Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-12 / 36. szám
1991. február 12., kedd Ma minősítik a fegyverüzletet Kádár Péter a kormány fegyvereladásáréi Az Országgyűlés Honvédelmi és Külügyi Bizottsága tegnap délelőtt tartott zárt ülésén elfogadta a kormány horvátországi fegyvereladásról szóló jelentését. Az ülésen a kormány részéről Für rLajos honvédelmi miniszter vett részt. Lapunk Kádár Péter országgyűlési képviselőt kérdezte: mi történt a bizottság megbeszélésén. — Nagyon sok lényegretörá, tényfeltáró kérdést fogalmaztunk meg, de sajnos, érdemi választ szinte semmire sem kaptunk. Ügy véljük, súlyos információs válság alakult ki a kormánykörükön belül, hiszen a miniszterek és az államtitkárok egymásnak ellentmondó információkat fogalmaztak meg. Nem csupán eljárási hibáról van szó, mint ahogy azt a miniszterelnöktől hallottuk. Információs válság tapasztalható a kormány és a Parlament között is. A kormány felelősséggel tartozik az Országgyűlésnek, mégis több esetben ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Kaptunk ugyan egy szűkszavú kommünikét, ám ez nem elégítette ki a képviselőket. Bármelyik hazai vagy külföldi napilap ennél részletesebben foglalkozott a fegyvereladások ügyével. Az információs válság harmadik megjelenési formája a sajtó, a közvélemény és a kormány közötti tájékoztatás zavarai. A külföldi rádió- és televízióállomásokon keresztül hamarabb értesülhetett a közvélemény a fegyverüzletről. mint a hazai tömegkommunikációból. A kormány rejtegeti dolgait, és ez helytelen, mert a közvéleménynek joga van tudni az igazságot. Különösen felháborítónak tartom, hogy egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el, sőt, mondhatnám úgy is, hogy többen hazudozásba kezdtek az ügy kapcsán. S ez irritálja az embereket. A fegyverüzletet csak a kormány tekinti lezártnak, az ellenzéki képviselők nem, s a plenáris ülésen előterjesztjük kisebbségi véleményünket. Ügy gondoljuk, a kormány ne saját magának állítson ki bizonyítványt, hanem a Parlamentnek számoljon be tevékenységéről Külpolitikai szempontból is rendkívül veszélyesnek tartom az Antall-kormány politikáját. Ma űgy^ tűrük, a volt szocialista országokkal napról napra kínosabb kapcsolatba kerülünk. A csehek és a románok után, mostantól a jugoszláv vezetés is elfordulhat tőlünk. Megkezdődött egy elszigetelődési folyamat, és nemzetközi kapcsolatainkra ez mindenképpen rossz fényt vet. Mielőtt az ember méhkasba nyúl, húzzon kesztyűt. A kormány sodródik az eseményekkel, nincs átfogó programja, és most újabb súlyos hibát vétett. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Antall József miniszterelnök nem vont le személyi konzekvenciát a kormány horvátországi eladása kapcsán. P. I. (Folytatás az 1. oldalról) « temek és a főiskolák közötti átjárhatóságot. Az Országgyűlés valameny- nyi indítvány .napirendre tűzését támogatta. Ezután a képviselők folytatták a kárpótlási törvény- tervezet általános vitáját. Tölgyessy Péter a szabad- demokraták koncepcióját kifejezve felszólalásában egyúttal részletesen kitért mind a kormány, mind a kisgazdák, mind a fiatal demokraták kárpótlásról vallott nézeteinek elemzésére. A szabad demokrata politikus úgy vélekedett, hogy a kárpótlás ügyénél abból kell kiindulni: mi legyen azzal a vagyonnal, mely jelenleg a köztársaságé, azaz, kik és milyen mértékben részesüljenek ebből a vagyonból. A közgazdasági és a politikai szempontokat egyaránt elismerve és fontosnak tartva amellett érvelt, hogy e két összetevőt egyaránt figyelembe kell venni a kárpótlás mikéntje feletti gondolkodásnál. Ugyanakkor óva intett a nemzeti vagyon részenként történő privatizációjától, s e tekintetben a kormány koncepcióját egyfajta „lopakodó” privatizálásnak minősítette. A privatizációnak e módjában ugyanis azt a veszélyt látta, hogy az évekre elhúzódik, 6 teret ad a korrupciónak. Tölgyessy Péter e veszélyeket elkerülendő