Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-05 / 30. szám

1991. február 5., kedd Januári délelőtt az orosházi könyvesboltban: nincs tolongás Fotó: Gál Edit Az optimistaságból azt vállalom, hogy „bizakodó” Válsághullámokon a könyvszakma ARRA VÁLLALKOZTUNK KOSZORÚS OSZKÁRRAL, AZ OROSHÁZI KÖNYVESBOLT BÉRLÖJÉVEL-TU- LAJDONOSÄVAL (NEM SZÁMÍT A PONTOS MEG- HATAROZAS, IDE LEHET, HOGY NINCS IS), HOGY KÖRBEJÁRJUK ISMERŐS ÉS EDDIG ELÉGGÉ ISME­RETLEN UTAKON-ÖSVÉNYEKEN A KÖNYVSZAK­MÁT, ABBÓL IS A KÖNYVTERJESZTÉS-ELADAS VI­DÉKEIT. A VÄLSÄG TAGADHATATLAN, BIZONYOS KÁOSZ UGYANÚGY, ILYEN 'HELYZETBEN BECSÜ­LETESEN ÉS TISZTESSÉGESEN, NEM A GÁTLÁSTA­LAN HASZONSZERZÉS OKÁN KERESKEDNI — MŰ­VÉSZET. HA MEG, MINT KOSZORÚS OSZKÁR IS, VILAGÉLETÉBEN AZ EMBERT SZOLGÁLJA, TEHAT HUMANISTA A JÁVÁBÓL: AKKOR A KIHÍVÁS ÓRIÁSI. FENNMARADÁS VAGY IBUKAS. DE A FENN­MARADÁSNÁL IS TÖBB KELL: AZ ÉRDEMES MUN­KA ÖRÖME, NYUGALMA, BIZTONSAGA. A NAGY HIÁNYCIKK MANAPSÁG. DE HA HIÁNYCIKK IS, AZÉRT MÉG NEM KELL KÉTSÉGBEESNI. HINNI IS KELL VALAMICSKÉT ABBAN, HOGY MAJD CSAK, EGYSZER, VALAMI Jó IS TÖRTÉNIK. — iTörténik? — Ha csalk rossz történne, nem ülnénk itt. Egy biztos: 1988-ban még 20-25 állandó, állami könyvkiadó volt az országban. Ezeík a kiadott műveket három nagy (több nem is volt) állami könyv- terjesztő vállalathoz juttat­ták el. Mi például a Könyv- értékesítő Vállalattól kaptuk a könyveket, rendelések alapján. Tehát egy kézben volt a könyvterjesztés, il­letve háromban, de mi csak a Könyvérttel voltunk kap­csolatban. 1989 második fe­lében minden felborult: mintegy 500 magánkiadó kezdett „termelni”, persze (mint köztudott) egyre kriti- zálhatóbb színvonalon. Be­tört a könyvszakmába az „aluljáró-irodalom”, a könyv árujellege hirtelen elsődle­gessé vált, a vevők pedig belesodródtak az „újdon­ság pszichózisába”, ami ko­rántsem biztos, hogy érték­re tekintett. Jött a pornó, az agresszív krimi és társaik. Itt tartunk most, más ügy­ben pedig ott, hogy a ma­gán-könyvterjesztői hálózat befonja már az egész orszá­got, kimegy az utcára, fa- gyosikodik tízfokos hidegben, és megkeres két nap alatt 4 ezer forintot is, jutalékból. A vevő, aki az utcán jár, nem kell hogy boltba menjen, nem kell köszönnie sem, megnézi, leteszi a könyvet, vagy megvásárolja. Színesek, tarkák: már a borítójuk megéri, gondolja a vevő, aki közben jobb lenne, ha érté­kes irodalomra adná ki a pénzét. „Aluljárósat” azon­ban négy évtizedig nem ka­pott: most ez érdekli job­ban. Nem is lehet megróni érte. Ide tartozik a vissza­tekintés: a nagy könyvter­jesztő vállalattól 3-4 hét után kaptuk meg a kért könyveket, az más kérdés, hogy ők hány héttel a meg­jelenés után kapták raktár­ba azokat. A magánikiadók a nyomdai munka befejezése után 2-3 nappal már „terí­tik” könyveiket. Négy nap után vásárolható. Vagy még hamarabb. — Versenyben lehet-e egy könyvesbolt ilyen irammal? — Ha nem lehetne, nem is vállalkoztam volna arra, hogy fix átalányért leszer­ződjek az áfésszel. Nem mon­dom, bátorságra is szükség volt, de hát van-e vállalko­zás bátorság nélkül? Mun­katársaim, akik velem ma­radtak, ugyanúgy felmérték: van-e esély arra, hogy ez a bolt idővel nagyobb hasznot is hozzon? Úgy látjuk, hogy van. De addig talpon kell maradni, ugye, ez a divatos szlogen most. Persze, igaz! — Húsz éve vagy itt, . a könyvesboltban. Előtte 11 évig könyvtáros voltál. Rop­pant tapasztalatok gyűlhet­tek össze benned arról, hogy a könyvszakma, úgy, ahogy van, mire jó, mire