint amennyire számítoltunk. — De hát, miért hagyták ki Békés megyét a „szórásból”? — Kérem, megvizsgáljuk majd ezt a problémát. Egyébként írjanak erről nyugodtan, választ adok a cikkre. — Arra a kérdésemre sem ad feleletet, hogy más megyével is előfordutt-e hasonló eset? — Uram, csak azt tudom ismételni, hogy most nem nyilatkozom. Önöknek újságíróknak, veszélyes bármit te mondani, mert kiforgatják a szavak jelentését. Majd pontos adatokkal szolgálunk. Mit tehet erre mondani?. Bizonyára sokan várjuk kíváncsian az igazi választ. Még tanulhatunk is belőle. Dányl Liszté A Gyulai Népfőiskola ezüstkalászos biokériéss TANFOLYAMOT INDfT. Jelentkezni, érdeklődni február 20-ig lehet, 17 óra után. : Gyula, u. 19.. Cím: Gyula, Vértanúk útja 1*. i: 62-735. GYULA VAROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT ÍR KI. A VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KIAD AS AB AN MEGJELENŐ Col» Hírlap ctai hetilap yjUj .*»-HOZÁSBAN VALÓ MŰKÖDTETÉSÉRE ÉS TERJESZTÉSÉRE. A pályáztató a leendő vállalkozásban minimum 51Bf»-os tulajdonosi arányát meg kívánja tartam. A pályázónak figyelembe kell vennie az önkormányzat hivatalos közleményeinek ingyenes megjelentetési kötelezettségét, a lap eddigi főbb jellemzőit. Részletes információkat a polgármesteri hivatal kulturális osztályától kérhetnek az érdeklődők. (5700 Gyula, Petőfi tér 3. Telefon: 66'52-155.) helye és határideje: Hivatalának A pályázat 1991. március 15. Gyula Varas