hangsúlyozta a dolgozói részvény- program fontosságát, hozzátéve, hogy természetszerűen ez nem lehet kizárólagos eszköze a privatizációnak. Mint mondotta: legalább ilyen súllyal kellene számításba venni az állampolgári jogon járó vagyonjuttatás lehetőségét és módszereit. A vitában felszólalók többsége fenntartással szólt a kárpótlási jegyekről, az egykor elvett tulajdonért járó értékpapírokról. Sokan az infláció felgyorsulásának veszélyét látták a kárpótlás e tervezett formájában, de a kisgazda frakció soraiból azt tették szóvá: sérti a társadalmi igazságérzetet, ha az egykori tulajdonosok úgymond kegyként kapott jegyekkel vásárolhatják vissza volt tulajdonukat. A Fidesz álláspontját összegző Kása Lajos is úgy látta: a kárpótlási jegyek bevezetésével rögvest kialakul az értékpapírok másodlagos piaca, s kezdetét veszi a spekuláció. A fiatal demokrata képviselő — hangsúlyozva, hogy az igazságosság és a jog szempontjai összeegyeztethetetlenek a gazdaság érdekeivel — ismételten leszögezte: a várható negatív gazdasági hatások miatt elutasítják a kárpótlás bármilyen formáját. A gazdaság működőképességének 6zem előtt tartását emelte ki hozzászólásában a szocialista frakció képviselője is, és Ugrin Emese (KDNP) szintén amellett érvelt: a kárpótlás nem okozhat zűrzavart a gazdaság egészében. Este hét óra előtt 5 perccel a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslat vitájának lezárásával befejeződött az Országgyűlés hétfői munkanapja. A törvényjavaslatról várhatóan kedden hoz határozatot a tisztelt Ház. Akkor kezdik meg a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását, valamint, határozatot hoznak az idei vagyonpolitikai irányelvekről. Kedden foglalnak állást az Országgyűlés Honvédelmi és Külügyi Bizottságának közös jelentéséről a jugoszláviai fegyvereladásokkal kap. -csőlátásán. Nem szükséges a megyeszékhelyre utaznia, ha gyorsan szeretné kidolgoztatni színes filmjeit. Segítünk önnek a SOOtifS -fotó alábbi vidéki felvevőhelyein: BÉKÉS, KOSSUTH U. 5. GYULA, (ÁPRILIS 4. TÉR, MEZÖKOVÄCSHÄZA, ALKOTMÁNY U. 59, NAGYSZÉNÁS, SZABADSÁG U. 1., SARKAD, MAJDU !U. SZARVAS, KOSSUTH U. 68., TÓTKOMLÓS, KOSSUTH U. 16/A. Sorters = szuperszolgálat A megyeszékhely Sorters-üzletében v fotó állványokat, fényképezőgépeket (398 Ft—17 198 Ft-Ig), képkereteket, fotóalbumokat, optikai üvegszálas zenélő , lámpákat kínálunk nagy Választékban. Ajándékfilm-akció! SOOtefS ÉPÍTKEZŐK, VÁLLALKOZÓK! Kedvező áron, rövid határidővel VÁLLALJUK — betonacél előkészítését, helyszíni szerelését, — egyedi be tones vasbetonelemek gyártását. „MINŐSÉG” Építőipari Szakcsoport, Gyula, Henyei utca 19. Telefon: 61-416. Bérbe adnánk telefonos irtdahelyiségeinket Összesen 80 m’-ig. Békéscsaba, Sallai utca 40—42. Telefon: (66) 28-577. ÜJRA ITT A SZOLNOKI CSAPAT! Február 13-án Gyulán, a művelődési házban, 10-tői 17 óráig, február 14-én Békéscsabán, az ifjúsági házban 9-től 17 óráig IMPORT HASZNÁLTRUHA- VÄSÄRT TARTUNK. Nyugdíjasoknak külön meglepetés! FENYŐ FŰRÉSZÁRU MfiG MINDIG 10 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ! Telephely: Gyula, Nagyváradi u. 74. Tel.: (66) 62-544/12. Kz árvaszékek felállításáról A plenáris ülés kezdetén két kisgazdapárti képviselő, Szabó Lajos (Csongrád megye) és Pásztor Gyula békési honatya terjesztett be közös javaslatot, melyet 225 igen szavazattal a Parlament támogatott. A népjóléti miniszternek címzett, az árvaszékek felállításával foglalkozó kérdéssort Szabó Lajos olvasta fel. Surján miniszter úr jelezte, nem kizárt a gyámügyi igazgatást illetően a tévedés lehetősége, de csökkenti a veszélyt, hogy valamennyi települési önkormányzat jegyzője jogvégzett ember kellene, hogy legyen. A választ követően számtalan önkormányzati képviselő, illetve gyermekvédelmi szakember kereste meg pártunkat, kifejtve ellenvéleményét és mélységes aggodalmát. Elsősorban a kisebb településekről jelezték, hogy nem sikerült a meghirdetett jegyzői állásokra jogász szakembert találni, igy félő, hogy az önkormányzatok hivatalára háruló, különböző szakértelmet követelő, hatósági ügyekben nem tudnak megfelelően eljárni. A gyámügyi hatósági tevékenység két jól elhatárolható részből áll. Az egyik csoportba a kiskorúak veszélyeztetettségének megelőzését. a gyermek vér szerinti családjában történő nevelését elősegítő intézkedésnek tartjuk. Az ügyek intézésétől az eljárás lefolytatása komoly szakmai gyakorlatot, mérhetetlen emberismeretet, nagyfokú emberszere- tetet követel. Ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a felsőfokú végzettség, jogi jártasság sem. A gyámügyek másik csoportját a kiskorúak, a gondnokoltak, valamint az ügyeik vitelében akadályozott egyéb személyek helyzetét, jogi státuszát alapvetően befolyásoló ügyek alkotják. Ezen ügyek intézésére csakis széleskörű, több jogterületet átölelő ismeretekkel rendelkező ügyintézők képesek. Ugyanakkor fontos, hogy az érintett kiskorúak, cselekvőképességükben korlátozott személyek érdeke az eljárás során megfelelően érvényesülhessen. Ha a gyámügyek e másik csoportjába tartozó ügyek intézése az önkormányzatoknál maradna, úgy nem lenne kizárt, hogy a rosszul értelmezett önkormányzati érdek érvényesülhessen. Például a gyermek annak ellenére kiemelésre kerülhetne családjából, hogy az ténylegesen elkerülhető lenne. Ugyanis a helyi ideggondozó szakvéleménye alapján a gyámhatóság bármely személy részére ideiglenes gondnokot rendelhet, miáltal az illető önálló cselekvési lehetősége akár több hónapra is minimálisra zsugorodik. Szabad, demokratikus társadalmunkban nem tételezem fel senkiről, hogy ezen, a pártállam idején nemegyszer alkalmazott aljas módszerhez folyamodna, de reményemen túlmenően, erre jogi garanciát csak a független árvaszékek felállításában látnék. .Kétségtelen, hogy a gyámügyek egy részében mód van végső esetben jogorvoslatért a bírósághoz fordulni. Ugyanakkor a döntések késedelmes megváltoztatása mindenképpen súlyét károkat okozhat akár a kiskorúnak, akár a felnőttnek. Félő, hogy a járások 1983-ban történt megszüntetéséhez hasonlatosan, ismét szétesik a gyámügyi apparátus, évekre lesz szükség a szakemberek pótlásához. A legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb személyek érdekeinek, sorsának szakszerű védelme nem lehet pénzügyi, gazdasági megfontolások kérdése! Az Országos .Takarékpénztár és -Kereskedelmi Bank Rt. Békés Megyei Igazgatósága az alábbi lakásokat hirdeti eladásra és cserére Tájékoztatjuk ikedves — (elsősorban nagycsaládos *— ügyfeleinket, hogy a 109'1990. i(XII. £0.) korm. rendelet alapján 1991. január ll-jétől a szociálpolitikai kedvezménykülönbőzet elszámolható újabb lakások építése és vásárlása esetén. A kedvezmény a korábban 'igénybe (vett és a 'jelenlegi támogatási összeg különbözetéig vehető számításba, egyéb jogszabályi feltételek megléte esetén. BÉKÉSCSABÁN: Illésházi u. 6—8—10. sz. A lakások 1+2 fél, 2 + fél és 3 szobásak (67 mr—81 m3). Vételáruk: 1 645 000 Ft—2 230 000 Ft Munkácsy «.—Tanácsköztársaság útja sarok. A lakások 1 + 2 fék 2 + fél, 2 + 2 fél szobásak (63 m3—89 m3). Vételáruk: 1 940 000 Ft—2 390 000 Ft Szarvasi út 148—60. (z. 7 lakásos sorház, fezt. + em. 2 + 3 fél szobásak, 109 m3. Vételáruk: 2 289 000 Ft Rábai b. 0—27. isz. 10 lakásos sorház, fezt. + em. 2 + 3 fél szobásak, 111 m3 + 15 m3 garázs. Vételáruk: 2 331 000 Ft + 250 000 garázs. Tessedik u.—Révai a. sarok. 5 lakásos sorház, fezt. + em., a lakások 3 és 3 + fél szobásak, 97 m3—122 m3 + 12 m3 garázs. Vételáruk: 2 813 000 Ft—3 538 000 Ft + 259 500 Ft garázs. Kazinczy n. 17. sz. 7 lakásos sorház, fezt. + em., a lakások 3 + fél szobásak, 110 m! + 15 m3 garázs. Vételáruk: 2 585 000 Ft + 250 000 Ft garázs. További bővebb felvilágosítással készséggel állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére: Békéscsaba, István király tér 3. szám. Tel.: 21-966.