képes. Mire? — Megfelelő átalakulás nélkül már semmire. A las­súság, amit az „állami biz­tonság” adott a három nagy könyvterjesztő mamutválla­latnak, mára csőd. A régi bolti stílus ugyanúgy. Nagy a kihívás, mint mondtam: aki kényelmes, az nem tud kiemelkedni, elveszik. Aki meg alkar maradni ott, ahol dolgozik, meg kell küzdenie a marad isággal, a kényelem­mel. Meg kell őriznie a tisz­tességet, a becsületességet. Nekünk is és a mi bizomá­nyosainknak is. Egymillió forint értékű könyv van most a bizományosoknál. A húsz év alatt soha nem volt olyan, aki ne számolt volna el időben. Ez nálunk, köz­tünk a stílus. Miközben a mamutterjesztők fizetési gondokkal küzdenek: a ki­adók futnak a pénzük után. Tavaly (1990-ben) ,az 1989- ben kiadott és mára már alig eladható könyvekből — például — visszaküldhettem a forgalom 4 százalékát: 500 ezer forint értékben. Hóna­pokig nem kaptam meg a pénzt. Alaposan inflálódott, mire megérkezett. — Most egy ismeretlenebb ösvényt válasszunk! Meg­kérdezem: honnan kerülnek ide, a boltba, a könyvek most? Gondolom, nem egye­dül a mamutterjesztötől. — Szó sincs erről! Hall­hattad az előbb: a Rébusz Gmk. telefonált Pestről, kül­dené az új rejtvénykönyveit 1 millió forintért, 8 napon belül. Elfogadtuk az aján­latot, persze mielőbb fizet­nünk (kell, és „ez a művé­szet”. Megszűnt az egycsa­tornás ellátás, belépett egy sor magánkiadó. Egyelőre azonban a könyveink 10 szá­zalékát szállítják ezék a kis cégek, de az arány gyorsan változhat. Ez is a verseny­helyzet jelenléte. Kényszere? Nem hiszem. A mi érde­künk, hogy benne éljünk. — Tehát nálatok is kap­ható az, ami „nem magva­sabb” irodalom, netán... — Netán az nem kapható, addig nem megyünk el. De a bestseller az jöhet. Lé­nyeg, hogy a differenciál­tabb ízlésű vásárlójelölt is megtalálja azt, amit keres. Ezek 1-2 hét alatt elfogy­nak, míg a magvasabb, az igazi irodalom, több hónap alatt. Ezek a könyvek is fontosak, még ha 20 vagy 50 példányban rendelünk be­lőlük csak. De jelen vannak a boltban! Különben a könyvkiadás tavaly teljesen megváltozott. Rengeteg olyan könyv jött ki, amelyekről a 'boltok nem is tudnak. Ezek mind krimik, szexkönyvek, második, harmadik vonalbe­li bestsellerek. A vásárló­erőt viszont elviszik, nagy­részt. Tény, hogy ezekkel a könyvekkel az utcai asztal- árusok csinálnak jó üzlete­ket. Számukra elég a 12-15 százalékos árrés (jutalék), mi képtelenek vagyunk 20 százalék alatt üzletet kötni, mert akkor (legfeljebb) nem tudnánk fűteni, világítani, hogy rosszabbról ne is be­széljek. így 'kötünk végül is (önmagunkkal) kompromisz- szumot, mégis van egy er­kölcsi határ, amit soha át nem léphetünk, még akkor sem, ha ez már a „bizniszt” sérti. — Ezek szerint itt jön elő a humanizmus. Hiszen az embert úgy is kell szeretni, hogy kézenfogja valaki (per­sze jelképesen) és arrafelé vezeti, ahol a tisztább világ van. Kifizetődő ez? — Egyszerű lenne azt vá­laszolni, hogy nem. De mindezt be kell kalkulálni az olyan könyvesboltnak, amelyik azért nem adja fel az igazi értékeket. Az ará­nyok, hiszem, hogy helyre- állnak. Az olvasó betelik majd a krimivel, a szex­sztorikkal, az agresszivitás­sal. Ezen át kell esnie a tár­sadalomnak, kétségtelen. — Nyilván nem verseny­társ egy Tiffany egy Ady Endrével. — Nem versenytárs, de üz­letileg sokkal jobban keres az, aki a Tiffanyt adja ki és nem Ady Endrét. Az embe­rek 80 százaléka ma Tiffa­nyt vesz és 20 százaléka vesz Ady Endrét. Tény, hogy nem szabad ezeket a jelen­legi igényeket „értelmiségi lóról” nézni, hogy ezzel nem foglalkozunk, mert életkép­telenségünket bizonyítanánk. A határ, hogy meddig, azon­ban nem felfedhető. — Azért változik a hely­zet, ugye? — Változik. De azt is lát­ni kell, hogy a könyvszak­ma összeomlását a régi struktúra okozta, az, hogy rengeteg ember nagyon jó pénzeket vett fel az állami dotációkból azért, hogy ő a kultúrát támogatja, köz­ben nem nagyon dolgozott. — Tehette, úgy tűnik. — így van. Sőt: meg is „ideologizálták” önmaguk tehetetlenségét, hogy mi­ért. „Ezért meg azért” — a válaszok ismertek. Most itt van ötszáz kis kiadó, sok tízezer terjesztő. És nem­csak „aluljárót” adnak ki. Olyan könyveket is, ame­lyek értékek és fontosak. — Sok minden kimaradt ebből a beszélgetésből, most ennyire futotta. Ha a közel­jövőt nézed, mi van ott? — A lehetőség, remélem, arra, hogy aki tisztessége­sen dolgozik, felfelé halad­hat. Annáik az ígérete, hogy 2-3-4 év múlva csak elindu­lunk innen, a valahonnanból valahová. Az 1989-es for­galmunk 16 millió 900 ezer forint volt. Tavaly néhány ezer forint híján ugyaneny- nyi, persze, az inflációt nem hagyhatjuk ki ennek érté­kéből. Most alig van forga­lom a boltban. Januárra ez régóta jellemző. A február majd jelez valamit. Opti­mista vagyok. Ha az Idegen Szavak Szótárát fellapozzuk, két jelentése is van a szó­nak. „Derűlátó, bizakodó”. Az utóbbira szavazok. Azt vállalom. Sass Ervin Balkezesek... Elméletek, elméletek, hogy legyen mivel igazolni, nem­hiába élnek... Már a szakemberek. Most például rájöt­tek, miért fogják az anyák leggyakrabban bal kezükben a csecsemőjüket. Volt abban az agyféltekéken kívül a szívhez kőzeliségtől kezdve minden, csak a praktikum nem, ugyanis ezt az elméletet sem anyák gyártották, hanem szakemberek, férfiak. Hát először is, aki próbálta, tudja,, hogy a balkezeseket kivéve az ember a jobb kezével csinálja a dolgokat. Például jobb kézzel eteti a kicsit, abban fogja a kanalat vagy a cumisüveget. Vagy a klasszikus kép, tazmnya baí kezében fogja a gyereket, jobb kezével rántást kever. Mert azzal szokta keverni akkor is,, amikor még nem volt gyerekei A gyerek sokszor csak azért is sír, hogy törődjenek vele, és megnyugszik, há felveszik. Na most ott van az anya, aki főz, közben sír a gyerek. Több eset lehetséges. Abbahagyja a főzést, és elkezd a gyerekkel foglalkozni. Nem hagyja abba a főzést, és hagyja sírni a gyereket, hadd „erősödjön a tüdeje”. A szomszédság meg másszon a falra, ha nem tetszik neki. A harmadik megoldás, hogy bal karjába fogva a gyereket, folytatja a munkáját, ha lehet. Ez a leggyakoribb. Az emberek többsége — emberek alatt a nőket is ér­tem általában — jobbkezes. Tehát amelyik kezével tesz valamit, az az edfoglallttabb keze. A másikkal fogja a gyereket, hogy megnjnigodjon. Nem sok köze van ehhez az agyféltekéknek. Állítólag majmoknál is megfigyelték. Akkor már biz­tos. Ez egy ősi agyfélteke-effektus. Közben egy frászt A majmok fölváltva fogják kicsinyeiket egyik, vagy má­sik „kezükbe”, ahogy jön. Ha belegondolok, hányféle blődséget találtak már ki a szakemberek, bele kell borzonganom. Hány mindenről! derült ki, hogy egészséges, utána nemsokára az, hogy káros az. egészségre! Mi lenne, ha mindig ezeket a szak­tanácsokat követnénk? Most előtérbe került a természetgyógyászat például, meg az egészséges életmód, és újra meg újra felmerül a húsfogyasztás ártalmassága. Igaz, ahogyan az árak itt emelkednek, nagyon ártalmas a pénztárcánkra a húsfo­gyasztási, azt téljes mértékben elismerem. De. Tanultuk, meg tudjuk is, hogy az állatvilágban vannak növényevők és húsevők. Meg mindenevők, mint az ember Is. Az ember mindenevő, s ez a szerencséje, mert a legnagyobb esélye van a túlélésre, akármilyen körülmények közé kerül is. Gondolom, ez nem véletlen. Azon az alapon, ahogyan a vegetáriánusok elmondják, a húsevő állatok is nagyon ártanak saját egészségüknek, amikor nem akarják belátni, hogy sokkal egészségesebb lenne magokat meg faleveleket enni. De az istennek se akarják belátni. Képesek elpusztulni, ha nem ehetnek húst Ilyen miaikacsok. De mi nem. Közülünk már sokan belátták, hogy dögöt enni gusztustalan is, meg egészségtelen is. Dögöt mon­danak, nem húst. Na, még ha élve fogyasztanánk, leg­alább nem lenne annyira gusztustalan. De dögöt... Fúj! Szegény jó Krúdy Gyulánk hogy szégyenkezne, ami­kor ezeket hallaná! Méghogy zónapörkölt, meg velős­csont. Te jó ég! Amikor ott vannak azok a jó magok, meg a csírák, meg a moszatok! Azért nagyon jó, hogy mindig újat tanulhat az em­ber. Mint a jó pap, aki holtig tanul. Egyik nap ezt hal­lod, másik nap azt. Te úgyis vak vagy, meg süket és tudatlan, még szerencse, hogy vannak okos emberek, akik megmondják. Most is, úgy meg vagyok nyugodva, hogy tudom vég­re, miért is fogtam olyan öntudatlanul a bal kezemben a gyerekeimet! Mert abban fogtam őket. eltalálták! Mindig bírtam azokat az embereket, akik megmagya­rázták, miért, vagyok olyan, amilyen. Csodáltam okét. Meghallgattam és bólogattam. Alig tudtam megfékezni magam, hogy kezet ne csókoljak nekik. Talán csak az tartott vissza, hogy látó szemem van, és így én meg azt tudtam, hogy ők miért olyanok, amilye­nek! Bán Zsuzsa alapítvány a Tiszatáj fennmaradásáért A Szegeden megjelenő, 44 éves múltra visszatekintő iro­dalmi folyóirat, a Tiszatáj fennmaradása bosszú távon veszélybe került. Megmenté­séért a „lapgazda”, Csongrád megyei önkormányzat ala­pítványt létesített. Az alapítványt — melynek tiszteletbeli elnöke Sütő And­rás, elnöke Szokai Imre kül­ügyi államtitkár-helyettes — a kuratórium tagjai pénteken ünnepélyes keretek között ír­ták alá Szegeden. Ahogy An­nus József író, a Tiszatáj fő- szerkesztője fogalmazott: a folyóirat is elindult a kol­dusok útján. Csak így lát­nak reményt arra, hogy a szomszéd népek irodalmára, kultúrájára is figyelmet for­dító, az egyetemes magyar irodalom fórumaként műkö­dő, nagy hagyományú mű­hely léte a szűkös anyagiak miatt ne kerüljön veszélybe. A megyei önkormányzat egymillió forintos alaptőké­vel indította útjára az ala­pítványt. Az idén még re­mélhetőleg elő tudják te­remteni a folyóirat meg­jelentetéséhez szükséges 3,5 millió forintot. A későbbiek­ben pedig — remélhetőleg már az alapítvány segítsé­gével — olyan régi hagyo­mányt is szeretnének fel­éleszteni, mint az egykor népszerű Tiszatáj-kiskönyv­tár. 0 világ leggazdagabb hölgyei II. Erzsébet angol király­nő a leggazdagabb nő a vi­lágon. A Harpers and Queen című magazin legújabb ösz- szeállítása szerint Erzsébet királynő tavaly mintegy 25 százalékkal gyarapította va­gyonát, amely jelenleg 6,6 milliárd fontra tehető. A világ második legtehe­tősebb asszonya Johanna Quandt, a BMW cég volt tu­lajdonosának özvegye, aki 2.6 milliárd font értékű va­gyont mondhat magáénak. A Fülöp-szigetek egykori dik­tátorának özvegye, Imelda Marcos áll a harmadik he­lyen, ő mintegy másfél mil­liárd fontból gazdálkodhat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom